Az Ujság, 1913. január (11. évfolyam, 1-13. szám)
1913-01-01 / 1. szám
VI. YI / Budapest, 1913._____________________XI. évfolyam, 1. szám._______ __________Szerda, január 1. ^ árak ROVÁS. Székely Ferencz igazságügyminiszter dehogy is gondolta júliusban, hogy januárban majd fáklyásmenetet kaphat Justhéktól. Milyen hülyének festötték, s milyen szolgának szidalmazták, amiért mint igazságügyminiszter törvényesnek vallotta a kordont, a képviselők kidobálását s a véderőtörvények szentesítését. Nem is szólva az alávaló inkvizíczióról a Kovács Gyula ügyében, és.. . de ki tudná elsorolni ennek az inferiális embernek összes aljasságait ? — Ma pedig ki tudná elsorolni ennek a klasszikus embernek összes erényeit és érdemeit, amiket ebben a bűntől fertőzött politikai életben érvényesített és aratott ? Megmaradt miniszternek, s kormányának nem csinált semmi bajt, — ez aljasság. Lemondott, s csinált a kormányának csupa bajt: nagyszerű ember ! Most még csak az a kérdés, hogy ő is olyan derék embereknek tartja-e majd azokat a lelketlen komédiásokat és obstruktor nemzetámítókat, amilyen derékrek ezek ünnepük őt. Ennek ellenében pedig a kormánypárt elégedetlenel is abban a veszedelemben forognak, hogy őket is megfosztják eddigi elvtársaik , férfiasságuk díszétől, csupán azért, mert most épp oly kellemetlenek a többségnek, amilyen kellemesek voltak eddig. Nagyon távol vagyunk a politikában egymás abszolút megbecsülésétől, vagy abszolút elítélésétől. Az értékelés mértéke nem az értékek kvatitása, hanem a mi érdekünk. Pendantja az ellenzéki vállra emelésnek a munkapárti lepocskondiázás. S a két tünet egybevetve igazolja, amit csak frázisképp szoktunk emlegetni mindnyájan magyarok vagyunk. Torontálban, a saját kerületében, a pénzügyminiszter prófétának lépett föl, s nem fél tőle, hogy otthon senki sem próféta. Megint jósolja, hogy a gazdasági viszonyok hamarosan rendbe jönnek, s ettől a jóslattól, melytől odáig kellene lennünk a boldogságtól, mindenki holtra ijed. Mert a viszonyoknak ez a javulása nem ígéret, hanem fenyegetés. Az nem bizonyos, hogy a javulás beáll-e, de bizonyos, hogy ha a pénzügyminiszter ránk fogja, hogy beállt, akkor irgalmatlanul életbe lépteti a felfüggesztett adótörvényeket. A pénzügyminiszter optimizmusa mindnyájunkra ráfekszik fenyegető rémnek, mert a próféták szeretik, ha jóslatuk teljesedik, s ha az magától nem teszi, hát maga is segít neki. A titkos drámaíró. írta Berczik Árpád. Elkészült... Ott fekszik a kézirat az Íróasztalon . . . Önérzettel kanyarította a végére a szerző ezt a két szót: »Függöny. Vége !« Mi van még hátra , Istenem, semmi ... de semmi ... Mindössze csak le kell másolni . . . No meg beadni ... no meg elfogadni . . . no meg előadni . . . No meg az is kell, hogy tessék ! S az újságok megdicsérjék ... a közönség járja ... és künn legyen a tábla, melyen írva áll ékes betűkkel : »A mai előadásra minden jegy eladatott !« Nincs annál ékesebb bírálat. Táblás ház ... a darabok korának végső határáig . . . kétszáz . .. háromszáz ... azt ne bánja, ha négyszáz . . . Ezek az ő álmai és vágyai . . . Nem éppen szerények, ugyebár, de hogy volna szerző szerény, akinek még nem bukott meg darabja ? És neki nem bukott, nem bukhatott meg, hisz egyet sem adtak elő. De ezt elő fogják adni, elő kell adni, ha egyáltalán van erkölcsi érzés a színház körül. Drámaírói hajlamai korán mutatkoztak ifjú szerzőnknél, majdnem fogzáskor. Tíz éves kora óta összes zsebpénzét papírra költötte. Fiókja telve elmeporontyokkal, melyeket senki ne akar elismerni, jobban mondva felismerni. De most valahára megírta azt a darabját, melyivel utat fog törni. Örökké csak nem maradhat titkos drámaírónak ... Az Akadémia pályázatain már kétszer emelték ki . . . iltóleg két darabját durungolta le az akadémiai bírálat irgalmatlanul a sárga földig mint »hülyeséget«. De mégis csak felemlítették, mégpedig a Magyar Tudományos Akadémiában, s egy ilyen előkelő testületnek durungja is dicsőség . . . Megérett hát a nyilvánosságra ! Hiszen már huszonnégy éves . . . Csak egyet szeretne tudni . . . azt, hogy mit csináljon a darabjával . . . Mert beadni, egyszerűen beadni... az könnyű ... De visszakapni se nehéz ! S ő már nem egy darabját kapta vissza, a legkizelgőbb kifejezésekkel ugyan, de visszakapta. Sőt két igen becses műve nyomtalanul eltűnt a színházi irodák kaszatömlöczeiben .. . Meg se nyikkantak szegények, mikor a bírálat pribékjei beledobták . . . Ö lefejtette ezen tapasztalatok okulásait s el van határozva, hogy ő most már óvatosabban fog eljárni. Ezt a remekét (mert tessék elhinni, ez a darab csakugyan remekbe készült) nem fogja elpuskázni. Minden darabnak el kell készíteni az útját. Az öregek — a bejutottak, vagy mint nevezhetők : a táblásháziak és végeladottak — csak annyiban különböznek az ifjaktól, hogy azok útja márkl van készítve, ezeké még nincs. Minden darabnál, legyen egy-két-öt-tíz felvonás, legelső kellék az, hogy a szerzőnek ismeretségei legyenek. Jó pajtások nélkül ma már Shakespearenek se volna »sajtója«. Neki vannak már ! Ismer írókat, kritikusokat, színészeket és színésznőket. A belváros egyik kávéházának egyik irodalmi és művészi asztalának törzstagja ő — bár a legfiatalabb. De éppen ez a jó. A többi már mind »bejutott«. Legalább nem félnek tőle, sőt akadhatnak köztük jóakaró pártfogók, akik majd kegyesen megveregetik vállait. Ragyogó arczczal köszönt be ma délután pontban háromkor, nagy titkával. Ahogy belép, a ravasz arczismerők leolvassák. Tudniillik a titkot. Tudniillik az arczáról. És elkezdődik a hajsza. — Nézzétek ezt a gyereket ! Ez a pofa! — Miska te . . . valld be bűnödet ! Te befejezted a darabot. S ő nem tehet róla, a boldog titok nem fér belé. Felpattan szája és kipattan a titok . —■ Be . . . be . . . A fiúk folytatják . — És mi legyen a remek ? Szemérmetes önérzettel vallja be, hogy — Dráma! — Csak nem történeti ? A szerző lesújtva igenlőleg bólint. Az egész asztal megegyezik benne, hogy ez súlyosbító körülmény. Egy öreg, tapasztalt, viharedzett drámaíró (aki csak megrendelésre dolgozik és akinek bírságos szerződése van erre az évadra, kettő is, ha nem három) azt ajánlja jóakarólag, hogy dolgozza át és csináljon belőle társadalmi színművet. Az kelendőbb. Egy fiatal zeneszerző éppen alkalmas szöveget keres. Ha a történeti tragédiából víg operettet tudna csinálni, nem mondja, hogy esetleg nem állna kötélnek. E vidám hangolások után kapja a jobbnál jobb tanácsokat. Álljon be valamely laphoz, iparkodjék a szinikritikát megkaparitani, csepülje le az igazgatót. Ha nem akad lap, járogasson a színház udvarára és szidja a rendezőt. Fenyege- Vajúdás. Hivatalosan is előttünk van ime a választójogi reformjavaslat, statisztikástul, indokolásostul és vajúdásostul. A munkapárt megindult, szenvedelmes viták hangzanak el, kriptogám meggyőződések, lekötöttségek és törekvések bukkantak föl, részleges kabinetválság is ütközött ki, s ebben a zsongó, nyugtalan, vészhírek lézére hajló hangulatban vállalkozik holnap Lukács László, hogy amit a nyomtatott indokolással el nem ért, a munkapártnak a javaslat iránt való fölmelegítését, elérje újévi beszéde előszavával. Hűvösen, nyugodtan és szkeptikusan állunk szemben ezzel a javaslattal is, a parlamenti helyzettel is, mint eddigelé. Sem a választójog kérdésében nem vagyunk doktrinerek, sem a kormánynyal, sem a munkapárttal szemben nem állunk sem ellenségesen, sem szerelmesen. Közéletünknek sajátos alakulása diktálta ránk a legéletbevágóbb kérdésekben ezt a hűvös elfogulatlanságot, mely sem meg nem veszteget, sem meg nem vesztegethető jelszó, vagy pártérdek által. Ebben a mi közéletünkben mindenki mást gondol, mint amit mond, és mást akar, mint amit cselekszik. A másutt magukért alkotandó reformokat nálunk mindig valami másért alkotják. A boldogult koalíczió magyar vezényszót mondott és vámközösséget csinált. Kristóffy József a nemzeti jelszó letörésére eszelte ki az általános titkost, s a nemzeti ellenzéki pártok addig gyűlölték ezt a jelszót, míg végül megint mint alkalmas kormánybuktatót lelkesen és intranzigensül magukévá nem tették. A politikusok az alvó közvéleményt piszkálgatják, s erre nekik minden czél jó, s minden, amivel piszkálják, bár magában véve lehet akármilyen fontos eszme, nekik csak szalmaszál. Ebben a közéleti morálban be kell tölteni a magunk választotta hivatást: föl nem ülni a frázisoknak, be nem ugorni a taktikáknak s az olvasóinkat is megóvni attól, hogy beugorjanak. A Khuen-kormány is, a Lukácskormány is épp úgy taktikusai ennek a problémának, melynek híveiképp zsirálták magukat. Az ő taktikai feladatuk az volt az ellenzékivel szemben, hogy a gyakorlatban minél kisebb összeütközésük legyen azzal a népszerűséggel, melyet ez Lapunk mai száma 73 oldal.