Az Ujság, 1913. február (11. évfolyam, 41-51. szám)
1913-02-23 / 47. szám
Vasárnap, 1913. február 23. AZ ÚJSÁG A KLUB-JÁRVÁNY. — Minden napra egy uj kaszinó. — Furcsa város ez a Pest nagyon. Ha keresem a legfőbb jellemvonását, se a por, a mely fojtogat, se a szél, a mely mindig szembe fut, se a ferdén álló középületek tömege nem az, se a feávéházakban dúskáló szertelenség, se nem az, hogy minden ember minden évben négyszer harczolkodik benne. Pestnek egészen más a karaktere. Pestnek a járványszerűség a karaktere. Ami történik Pesten, minden, de minden járványszerűen történik. A jó is, a rossz is, a kellemes is, a kellemetlen is. Ha valamelyik utczasarkon új kávéházat nyitanak, fogadni lehet rá, hogy a jövő hónapban már a másik utczasarkon is kávéház nyílik meg, s nem telik bele három hónap, már kávéház van az utczakeresztezés mind a négy sarkon. Valamely banknak eszébe jut, hogy jó volna a Kerepesi-úton valamely bolthelyiségben fióküzletet nyitni. Egy-két hónap múlva már minden banknak van fiókja a Kerepesi-úton, s minden második házban bankfiók van. Valahol megnyílik egy ragyogóan pompás, mesés fénynyel berendezett czipősbolt. A jövő évben már az egész utczán végig csupa ragyogóan pompás, mesés fénynyel berendezett czipősbolt van. Csak egy ember kezdjen a kalauzzal gorombáskodni a villamoson, s rögtön az egész kocsi népe olyan goromba lesz, mint a pokróca. Pedig máskülönben szelíd, jónevelésű emberek. A siker járványszerű, a bukás járványszerű, az ízlés, a kedv, a hangulat, minden a szomszéd szélső, kedve és hangulata szerint módosul. Figyeld meg, emberiség, például a nőket! Ha udvarolsz egy úriasszonynak, biztos hogy kidob. De ha a barátnőjének udvarolsz, biztos hogy elhódít tőle. A Mindenkinek az kell, ami a másiknak van, talán ezért nem boldogul senki. Egy utczában egy keztyüs pompásan meg tudna élni, de nem tud egymagában maradni. Rögtön jobbról is, balról is egy másik keztyüs ül a nyakára s nem megy le róla addig, amig tönkre nem megy mind a három. Aztán szabó, vagy divatárus követi ugyanazon a helyen, amig azok is elpusztulnak. A vendéglőben három asztalnál ül három ember. Ez mindenütt a világon háromféle ízlést jelent. Csak Pesten nem. Pesten csak az első ember rendel valami ételt. A második már átnéz a szomszédra és odaszól a pinczérnek : ► — Abból hozzon, a mit az ott eszik. A harmadik is így rendel. És majdnem valamennyi. Egyik se tudja, hogy neki mi is kellene voltaképpen. Csak az kell neki, ami a másiknak van. Így történik, hogy a legtöbb házban olyan képek függnek a falon, amit a gazda utál, a legtöbb ember olyan lapokat és könyveket olvas, amik nem tetszenek neki. De hát mit tegyen a szegény ember ? A princzipálisa is modern és szeczessziós, hát ő is modern és szeczessziós. Most a klubokra feküsznek rája az emberek. Valahogy kisütöttek, hogy a kártyaszenvedély jó üzlet. Abból megélni lehet és pénzt keresni. Tehát nyakra-főre alapítják a klubokat és kaszinókat. Szinte mesébe való, hogy milyenféle új klubok és kaszinók teremnek gombamódra Pesten: íróknak, újságíróknak, festőknek, szobrászoknak, kereskedőknek, iparosoknak, színészeknek, orvosoknak, ügyvédeknek, mágnásoknak, zsidóknak, kültelkieknek, beltelkieknek, demokratáknak, uraknak, feministáknak, leányoknak, lapkiadóknak, rikkancsoknak már régebben volt klubjuk erre mifelénk. A mindenik fajtának persze meglett rögtön az ellenklubja. És klubjuk van az embereknek vallás, faj, lakás, mesterség szerint. De ez még mind semmi. Az apróbb kedvtelésekre is alakultak külön klubok. A ki sakkozni szokott, vagy nem szokott sakkozni, a ki billiárdozni tud, vagy nem tud karambolozni, aki vadászni jár, vagy nem jár vadászni, a ki feleséges és a ki agglegény, aki ilyenfajta, vagy olyanfajta, mindre alakult, vagy alakulóban új és újfajta kuld. Ennek a járványnak már csakugyan véget kellene vetni valahogy. Elvégre kártyázni jó, kártyázni szép, de mindég, mindenhol, minden időben és minden embernek kártyáznia mégse lehet és mégse szabad. Mondja ki a belügyminiszter, hogy elég. Egyelőre elég. Nincs tovább. Nem kell több klub. A mostaniak közül se ártana egy-két tuczatot bezárni. Vulpes. Az automobilos banditák pőre. — A vád és a védelem beszédei. — Páris, február 20. Az automobilról gyilkoló apacsok nagy pere végét járja. Ha váratlan akadályok nem merülnek föl, hétfőre meglesz az ítélet. A vád és a védelem beszédei nagyobbrészt elhangzottak már. Még néhány védő hátra van, azután megint a vádlottak jutnak szóhoz és úgy látszik, hogy ezzel a jogukkal élni is szándékoznak. Victor Fabre főügyész — procureur general — két napon át beszélt. Az igazságügyi szónoklatok remeke volt a beszéde. Rendkívül világosan foglalta össze a tényeket, áttekinthetően csoportosította az adatokat és érveket. Előbb azt a hazug látszatot szedte le a vádlottakról, hogy anarchisták volnának. Az anarchista, akármilyen ellensége is a társadalmi rendnek, elvek alapján áll. A vádlottak azonban közönséges gyilkosok és rablók , a társadalom fenevadjai. Rémtetteiknek egyetlen motívuma a pénzvágy volt, a munka nélkül való meggazdagodás sóvárgása. Részletesen elmondotta ezután a banda gyilkolásainak történetét és pontosan leírta a »szürke automobil« egész véres útjának fázisait. Majd egyenként sorra vette a vádlottakat és néhány rövid mondatban pompásan jellemezte őket. Dieudonne — úgymond — az elsőrendű vádlott épp oly ravasz ember, mint amilyen veszedelmes. Minden valószínűség szerint ő volt az, aki a betöréses gyilkolások eszközéül a gépkocsit ajánlotta. Soudy az oly fiatal és már is annyi bűnnel terhelt, épp oly gyűlöletes, mint nevetséges alak , beteg, ernyedt szervezet, akiben azonban csodálatosan megújhodott az energia, mikor a vérengzés munkájára került a sor. Callemin szintén fiatalember, értelmes, érdeklődő természetű, bölcselkedésre hajló. De filozófiája csak arra való volt, hogy hangsúlyozza benne a gonosztevőt, aki soha egyébről nem beszélt, mint gyilkolásról. Különösen részletességgel foglalkozott Fabre Gauzy-vel, »aki a becsületes kereskedő álarcza alatt a legromlottabb czinkos volt«. Abban, hogy Gauzy tudatosan, sőt előre kiszámított terv alapján kergette a rendőröket Bonnot golyói elé, Fabre egy pillanatig sem kételkedik. Abban bizonyos. És ha azt állítja, hogy Bonnot-t nem ismerte a neve szerint, akkor hazudik, mint ahogy hazudik akkor is, amikor azt erősítgeti, hogy azt hitte, Bonnot nincsen már a lakásán, mikor a rendőröket odavitte. Ha nem mészárszékre szánta volna a rendőrtiszteket, akkor az első lövések eldördülte után az alul gyanútlanul váró rendőröket értesítette volna fölebbvalóik veszedelmeről. De nem tette, jóllehet menekültében a rendőrök mellett sietett el. Az egész hallgatóság lélekzetét elfojtva figyel, mikor Fabre beszéde végén kijelenti, hogy hat vádlottra halálos ítéletet kér. A hat vádlott: Dieudonné, Callemin, másképp Raymond la Sience, Soudy, Monier, zsiványnevén Simentof, Carouy és Medge. Gauzyra nézve — múltjára és családjára tekintettel — enyhítő körülmények figyelembevételét kéri. Míg Fabre főügyész vádbeszédében csak a fővádlottakra terjeszkedett ki, Block-Laroque de- Iyertes főügyész a másodrendű vádlottak ellen mondott vádbeszédet. Szónoklatát ezekkel a szavakkal fejezte be : — Valamennyi másodrendű vádlottnak rabmunkára ítélését kérem. Kivétel csak Reinert és Jorndan, akiknek fejére egyszerű börtönbüntetést kérek. Lelkemnek egész erejével arra kérem az esküdt urakat, hogy olyan verdiktumot mondjanak, mely a törvénynek legszigorúbb alkalmazására képesítse a bíróságot. A főügyészhelyettes beszéde után Callemin kért szót. Óriási érdeklődés fogadta, mert napok óta híre járt, hogy Callemin szenzácziós kijelentésre készül, arra, hogy a Dieudonnéra hárított fővádat magára vállalja. Dieudonné ellen, mint ismeretes, az a fővád, hogy Cathy pénzbeszedét ő lőtte le. De Callemin nagy csalódást okozott a rezenzáczióra váróknak. Tudálékoskodó fejtegetésekbe bocsátkozott az anarchizmusról. Sűrű jegyzetekkel teleírt papiroslapokkal támogatja emlékezetét, de így is annyira belebonyolódik kuszáti beszédébe, hogy végre is teljesen megakad és arra kénytelen kérni az elnököt, hogy máskor fejezhesse majd be fejtegetését. Az elnök mosolyogva ígérte meg, hogy kedve szerint beszélhet majd a védőbeszédek után. Azzal át is adta a szót Adad ügyvédnek, Maitrejean asszony, zsiványnevén »firette« védőjének, aki egy óra hosszant beszélt. Még hamarabb végzett a maga mondanivalójával Michon ügyvéd, annak a Jourdannak a védője, kit az a vád terhel, hogy menedéket adott házában Callemirinek. BUDAPEST! EMLÉK Új élet. Barátommal délután három órakor találkoztam. Régen nem láttam ebben a helyiségben, de a rendes helyén ült. Nem irt és nem olvasott, egyszerűen ült, maga elé nézett, de azért nem látszott se unatkozni, se fáradtnak nem tűnt. Mikor letelepedtem mellé, röviden és határozottan üdvözölt, olyan ember hangján, aki tisztában van egy köszönés jelentőségével, sem több, sem kevesebb időt nem szán rá, mint amennyit a dolog igényel. Szemei tisztán, üdén és határozottan nyugodtak meg azezomon, szembe nézett velem és ebben valami őszinteség, becsületes nyíltság és a nyugodt lelkiismeret adta fölény volt. • Egy pillanatra szinte zavarba jöttem. — Hát, — mondtam zavartan— hogy vagy ? — Köszönöm, jól — mondta a barátom nagyon hangosan és határozottan. Meghökkentem. — Hm. Olyan ... megváltozottnak látszol. Egészen ki vagy cserélve. — Azt elhiszem — mondta a barátom hangosan, határozottan és némi gúnynyal, szinte fenyegetően. Olyan egyenesen nézett a szemembe, hogy zavaromban elfordultam és tétován nézelődtem körül. — Hab ... hogy élsz mostanában ? — kérdezősködtem tovább gyáván. Most már határozott gúny volt a tekintetében. — Hogy hogyan élek mostanában ? Hát egy kicsit másképpen élek mostanában, mint például ti éltek mostanában. — Ugyan ! Hát hogyan élsz ? Egy perczig habozott, mintegy megfontolva, érdemes vagyok-e arra, hogy komolyan vegyen. Végre előrehajolt, az asztalra ütött. A szemei diadalmas, idegenszerű fényben ragyogtak, míg beszélt. — Hát idehallgass, fiacskám, ha ugyan az éjjelezésektől megpuhult értelmed tudod még konczentrálni annyira, hogy egy összefüggő előadást ad ... hogy mondják ? — aperczipiálhass. Idehallgass és gondold meg. Elmondom neked röviden és határozottan, hogy én hogyan élek mostanában ... Nem is, nem így mondom el. Hanem elmondom neked például egy napomat, ahogyan mostanában csinálom. Hát először is. Felkelés: reggel nyolckor. Kiugrás az ágyból. Mosdás : friss tiszta vízben. Öltözködés. Kávéház : nincs többé. Az utczámban van egy kis kávémérés , kávémérésben szerény reggeli. Szerény, de egészséges, egyszerű reggeli, ami egyben felüdít és táplál. Most fél kilencz van. Figyelsz ? — Ős Csupa fül vagyok.