Az Ujság, 1913. augusztus/1 (11. évfolyam, 182-194. szám)
1913-08-02 / 183. szám
8 HÁROM ÚJSÁGÍRÓ _KALANPJAI. — Nyári regény, írja Vulpes. MÁSODIK FEJEZET. Melyben az olvasó szeme láttára megszületik a kalandos terv. Megint hajnalodik. Mert ha szenzáczió nincs is nyáron, vagy csak nagyritkán van, hajnal az minden nap akad. Nyilván azért, hogy az újságírónak is legyen olyan ideje, amit a kávéházban tölthet. Egymásután belehalnak a mi barátaink. Elsőnek nagyéta érkezik. Ami természetes is, őt kergeti az éhség. Aki hamarább jön, többet ehetik. Rendel két pár tormás virslit. Egy házmestert hozzá. Második a törpe gránátos, ő messziről jön ugyan, de elég hosszú a lába. ő is virslit rendel. Harmadiknak érkezik minden lyukba beleférsz. ő is virslit rendel. — Örömmel látom, hogy mindnyájan virslit eszünk — kezdi a szót nagyéta. — Ebből világos, hogy mindnyájan aspirálunk az első díjra. Indítványozom, hogy sorra adjuk elő a terveinket. — Helyes — hangzott jobbról és balról. — Az indítványozó kezdi. Jól van, kezdem én — szólt nagyéta. — Tehát mindnyájan tudjátok, hogy a közönséget ez idő szerint leginkább a balkáni borzalmak érdeklik. Nem az, hogy hol volt csata és milyen csata volt. Az bliktri. Hiszen a régit aigyis tudjuk. Itt mindenki győzött és mindenkit megvertek. A török győzött, hiszen már csak egy pár lépésnyire van Szófiától s az övé Drinápoly, pedig még sereget úgy meg nem vertek soha, ahogy a törököket elpüfölték. A bolgár is győzött, még pedig milyen gyönyörűen, s mégis ott van, hogy szét akarják darabolni. Legfényesebben pedig a román győzött, pedig puskaropogást se hallott. Ezekkel nem is érdemes foglalkozni. De ami izgatná az embereket, az a kegyetlenkedések, a borzalmak felsorolása. Hány embert húztak nyársba, hányat sütöttek meg elevenen, kiket daraboltak százfelé, s ez izgatja a népet. Aktaszerűen kellene mindent előadni, nevekkel, tanukkal, vallomásokkal. Az olvasótermekbe levágott orrokat lehetne küldeni és egyéb fontos testrészeket. Én azt indítványozom, hogy menjünk le a harertérre és csináljunk igazi riportokat, pompás részletekkel, amiktől libabőr fut végig az emberek hátán. Nagyéta büszkén nézett társaira: — No, mit szóltok hozzá? A törpe gránátos lebiggyesztette az ajkát. — Eső után köpönyeg. Már régen meglesz addig a béke, a harcrosok visszatérnek az eke szarvához, az özvegyek újra férjhez mennek és újabb hadsereg dolgában buzgólkodnak, az emberek rég elfelejtették, hogy háború volt, s akkor te el akarod mondani a múlt történetét. Az újságíró a jelen krónikása. A mi szempontunkból egy kis baba, amely ma ugrál, többet ér, mint egy nagy elefánt, a mely hajdan házakat döntött le és embereket taposott halomba. A pun háborúnak is voltak borzalmai és a harmincz éves háborúban is irtottak ki falvakat és becsetelenítettek meg asszonyokat. De ezeket a történetiró írja meg és ne az ujságcsináló. Minden lyukba beleférsz helyeslően bólintott, nagyéta pedig haragosan mondta : — Hát add elő a te tervedet ! A törpe gránátos belekezdett: — A mi századunk legnagyobb vívmánya a repülés. Nekünk hármunknak fel kell ülnünk egy repülőgépre, azzal a »noch nie dagewesen« tervvel, hogy körülutazzuk a világot. Pesttől Pestig, az egész földtekén végig. Azt hiszem, az utat, egy kis szerencsével, meg lehet husz-huszonöt nap alatt tenni. Rekordot teremthetünk. Lefőzhetjük a világ összes utazóit és zsurnalisztáit. Világhírt szerzünk. Nemcsak a mi országunk, de az egész világ izgatottan fog érdeklődni vállalkozásunk iránt. Beleírjuk magunkat a történelembe. Minden lyukba beleférsz izgatottan felugrott: — Mért nem akarsz mim.-várt egy világrészt vásárolni hat koronával a z - beiben? Mit gondolsz, meg tudná ezt egy magyar vállalkozás csinálni? Hisz ehhez milliók kellenek. Új és új gépek minden állomáson, világhírű pilóták, a sürgönyökre csupán elmenne néhány százezer korona. Ki győzi ezt? Hiszen még csak arra sincs módunk, hogy a Gellérthegyet körülröpdössük ! S ha ilyesmit csinálunk, a kutya se törődik vele. A repülésnél ma már nem az a szenzáczió, ha valaki repül, hanem az, ha valaki lebukik. És én azért törjem ki a nyakamat, hogy a konkurrens riporter írhasson rólam szép tudósítást? Nem ettem meszet ! Nagyéta hangosan belevágott: — A fiúnak igaza van. Tiszta arany, amit beszél. A törpe gránátos a fejét vakarta ! — Akkor add elő a te tervedet! Nagyéta még hamar valami ennivalót rendelt s csak akkor szólalt meg, amikor már telem volt a szája: — Beszólj, komám. — Valami egyszerűt, olcsót, könnyűt és mégis sokat ígérőt kell csinálnunk. Teljesen primitívet. •Nészy vagy öt szál vastag deszkát összekötözünk. Arra jön egy vitorla, hátul meg egy kormánylapát. Viszünk magunkkal élelmet vagy két hétre valót s ráereszkedünk a Dunára. — És úszunk. Ez ugyan nem sokat ér —– vélte a törpe gránátos. — És az élelem is kevés lesz — tette hozzá nagyéta. — És semmi se jön ki belőle — folytatta a törpe óriás. — Ne ítéljetek előre. Már az elutazásunkra is ki lehet csődíteni a népet. Három újságíró, négy szál deszkán, ez kedves látvány lesz a tömegnek. És mindenütt, ahová visz az ár, nagy néptömeg fog bennünket várni. És mi kijelentjük előre, hogy sehol se kötünk ki. Teljesen rábízzuk magunkat a sorsra és a véletlenre. Valahová csak eljutunk, valami csak történni fog velünk, körülöttünk. Ez mind nagyszerű anyagot ígér. Minél bolondabb szituácziókba kerülünk, annál érdekesebbek lesznek a tudósításaink. — A fiú mond valamit — szólt nagyéta. — Csak több enni- és innivalót kell vinnünk. — Olcsónak olcsó, az bizonyos — mondta a törpe gránátos. — Ez is jó ajánlólevél. — Csapjunk fel — mondták mind a hárman. — Holnap készülődünk, gondoskodunk a reklámról, s holnapután indulunk. Összekoccant három házmester, s ezzel meg volt kötve a vérszerződés.ták. Ugyanakkor a katonai szakértők is tanácskozásra ülnek össze, hogy a határvonalat felülvizsgálják. Minthogy e tekintetben tisztán stratégiai kérdésről van szó, a román kormány kész arra, hogy szigorúan azokhoz a határozatokhoz tartja magát, amelyeket e katonai szakértők hoznak. A nagyköveti reunió, London, augusztus 1. A Reuter-ügynökség értesülése szerint a ma délután tartott nagyköveti tanácskozmány mintegy két óra hoszszáig tartott, mire a legközelebbi ülést keddre halasztották. Azt remélik, hogy a konferenczia kedden befejezi munkálatait. A nagykövetek ma újólag az albán csendőrség kérdését tárgyalták. Minthogy Svédország nem képes nagyobbszámú tisztet Albánia részére rendelkezésre bocsátani, a konferenczia azt ajánlotta, hogy forduljanak ez ügyben Hollandiához A konfernczia ezután az epiruszi határok és az égei szigetek ügyével foglalkozott. Ez ügyekben elaborátumot dolgoznakki, amelyet a hatalmak elé terjesztenek. Azt remélik, hogy a legközelebbi ülésben megtalálják a megoldást. AZ ÚJ&AG Szombat, 1913. augusztus 2. Legújabb. A békekonferencziát holnapra halasztották. Bukarest, augusztus 1. (Romániai távirati iroda.) A békekonferenczia teljes ülése ma délután négy órakor kezdődött. A legutóbbi ülés jegyzőkönyvének elfogadása után Maiorescu miniszterelnök, a konferenczia elnöke, azt javasolta, hogy halaszszák el az ülést holnapra abban a reményben, hogy a bolgárok és a szövetségesek között addig precízebben alakul ki a helyzet. Toncsev bolgár delegátus kijelentette, hogy éppen most kapta meg írásban a szövetségesek követeléseit. Este a bolgár delegáció előterjeszti ellenjavaslatait, és így talán holnapra meg lehet teremteni amegegyezés alapját. Az ülés ezzel véget ért. A bolgár és román békedelegátusok között a szűkebb román kérdések tárgyalására egybehívott konferencziát holnapra halasztót HÍREK. Jegyzetek a hétről. A hét elején félig önszántából, félig némi higiénikus erőszaknak engedve, bebotorkált a boroszlói bolondok házába Wedel grófnő. Az elborult elméjű asszony valamikor Vénusz papnői hierarchiájának legelőkelőbb rangfokozatán páváskodott. Nemcsak az volt a foglalkozása, hogy szép legyen és szerettesse magát, hanem legalább oly tehetséggel, mint sok államférfiú, a legfelsőrendű, nemzetközi vonatkozású és jelentőségű politikába is beleavatkozott. Amikor aztán a szerelmi és a politikai csapatszolgálatból tartalékba, majd teljes nyugalomba vonultatta a betegség és a kor, megírta hadtörténelmi munkáit , szerelmi emlékiratait. E memoárok legfőbbik szereplője fejedelmi bíborban jár végig a könyv lapjain : II. Vilmos császárnak hívják. Ha csakis Wedel grófnő emlékirataiból kellene megítélnünk legújabbkori történelmünknek ezt a kétségtelenül egyik legpregnánsabb alakját, akkor lelki arczán nem igen fedezhetnék fel az érdekesség markáns vonásait. Vannak nagy emberek, akik mint szerelmi zsenik is nagyszabásúak és rendkívüliek, akiknek szerelmi életén is végigdübörög a hétköznap-fölöttiség megragadó pátosza. Az a Vilmos császár, a kinek exotikus alakjára Wedel grófnő emlékiratainak tolvajlámpája veti fényét, nyárspolgári méretű, kisvárosi szerelmes, aki sem érzéseinek intenzitásával, sem gesztusainak lendületességével nem emelkedik az átlagosság fölé. Szerelmében semmi császári sincsen. Kis erényeiben és kis bűneiben egyaránt bölcsen ragaszkodik a jó, derék középszerhez. Mintha makacsul csak azt akarta volna bebizonyítani — ami pedig nem mindig igaz , hogy az úgynevezett nagyemberek nemcsak inasaik, hanem szeretőik előtt sem maradhatnak iagyok. Felesége volt, több gyermeke volt, rokonai és barátai is voltak. Feleségét és gyermekeit dúsgazdagokká tehette volna, rokonait föllendíthette, barátait támogathatta volna. Mindezt jól tudhatta Knorr József plaueni milliomos, de még sem tette. A bolond német egész vagyonát, még a törvény megszabta köteles részt sem hagyván véreinek, valamennyi millióját Vilmos császárnak juttatta. Vilmos császár azonban voltaképpen csak formaszerinti örökös. A sok milliót nem azért kapta, hogy tetszése szerint akár el is prédálhassa. Az örökhagyó szigorúan meghagyta, hogy a tömérdek pénzt a német birodalmi hadsereg és haditengerészet gyarapítására és megerősítésére kell fordítani. Knorr bizonyára kitűnő férfiúnak képzelte magát, aki valószínűleg úgy érezte, hogy végrendelkezésével halhatatlanná válhat. Kissé szocziálisan gondolkodó ember azonban csöppet sem lehet hajlandó arra, hogy Knorrt nagy emberré koronázza. Vannak agyonnyűtt banalitások, amelyek azonban, úgy látszik, még mindig nem eléggé banálisak ahhoz, hogy minden emberfia tudomásul vegye és meg is tanulja őket. Ilyen közhely az is, hogy annak kell ad-