Az Ujság, 1915. március (13. évfolyam, 60-90. szám)
1915-03-17 / 76. szám
Szerda, 1915. márczius 17. AZ ÚJSÁG belpolitikai helyzet előtt áll, amilyenben a háború kitörése óta még nem volt része. A kormánynak a szavazást húsvét utánra kellene elhalasztani, mert a törvényjavaslatot most csak nagy viszályok árán tudná keresztülhajtani, aminek következménye volna, hogy nemcsak a jelenlegi politikai fegyverszünetnek vetne véget, hanem a liberalizmus jövendő reménységeit is súlyosan veszélyeztetné. A lap a walesi liberálisok kívánságainak teljesítését kívánja és azzal végzi czikkét, hogy ha a liberálisoktól azt kívánjuk, hogy támogassák a háborút, akkor ők is elvárhatják, hogy a kormány még annak a látszatát is kerülje, hogy otthon nem hallja meg a walesiek szavát. Mi lesz Kitchener második félmilliós hadseregével. Amsterdam, márczius 16. A Nieuwe van den Dag írja : Figyelemreméltó, hogy éppen az utóbbi időben keveset hallani új hadseregek szervezéséről. Soha nem hallunk beszélni arról, hogy Kitchener második félmilliós hadserege már elkészült volna. Az óhajtott három millió bizonyára csak jámbor óhaj marad. A helyzet most Angliában körülbelül úgy áll, hogy az emberek azt hiszik, hogy Anglia már amúgy is eleget tett a szövetségesek érdekében és Németország szorult gazdasági helyzetében és a diplomaták ügyességében bíznak, hogy a háborút szerencsésen befejezik, ha a németeket tényleg nem sikerülne kiverni franczia és belga hadállásaikból. Az angol munkászavarok, London, márczius 16. A Times jelenti Glasgowból : Clydeben ugyan még mindig bizonytalan a helyzet, de azért az utolsó tíz napban amunkásviszonyok némileg mégis javultak. Egyes műhelyekben a munkások már túlórát is csináltak, de a legtöbb helyen a munkások vonakodnak a munkaidőn túl dolgozni, míg béremelési követelésük teljesítve nincs. Southamptonban az admiralitás műhelyeiben a munkabéreket heti 4 shillinggel felemelték, amivel sikerült a fenyegető sztrájkot elhárítani. Monmouthshireben szombaton több, mint 3000 munkás sztrájkolt. Dél-Walesben a bányai tulajdonosok a szén árát tonnánként 5 shillinggel emelték. Az angol munkások a béke mellett. Rotterdam, márczius 16. A Daily News jelentése szerint az angol kormány a kivételes állapotokra való hivatkozással megtutotta a munkásoknak a béke érdekében közzétett hirdetéseinek terjesztését. . Az angol szárazföldi sereg vesztesége. Hága, márczius 16. Londonból táviratoztak . A Daily Citizen hiteles statisztikát közöl az angol szárazföldi sereg veszteségeiről. Aránylag legtöbbet szenvedett a tábori tüzérség. Ebben a fegyvernemben a múlt csütörtökig 234 tiszt és 2772 közlegény esett el. A lovasságban a 9. lándzsás-ezred veszteségei a legnagyobbak : 31 tiszt és 2892 közember halt meg. Utána következik a 4. testőr dragonyos-ezred : 21 tiszt és 277 közkatona a veszteség. A testőr gyalogezred tisztjei közül 122 tiszt esett el és 2286 közlegény. A skót gárdisták ezredéből 69 tiszt és 1868 altiszt és közkatona halt meg a harctéren. A testőrgránátosok a kimutatásban 74 tiszttel és 1585 közkatonával, az ír gárdisták pedig 51 tiszttel és 809 közlegénynyel szerepelnek. A gyalogos sorkatonaság veszteségei : 267 tiszt és 5304 altiszt és közlegény. Ezek szerint a szárazföldi csapatok vesztesége összesen 869 tiszt és 15.190 katona. Elpusztult franczia városok: Krisztiánia, márczius 16. Az Aftenposten franczia fronton lévő haditudósítója Nancy, Luneville, Remereville, Gerbéviller. Sermaitte és Bar le Duc-on át a német határig bejárta a franczia operácziós területeket és benyomásairól ezekben számolt be : — Utamban a leégett falvak és városok egész sorát láttam. Sermaite és Gerbéviller olyan benyomást tesznek az emberre, mintha földrengés pusztította volna el őket. A városban kő kövön nem maradt. Gerbéviller 475 háza közül csak busz maradt épen. A lakosság kivétel nélkül elhagyta a helységeket. — Az egész vidék, ahol utaztam, mintha egy nagy temető volna, mindenütt sírdombok, néhol egy-egy kereszt... Besancont kórházzá alakítják át. Basel, márczius 16. A svájczi távirati ügynökség jelenti Genfből. Hir szerint Besancon város helyőrségét kivonják a városból és a várost egy nagy kórházzá alakítják át. A balkán állanak is a háború. Az entente diplomácziai kabarén a Balkánon, Berlin, márczius 16. A franczia sajtó, amely a németek katonai sikereit még mindig letagadni igyekszik, kénytelen a diplomácziai sikereket bevallni, amiket a németek Francziaország nagy sajnálatára elégnek, így Pichen azt írja a Petit Journal-ban, hogy a német diplomáciának sikerei voltak Romániában, ahol argumentumaival a közbelépés híveit semlegességben való maradásra tudta bírni. Bulgáriában is az övé lett a győzelem, valamint Görögországban is, ahol a király közreműködésével a népre ennek hajlamával és kívánságaival majdnem egészen ellentétes politikát kényszerített. Spanyolország közvéleményébe elhintette a kétség magvát és olyan személyiségeket lazított fel ■ Francziaország, még inkább pedig Anglia ellen, akiknek az entente mellett kellene államok. De a többi semleges országban is erősen dolgozik. Görögország semleges marad. Kopenhága, márczius 16. A párisi görög követ kijelentette Delcassé franczia külügyminiszternek, hogy a görög kormány nem akarja eddigi külpolitikáját megváltoztatni. Venizelosz bukásának előzményei. Berlin, márczius 16. A Deutsche Tageszeitung jelenti Milánóból: A Corriere deUa Sera athéni levelezője beszélgetést folytatott Venizeloszszal. Mint a levelező jelenti, Venizelosz belátja, hogy a kamara feloszlatása után Görögország beleavatkozása a háborúba kizárt dolog. Visszalépését illetőleg Venizelosz nagyon tartózkodó volt. Azonban egy intim barátja ciberért egy elmést a legújabb politikai eseményekről. Elbeszélése szerint a hármas entente már a Dardanellák ostroma előtt felszólította Görögországot, hogy adja fel semlegességét. Görögország két ízben elutasító választ adott. Alig kezdődött meg a Dardanellák bombázása, az entente megint ajánlatot tett Görögországnak. Akkoriban Vepszelosz azt kívánta a koronatanácsban, hogy ötvenezer embert küldjenek a Dardanellákhoz és kötelezte magát, hogy ezért meg fogja nyerni Szmirnát kárpótlásul. A vezérkar azonban vonakodott ezt a javaslatot elfogadni, mert a hadsereg, ha elveszítene ilyen nagy haderőt, nem tudna föltartóztatni egy esetleges törökbolgár betörést. Erre Venizelosz tizenötezer embernek a Dardanelláknál való közreműködségét indítványozta, de ezt a javaslatot is elutasították. Bulgária semlegessége. Szófia, márczius 15. Ficsev tábornok hadügyminiszter a szobranjéban törvényjavaslatot nyújtott be, amely idegen államokhoz tartozó repülőknek megtiltja bolgár terület átrepülését, hacsak előzőleg a bolgár katonai hatóság részéről engedélyt nem nyertek. , Marghilomsn megcáfolja a Rjecsben megjelent interjút. Bukarest, márczius 16. A minap a pétervári Rjecs hosszabb nyilatkozatot közölt, amelyet állítólag egy román politikus mondott a lap munkatársának s egyben a nyilatkozó politikus személyéről olyan leírást adott, hogy abból Marghiloman Sándorra, a konzervatív párt elnökére lehetett következtetni. A Steagul, a konzervatív párt hivatalos lapja most megállapítja, hogy Marghiloraan nem beszélt a Rjecs tudósítójával és az egész interviu koholt. Harcz a montenegrói határon. Róma, márczius 16. A Stefani-ügynökség ma egy márczius 4-éről keltezett ezetinjei jelentést tesz közzé, amely szerint márczius 3-án az egész montenegrói határ mentén ágyuharcz volt. Ezzel egyidejűleg repülőgépekről több bombát dobtak le a Levcsén-hegyen és a Grabovónál levő montenegrói hadállásért. 5 Harcorú a ferneren és a gyarmatokon. A »Bresden«-t elszlyeszisíték Berlin, márczius 16. A Wolff-ügynökség jelenti : A brit admiralitás hivatalosan közli, hogy az angol Kents Glasgow czirkálók és az Oracina segédczirkáló a Csendes-óceánon, Juan Fernandez sziget közelében meglepték a Dresden nevű kis czirkálót. Rövid harcz után a Dresden egy lőszerkamra robbanása folytán kigyuladt és elsülyedt. A Dresden legénységét ■ az angol czirkálók mentették meg. A japán-kínai konfliktus. Milano, márczius 16. A lapok jelentik Tokióból. A japán hadügyminiszter behívóparancsot bocsátott ki további négy tartalékkorosztály és a honvédség összes évfolyamai számára. Kopenhága, márczius 16. A Petrogradszki Kurier jelenti Pekingből . A japán követ kormánya nevében közölte Jüansikkajjal, hogy Japán Kínától az összes tárgyalási pontoknak márczius 30-ig való elintézését kívánja. A közönség és a háború. Munkában a jótékonyság. Aóvárosban. Háborús előadások a Svábhegyen. Az I. ker. Istenhegyi Ivépmivelési Egyesületben vasárnap d. u. Hézser Aurél dr. tanár vetített , képek kíséretében Londont mutatta be s az angol népet jellemezte. Utána Asztalos Gyula iskolaigazgató Bulgária történelmi fejlődéséről s mai szerepéről beszélt hatásosan. Az előadások között Deutsch René hegedűművésznőnek édesatyjától zongorán kísért játéka gyönyörködtette a hálós közönséget- A svábhegyiek kedves délutánját a háborúban elesett hősök árvái részére történt adakozás fejezte be. Idáig e czélra összesen 180 korona 57, fillér gyűlt, egybe. Gyermekek a gyermekekért! Az Országos Izraelita Patronázs Egyesület f. hó 21-én délelőtt 11 órakor a Mozgókép-Otthonban (Teréz-körút 28. sz.) a gondozás alatt álló hadiárvák javára, gyermekek részére előadást rendez, melyet megelőzőleg Huszár Károly a népszerű kabaréművész fogja, a gyermekeket szórakoztatni. Jegyek a Mozgókép-Otthonban és az egyesület irodájában (VI., Ó utcza 46. sz.) kaphatók. Jlótékonyczélű hangverseny. Művészi hangversenyt rendez az Általános Közjótékonysági Egyesület a rákospalotai hadikórháza javára márczius 18-án d. u. 5 órakor a Lloyd dísztermében. Közreműködnek Buttykayné Kosáry Emma, K. Vizvary Mariska, Cs. Aczél Ilona, Meer Margit, Kürthy György, Anthosz György és Báró Emil. Jegyek az egyesület főtitkári hivatalában I. Ráth György u. 18. sz. (telefon 113—00.), vagy a helyszínen kaphatók 3 koronáért. Matiné a hadiárvák javára. A VIII. kerületi nmetutczai pogári fiúiskola tanuló ifjúsága márczius 25-ikén, csütörtökön, délelőtt 10 órakor az Uránia Színházban a hadban elesett józsefvárosiak özvegyeinek és árváinak fölsegítésére matinét rendez. Oppler Eva operaénekesnő, Latabár Árpád, a Király Színház művésze, Vajda Imre aktuális színdarabja . A szimulánsok, Frisch Antal gordonkaművész, Kósa György zongoraművész szerepelnek a műsoron. Az iskola sok sikert, aratott vegyeshangú énekkara többek között Geszler Ödön Ima hőseinkért czímű művét fogja bemutatni. Kiegészíti a műsort a cserkészcsapatok felvonulása és táborozása. A szünetek alatt az iskola vonós zenekara játszik. Az 1 és 2 koronás jegyek az iskola épületében (Német utcza 44.) kaphatók. Statisztika a Magyar Vöröskereszt-Egyleti kórházakról. AMagyar Vöröskereszt-Egylet központi C) osztálya összeállította a legújabb adatok szerint a pontos statisztikát arról, hogy a Magyar Vöröskereszt-Egylet révén hány sebesült, beteg és lábbadozó kávezást látnak el és ápoltatnak egyesek és testületek. Ebből az összeállításból a következő érdekes adatokat említjük meg : A Vöröskereszt választmányok és fiókegyletek közül 317 tett ajánlatot összesen 22 401 ágy fentartására, ÉS pedig ellátnak 17.535 sebesültet, 1182 beteget és 3684 lábbadozót. Egy-egy kórházra esik átlag 71 ágy. Városok és községek 673 ajánlatot tettek 27.236 egyénre. És pedig 12.926 sebestétre, 2091 betegre és 12.219 lábbadozóra. Egy-egy kórházra esik átlag 40 ágy. Társaságok, intézetek és egyesületek 463 kórházat tartanak fenn 25.666 ágygyal. Ebből esik 10.991 sebestésre, 1427 betegre és 13.248 lábhadozóra. Egy-egy kórház átlaga 55 ágy. .Gyógyintézetek 118 ajánlatot tettek 10.051 ágygyal. És pedig 6105 sebesültre, betegre és 1687 lábhadozóra. Egy-egy kórház átlaga 85 ágy. Magánosok 351 ajánlattal szerepelnek, amelyek 6581 ágyat ölelnek föl. Ezekben ápoltatik