Az Ujság, 1914. december (12. évfolyam, 303-332. szám)
1914-12-01 / 303. szám
2 A törvényhozás egysége. A képviselőház mai ülésén számos törvényjavaslat tárgyalása előtt deklarácziók történtek, melyek a mostani hadi állapothoz simulva, a törvényhozás teljes egységét és elszántságát emelik ki minden követelménynyel szemben, melyet a háború a nemzet iránt támaszt. Az ellenzéki pártok vezérei lemondtak minden külön pártbeli szempontról, s föntartva politikai bizalmatlanságukat a kormány iránt, mindent megszavaznak, amit a kormány a nemzet érdekében szükségesnek talál. Ez rendjén van így, erre az állásfoglalásra szükség volt, s ezt a nemzet meg is követelte képviselőitől. Nagyobb elismerést nem fejezhetünk ki ellenzéki pártjainknak, mintha ezekben a súlyos időkben konstatáljuk, hogy helyesen ismerték föl, mi a kötelességük. De tovább is kell mennünk. Amivel pártbeli különállásukat akarták kidomborítani, az is a nemzet teljes egységére vall. Mert nemcsak a függetlenségi párt várja el, hogy a háború után kellő méltánylással találkozik majd a magyar hősiesség és diadalmasság, hanem mindenki az országban. Itt legföljebb nuance-beli különbségek vannak. A függetlenségi párt deklarácziója reménységet fejez ki, a nemzet pedig biztos tudatában van annak, amit a deklaráczió csak elvár. Egészen biztos és egészen magától értetődő, hogy az a sok, vérét ontó érdem megkövetelheti és meg is fogja kapni jutalmát, hogy valamint a győzelem új korszakot nyit a középeurópai szövetség tömbjének, az új korszak előnyei a szövetség egyes tagjaira is háramlanak oly természetüleg, amilyenek éppen az igények. Azt hiszszük, nem tévedünk, ha e fölfogás képviseletét Tisza István miniszterelnök felszólalásában is megismerjük, aki a magyar nemzet érdemeinek elismeréséről a legilletékesebb helyeken személyesen győződött meg, s mikor ennek a képviselőház nyílt ülésén ünnepies kifejezést adott, mikor egyenes megbízást kapott a korona elismerésének kifejezésére, akkor sem nem illemnek, sem pusztán a nemzeti hiúság legyezgetésének akart szolgálni, hanem megfelelő helyen megrögzítette a jövendő számára a nemzet érdemeinek, katonai fölülmúlhatatlan vitézségének és önfeláldozásának minden fórum által való megállapítottságát. Ugyancsak a nemzeti fölfogás teljességéhez hozzájárult Andrássy Gyula fölszólalása, mikor konstatálta, hogy a délszláv kérdés kiélesedése a háborút elkerülhetetlenné tette. Talán fölösleges volt hangoztatnia, hogy a múltért a kormányt illeti a teljes felelősség, s a háború után az ellenzéket ismét megilleti a bírálat teljes joga. Ez magától értetődő, s nem is akarunk e kikötésnek olyan értelmet tulajdonítani, mintha csak az elhatározáson múlna s találna kritizálni valót eleget mindenen, amihez most hozzájárul. Andrássy e kikötéssel alighanem csak azt akarta jelezni, hogy útja a kormányéval éppen csak a háború tartama alatt azonos, sem előtte, sem utána nem lesz az. Ebben az értelemben értjük Andrássyt, de azt hiszszük, mint már kifejtettük, e tekintetben Andrássy épp oly kevéssé kezeskedhetik magáral, mint akárki más. Mert hogy mi lesz a háború után, azt ő nem tudhatja. Mi azonban azt tudjuk, hogy nagyon furcsa kormány lenne a Tisza-kormány, ha a legnehezebb világtörténelmi helyzetben méltón és európai dísz mellett képviselhetné Magyarországot, de a háború után, sokkal könnyebb viszonyok mellett, egyszerre károssá és képtelenné válnék. És azt sem képzelhetjük, hogy az a népszerűség, melyre a háború alatt kifejtett nagy kvalitásai révén szert tett, a békekötés tintájának megszáradásával egyszeriben szétfoszolna. Nem, akármennyire jogosnak ismerjük el az ellenzéki eltökéltséget, hogy a háború után ott folytatja a parlamenti Vilmos császár a nyugati harctérről, ahol hónapokon át tartózkodott, az orosz harcrtérre utazott, nyilván Hindenburg főhadiszállására. Ennek az utazásnak a jelentőségét főleg abban látjuk, hogy a szövetségesek helyzetének kedvező voltát illusztrálja. S nem lehetetlen, hogy összefügg a hadiesemények oly közeli fordulatával, amelyek a legszebb reményekre jogosítanak bennünket. Hogy a helyzet a lengyel harcrtéren nem az oroszoknak kedvez, azt a Reuter-ügynökségnek tegnapi pétervári jelentéséből gyanítjuk, melyben az orosz vezérkar óva inti a közönséget, hogy a nem tényeken alapuló híreszteléseket teljes óvatossággal fogadja. A vezérkarnak ez az intelme A Visztula és Varna közti orosz győzelmi hírek kapcsán látott napvilágot. Az entente-sajtó hazugsággyártását, úgy látszik, az orosz vezérkar nem szívesen látja, különösen amikor a tények homlokegyenest ellenkeznek a híresztelésekkel. Angliában a Reuter-ügynökségnek említett kommünikéje nagy megdöbbenést keltett, mert súlyos vereséget sejtenek, mögötte. Különben Pétervárott is, Párisban is kezdenek kipattanni az orosz kudarcok, különösen Kelet-Poroszországban. A Novoje Vremja katonai szakértője a legnagyobb nehézségeket és a legnagyobb akadályokat panaszolja, a franczia lapok pedig varsói táviratokból azt a benyomást tolmácsolják, hogy az oroszok felhagytak a Kelet-Poroszország elleni támadás szándékával, mert a nagy nehézségek, amelyekkel ott találkoztak, leküzdhetetleneknek bizonyultak. Abban a hírben azonban, mintha az oroszok felhagytak volna a kelet-poroszországi támadásokkal, úgy látszik, a francziák nagy pesszimizmusa nyilatkozik meg. Mert éppen ma jelenti a német nagy főhadiszállás, hogy egy erős orosz haderő kísérletet tett meglepetésszerű támadással a Darkehnentől keletre fekvő német erődítések ellen. E támadás azonban, mint az eddigiek mind a teljes kudarczcal és az oroszokra súlyos veszteségekkel végződött. A Visztulától délre folyó harcrokban tegnap megemlékeztünk a németek ellentámadásáról. A főhadiszállás mai jelentése arról ad hírt, hogy ez az ellentámadás jelentős sikert ért el, ami bizonyára nem túlzás, ha azzal egészítjük ki a jelentést, hogy több mint ötödfélezer fogoly és tizennyolcz ágyú került a németek kezébe. Dél-Lengyelországból ma lényegesebb jelenteni valója a német főhadiszállásnak nincsen. Ellenben a Kárpátok közt folyó, harczokról ma újabb kedvező híreket kaptunk. Elsősorban harcrot, ahol abbahagyta, annyira kizártnak tartjuk, hogy a háború után ugyanaz a Magyarország álljon a hátunk mögött, mely a maga nyomorúságában, csüggetegségében és agyonterhelt félreismertségében csak azokat a kicsinyes aspirácziókat táplálta, melyeket az ellenzék oly nagy vehemenciával képviselt. Uj idők jönnek új föladatokkal, azok a kapuk, miket az ellenzék döngetett, talán nem is állanak majd és azokat a magasabbrendű föladatokat, miket az új helyzet, az új történelmi korszak a népképviseletre hárít, sokkal parancsolóbbak lesznek, semhogy akármilyen tiszteletreméltó makacsság képes lenne őket a régi kicsinyességek kedvéért megtagadni, azt, hogy Hongx Annánál az oroszok fölött aratott győzelem sokkal nagyobb volt, mint kezdetben hittük. A közrefogott ellenség tüzérségünk gyilkos támadásaitól sietve menekült s még futás közben is tömérdek veszteséget szenvedett halottakban, sebesültekben és foglyokban. Ungból, a melynek csak a határán jelentkeztek az oroszok, már az első összecsapásnál sikerült azokat kiverni s a határon túl kergetni. A Szepességben egyáltalán nem voltak oroszok, Sáros megye főispánja pedig ma hüirdette ki a lakosság közt, hogy a megye határait nem fenyegeti komoly veszedelem. Megállapítható tehát, hogy a Kárpátok megtisztítása a betört oroszoktól kitűnő eredménynyel folyik, mert az egész novaron visszavonulóban vannak, miután több ezer foglyot és hadizsákmányt hagytak hátra. f Az oroszok Homonnán. Berlin, november 30. Madelung Aage, a Berliner Tageblatt tudósítója jelenti a kárpáti harczokról a következőket: — A Homonna körül vívott harczok befejeződtek. Az oroszokat nagy veszteségek után visszavetették. Három napig közvetlen közel,ből voltam a harcz tanúja. Egy teljes napig a tűzvonalban tartózkodtam, a battériáink mögött, Homonnától három kilométernyire. Tegnapelőtt este rohammal foglalták, el az orosz lövészárkokat, az éj folyamán a városba nyomultak csapataink. Tegnap délben a következőket láttam : A lövészárkokban még feküdtek holt oroszok, bár az ellenségnek már sok elesett katonáját szállították el. Több ház leégett. Más házakat kifosztottak és kiraboltak. Az egyik pinczében elbújt oroszokat találtak. Néhányan közülök tökrészegen hevertek a boroshordók között. Az oroszok úgy viselkedtek, mint a középkor kicsapongó harczosai az elfoglalt városokban. Különös a látvány ott, ahol az ellenség alig néhány percz előtt evett, ivott, az ágyakban hempergett. Az ember azt hihetné, hogy éppen csak felkeltek az ágyból, vagy az asztal mellől, hogy egy pillanatra kitekintsenek az utczára. E helyett azonban sietve menekültek, mert a magyar csapatok kergették őket. Sokan elestek közülök. Hozzávetőleges becslés szerint 1500 marad belőlük vissza mint fogoly. Az üldözés szünet és pihenés nélkül folyik. Valószínűleg a Kárpátokba nyomult ellenség teljes megsemmisítést lesz az eredmény. Londonban cáfolják az orosz győzelmeket. Amsterdam, november 30. Ide érkezett londoni jelentések közlik, hogy az angol közvéleményt, melyet napok óta terjesztett hamis hírekkel az oroszok nagy lengyelországi győzelmére készítettek. Az északi ka AZ ÚJSÁG Kedd, 1914. deczember 1.