Az Ujság, 1913. április/2 (11. évfolyam, 90-102. szám)

1913-04-16 / 90. szám

Budapest, 1913, XI. évfolyam. 90. szám. Szerda, április 16. Előfizetési árak: Egész évre« _ „ 28 k. — f, Félévre________14* — » Negyedévre 7 » — » Egy hóra _ «. „ 2 » 40 » - 1 Egyes szám ára helyben és vidéken 10 állér. SZERKESZTŐSÉG: " Budapest, Rákócziját 54. sz. Telelom Józsif 13—35. KIADÓHIVATAL:’ Budapest, Rákóczi-út 54. se. Telefon: Józse! 16—26 és 13—34. Mígjelen hétfő kivételével­­ minden nap, ünnep után Ub .1 « Ú­JSÁG ROVÁS. — Neveket kérünk! — hangzik egyre a morális hazafiak­­ sorából Lukács László felé, a ki, bármennyit kiáltoznak, természetesen neveket nem ad, mivel ennek egyelőre semmi értelme nem volna, s úgy lehet, neki nincse­nek is nevei, még ugyabb lehet, hogy az érde­kelt urak egészen melegen ülnek abban a biztos tudatban, hogy ilyen ügyletekhez nem szoktak két tanút, vagy közjegyzőt hívni, s a dolgok megtörténtével minden áruló nyomot el szoktak tüntetni. Ez az ügynek egyik oldala. A másik oldala pedig az, hogy kár ezekkel az urakkal ugyanabba a korpába keveredni, s a­mit a per annak rendje és módja szerint tisztázna, belefulasztani abba, hogy ők sem különbek. Ezt a magunk részéről készséggel elhinnék, de eddig azt hittük, és ezentúl is azt szeretnék hinni, hogy a munkapárt a maga jellemessége mértékéül nem akczeptálja azokét, a­kiket eddig sem tartott különbeknek a deákné vásznánál. * Még mindig nem tudnak létszámemelés­ről? Ezt, istenicscse, le kellene tagadniok. A kormány reputác­iója megkívánná, hogy ha csakugyan nem tud még létszámemelésről, inkább hazudja, hogy tud róla. Mert a lét­számemelésről tud már mindenki, mert tervbe vették, mert lehetetlen, hogy tervbe ne vet­ték volna, s a magyar kormánynak nem sza­badna demonstrálnia, hogy ilyen dologban mindent nélküle csinálnak, s a­mi meg nem eshetik a Grazer Tagespost értesítése nélkül, az megtörténik a magyar kormány értesítése nélkül. Reméljük azonban, hogy a dolog nem áll így, hogy a magyar kormány tud és még többet tud, éppen csak azt hiszi, hogy ezt illik letagadni.c íme, az agrikultur államiság kárhozata. Jön egy istencsapása és semmiféle kormány­­politika el nem háríthatja tőlünk. De egy istencsapása, ha tönkre tehet bennünket, egy­ben félelmetese­n jellemzi­­közgazdasági pozí­­cziónkat. Hát minden a szelektől függjön ? S ez a véletlen csapás nem véletlen csapás, hanem év-év után rendszeresen be fog követ­kezni, s a gyümölcsünk és a szőlőnk után majd a vetéseinket is tönkreteszi, mi lesz be­lőlünk azután ? Agrikultur államokban szok­tak éhínségek lenni, mint Kínában, és soha­sem ipari államokban, mint Angliában. Mégis csak politikai probléma az istencsapása is ! A szobrász és a barátja. Irta Garvay Andor. (Szin: Domokos András szobrász­ műterme. A művész nagyon divatban van. Részint azért, mert kovácslegény volt és a lángesze pörölylyel tört utat magának szédületes művészi magas­ságba. Másrészt pedig azért, mert egy hat láb magas, fekete óriás, a­kinek olyan gyönyörű, ár­tatlan, naiv kék szeme van, mint Domokos András­nak, az könnyen divatba kerül.) Domokos (a mintázó­asztal mellett áll és óriási agyagdarabokat rak fel egy vasszerke­zetre.) Tam­ásy (író, a szobrász barátja. Vagyis, a­ki kellemetleneket szokott neki mondani, az újságjában pedig megmarja): Szervusz, Andris ! Domokos : Szervusz ! (Tovább dolgozik.) Tamásy (végignyúl egy görög ágyon és egy ideig szótlanul nézi a szobrász munkáját). (Szünet.) Tam­ásy: Miért fogadsz ilyen zajos öröm­mel ? Domokos: Bocsáss meg! Ezt fel kell raknom. Tamásy : Szóval dolgozni akarsz ! Domokos : Csak valami portré ! Tamásy: Megrendelőt vársz fel ? Domokos: Igen. Tamásy (fölkel, veszi a kalapját): Akkor megyek a fenébe! Domokos (meggyőződés nélkül, tisztára illendőségből tartóztatja): Azért ne menj, kér­lek !... (Egy óriási darab agyagot vág a rakás tetejébe.) Tamásy : Szóval menjek ! Mert nem mon­dod mindjárt, hogy menjek, ha azt akarod, hogy menjek ? Miért mondod, hogy ne menjek ? Domokos: Azért mondom, hogy ne menj, mert azt akarom, hogy ne menj. Ha azt akar­nám, hogy menj, akkor azt mondanám, hogy menj. Ez csak világos ! Nem ? Azt akarom, hogy ne menj. Tamásy: Tehát nagyon szívesen látsz ? Domokos : Nagyon szívesen látlak. Tamásy : Na ne hazudozz itt, fiam, nyakra­­főre ! Az ilyen becsületes, együgyű pofával lehet az ember igen derék, tisztességes sár­­gyaló mesterember, és lehet igen kiváló ko­vácsoló művész, de hazudni ne akarjon !. . . És főleg ne egy lélekanalízisből élő íróművész előtt, a­ki az ilyen szimpla frátereknek, mint a minő ön, még a veséjét is látja. Valid be, óriás gyermekem, hogy némbert vársz, aztán megyek. Hiszen különben is el akartam menni, csak a szives marasztalásod tartott itt. Domokos (hallgat, az agyagot rakosgatja nagy buzgalommal). (Szünet.) Tamásy (kárörvendve) : Hallgatsz, de jó­ízűen epézel, tehát tényleg asszonyt vársz ! Domokos : Na hát asszonyt várok, igen ! De semmi okom a titkolózásra, mert . . . mert . . . Tamásy : Hát akkor minek titkolózol ? Domokos : Ki titkolózik !! Én titkolózom ! Tamásy: Igenis te ! Mit szólsz hozzá ? Domokos : Hát nem mondom, hogy asz­­szony ?! Közönséges portré-rendelés . .. Tamásy : A neve ! Domokos (hallgat). Tamásy (kiveszi zsebéből a jegyzőkönyvét): Azért jöttem, kedves mester, hogy meginter­veuáljam a lapom számára. Az embereket rop­pant érdekli, hogy az újkori Praxiteles min dolgozik ... Szabad tudnom a hölgy nevét, a­kit mintázni fog ? Domokos (hallgat és dühöng): Tamásy (arczátlan gúnynyal) : Na ?! Domokos : Ugyan kérlek ! Tamásy (elteszi a noteszét): Hát látod, hogy szamár vagy ? Még kettőt kérdezek, és ha akarod, én mondom meg neked a nevét. Csak­hogy én, fiacskám, nem vagyok tolakodó , se erőszakos, se kiváncsi. Felőlem ugyan rande­vúra várhatod akár a kínai alkirály feleségét is. De ha a te helyedben lennék, és ha asszony­dologban ilyen nagy darab tájékozatlan fa­­tuskó volnék, és ha egy olyan kitűnő író­­barátom lenn­e, mint a­milyen neked van, a­ki minden elképzelhető asszonyi kérdésben élő orákulum, hát akkor én ilyen elhatározó pillanatokban semmi esetre se küldeném el azt az értékes jóbarátot a sárga, fenébe, ha­nem igénybe venném mindenek­előtt a tájé­kozottságát, aztán pedig a tapasztalatait. Mert képzeld el, hogy mennyivel több győ­zelmi kilátással indul a harczba az, a­ki az ellenség ereje, fegyverei és taktikája felől pon­tos kémjelentésekkel rendelkezik, mint az, a­ki vak tájékozatlansággal veti magát a döntő küzdelembe ! Domokos : Hagyj békét, kérlek! Mit akarsz tőlem ? Tamásy: Én ? Semmit! Azt akarom, hogy megfogd a madarat. Domokos (felháborodva): Na hát kérlek, ez már igazán nem eljárás! Megrágalmazni egy tisztességes asszonyt, a­kit nem is ismersz! A kit tisztán a ... a ... Tamásy (közbevágva, malicziózusan): A kit tisztán a művészet vezet ebbe a házba !... Mi ? Doufolms : Igenis hogy a művészet ! Én Fártabszolutizmaus. Kellemetlenül érezzük magunkat, ha az úgynevezett küzdő ellenzékhez vala­mely gondolatunkkal közelebb jutunk, de hiába, ha miben igazuk van, abban igazat kell adnunk. De igazuk van, vagy mondjuk így: igaza van Andrássy Gyulá­nak, a­ki ortografikus helyességgel szokta a küzdő ellenzék dolgait megszövegezni, hogy a pártabszolutizmus veszedelmes, sőt imparlamentáris,­­le legeslegfőképpen alkot­miánytalan instituc­ió. S majdnem igaza van abban, hogy a képviselőház, a­hogy a mostani elnapolás után meg fog nyílni, a munkapárt abszolutizmusá­nak nyűge alatt áll., Kern azért, mert június 4-ike volt, mert pavlikozás volt, mert az ellenzék nem vesz részt az üléseken. Itt még teljesen megértjük a többségi vezérek gondolkodását, hogy az ő jogkörük nem függhet attól, mit eszel ki az ellenzék, s egészen mellékes, hogy a hat­ározat­­képességi minimumon túl a képviselő urak egyénenként, vagy pártonként nem teljesítik kötelességüket. S igaz az is, hogy a csonka parlament elméletének elismerése veszedelmesebb lenne az ob­­strukc­iónál, mert az ellenzéknek csak el kell maradnia valamelyik ülésről, a­melyen szavaznak, hogy a többség ne szavazhasson a képviselőház csonkasága miatt. Még többet is elismerhetünk. Hogy a pártabszolutizmus ellen formaiság és törvényesség szempontjából semmi ki­fogás nem emelhető. Megtehetik, joguk van hozzá, hogy olyan munkarendet állapítsanak meg, a­milyen nekik tet­szik, olyan javaslatokat fogadjanak el, a­min­ket a bizalmukat élvező kormány éppen elébük terjeszt, s ha történetesen körülöttük dúl és forrong az elégedetlen­ség, az összes törvényhatóságok bizal­matlanságot szavaznak nekik, minden választópolgár ellenzéki lenne, nekik nem kell ezzel törődniök, hanem a­míg az országgyűlési cziklus le nem jár, mint többség törvényadta joguknál fogva po­litizálhatnak és kormányozhatnak a gusz­tusuk szerint. Épp oly kétségbevonhatatlan erre való formális joguk és lehetőségük, a Lapunk mai száma 32 oldal.

Next