Az Ujság, 1914. június (12. évfolyam, 139-152. szám)
1914-06-16 / 139. szám
, Bml»pesfc, 1914. ________________ XII. évfolyam. rSff. szám. _______ WeM, fontos 16. Előfizetési alakj SZERKESZTŐSÉG}: xtt m mm g§ § g gs» m jm fi ff SIS Sm mmm Egy hóra____2040 JtfbajgIgE MW pH §« fni SSiámmk Pl “TM Budapest, Rákóczi út 54. sz. 46f §p EÉ jj£9 §S spikrapfe wk Isa Telefon: József 18-38 is 13-36. Egyes számára helyben jm IM WfaJBB ygggU Jff Itt Hegelen hétfó kivételével és vidéken 10 fillér. «K» ’S» fl ott a visten nap, ünnep után is. ROVÁS Nagyon meleg a, konstanzai pohárköszöntők hangja és csupa bensőséges motívumok adják a tartalmát. Barátságot és dicső közös múltat emlegetnek, s a békebiztosítás jövőjét. Konstatáljuk, hogy mivel a hármas szövetség is csak a béke biztosítását vallja programmal, a konstanzai barátkozásban nincs egyetlen elem sem, mely nyugtalaníthatna, s a szövetségi viszonyok eltolására engedne következtetni. Egészen világosan látható az igyekezet, hogy a czári látogatás mifelénk rossz vért ne szüljön, s egyelőre többet nem is kívánhatunk. A diplomáczia figyelme ezentúl inkább Bukarestre irányozódik, ahol Szaszonov viszi majd a szót. Ha ott sem esik nagyobb baj, mint Konstanzában, mi is örülhetünk, hogy egy békepipával több kering Európában. * Túlságos czentralizáczió... Ez a közigazgatási reform kritikájának az alapmotívuma. Igazságnak megjárja, de kritikának nem. Hiszen a közigazgatás államosítása persze hogy czentralizácziót jelent ! Nem akarnak a kormányhatalomnak ekkora hatalmat adni ? Ez is szempont. Lehet hogy a központból az igazgatás nehézkesebb és drágább és igazságtalanabb. Erről is lehetne beszélni, de ők beszélnek arról, hogy ez a hatalom sok, mert biztosítja a kormány képviselőválasztási győzelmét. Ha ez nem volna, nem sokannak a centralizált hatalmat. S az önkormányzati erő meggyöngülésénél is csak azt kifogásolják, hogy a megyék nem csinálhatnak majd akkora ellenzéki politikát, mint annakelőtte. Hát politizálásra való a közigazgatás, vagy közigazgatásra ? Mikor Andrássy Gyula híve volt az államosításnak, akkor a közigazgatásra gondolt. Mióta ellensége, a politikára. Hát jól van, ismerjék el a közigazgatási rendszert politikai instrumentumnak. De ebben az esetben mért kell okvetetlenül jó ellenzéki instrumentumnak lenni ? Mihelyt ők közigazgatási rendszerrel kormányt buktatni akarnak, abban a pillanatban jogossá tették, hogy vele kormányt fentartani is lehessen. * A néppárt megkapta a koalicziótól a várt levelet. Csak a felelet maradt ki a levélből. Hogy összeállnak-e a radikálisokkal, igen-e, vagy nem ? Ezt kérdezte a néppárt, a felelet pedig, hogy hát jól van, értik és jogosnak ismerik el a néppárt kérdését, de remélik, hogy így is megmarad a szövetségben. A radikálisok, hála Istennek, nem kéredzkedtek be, tehát bent lehet így tartani a néppártot, s nem kell kidobni a radikálisokat. Ezzel a megoldással meg lehetnek elégedve a radikálisok. Mert ők kint vannak ugyan, de ha Károlyi gróf már a Földet a népnek ! kiáltásnál tart, akkor nemsokára bent lesznek, a nélkül hogy bementek volna. A sfokvájdli. — Képek a régi Pestről. — Irta Várad Antal. Egy megsárgult könyvecske fekszik előttem, a melynek külön fejezete szól »az uj népkertről ...̋ ¦■ Ez a könyv kilenczvenöt éve jelent meg. Tehát neki még uj népkert a »szokvájdli«. Ez volt a népies elnevezése a város ligetének, melyet a német — és mi nem volt : német akkoron ? — »Stadt waldehen« elnevezésből magyarosítottak. Igaz hogy magyarul sincs semmi értelme, de hát németül sincsen. Ez az egyetlen vigasztalás. Leelmer Tóbiásnak hívták azt a polgármestert, aki az 1775-ik esztendőben megpendítette, hogy a város határában felhődző rettenetes futóhomokot valahogyan meg kellene fogni. Ültettek tehát fákat, sorjában, szépen, rendben, de a másik tavaszra a fele elveszett, a felét pedig kihuzkodták a környék ostornyélre, vagy vándorbotra vágyakozó vándor utasai. Huszonöt esztendőnek kellett eltelni, míg aztán megint szőnyegre került az ügy. Nagyon száraz volt a nyár és a rákosi homok , folyton beszemtelenkedett a városba. Pedig jó messze volt tőle. De hát repült a szelek szárnyán, melyek felkavarták azt a városvégi Beleznay-villáig, amely a régi Ötpacsirta-, azaz Eszterhházy-utcza sarkán állott, nagy árnyas kertben, szépséges sétautakkal, ostenden czigányzenével invitálva a pesti lakosságot. Magam is sokszor jártam benne s gyönyörködtem a kis színházában, melyet egy német társulat elhagyván, magyar daltársulat produkczióinak volt keserves szintere. |, Újra beültették tehát a sivó homokot, de 1__ - ' ■ -a jó Isten segítségére jött a magisztrátusnak s olyan esős esztendőt zúdított a világ nyakába, hogy még a szokvájdli sivó homokja is folyton nedves volt s az elültetett fák gyönyörűen zöldeltek. No, most már nem vész ki a Volksgarten. Alig hogy megzsendült egy kicsit, bérbe is adták rögtön, 1799-ben, Batthyány Lajos gróf herczegérsek, esztergomi prímásnak, szerződésileg, huszonnégy egymás után következő esztendőre. Az okoskodás az volt, hogy a főpap majd gondozza az ültetvényeket, bekeritteti és ápoltatja a fákat s huszonnégy esztendő múlva kész és lombos ligetet kap a pesti publikum s addig talán már kocsiút is fog vezetni a ligetig. Egy egész sor gesztenyefát is ültettek a terézvárosi dűlő végére, majd a jó Isten megfakasztja és megöntözi. Meg is cselekedte. Ez a számítás beütött, de a kardinálisra hiába építettek. Ezt a nagyszivű, minden nemes és szép iránt lelkesedő főpapot nemsokára elszólította a jó Isten. A bérlet árván maradt. Pedig az ő gondozása alatt hamar virult volna a sok ezer fácska, mert hiszen ő még olyan elhagyatott és zsenge palántákat is ápolt, mint a magyar színészet, amelynek fölsegülésére hatszáz forintokat nem sajnált kifizettetni Kelemen Lászlónak és az ő társaságának. A válaszban, melyet a szegény első színészek kérő levelére írt, azt mondja, hogy »bár a kérés az szférájába nem tartozik, mégis, mivel magyar nyelvről és haladásról van szó, fizessenek ki a szegény komédiásoknak hatszáz forintokat«. És igy gondoskodott minden nemzeti palántáról s halálával száradni kezdtek a liget fiatal fái és elsorvadt a magyar komédia is. De esős esztendők egész sora tartotta zölden a ligetet, csakhogy annyira elvadult, olyan Istentől és emberektől elhagyatott hely lett belőle, hogy a pesti magisztrátus is megszánakozott rajta és oltalmába vette »aus Besorgniss einer noch grösseren Verwildung«, azaz még nagyobb elvadulástól való félelmében. Hiszen éppen csak egy trihíéceliya hiányzott még a devalváczió és mindenféle istencsapása által sújtott városnak. A szokvájdli bozótjaiban pedig akár a mordályégetők is meghúzódhattak, mert ott még a kutya is eltévedt és sűrű gaz verte föl a keresztül-kasul nőtt bokrok alját. 1807-ben újra városi gondozás alá került a liget és marad 1809-ig, a mely esztendőben a nádorispán valami »Szépítés! bizottságot« teremtett meg, a hírhedt »Versehönerungs-Comissiontot, a melynek első dolga volt az úgynevezett rondellát, a szegény magyar komédiások menedékhelyét, mint közveszélyes épületet félig lebontatni. Már most aztán beleesett az eső, beleszállingózott a hó, de a nyomorult magyar színészek azért csak játszottak benne, vékony trikóban, dideregve, míg a publikum — ha volt — déczbundákban és lábzsákokban ült a földszinten, nem felejtvén el az esernyőt sem, mert könnyen a nyakába csuroghat az eső. Balogh István beszélt az emlékirataiban, hogy sokszor úgy tréfálta meg a jogászifjúságot a földszinten, hogy vizet fecskendett a fejükre a zsinórpadlásról. Azt hitték, esik, s az oldalkarzat alá vonultak. A végén kisült a turpisság és Baloghot megverték. A szépitési bizottság azonban jobban bánt a ligettel, mint a rondellával, s mocsarakat szárított ki, megnagyobbította a területet, s 1817-ig bele is élt negyvenötezer kétszáz és hatvankét forintokat, melyeket a homok igen szépen elnyelt s elnyelt volna még kétszer annyit, ha a nádorispán nem veszi a kezébe A kúrfagm. Igazi albán kép. Vagy magyar korcsmár. A körben verekszik a fejedelem alattvalóival, s Európa nézi, melyik az erősebb, ki veri meg a másikat. Legalább ott ne volna, de ott van. Mindegyik követség előtt egy halom matróz és a kikötőben az összes hadi lobogók. S az elv az, hogy nem segítenek sem a fejedelemnek, sem a fölkelőknek. Pedig hát mi értelme is van ennek ? A fejedelemnek nincs hadserege. Népe egyik felével küzd népe másik fele ellen, s ha győz, ha nem győz, egyaránt a népe vére omlik s a legyőzöttben a népe fogja átkozni. Ez nem harcz és nem háború, ez polgár-, vagy testvérháboru, melyet Európa provokál és menteget azzal, hogy nem avatkozik be Albánia belső ügyeibe. Nagyon szép elv lesz ez tíz év múlva, ma egy kicsit hipokrita, vagy ostoba. Mert valamivel korábban tetszett volna kezdeni a be nem avatkozást. Például akkor, mikor Európa határozatával állammá deklarálták Albániát, s akkor, amikor ennek az új államnak európai közmegegyezéssel fejedelmet adtak. Ha most Albánia egy részének ez a fejedelem nem kell, s revoltál ellene, akkor logika szerint az európai akarat ellen revoltál s az ügy megszűnik belügy lenni, s inkább Európa ügye, mint Vilmos fejedelemé. Mert Vilmos megunhatja a királyságot s fölszedheti sátorfáját, ellenben Európa továbbra is ismer egy független Albániát, melynek a népei" sehogy sem tudnak egy állammá tömörülni. Logikára nem akarjuk Európát tanítani, amit kifejtünk, azt tudja mindenki. S dehogy is hiszszük el, hogy a nagyhatalmak lehetségesnek tartják, hogy a fejedelem, akinek jóformán csak a Lapunk mai száma Sír oldal.