Az Ujság, 1913. november/1 (11. évfolyam, 260-271. szám)
1913-11-06 / 263. szám
12------ csak jelentéktelenül sebesült meg, és legyen türelemmel, el fogják takarítani a lokomotív vasvázát s rövidesen kiszabadítják.. Hajnali négy órakor az asszonyt még nem lehetett ks menteni ; utóbb — mint a híradások jelentik — el ispusztult a lángok között. 17'. (A reggeli hírek.) Reggeli öt órakor Paksból is a helyszínére érkezett a kirendelt műszaki katonaság. Már akkor néhány száz katona dolgozott a mentésen. A környékbeli helyőrségeken ugyanis a veszedelem hírére riadót fújtak és automobilokon, kocsikon ment ki a katonaság. A tüzet már eloltották. Eddig 29 holttestet terítettek ki a pályaudvar előtt és 41 súlyosan sebesült körül foglalatoskodnak az orvosok. A sebesültek sérülései olyan súlyosak, hogy legnagyobb részük a halállal vivődik. Lyonból, Marseilleből mentővonatok érkeztek a katasztrófa helyére, orvosokkal, ápolókkal és megfelelő kötszerekkel. Mind a két vonat zsúfolva volt, de különösen az expresszvonat. Hevenyészett számítás szerint legalább háromszázan lehettek a két vonaton. Ezek közül csak körülbelül száz utas jelentkezett a meloni állomásfőnöknél. Mivel nagyon sokan elmenekültek a rétre, még nem lehet tudni, mennyi a halottak száma. Az expresszvonat utasai már készültek a kiszállásra, mert Melunen túl alig félórás az út Parisig. A postakocsiban a hivatalnokok már elrendezték a csomagokat és a levélpostát, hogy rögtön kiadhassák. Paksig nincs megállás és az utasok legnagyobb része a folyosókon álldogált már. Ekkor történt az összeütközés. A két lokomotív úgy rohant egymásnak, hogy mind a kettő felágaskodott, egymásra zuhant s közéjük került egy személykocsi. A meluni állomáson tudták, hogy a postavonathoz egy benzinnel telt hengeres kocsi van kapcsolva. A tisztviselők elsősorban erre gondoltak s valamennyien odarohantak, mert a két lokomotív közül minden csupa lángtenger volt. Tartani lehetett tőle, hogy a benzines tartály felrobban. Szerencsére ez a kocsi utolsónak volt csatolva, az összeütközéskor láncra elszakadt és nagy erőfeszítéssel sikerült eltolatni. Mikor már azt hitték, hogy a romok el vannak oltva, tűz csapott ki az étkezőkocsi alól, amely szintén felborult és a lokomotivokra zuhant. Közvetlenül a katasztrófa után még egy expresszvonatnak kellett átrobognia Melunen. A tisztviselők nem vesztették el lélekjelenlétüket, minden őrházba jelt adtak, egy mellékvágányról drekmát kerítettek elő és megállították az esedékes vonatot. Ezzel végzetes szerencsétlenséget előztek meg. Ennek az expresszvonatnak utasai sietteka katasztrófa áldozatainak segítségére. (A szemtanúk.) A luxusvonaton utazott Henry Bernstein, a világhírű drámaíró, aki szemtanúja volt a pusztulásnak. Elbeszéli, hogy látta, amikor vitték hordágyakon a megszenesedett holttesteket, útközben karok, lábak váltak el a törzstől, ő maga is segítette a sebesülteket mentől hamarabb az állomás várótermeibe vinni, s csupa vér volt egész ruhája. ■ A két vonat kalauzai, akik a szerencsétlenséget túlélték, azt mondják, hogy az expresszvonat egyes kocsijai zsúfolva voltak. A postavonat is vitt néhány személyszállító kocsit, ezek is tele voltak, összesen mintegy háromszáz ember lehetett a két vonaton. (A bűnös mozdonyvezető.) ■ A katasztrófa okozója, Dumaine, az expresszvonat gépésze, aki még idejében leugrott a lokomotivról és semmi baja sem esett. Példáját követte a sütő is, úgyszintén a két vonat több konduktőr . Dumaine a szörnyű pusztulás láttára elvesztette az eszét, félrebeszél. Megtalálták a postavonat szerencsétlen vezetőjét is, aki az állomás közelében a réten mint az őrült futkosott össze-vissza és keservesen sírt. Ezt az embert bevitték az álló- t másra, az orvosok csillapítószereket adtak be neki. Mikor valamennyire megnyugodott, így beszélte el a katasztrófa részleteit: — A 11. számú postavonat, amelyet már régóta én vezetek, mindig a 10-es sínpáron halad el Melun előtt és közvetlenül az állomás után ván a váltó, amelyen a fővonalra megy át. Melunnél kell kereszteződnie a paris—nizzai expressznek az én vonatommal. Az én sínpáromon a jelző »szabad«-ot mutatott, azt hittem, az expresszvonat már megelőzött az elágazásnál. Ezen a helyen a paris—nizzai expressz száz kilométeres gyorsasággal robog, de a postavonat sebessége sem kisebb, és nem egyszer történik meg, hogy néhány perc különbözettel haladunk át, tehát nem is látjuk egymást. Abban a pillanatban, mikor elgondoltam, hogy az expressz megelőzött, majd megdermedtem , előrobogott az expressz. Ijedtemben leugrottam és csak annyira emlékszem még, hogy a rettenetes recsegés-ropogás szinte süketté tett, aztán lángok csaptak ki az összeütközött kocsikból. A vonalvezetőket letartóztatták. (Az áldozatok.) A postakocsi hivatalnokai közül huszonegyen hiányzanak. Még nem lehet tudni, várjon a romok alatt vannak-e vagy elmenekültek a szörnyű látványkor. A súlyosam sebesültek közt van egy német utas, Dieterbach Hamburgból és egy Pastourel nevű lyoni bankár, aki fiával Párisba utazott ; fia ugyanis ma tartotta volna meg kézfogóját. Az apa sebesülése halálos, fia csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A 11. postavonat, a vasutasok nyelvén »a halálmadár« 1907-ben kisiklott és egy utasa meghalt. Két év múltán ismét szerencsétlenül járt, akkor is voltak halottai, 1911-ben pedig vasúti rablók kifosztották a postakocsiját. Ezen az útón a hadügyminisztérium fontos okmányait vitte magával, úgy látszik, ezt akarták megkenteni a banditák, de az állami okiratokkal együtt temérdek értéktárgyat is elraboltak. A vasúti rablókat később Brüsszelben letartóztatták. Az utasok legnagyobb része marseillei volt. A franczia közmunkaminiszter szerencsés véletlennek köszönheti, hogy nincs az áldozatok között. Tegnap Lyonba kellett volna utaznia egy bankettre és az utolsó pillanatban kimentette magát. Az indiai és angliai posta teljesen elégett. Az anyagi kár egyelőre kiszámíthatatlan. Herriot lyoni polgármester és Jaboules egyetemi orvostanár sorsáról semmi hír. Ők is az expressz vonaton utaztak, még nem találták meg őket. Marseilleben nyolcvan holland szállott fel a vonatra. Ezek a Willis holland gőzösön érkeztek kedden Jáva és Szumátra szigetekről és Rotterdamba akartak utazni Legnagyobb részük súlyosan megsebesült. A legújabb jelentés szerint a katasztrófa halottai között van a hiányzónak mondott huszonegy postatiszt, valamint Jaboulet lyoni orvostanár. A romok eltakarítása közben számos értéktárgyat, brilliánsokat és ékszert találtak, amelyek az indiai postát is vivő marseillei vonatban voltak. A szerencsétlenség színhelyét katonai kordon őrzi, amely vigyáz, hogy az ékszerekhez hozzá ne férhessenek. A hadügyminiszter is megjelent a katasztrófa helyén. A postatisztviselők egyike azt beszélte, hogy a rettenetes összeütközés után két, egymást rövid időközben követő robbanás hallatszott, amely a gáztartályból eredt. Ez gyújtotta fel a vonatokat. A legtöbb holttest a felismerhetetlenségig eltorzult. AZ UJSáG Csütörtök, 1913. november 6. (Poincaré elnök a katasztrófa színhelyén.) Melun, november 5. Poincaré elnök a kereskedelmi miniszter kíséretében ma délelőtt ide érkezett. Első útja a kórházba vezetett, ahol a katasztrófa sebesültjeihez intézett vigasztaló szavakat. Ezután a katasztrófa áldozatainak holttestei közelében időzött mélyen meghalva egy ideig, majd a katasztrófa színhelyére ment, ahol még mindig öt holttest fekszik a szerkocsi romjai alatt. Rendőrfelügyelő és újságíró. (A rendőrségre hurczoltak egy újságírót.) — Saját tudósítónktól. — Pár héttel ezelőtt az ötödik kerületi kapitánysághoz szolgálattételre berendelték Jánossy Béla huszonkét esztendős segédfelügyelőt, aki ma fél esztendeje hogy kikerült a kadétiskolából és az alatt a rövid idő alatt, hogy a rendőrség testületének tagja, nem egyszer követett el hibát s néhány erőszakos cselekedete foglalkoztatta a napisajtót is. Jánossy rendőrfelügyelőt a minap a parlament elé küldték azzal a megbízással, hogy ott a rendet fentartsa s azon az exponált helyen, ahol máskor megállapodott, higgadt és tapasztalt idős tisztviselők ügyelnek a rendre, ezúttal ő rendelkezett s a rendes szokástól eltérően nem rendeltek melléje a fogalmazói karból senkit. Ma aztán különös esete támadt egy érdemes újságíróval, Fodor Aladárral, akit a sors történetesen elébe sodort. A rendőrfelügyelő minden különös ok nélkül rátámadt a hirlapiróra s noha Fodor régi ismerőse és vele mindig legjobb viszonyban volt, szinte megmagyarázhatatlan fellobbanásában rendőrlegényeivel megkötöztette és az ötödik kerületi kapitányságra hurczoltatta. Szeptember végén e sorok írója Fodor Aladárral és Kanitz Gézával egy vállalatot alapozott meg, amelynek az a czélja, hogy a Budapesten, továbbá a vidéken történő közérdekű eseményekről — amennyire emberileg lehetséges — mozgófényképfelvételeket készítsen az ország öszszes mozijai részére. Politikai, társadalmi, rendőri és egyéb riportage t van hivatva a Kino-Riport a nagyközönségnek bemutatni, körülbelül abban a formában, mint már külföldön régen dívik. A sors úgy akarta hogy a voszoini hegyek között a Bordanovics Luczián szerencsétlen esete alkalmából szerzett hatalmas megfázásból kifolyóan mintegy három héttel utóbb ágynak dőltem és közel öt hétig súlyos betegségben feküdtem. Ez idő alatt Fodor Aladár és Kanitz Géza folytatták a vállalat munkáját és a minap annyira jutottak, hogy az első fotográfiákat elkészítették. Ma délelőtt aztán megjelentek a parlament előtt és az ellenzék bevonulásáról akartak képet fotográfiáim kiegészítéséül eddigi felvételeiknek. Az Országház előtt találkoztak az ottani rendőrségi kirendeltség fiatal parancsnokával, Jánossy Bélával. Tizenegy óra tájt én is érdeklődtem a dolgok iránt. Szombaton hagytam el gyógyultan a Ligetszanatóriumot és égjük orvosom, a gyógyintézet derék igazgatójának, Jakab Lászlónak utasításához híven egy kis sétával kapcsolatosan akartam az érdeklődést elintézni. Mert a rendes munkámtól egyelőre a doktorok eltiltottak. A parlament elé érve, Fodoré a legjobb egyetértésben találtam Jánossyval. A két régi ismerős — mondhatnám barát is — evődött egymással. Jánossy ugratta Fodoré, aki a képviselők bejárata mellett levő park pázsitjának szélén állt. — Minek tapossa le a füvet, — mondotta a rendőrfelügyelő ,szellemeskedve — hiszen az ebédjét tapossa össze. Mit fog ebédelni, ha nem lesz füve? ! Fodor nem maradt adós a válaszszák — Ne féljen, — felelte — marad fű a maga számára is. Jó óra hosszat tartott e lovagi torna. Jánossy közben el-eltávozott s parancsnokolásának gondjai után nézett, de mindig visszatért, egy-egy újabb ugratást eszelve ki, a melyre azonban mindig megkapta a riposztot. Legtöbbször bizony alul is maradt. Ez módfelett boszantotta, de azért nem kiitatott haragot. Ellenkezőleg, a legnyájasabban bánt Fodorral. A legbékésebb hangulatban maradt a rendőrfelügyelő, meg a hírlapíró a parlament előtt, amikor Kanitz barátommal félórára felnéztünk az ülésterembe, illetve az újságírók karzatára. Két órára járt az idő, amidőn az ellenzék kivonult a Házból és a közönség karzatai is kiürültek. A publikumot az ülés további folyása már nem érdekelte és mindenki sietett az utczára. Mi ketten is lassan leballagtunk a közönség után. Amint az országház előtti térre értünk minden oldalról körülfogtak bennünket az emba