Az Ujság, 1913. március (11. évfolyam, 65-76. szám)
1913-03-16 / 65. szám
, csak azért, mert örök időkre föl nem tartóztathatja. S akik vele egy nézeten vannak, s a kik vele együtt művük állandó hasznában is hisznek, megint csak nyugodt lélekkel, sőt diadalmas boldogsággal mehetnek pihenni munkájuk sikerével, így látjuk a dolgot erkölcsileg és pszichológiailag. S ha a jövőre nézve, akárcsak a legközelebbi jövőre, magunk sem látjuk ennyire elintézve a parlamenti és a választójogi problémát, ezt a szkepticizmusunkat nem is akarjuk az ellenzék viselkedésével és fogadkozásaival megokolni, mert ezzel szemben esetleg igazuk van, mondván : egy ideig még lármáznak, azután elhallgatnak, ha látják, hogy úgy sem vihetik semmire. Hanem magának a kormánynak két missziójából tápláljuk kétségünket, mert részleteiben mégsem olyan tiszta munka, mint nagy általánosságban mutatkozik. Itt is mintha elhallgatnának valamit: a mai mellett, melyet emlegetnek, szolgálják a pártérdeket is, melyről hallgatnak. Hogy a választójogon kezdjük: a munkapártnak joga volt Tisza István vezérlete mellett szűken mérni a polgári jogokat, de elvetette ezt a jogot azzal, hogy eleve nem élt vele. Tény, hogy nemcsak az ellenzék demagogizált az általános titkossal, hanem a munkapárt is, a kormány tagjai is éveken át, s különösen a választásoknál úgy kezelték ezt a programmpontot, hogy a közönség mindent érthetett belőle, csak azt az aggodalmas keveset nem, melyet nyújtottak. Az agitáczió folyamán a munkapárt szinte konkurrált az ellenzék radikalizmusával, s ezzel olyanokat is hódított maga mellé, akiket e megtévesztő, vagy legalább be nem vallott sejtetések nélkül nem számíthatott volna hívei közé. Rövidesen : ezt az eredményt szentesítettnek csak akkor tekinthetné a munkapárt, ha ezzel indult volna A halott (hirtelen, ügyesen, egyet bokázva a levegőbe ,felugrik és az ölére alkalmazott fehér lepedőt maga után húzva, kiszalad). (Tulpe és tanítványai szintén megmozdulnak, fölkelnek, a vászonhoz sereglenek. — Rembrandt otthagyja a vásznat és előre megy. Kezét hátrateszi.) Tulpe : Most én megmondom, hogy van-e választásba, s kapta volna meg többségét. Így azonban csakugyan kérdés, váljon ez a törvény a nemzet akarata-e, s ha nem az, közmegnyugvás alapján azzá fog-e válni. A másik pedig a képviselőházi konfliktus kérdése. Megint értjük s föltétlenül helyesnek ismerjük el, hogy a mi törvényt ellenzék nélkül hoztuk, kifogástalan, s a kormánynak nem muszáj, sőt nem szabad a kisebbség terrorja előtt meghajolni s lemondani, noha sem a többség, sem a korona bizalma benne meg nem ingott. De ezzel szemben, mert kifogástalan az ellenzék nélkül való tárgyalás, muszáj-e állandósítani az ellenzéknélküliséget ? Nincs-e kára az országnak ebből az állapotból ? Hiszen gondoljanak csak arra, hogy konfliktus nélkül most nem napolták volna el két hónapra az országgyűlést, hanem ez alatt az idő alatt sok fontos és hasznos belső, országos ügyet intéztek volna el. S nem kell a kisebbség kedvéért lemondani. De hiszen most már az ellenzék be sem érné a kormány lemondásával, most tehát már nem kisebbségi terror, hanem a kormány spontán elhatározása lehet a lemondás, melyet a közbéke és a normális parlamenti rend érdekében tenne meg. Egy kormány teljes bizalommal fölszerelve, éppen a bizalom alapján lemondó javaslata számára is találhat támogatást a többségnél és a koronánál. S nagyon könnyen bizonyíthatná be e két faktornak, hogy ami feladat ezentúl vár a törvényhozásra, annak megoldására ők már nem olyan nélkülözhetetlenek, mint voltak eddig. Értjük, értjük. Sárral dobálták meg őket, s ma az a színezete volna, mintha a sárbombák elől hátrálnának meg." Hát aztán ? Sok más gyűlöletes színezetet bírtak el, mert éppen ezt ne ? S eddig mártirium volt a hatalmon maradás és a faj Szolgáló a seprővel. Bejön, kíváncsian nézi a gazdáját. Majd hozzálép, megtörli a czipőjét, a kezével letisztogatja a ruháját.) Rembrandt: Elmentek ? Szellőztess ki utánuk. (Lány a seprővel. Sürgősen, hévvel cselekszi meg a parancsot. Tréfás dühvel utánuk köp.) Rembrandt (a falhoz tolja a nagy vásznat. Egy kisebbet vesz elő. A lakás kis ajtajához megy és bekiabál): Hendrickje, Hendrickje! Agyban vagy még ? Hendrickje (kívülről): Igen. Alszok. Rembrandt: Titus hol van ? Hendrickje (kívülről) : A másik szobában, ő is. Rembrandt: Hogy álltok most, jól Vagy rosszul ? Hendrickje : Rosszul. Rembrandt: No, no. Gyere be nem egy pillanatra. Itt jó nap van. A fürdőző képet akarom tovább kihozni. Egy aranyat kapsz három perczért. Hendrickje (a meztelen karját kinyújtja): Előre. Rembrandt (nevetve adja át az aranyat) : Itt van la ! Hendrickje (köpönyeg van az egy szál inge fölé dobva. »A fürdőző nő« postába helyezkedve ledobja magáról a köpönyeget.) Rembrandt: Gyönyörű vagy, bűbájos vagy. Szebb vagy, mint a reggel. Hendrickje (meztelen karját pénzért nyújtja). Rembrandt (mohón nézi): Látni jobb, mint festeni ! Titus (a fején sisakkal. Az ismert fej, de egyébként igen hanyagul öltözködve): Éhes vagyok ! • . Rembrandt: Jó, nem bánom, früstököljünk. gaszkodás hozzá impozáns és tiszteletreméltó volt. Ez a színezet sok mindent kiegyenlít, s éppen ez a színezet kopik le róluk, ha nem tekintik művüket anynyira is befejezettnek, hogy új feladatokat, új munkát utódjaikra bíznak. A legmonumentálisabb épület emelése is porral és piszokkal és omladékokkal jár, de a mű befejeztével a pallérok ezt eltakarítják, s mennek máshová, új munka után, hiba. Egy orvos : A halott orra el van rajzolva. Egy másik orvos : A fél arcom fekete. A harmadik: Az az árnyék. Ehhez tudni kell. De az én szemem nem kék, hanem fekete. Rembrandt: Régen tudom én, hogy nem tudok festeni. Tulpe : Tudni tudsz, de nem vagy szorgalmas. A festőket mindig börtönben kellene tartani. Enni-inni — bőven — beadni nekik az ablakon. Egy orvos: Én azt hiszem, festeni nem is nehéz. Csak nagyon gyakorolni kell. Ha, nekem időm volna. De nincs. Tulpe (igen tekintélyesen): Időm az nekem sincs. Adieu Harmens. (A keztyűjével int feléje.) Mit búsulsz, egészen tűrhető, csinos kis kép lesz. Nincs pénzed megint ? Előleg ? (Rembrandt elmosolyodik, igent int a fejével.) A harmadik orvos (Tulpe intésére pénzt ad át neki. Rembrandt, olvasatlan, hanyagul a zsebébe teszi). Nem érdemes önöknek, művészeknek pénzt adni. Tiszteletlenül bánnak a pénzzel. Úgy, mint akik könnyen és ingyen keresik. Jobb erkölcsöket, művész úr! (Kegyesen, tüntetően kezet ráz. Aztán a fülébe súgja.) Jó feketére a szakállamat ! Hegyesre. (Tulpe és tanítványai elmennek. Rembrandt nagy devóczióval a hátsó ajtóig kiséri őket. Visszajön, megáll a szín közepén. Tükörbe néz, grimacet vág. Beleköp. Fuj !) (A szolgáló durczásan él.) Rembrandt: Ejnye de szépek vagytok, ejnye de frissek vagytok ! Két ilyen gyönyörű pofa. És mind a kettő az enyém !Az egyik karjával az egyik fejét, a másik karjával a másik fejét vonja keblére úgy hogy Titus és Hendrickje feje szinte összeér. Ezek húzódoznak. Mire Rembrandt még erősebben szorítja őket, úgy hogy arczaik összeérnek. A nőstényem ! A kölyköm ! Ilyen szép nője, meg ilyen szép fia nincs a világon senkinek. Nézdd meg fiú egészen közelről ezt a némbert. Mi ? Piktura, piktura. Mázcius. Megsúghatom neked, csalás. Ennek a kis fülebojtja többet ér, megsúghatom neked, mint Sanzio kortárs minden stanzája. (Meghúzza a fülét Hendrickjének. Az gyengén felsikolt.) Hendrickje: Van Rhynn, maga durva és ostoba. Rembrandt: Tudom. Különben nem lennék piktor, hanem fináncz, vagy pap. Nézdd, szép. Hendrickje Jó, jó, csak ne szorítson, az. Titus: Megfulok. Rembrandt: Most meg te nézzed a fiút. Ez észak herczege. Az én fiam. Az én müvem, az én testem és vérem. De nem ecsetmosó, mint én, ur. Hogy tetszik neked ? Nekem nagyon tetszik. Nem is illik talán, hogy megmondom. De a mikor látlak, látom, hogy érdemes volt __________a z pjsta_________ Vasárnap, 1913. márczius 10. BELFÖLD. — A trónörökös a külügyminiszternél. Bécsből jelentik: Ferencz Ferdinánd királyi herczeg trónörökös tegnap este meglátogatta Berchteld gróf külügyminisztert és vele hosszabb ideig beszélgetett. — Ötödfél millió közutakra. Beöthy László kereskedelemügyi miniszter ma írta alá az 1913—14. évi közúti költségvetést. E költségvetés szerint a törvényhatóságok négy és fél millió korona államsegélyben részesülnek útépítési czélokra s a munkálatokat már meg is kezdhetik. Erkölcsrendészeti központi hatóság. A hivatalos lap holnapi száma fogja közölni a magyar királyi minisztériumnak 1913. évi 1294. számú rendeletét, amellyel a leánykereskedés megakadályozása, valamint a pornografikus közlemények forgalmának elnyomása végett létrejött s nálunk az 1912. évi XLIX., illetve L. törvényczikkekbe foglalt nemzetközi egyezmények értelmében felállítandó központi hatóságot kijelöli. A magyar minisztertanács arra való tekintettel, hogy a nemzetközi megállapodások minden állam területére csak egy ily hatóság felállítását engedik meg, továbbá arra való tekintettel, hogy a közrendészet, amelylyel ez az ügy szorosan összefügg, Horvát-Szlavónországokban autonóm hatáskörben kezeltetik, szükségesnek látta a magyar szent korona országai egész területére illetékes ez erkölcsrendészeti központi hatóság teendőit oly hivatali szervre bízni, amelynek hatásköre Horvát-Szlavónországokra is kiterjed. Ez okokból az említett nemzetközi megállapodásokkal elvállalt teendők ellátását a miniszterelnökség hatáskörébe utalva, a nemzetközi megállapodások értelmében felállítandó erkölcs-Hendrickje : Előbb felöltözök. ■ Rembrandt: Kinek, ki előtt. Hendrickje (Titus felé bök a kezével). Rembrandt: Markja, Markja, hozdd! (Szolgáló hozza a nagy fatábrán a sok ételt. Leteszi az asztalra. De minden ételt csak Rembrandtnak adna. Úgyszólván eteti. A tálat a többi elől elvonja. Rembrandt háta mögé áll.) Hendrickje : Siplrcz !