Az Ujság, 1913. február (11. évfolyam, 41-51. szám)

1913-02-23 / 47. szám

Vasárnap, 1913. február 23. AZ ÚJSÁG A KLUB-JÁRVÁNY. — Minden napra egy uj kaszinó. — Furcsa város ez a Pest nagyon. Ha keresem a legfőbb jellemvonását, se a por, a mely fojtogat, se a szél, a mely mindig szembe fut, se a ferdén álló középületek tömege nem az, se a feávéházak­­ban dúskáló szertelenség, se nem az, hogy minden ember minden évben négyszer harczolkodik benne. Pestnek egészen más a karaktere. Pestnek a jár­­ványszerűség a karaktere. A­mi történik Pesten, minden, de minden járványszerűen történik. A jó is, a rossz is, a kel­lemes is, a kellemetlen is. Ha valamelyik utczasarkon új kávéházat nyi­­tanak, fogadni lehet rá, hogy a jövő hónapban már a másik utczasarkon is kávéház nyílik meg, s nem telik bele három hónap, már kávéház van az utczakeresztezés mind a négy sarkon. Valamely banknak eszébe jut, hogy jó volna a Kerepesi-úton valamely bolthelyiségben fiók­üzletet nyitni. Egy-két hónap múlva már minden banknak van fiókja a Kerepesi-úton, s minden második házban bankfiók van. Valahol megnyílik egy ragyogóan pompás, mesés fénynyel berendezett czipősbolt. A jövő évben már az egész utczán végig csupa ragyogóan pompás, mesés fénynyel berendezett czipősbolt van. Csak egy ember kezdjen a kalauzzal gorom­­báskodni a villamoson, s rögtön az egész kocsi népe olyan goromba lesz, mint a pokróca. Pedig máskülönben szelíd, jónevelésű emberek. A siker járványszerű, a bukás járványszerű, az ízlés, a kedv, a hangulat, minden a szomszéd szélső, kedve és hangulata szerint módosul. Figyeld meg, emberiség, például a nőket! Ha udvarolsz egy úriasszonynak, biztos hogy kidob. De ha a barátnőjének udvarolsz, biztos hogy el­hódít tőle. A Mindenkinek az kell, a­mi a másiknak van,­­ talán ezért nem boldogul senki. Egy utczában egy keztyüs pompásan meg tudna élni, de nem tud egymagában maradni. Rögtön jobbról is, bal­ról is egy másik keztyüs ül a nyakára s nem megy le róla addig, a­mig tönkre nem megy mind a három. Aztán szabó, vagy divatárus követi ugyan­azon a helyen, a­mig azok is elpusztulnak. A vendéglőben három asztalnál ül három ember. Ez mindenütt a világon háromféle ízlést jelent. Csak Pesten nem. Pesten csak az első­­ ember rendel valami ételt. A második már átnéz a szomszédra és odaszól­­ a pinczérnek : ► — Abból hozzon, a mit az ott eszik. A harmadik is így rendel. És majdnem vala­mennyi. Egyik se tudja, hogy neki mi is kellene voltaképpen. Csak az kell neki, a­mi a másik­nak van. Így történik, hogy a legtöbb házban olyan képek függnek a falon, a­mit a gazda utál, a leg­­több ember olyan lapokat és könyveket olvas, a­mik nem tetszenek neki. De hát mit tegyen a szegény ember ? A princzipálisa is modern és szeczessziós, hát ő is modern és szeczessziós. Most a klubokra feküsznek rája az emberek. Valahogy kisütöttek, hogy a kártyaszenvedély jó­­ üzlet. Abból megélni lehet és pénzt keresni. Tehát nyakra-főre alapítják a klubokat és kaszinókat. Szinte mesébe való, hogy milyenféle új klubok­­ és kaszinók teremnek gombamódra Pesten: íróknak, újságíróknak, festőknek, szobrászoknak, kereske­dőknek, iparosoknak, színészeknek, orvosoknak, ügyvédeknek, mágnásoknak, zsidóknak, kültelkiek­nek, beltelkieknek, demokratáknak, uraknak, fe­ministáknak, leányoknak, lapkiadóknak, rikkan­csoknak már régebben volt klubjuk erre mifelénk. A mindenik fajtának persze meglett rögtön az ellen­­klubja. És klubjuk van az embereknek vallás, faj, lakás, mesterség szerint.­­ De ez még mind semmi. Az apróbb kedvtelésekre is alakultak külön klubok. A ki sakkozni szokott, vagy nem szokott sakkozni, a ki billiárdozni tud, vagy nem tud karambolozni, a­ki vadászni jár, vagy nem jár vadászni, a ki feleséges és a ki agglegény, a­ki ilyenfajta, vagy olyanfajta, mindre alakult, vagy alakulóban új és újfajta kuld. Ennek a járványnak már csakugyan véget kellene vetni valahogy. Elvégre kártyázni jó, kár­tyázni szép, de mindég, mindenhol, minden idő­ben és minden embernek kártyáznia mégse lehet és mégse szabad. Mondja ki a belügyminiszter, hogy elég. Egy­előre elég. Nincs tovább. Nem kell több klub. A mostaniak közül se ártana egy-két tuczatot be­zárni. Vulpes. Az automobilos banditák pőre. — A vád és a védelem beszédei. — Páris, február 20. Az automobilról gyilkoló apacsok nagy pere vé­gét járja. Ha váratlan akadályok nem merülnek föl, hétfőre meglesz az ítélet. A vád és a védelem beszédei n­agyobbrészt elhangzottak már. Még néhány védő hátra van, azután megint a vádlottak jutnak szóhoz és úgy látszik, hogy ezzel a jogukkal élni is szándékoznak. Victor Fabre főügyész — procureur general — két napon át beszélt. Az igazságügyi szónoklatok remeke volt a beszéde. Rendkívül világosan fog­lalta össze a tényeket, áttekinthetően csoportosí­totta az adatokat és érveket. Előbb azt a hazug látszatot szedte le a vádlottakról, hogy anarchisták volnának. Az anarchista, akármilyen ellensége is a társadalmi rendnek, elvek alapján áll. A vádlot­tak azonban közönséges gyilkosok és rablók , a társadalom fenevadjai. Rémtetteiknek egyetlen motívuma a pénzvágy volt, a munka nélkül való meggazdagodás sóvárgása. Részletesen elmon­dotta ezután a banda gyilko­lásainak történetét és pontosan leírta a »szürke automobil« egész véres útjának fázisait. Majd egyenként sorra vette a vádlottakat és néhány rövid mondatban pompá­san jellemezte őket. Dieudonne — úgymond — az elsőrendű vádlott épp oly ravasz ember, mint a­milyen veszedelmes. Minden valószínűség szerint ő volt az, a­ki a betöréses gyilkolások eszközéül a gépkocsit ajánlotta. Soudy az oly fiatal és már is annyi bűnnel terhelt, épp oly gyűlöletes, mint nevetséges alak , beteg, ernyedt szervezet, a­kiben azonban csodálatosan megújhodott az energia, mikor a vérengzés munkájára került a sor. Calle­­min szintén fiatalember, értelmes, érdeklődő ter­mészetű, bölcselkedésre hajló. De filozófiája csak arra való volt, hogy hangsúlyozza benne a gonosz­tevőt, a­ki soha egyébről nem beszélt, mint gyil­kolásról. Különösen részletességgel foglalkozott Fabre Gauzy-vel, »a­ki a becsületes kereskedő álarcza alatt a legromlottabb czinkos volt«. Abban, hogy Gauzy tudatosan, sőt előre kiszámított terv alapján kergette a rendőröket Bonnot golyói elé, Fabre egy pillanatig sem kételkedik. Abban bizo­nyos. És ha azt állítja, hogy Bonnot-t nem is­merte a neve szerint, akkor hazudik, mint a­hogy hazudik akkor is, a­mikor azt erősítgeti, hogy azt hitte, Bonnot nincsen már a lakásán, mikor a rendőröket odavitte. Ha nem mészárszékre szánta volna a rendőrtiszteket, akkor az első lövések eldördülte után az alul gyanútlanul váró rendőröket értesítette volna fölebbvalóik veszedel­mer­ől. De nem tette, jóllehet menekültében a rendőrök mellett sietett el. Az egész hallgatóság lélekzetét elfojtva figyel, mikor Fabre beszéde végén kijelenti, hogy hat vádlottra halálos ítéletet kér. A hat vádlott: Dieu­­donné, Callemin, másképp Raymond la Sience, Soudy, Monier, zsiványnevén Simentof, Carouy és Medge. Gauzyra nézve — múltjára és családjára tekintettel — enyhítő körülmények figyelembe­vételét kéri. Míg Fabre főügyész vádbeszédében csak a fő­­vádlottakra terjeszkedett ki, Block-Laroque de- Iyertes főügyész a másodrendű vádlottak ellen mon­dott vádbeszédet. Szónoklatát ezekkel a szavakkal fejezte be : — Valamennyi másodrendű vádlottnak rab­­munkára ítélését kérem. Kivétel csak Reinert és Jorndan, a­kiknek fejére egyszerű börtönbüntetést kérek. Lelkemnek egész erejével a­rra kérem az esküdt urakat, hogy olyan verdiktumot mondja­nak, mely a törvénynek legszigorúbb alkalmazására képesítse a bíróságot. A főügyészhelyettes beszéde után Callemin kért szót. Óriási érdeklődés fogadta, mert napok óta híre járt, hogy Callemin szenzácziós kijelen­­tésre készül, arra, hogy a Dieudonnéra hárított fő­vádat magára vállalja. Dieudonné ellen, mint isme­retes, az a fővád, hogy Cathy pénzbeszedét ő lőtte le. De Callemin nagy csalódást okozott a r­ezenzá­­czió­ra váróknak. Tudálékoskodó fejtegetésekbe bocsátkozott az anarchizmusról. Sűrű jegyzetekkel teleírt papiroslapokkal támogatja emlékezetét, de így is annyira belebonyolódik kuszáti beszédébe, hogy végre is teljesen megakad és arra kénytelen kérni az elnököt, hogy máskor fejezhesse majd be fejtegetését. Az elnök mosolyogva ígérte meg, hogy kedve szerint beszélhet majd a védőbeszédek után. Azzal át is adta a szót Adad ügyvédnek, Maitrejean asszony, zsiványnevén »fi­rette« védő­jének, a­ki egy óra hosszant beszélt. Még hamarabb végzett a maga mondani­val­ójával Michon ügy­véd, annak a Jourdannak a védője, kit az a vád terhel, hogy menedéket adott házában Calle­­mirinek. BUDAPEST! EMLÉK Új élet. Barátommal délután három órakor találkoz­tam. Régen nem láttam ebben a helyiségben, de a rendes helyén ült. Nem irt és nem olvasott, egyszerűen ült, maga elé nézett, de azért nem látszott se unatkozni, se fáradtnak nem tűnt. Mikor letelepedtem mellé, röviden és határo­zottan üdvözölt, olyan ember hangján, a­ki tisz­tában van egy köszönés jelentőségével, sem több, sem kevesebb időt nem szán rá, mint a­mennyit a dolog igényel. Szemei tisztán, üdén és határozot­tan nyugodtak meg azezomon, szembe nézett velem és ebben valami őszinteség, becsületes nyílt­ság és a nyugodt lelkiismeret adta fölény volt. • Egy pillanatra szinte zavarba jöttem. — Hát, — mondtam zavartan— hogy vagy ? — Köszönöm, jól — mondta a barátom na­gyon hangosan és határozottan. Meghökkentem. — Hm. Olyan ... megváltozottnak látszol. Egészen ki vagy cserélve. — Azt elhiszem — mondta a barátom hango­san, határozottan és némi gúnynyal, szinte fenye­getően. Olyan egyenesen nézett a szemembe, hogy zavaromban elfordultam és tétován nézelődtem körül. — Hab ... hogy élsz mostanában ? — kérde­zősködtem tovább gyáván. Most már határozott gúny volt a tekintetében. — Hogy hogyan élek mostanában ? Hát egy­ kicsit másképpen élek mostanában, mint például ti éltek mostanában. —­ Ugyan ! Hát hogyan élsz ? Egy perczig habozott, mintegy megfontolva, érdemes vagyok-e arra, hogy komolyan vegyen. Végre előrehajolt, az asztalra ütött. A szemei diadalmas, idegenszerű fényben ragyogtak, míg beszélt. — Hát idehallgass, fiacskám, ha ugyan az éjjelezésektől megpuhult értelmed tudod még kon­­czentrálni annyira, hogy egy összefüggő előadást ad ... hogy mondják ? — aperczipiálhass. Ide­­hallgass és gondold meg. Elmondom neked rövi­den és határozottan, hogy én hogyan élek mosta­nában ... Nem is, nem így mondom el. Hanem elmondom neked például egy napomat, a­hogyan mostanában csinálom. Hát először is. Felkelés: reggel nyolc­kor. Kiugrás az ágy­­ból. Mosdás : friss tiszta vízben. Öltözködés. Kávé­­ház : nincs többé. Az utczámban van egy kis kávé­­mérés , kávémérésben szerény reggeli. Szerény, de egészséges, egyszerű reggeli, a­mi egyben felüdít és táplál. Most fél kilencz van. Figyelsz ? — Ős Csupa fül vagyok.

Next