Az Ujság, 1913. november/2 (11. évfolyam, 272-284. szám)
1913-11-16 / 272. szám
2 tömérdek embert vontunk el a produktív munkától, s tömérdek milliót költöttünk a készenlétre. A mérleg ezen oldalára esik a háborús bonyodalmakkal járó üzleti pangás, a pénzdrágaság, a hanyatló konjunktúra s a növekvő államadósságok. Bizonyos sikerek politikai téren tehát elvitázhatlanok, épp oly kevéssé tagadható azonban, hogy súlyos gazdasági károsodással fizettünk értük. Megérte-e az eredmény az áldozatokat, csak a jövő derítheti ki. Mi úgy látjuk, hogy azokon felül, amiket a politikai nyereség aktívumára írtunk, még vannak mellékeredmények, amelyek szintén pozitív, habár inkább jövőbeli értékek. Az egyik, hogy a Balkán új alakulatai folytán a súrlódási felületek Oroszország és monarchiánk közt a minimumra csökkentek. A pánszlávizmusból nagyon kiábrándultak az oroszok, viszont az oroszokból nagyon kiábrándultak a balkáni népek. A területben nagyon megnövekedett Szerbia nem akar többé vak eszköz lenni Oroszország kezében, s miután tapasztalnia kellett, hogy az orosz befolyás nem tudta neki megszerezni az utat az Adriához, mert az osztrák-magyar monarchia hatalmi súlya erősebbnek bizonyult a pánszláv ígéreteknél: jövendő politikáját igyekezni fog inkább a közvetlen és hatalmas szomszédéhoz simítani, mint a tehetetlennek bizonyult pánszlávábrándokhoz. Bulgária és Románia pedig nem számítanak orosz erőértéknek a Balkánon; ma kevésbé, mint valaha. Oroszországnak tehát nincs többé oka hegemónia-törekvésekre pazarolni erejét. A balkán befolyás és erőmérkőzés ellentéte megszűntnek tekinthető, s a legilletékesebb orosz körök máris nyíltan hirdetik, hogy az orosz politikának nincs mit keresnie a Balkánon; okosabb, ha egész erejét ázsiai érdekeire koncentrálja. Jövendő külpolitikánkra ez a fordulat holnap, holnapután. Elkerülhetetlen, végzetszerű, több, ő maga mondta. A fiú előttem kereken kijelentette. És ő a mi fiunk, a szavát megtartja és meghal, ha kell, a szaváért. Anya: Nem volna-e okosabb, — és helyesebb — ha mi ketten meghalnánk. Önként. És meghagynék neki, hogy ez miért történt. Ez megrázná, kiábrándítaná. Hiszi maga, hogy a mi holttestünkön át is menne vele — azzal — az esküvőre ? Apa: Hiszem. Nem beszámítható. Nem a maga fejével gondolkodik többé. Orvosra, papra, templomra és őrültek házára van itt szükség. Anya: Nem lehetne a nőnek pénzt adni ? Apa: Nem. Próbáltattam, nevetett. Anya : Valami fiatal férfit megkérni, hogy közbeudvaroljon ? Apa: Ez csak izgatja a fiút és sietteti, hogy cselekedjék. Anya: Maga mégis csak beszélhetne ezzel a nővel. Megmagyarázhatná neki, hogy a majorátus és minden a magáé, és hogy a fiúnak semmije sincs és nem is lesz soká, mert maga fiatal, erőteljes és . .. Apa: Furcsákat gondol maga így éjjel. Azt akarja, hogy a fiam kiszemelt menyasszonyát anyagi okokkal elhódítsam a fiamtól ? Anya : Ilyesmit. Ezt. Mondják, van maga olyan legény. Mi történhetik ? Apa: Az, hogy egy nőnél szembekerülök a fiammal. Anya: Nos, és ? Legfeljebb győz. Apa: És akkor ? Mit cselekszünk ? Anya: Meglássuk akkor. De legalább cselekedtünk valamit, szerfölött nagyjelentőségű, különösen ha egy másik mellékeredményét a balkán háborúknak szintén latba vetjük: azt, hogy a balkán szövetség terve, amely a háború előtt és alatt is igen komoly jelleget öltött, teljesen füstbe ment. Balkán szövetségről ma már senki sem álmodik. Az ellentétek oly nagyok, az érzületek és indulatok, bár elfojtva, oly ellentétesek, hogy egyhamar alig képzelhető ok vagy alkalom, mely ezt a halottat életre kelti. Márpedig, ha meggondoljuk, mit jelentett volna a balkán szövetség, különösen orosz protektorátus alatt, még utólag is meg kell borzadnunk a perspektívától. Több mint félmillió ember, aki háború esetén ellenségünk táborát erősíti , minő katonai erőfeszítésekre késztetett volna bennünket! A delegátusoknak, ha a külpolitikai eseményeket és eredményeket mérlegelik, ezeket a lehetőségeket sem szabad szem elől téveszteniük. Viszont azonban külügyi és katonai vezetőinkre is konzekvencziák hárulnak e lehetőségek elmaradásából s a balkán helyzet új alakulataiból. S ezt tartjuk a legfontosabbnak, s erre kell a delegátusoknak is irányítani az illetékes körök figyelmét. A konzekvenciákat tudniillik abban kell levonni, hogy elég, túlságosan elég volt a katonai költségekből; eljutottunk a hadseregfejlesztés czímén követelhető áldozatok végső határáig. A hadvezetőségnek be kell érnie azzal, amit eddig elért. Rendezkedjék be azokkal az eszközökkel, amiket a két ország adófizető polgárai, vérrel és verejtékkel, a mostani létszámemeléssel kapcsolatban, megadnak neki. A külügyminiszter pedig csináljon olyan politikát, hogy katonáéknak ne kelljen többet követelni, s a népeknek ne kelljen tovább vérezni. AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1913. november 16. Második éjszaka. (Közös hálószobában, ágyban, világosságnál.) Anya : Volt ? Apa: Igen. Anya : Csakugyan olyan förtelem ? Apa: Nem, szelíd, szép, nincs comtesse, aki nála műveltebb és egyszerűbb. Anya : Tetszett maga neki ? Apa: Azt hiszem, igen. Anya : Mennyire vannak ? Apa: Azt hiszem, egyelőre messze a szértől. Anya: A szemet forgatta, a szűziest játszotta, sirt ! Apa: Nem, kaczérkodott velem. A tárgyra tért. Ő tért a tárgyra. Anya : Mit mondott ? Apa: Összehasonlított a fiammal és sajnálta, hogy az nem olyan, mint én. Nem ostoba nő, az nem ! Anya : És maga ? Apa: Én is sajnáltam, hogy a fiam nem olyan, mint én. Én nem imádkoztam nő előtt soha. Nem néztem oltárnak a mellét, akármennyire márvány volt is az. Anya : Tudom, fájdalom. De a fiú az én nevelésem. A nő neki mind madonna. Apa : Ez az, — mondta az a nő. A baj ez. »Szívesen a szeretője lettem volna« mondta. »Mért ne ? Nekem férfi kell, egy férfi, mert már a sokat unom és anyagilag sincs láttatja. Egy pénzes férfi. Egy kis falusi birtok, tavasztól őszig. Ősztől tavaszig : valami jó nagy város, de nem Pest. Fütyülök a törvényességre, a névre, a czímre és egyéb ilyen társadalmi tréfára, eleget játszottam váradi színésznő koromban. Herczegnőket, sőt egészen fiatal királynékat is játszottam. Olyan rangú nő vagyok, amilyen csak akarok. Ruhám legyen hozzá, az a fő !« Egészen helyes nő, így beszélt. És panaszkodott a fiúra, hogy jókedvére még meg se csókolta és csak akkorára ígéri ezt, ha már a törvényes hites felesége lesz. »Nem tukmálhatom rá magamat — elébb — erővel ? Hiába mondom neki, hogy én már elébb, itt is, ott is, ehhez is, ahhoz is tartoztam ! Nem engedi, hogy végig vallják, elszalad, vagy kibeszéli az igazságot a fejemből, úgy hogy a végén már-már én is elhiszem, hogy falusi ártatlan lány vagyok !« Ezt beszélte el és nevetett, ahogy csak a száján kifért a kacagás. Kisebb szája van, mint egy gyerekleánynak. És olyan üde, érintetlennek látszó is. Mit tesznek ezek a nők, hogy így konzerválják magukat. A társaságbeli nők tanulhatnának tőlük. Anya : És minél maradtak ? Apa: Hogy alkalomadtán megint elmegyek és viszek neki — titkon — egy kis pénzt. Kért, hogy el ne áruljam a fiamnak és én is kértem. Anya: És mi a maga terve ? Tudtam, hogy maga az, aki elhódítja, ha akarja. Úgy látom, egy kis kedve is van hozzá. Harmadik éjszaka. (Közös hálószobában. Az asszony ágyban. A férfi felöltözötten.) Anya : Virrasztók. Várom. Nos ? Apa: Nem tehetek fiunk érdekében semmit. A lány makacs. A pénzt elfogadja, de alig áll velem szóba. Fenyeget, ha elárulom, szembeállít a fiammal és nem bánja, akármi történik. Nem volna jobb abbahagyd az egészet ? Anya: Nem. Tudja-e a fiú, hogy maga BELFÖLD. A bosnyák vasutak.. A képviselőház mai ülésén Tisza István gróf miniszterelnök törvényjavaslatot terjesztett elő a bosznia—ó herczegovinai vasúthálózat kiépítéséről. A javaslatban a kormány felhatalmazást kér, hogy beleegyezését adja ahhoz, hogy a Bosznia-Herczegovinában foganatosítandó vasútépítkezések kivitelének czéljából és pedig a Banjalukától Jajezéig szabványos nyomtávú vasútösszeköttetés létesítésére, b) Samácztól Dobojig szabványos nyomtávú vasút építésére, c) Bugojnótól Arzanóig keskeny nyomtávú vasútösszeköttetés létesítésére, d) a doboj—szerajevói vasútvonal szabványossá alakítására, e) a jajeze— bugojnói vasútvonal szabványossá alakítására, Bugojnótól Slámáig szabványos összeköttetés létesítésére és a ráma—mosztári vasútvonalak szabványossá alakítására, f) Brcskától Tuzláig, Bieljijiáig, a Rácsáig való elágazással szabványos nyomtávú vasútösszeköttetés (posavinai vasút) létesítésére, g) a doboj—tuzlai vasútvonal szabványossá alakítására, valamint ezen vasútvonalak felszerelésére a bosnyák-herczegovinai országos kormány kamatozó és legfölebb hatvan év alatt törlesztendő kötvényekben oly összegű vasúti országos kölcsönt vehessen fel, amely legfölebb kétszázhetven millió korona tényleges tőke beszerzéséhez szükséges. E vasutak kiépítésével és felszerelésével járó költségek részbeni fedezéséhez Magyarország a következő összegekkel járul: a) a vasúti építkezések megkezdésének első évétől számított hatvan éven át évi 4,858.086 koronával, b) a vasúti építkezések megkezdésének második évétől számított ugyancsak hatvan éven át további évi 2.600.000 koronával és c) a vasúti építkezések megkezdésének harmadik évétől számított ugyancsak hatvan éven át , még további évi 3.000.000 koronával. Ezek a hozzájárulások a két állam részéről a mindenkori kvóta arányában viselendők. Az évi hozzájárulásból a Magyarországra eső összeg az illető év állami költségvetésébe veendő fel. A törvényjavaslat szerint a kormány beleegyezését adhatja a donji—vakuf—jasvai keskeny nyomtávú vasútvonal szabványossá alakításához. Ez építkezés keresztül vitele a monarchia két állama kormányai további tárgyalásainak tartatik fenn és azon esetre, ha ezen tárgyalások nem vezetnek más eredményre, úgy az osztrák kormányok joga lesz arra, hogy az említett vonalat kizárólag az osztrák államkincstár költségére boszniaherczegovinai országos vasútként kiépíthesse. E jogával az osztrák kormány csak azon időponttól kezdve élhet, amikor a szabványos nyomtávú vasúti összeköttetés Dobojtól Szerajevóig már be is lesz fejezve. A donji— vakuf—jasvai vonal építésének megkezdése előtt a kormányok között megállapodást kell létesíteni az Ausztria és Bosznia-Herczegovina közötti forgalomban való díjképzésre és ezen forgalom irányítására nézve. A követ