Az Ujság, 1913. július/1 (11. évfolyam, 155-167. szám)
1913-07-01 / 155. szám
, községek, gátszakadások, elsodort házak, letarolt vetések. S a pusztítást, melyet az árvíz vagyonban és termésben okozott, tetézi a közlekedésnek nagy területeken fenyegető megakadása; forgalmi zavarok, a melyek megint csak a keservesen sújtott vidék gazdasági életére hatnak újabb károsodással. A tavaszi áradásokat már, fájdalom, megszoktuk. Az időjárás sajátszerű eltolódása pár év óta szokatlan esőzéseket és felhőszakadásokat idéz elő, amelyek hideggé teszik a tavaszt, hűvössé és esőssé a nyarat. A klíma változása már maga is nagy kalamitás, a velejáró elemi csapások sűrűsége és terjedelme pedig egyenesen katasztrófákkal fenyeget. Sajnos, az árvíz elleni védekezésben még mindig nagyon hátra vagyunk. Folyamszabályozás és ármentesítés nem halad oly arányokban, hogy a tavalyihoz s az ideihez hasonló katasztrófákat elháríthasson. Igaz hogy sajátszerű geológiai és vízrajzi viszonyaink mellett a védekezés oly mértéke, mely egyáltalán elejét vehetné a katasztrófáknak, a költség óriási arányain akad meg. De már a tavalyi katasztrófa idején sürgettük a gyors és alapos intézkedéseket az akkor sújtott s most megint kegyetlenül meglátogatott vidéken. Min múlott, hogy a tavalyi tapasztalatok daczára az idei katasztrófa megint úgyszólván védtelenül találta a szerencsétlen vidéket, nem tudjuk e pillanatban ; azt azonban tudjuk, hogy a technika mai fejlettsége mellett nincs kizárva a hathatósabb védekezés lehetősége. Utóvégre sokkal nagyszerűbb és költségesebb védekezéseket láttunk már az ó- és újvilágban, mint egyes vidékek megóvását rokonczátlan folyók megdagadása ellen, s a technika mai állása mellett kell hogy meglegyen a lehetőség a legrakonczátlanabb folyók megrendszabályozására, a legfenyegetettebb vidék megoltalmazására. A költségkérdés egymaga nem üthet agyon oly szükségszerűséget, amely ezrek meg ezrek számára életet, vagyont és exisztenciát jelent. Bármily nagynak látszik is a Délvidék és Erdély mostani veszedelme, reméljük, hogy a tavalyi katasztrófa nem ismétlődik. De a legfőbb ideje, hogy kormány és társadalom összefogjon végre az elhárítható elemi katasztrófák elleni védekezésre. Annyi mindenféle hatóságunk, társulatunk, szakosztályunk s mi egyéb van, amelynek hivatása körébe esik az áradások elleni védekezés, hogy szinte érthetetlen, miért nincs még mindig egy alapos és szakszerű programmunk az árveszedelmek gyökeres meggátlására. Egy mindent átfogó nagyszabású tervezet, amely a végzendő munkálatokat sürgősségük sorrendjében, terjedelmük nagyságában és költségük fedezetének tekintetében föltárná s az egész akció lehetőleg gyors és programmszerű lebonyolítását megszabná. Nem kell számszerűen Rámutatnunk az évi áradások okozta károkra és veszedelmekre, hogy a védekezéshez szükséges költségek és beruházások előteremtését sürgessük. Annyi elemi csapás van, melylyel szemben az emberi tudás tehetetlen ; azokra legalább, amelyeket elháríthatunk, ne sajnáljuk vállvetett erőinket. Szinte azt kell hinnünk, hogy a végzet tervszerűen csoportosítja a viszonyok rendkívüliségét, oly mértékben torlódnak hazánk fölött a bajok. A politikai nyomorúságok mellett hónapok óta tartó pénzkrízis, amelynek forgatagába került ip°r, kereskedelem és minden produktív munka. Gazdasági megakadások, exisztenczia-pusztulások, súlyos üzleti depresszió képe tárul elénk országszerte, s most még az elemek is ránk zúdulnak s virágzó országrészek fáradságos munkáját pusztítják, ezrek hajlékát és életét fenyegetik. Legfőbb ideje, hogy elnémuljon a napi politika undok zsivaja, s hogy eszünkbe jusson mindnyájunknak az ország érdeke; az a közösség, mely magyart a magyarhoz s mindnyájunkat a magyar röghöz fűz. Az elemek bősz támadása, a súlyos válságok fenyegető réme szolgáljon figyelmeztetésül, hogy tömöríteni kell erőinket, nem pedig szétforgácsolni czéltalan és oktalan testvérharczban. S ha kezdi ő felsége halogatni, félek rajta, hogy kárt nem kezdünk vallani. Szentem továbbá az vármegyéknek is mindenképpen, hogy gondot viseljenek Palota megszállásáról , mert ha nem viselnek, mindnyájan megbánják. Én, látja Isten, valamivel tudok, mindennel kész vagyok hitség lenni.« (1566. junius 8.) Batthyány példájára a többi urak is sietve küldék seregeiket Győr és Pápa vidékére. Lassan-lassan a császári csapatok is megindultak s mikorra maga Miksa király is Győrre érkezett, oly sereg állott ott, hogy bátran fölvehette a harczot a törökkel. Ezenközben a szultán is közeledett a nagy török sereggel. Mikor a drávai hídhoz ért, s meghallotta, hogy Miksa minő nagy sereggel jő ellene, vissza akart fordulni. A nagyvezér azonban nem bocsáta vissza a tehetetlen agg szultánt, aki akkor már sem járni, sem lovon ülni nem tudott. A török sereg egy része — amint tudjuk — Gyulát, a másik s nagyobb része pedig Szigetet vette ostrom alá. Történeti könyveink szerint Szigetvárt kétszázezer török ostromolta. A valóságban azonban negyvenezer török sem volt Szigetvár alatt s ez a sereg is nagyobbrészt fegyvertelen gyülevés nép volt. Valamennyi kémjelentés, a pribékek és a szökevények minden híradása egyértelműen azt mondja, hogy a török sereg legfölebb negyvenezer emberből áll. Hogy sokan nem lehettek, azt egyéb körülményből is következtethetjük. A vár lövésére, az árkok betöltésére például háromezer összefogdosott parasztot használtak, akiket veréssel kényszerítettek arra, hogy a várat lőjjék. A törökök az ostrom idején állandóan aggodalomban voltak Miksa király hada miatt. Ezért legjobb csapataikból, a magyarországi török lovasokból egy hadtestet állítottak föl Pákozd mellett, hogy az éber szemmel ügyelje a győri tábort. A Szigetet ostromló sereg fővezére , Mehemet pasa még a kémeket is szorgosan kérdezgette a győri had felől. Mennyi a magyarok hada ? kérdi az egyiktől. Kevés, felelő a kém, de német sok van ! Csak magyarok és horvátok ne legyenek, — felelé a pasa — a némettel semmit sem gondol. A király táborában lévő magyar urak és főtisztek váltig sürgették Sziget megsegítését, vagy legalább valamelyik fontosabb török végház megszállását, hogy imigyen a szultán táborát elvonják Sziget alól. Miksa király azonban siket füllel hallgatta az efféléket. Mintha nyűgöt vetettek volna a lábára, nem mozdult a táborból. Még a portyázástól is eltilta a magyar huszárságot, s így annyira megbátorította a törököket, hogy a tábora szélén kalandoztak azok. Petheő Jánosnak egyik vitézét például a sátora előtt fejezték le. Ezenközben a megszállott Zrínyi Miklós egyik levelét a másik után bocsátotta ki a várból ismerőseihez. Majd mindegyikében segélyt sürget, amit a király előre megígért neki. E mellett érdekes részleteket mond el az ostromról. Szinte kár tehát, hogy e levelek javarészét még ma sem ismeri a magyar történetírás. A Székely Márton deákhoz írt levelében például elmondja a soklyosi diadalt a legapróbb részletekig. Nyissátok ki a szemeteket !— írja — s lássátok az ellenség törekvését ! A veszedelem a nyakunkon van. Batthyány Ferencz bán június 12-én, július 28-án, majd augusztus hó 3-án kapott levelet Zrínyi Miklóstól. Ez utóbbiban Zrínyi a török czéljáról is írt neki, s Batthyány, Nádasdynét is figyelmezteti a veszedelemre. úgy látszik, hogy Nádasdy Tamásnénak is irt Zrínyi, mert neki is pontos hírei voltak. Különben Nádasdy Tamásné volt az első, aki Szigetvár éléstéről értesült. A szomorú hirt azonnal megírta Batthyány Ferencznek, a ki szeptember hó 10-én így felel neki : »Az minemü hirt ir kegyelmed, az rettenetes hír ! Isten ő felesége ne adja, hogy igaz legyen / De nem csoda az, hanem csoda, hogy egy óráig mindnyájunkat is el nem süllyeszt az mi bűnünk és érdemünk szerint«. Néhány nap, aztán mindenki tudta Zrínyi Miklós halálát. Az egykorú magyar családi levelek kivétel nélkül Miksa király tehetetlenségének és nemakaromságának rótták fel bűnül Zrínyi és Szigetvár pusztulását. A nemzeti közhangulatot adta vissza Gyulay János, aki szeptember 13-án kelt levelében lelke mély megilletődésével veszi tudomásul Zrínyi Miklós halálát. »Azt az jámbor urat — írja Batthyány Kristófnak — ugyan szántszándékkal elvesztejék ! Mind az vár mind e nagy kár, mert ennél több ur nem vala, ki hadakozás dolgához tud vala. Ha akarják vala, megsegíthetik vala ezt !« Szigetvár eleste a császári táborra semmi hatást sem tett. A vitézek mulattak s lakoztak mint azelőtt. Jó kedvükben még Győrt is felgyújtották s kevés hijja, hogy az egész vár éa város el nem pusztult. A tűz igy sok kárt okozott és sok emberéletet oltott ki. A mikor biztos hir érkezett a török had oszladozásáról, Miksa király is elérkezettnek látta az időt a tábora feloszlatására. Októberhó utolsó hetében már Komáromban, majd Gután találjuk ő felségét, ahol öt napon át a vizahalászat izgató látványában gyönyörűködött. Szentgyörgyi Gábor uram október 26-án azt írja az özvegy nádorispánnénak, hogy a császár öt napig marad Gubán ; önnél óvárra tér, aztán Bécsbe megyen. »Az tábor eloszlott, menten megyen örök siralmunkra Mondják, hogy az beglerbég szele ütötte meg őket.« Veráncsics érsek, bár nagy hive volt Miksának, szintén gúnyosan ír a császár hadsereg eloszlásáról: »Mikor eloszlatlak, — irja — Magyarországot pusztán hagyák. Elegei kovásdnak, tobzának a szegénység között ! Minden élésünket elfogyaszták s egy törökös BUDAPEST - Q- AZ ÚJSÁG A Kedd, 1913. julhw 1: -------------- -------MM..,,.,- , , , . I.» ■' ■ 1 ......................... r ■ ■.■,■■■■■ i. ,'.t íviiaés BELFÖLD. = A földmivelésigyi miniszter mandátuma. Eperjesről jelentik : Gittány Imre báró, a város képviselője, földművelésügyi miniszterré való kinevezése alkalmából új választásnak vetette alá magát. Ma volt a választás. Mivel más jelöltet nem ajánlottak, Máriássy Béla dr. választási elnök a földmivelésügyi minisztert egyhangúlag megválasztott képviselőnek jelentette ki. A mandátumot küldöttség adta át a miniszternek. Ezután bankett volt a miniszter tiszteletére. A városi mérnökök. A Városi Mérnökök Országos Szövetsége megbízta elnökségét, hogy a készülő új városi törvényre való tekintettel állítsa össze egy emlékiratban azokat a kívánságokat, amelyeknek teljesítését a mérnökök mai helyzetük javítására szükségesnek tartják. Devecis Del Vecchio Ferencz udvari tanácsos elnök és Szalay Lajos főmérnök ügyvezető elnök a megbízatáshoz híven ki is dolgoztak az emlékirat-tervezetet, amelyet a szövetség választmánya vasárnap délelőtt tárgyalt. Az ülésen, amely a Magyar Mérnök- és Építész- Egylet helyiségében volt, Devecis udvari tanácsos elnök hangsúlyozta, hogy a memorandummal senkinek jogát nem akarják bántani, csak a mérnökség jogát követelik, mert lehetetlenség az, hogy a mérnök legyen felelős olyan dologért, aminek elintézésébe beleszólása nincs. A mozgalom eddigi