Az Ujság, 1913. július/1 (11. évfolyam, 155-167. szám)

1913-07-01 / 155. szám

, községek, gátszakadások, elsodort házak, letarolt vetések. S a pusztítást, melyet az árvíz vagyonban és termésben oko­zott, tetézi a közlekedésnek nagy terü­leteken fenyegető megakadása; forgalmi zavarok, a melyek megint csak a keser­vesen sújtott vidék gazdasági életére hatnak újabb károsodással. A tavaszi áradásokat már, fájdalom, megszoktuk. Az időjárás sajátszerű­ el­tolódása pár év óta szokatlan esőzéseket és felhőszakadásokat idéz elő, a­melyek hideggé teszik a tavaszt, hűvössé és esőssé a nyarat. A klíma változása már maga is nagy kalamitás, a velejáró elemi csapások sűrűsége és terjedelme pedig egyenesen katasztrófákkal fenyeget. Saj­nos, az árvíz elleni védekezésben még mindig nagyon hátra vagyunk. Folyam­szabályozás és ármentesítés nem halad oly arányokban, hogy a tavalyihoz s az ideihez hasonló katasztrófákat elhárít­hasson. Igaz hogy sajátszerű­ geológiai és vízrajzi viszonyaink mellett a véde­kezés oly mértéke, mely egyáltalán elejét vehetné a katasztrófáknak, a költség óriási arányain akad meg. De már a tavalyi katasztrófa idején sürgettük a gyors és alapos intézkedéseket az akkor sújtott s most megint kegyetlenül meg­látogatott vidéken. Min múlott, hogy a tavalyi tapasztalatok daczára az idei katasztrófa megint úgyszólván védtelenül találta a szerencsétlen vidéket, nem tud­juk e pillanatban ; azt azonban tudjuk, hogy a technika mai fejlettsége mellett nincs kizárva a hathatósabb védekezés lehetősége. Utóvégre sokkal nagyszerűbb és költségesebb védekezéseket láttunk már az ó- és újvilágban, mint egyes vidékek megóvását rokonczátlan folyók megdagadása ellen, s a technika mai állása mellett kell hogy meglegyen a lehetőség a legrakonczátlanabb folyók megrendszabályozására, a legfenyegetet­tebb vidék megoltalmazására. A költség­kérdés egymaga nem üthet agyon oly szükségszerűséget, a­mely ezrek meg ezrek számára életet, vagyont és exisz­­tenc­iát jelent. Bármily nagynak látszik is a Dél­vidék és Erdély mostani veszedelme, reméljük, hogy a tavalyi katasztrófa nem ismétlődik. De a legfőbb ideje, hogy kormány és társadalom összefogjon végre az elhárítható elemi katasztrófák elleni védekezésre. Annyi mindenféle ha­tóságunk, társulatunk, szakosztályunk s mi egyéb van, a­melynek hivatása kö­rébe esik az áradások elleni védekezés, hogy szinte érthetetlen, miért nincs még mindig egy alapos­ és szakszerű pro­­grammunk az árveszedelmek gyökeres meggátlására. Egy mindent átfogó nagy­szabású tervezet, a­mely a végzendő munkálatokat sürgősségük sorrendjében, terjedelmük nagyságában és költségük fedezetének tekintetében föltárná s az egész akc­ió lehetőleg gyors és pro­­grammszerű­ lebonyolítását megszabná. Nem kell számszerűen Rámutatnunk az évi áradások okozta károkra és vesze­delmekre, hogy a védekezéshez szük­séges költségek és beruházások előterem­tését sürgessük. Annyi elemi csapás van, melylyel szemben az emberi tudás tehe­tetlen ; azokra legalább, a­melyeket el­háríthatunk, ne sajnáljuk vállvetett erőinket. Szinte azt kell hinnünk, hogy a végzet tervszerűen csoportosítja a vi­szonyok rendkívüliségét, oly mértékben torlódnak hazánk fölött a bajok. A po­litikai nyomorúságok mellett hónapok óta tartó pénzkrízis, a­melynek forga­tagába került ip°r, kereskedelem és min­den produktív munka. Gazdasági meg­akadások, exisztenczia-pusztulások, sú­lyos üzleti depresszió képe tárul elénk országszerte, s most még az elemek is ránk zúdulnak s virágzó országrészek fáradságos munkáját pusztítják, ezrek hajlékát és életét fenyegetik. Legfőbb ideje, hogy elnémuljon a napi politika undok zsivaja, s hogy eszünkbe jusson mindnyájunknak az ország érdeke; az a közösség, mely magyart a magyarhoz s mindnyájunkat a magyar röghöz fűz. Az elemek bősz támadása, a súlyos vál­ságok fenyegető réme szolgáljon figyel­meztetésül, hogy tömöríteni kell erőin­ket, nem pedig szétforgácsolni czéltalan és oktalan testvérharczban. S ha kezdi ő felsége halogatni, félek rajta, hogy kárt nem kezdünk vallani. Szentem továbbá az vármegyéknek is mindenképpen, hogy gon­dot viseljenek Palota megszállásáról , mert ha nem viselnek, mindnyájan megbánják. Én, látja Isten, valamivel tudok, mindennel kész vagyok hitség lenni.« (1566. junius 8.) Batthyány példájára a többi urak is sietve küldék seregeiket Győr és Pápa vidékére. Lassan-lassan a császári csapatok is megindul­tak s mikorra maga Miksa király is Győrre érkezett, oly sereg állott ott, hogy bátran föl­­vehette a harczot a törökkel. Ezenközben a szultán is közeledett a nagy török sereggel. Mikor a drávai hídhoz ért, s meghallotta, hogy Miksa minő nagy sereggel jő ellene, vissza akart fordulni. A nagyvezér azonban nem bocsáta vissza a tehetetlen agg szultánt, a­ki akkor már sem járni, sem lovon ülni nem tudott. A török sereg­ egy része — a­mint tudjuk — Gyulát, a másik s nagyobb része pedig Szigetet vette ostrom alá. Történeti könyveink szerint Szigetvárt kétszázezer török ostro­molta. A valóságban azonban negyvenezer tö­rök sem volt Szigetvár alatt s ez a sereg is na­gyobbrészt fegyvertelen gyülevé­s nép volt. Vala­mennyi kémjelentés, a pribékek és a szöke­vények minden híradása egyértelműen azt mondja, hogy a török sereg legfölebb negyven­ezer emberből áll. Hogy sokan nem lehettek, azt egyéb körülményből is következtethetjük. A vár lövésére, az árkok betöltésére például háromezer összefogdosott parasztot használtak, a­kiket veréssel kényszerítettek arra, hogy a várat lőjjék. A törökök az ostrom idején állandóan aggodalomban voltak Miksa király hada miatt. Ezért legjobb csapataikból, a magyarországi török lovasokból egy hadtestet állítottak föl Pákozd mellett, hogy az éber szemmel ügyelje a győri tábort. A Szigetet ostromló sereg fő­vezére , Mehemet pasa még a kémeket is szor­gosan kérdezgette a győri had felől. Mennyi a magyarok hada ? kérdi az egyiktől. Kevés, felelő a kém, de német sok van ! Csak magya­rok és horvátok ne legyenek, — felelé a pasa — a némettel semmit sem gondol. A király táborában lévő magyar urak és főtisztek váltig sürgették Sziget megsegítését, vagy legalább valamelyik fontosabb török végház megszállását, hogy imigyen a szultán táborát elvonják Sziget alól. Miksa király azon­ban siket füllel hallgatta az efféléket. Mintha nyűgöt vetettek volna a lábára, nem mozdult a táborból. Még a portyázástól is eltilta a magyar huszárságot, s így annyira megbátorí­­totta a törököket, hogy a tábora szélén ka­landoztak azok. Petheő Jánosnak egyik vitézét például a sátora előtt fejezték le. Ezenközben a megszállott Zrínyi Miklós egyik levelét a másik után bocsátotta ki a várból ismerőseihez. Majd mindegyikében se­gélyt sürget, a­mit a király előre megígért neki. E mellett érdekes részleteket mond el az ostromról. Szinte kár tehát, hogy e levelek javarészét még ma sem ismeri a magyar tör­ténetírás. A Székely Márton deákhoz írt leve­lében például elmondja a soklyosi diadalt a legapróbb részletekig. Nyissátok ki a szeme­teket !— írja — s lássátok az ellenség törek­vését ! A veszedelem a nyakunkon van. Batthyány Ferencz bán június 12-én, jú­lius 28-án, majd augusztus hó 3-án kapott levelet Zrínyi Miklóstól. Ez utóbbiban Zrínyi a török czéljáról is írt neki, s Batthyány, Nádasdynét is figyelmezteti a veszedelemre. úgy látszik, hogy Nádasdy Tamásnénak is irt Zrínyi, mert neki is pontos hírei voltak. Különben Nádasdy Tamásné volt az első, a­ki Szigetvár élést­éről értesült. A szomorú hirt azonnal megírta Batthyány Ferencznek, a ki szeptember hó 10-én így felel neki : »Az minemü hirt ir kegyelmed, az rettenetes hír ! Isten ő felesége ne adja, hogy igaz legyen / De nem csoda az, hanem csoda, hogy egy óráig mindnyájun­kat is el nem süllyeszt az mi bűnünk és ér­demünk szerint«. Néhány nap, aztán mindenki tudta Zrínyi Miklós halálát. Az egykorú magyar családi levelek kivétel nélkül Miksa király tehetet­lenségének és nemakaromságának rótták fel bűnül Zrínyi és Szigetvár pusztulását. A nem­zeti közhangulatot adta vissza Gyulay János, a­ki szeptember 13-án kelt levelében lelke mély megilletődésével veszi tudomásul Zrínyi Miklós halálát. »Azt az jámbor urat — írja Batthyány Kristófnak — ugyan szántszán­dékkal el­veszte­j­ék ! Mind az vár mind e nagy kár, mert ennél több ur nem vala, ki hada­kozás dolgához tud vala. Ha akarják vala, meg­segíthetik vala ezt !« Szigetvár eleste a császári táborra semmi hatást sem tett. A vitézek mulattak s lakoztak mint azelőtt. Jó kedvükben még Győrt is fel­gyújtották s kevés hijja, hogy az egész vár éa város el nem pusztult. A tűz igy sok kárt okozott és sok emberéletet oltott ki. A mikor biztos hir érkezett a török had oszladozásáról, Miksa király is elérkezettnek látta az időt a tábora feloszlatására. Október­­hó utolsó hetében már Komáromban, majd Gután találjuk ő felségét, a­hol öt napon át a vizahalászat izgató látványában gyönyörű­ködött. Szentgyörgyi Gábor uram október 26-án azt írja az özvegy nádorispánnénak, hogy a császár öt napig marad Gub­án ; önnél óvárra tér, aztán Bécsbe megyen. »Az tábor eloszlott, menten megyen örök siralmunkra Mondják, hogy az beglerbég szele ütötte meg őket.« Veráncsics érsek, bár nagy hive volt Miksának, szintén gúnyosan ír a császár hadsereg eloszlásáról: »Mikor eloszlatlak, — irja — Magyarországot pusztán hagyák. Elegei kovásdnak, tobzának a szegénység között ! Minden élésünket elfogyaszták s egy törökös BUDAPEST - Q- AZ ÚJSÁG A Kedd, 1913. julhw 1: -------------- -------MM..,,.,- , , , . I.» ■' ■ 1 ......................... r ■ ■.■,■■■■■ i. ,'.t íviiaés BELFÖLD. = A földmivelési­gyi miniszter mandátuma. Eperjesről jelentik : Gittány Imre báró, a város képviselője, földművelésügyi miniszterré való ki­­nevezése alkalmából új választásnak vetette alá magát. Ma volt a választás. Mivel más jelöltet nem ajánlottak, Máriássy Béla dr. választási elnök a földmivelésügyi minisztert egyhangúlag megválasztott képviselőnek jelentette ki. A man­dátumot küldöttség adta át a miniszternek. Ez­után bankett volt a miniszter tiszteletére.­­ A városi mérnökök. A Városi Mérnökök Országos Szövetsége megbízta elnökségét, hogy a készülő új városi törvényre való tekintettel állítsa össze egy emlékiratban azokat a kívánságokat, a­melyeknek teljesítését a mérnökök mai helyzetük javítására szükségesnek tartják. Devecis Del Vecc­hio Ferencz udvari tanácsos elnök és Szalay Lajos főmérnök ügyvezető elnök a megbízatáshoz híven ki is dolgoztak az emlékirat-tervezetet, a­melyet a szövetség választmánya vasárnap délelőtt tárgyalt. Az ülésen, a­mely a Magyar Mérnök- és Építész- Egylet helyiségében volt, Devecis udvari tanácsos elnök hangsúlyozta, hogy a memorandummal senkinek jogát nem akarják bántani, csak a mér­nökség jogát követelik, mert lehetetlenség az, hogy a mérnök legyen felelős olyan dologért, a­minek elintézésébe beleszólása nincs. A mozgalom eddigi

Next