Az Ujság, 1915. április (13. évfolyam, 91-119. szám)
1915-04-04 / 94. szám
t szállították. A kormány közbelépésére nagyon sok kész gyártmányt koboztak el. A legtöbb adat derült ki az Officine Diatto turini cégre és a Fernere di Voltri-ra, amelynek gyárai Génua mellett vannak. Grey szabadságon, Berlin, április 3. A Reuter-ügynökség — mint a Morgenpost jelenti — hivatalos közlést adott ki arról, hogy sir Edward Grey három heti szabadságra elutazott Londonból. A külügyminisztériumot Grey szabadsága idején Asquith miniszterelnök vezetti. Gaedke ezredes a nyugati harctérről Berlin, április 3. Gaedke ezredes a Vorwärts mai számában czikket közöl az általános harctéri helyzetről. Arra a következtetésre jut, hogy a helyzet nyugaton aránylag jó. Joffre híres offenzívája a Champagneban kudarczczal végződött. French híres sikerei Neuvechapelle körül pedig olyanok voltak, hogy a győzelmi mámor után hamar bekövetkezett az émelygés. A németek hadállásai ugyanis sehol sem rosszabbodtak, már tudniillik annyiban, hogy harczvonaluk éppen olyan messzire esik az ellenséges lövészárkoktól, mint annakelőtte, vagy talán még messzebb. A nyugati harctéren az egyensúly folyvást ingadozó, de bármely pillanatban bekövetkezhetik, hogy a németek áttörik az ellenséges frontot. Hogy ez a kedvező fordulat csakugyan beáll-e és mikor következik be, arra nézve ebben a pillanatban semmiféle támaszpont nincsen. A német hadsereg nyugodtan várhat. Franczia részről azt hirdetik, hogy 2 és fél millió franczia katona van a harczvonalban és 1.250.000 a franczia tartalék. Ez lehetséges. Arról is hír jött, hogy az angolok Rouen környékére új hadsereget vittek. Azt beszélik, hogy Kitchener Manchesterben egy hadosztály fölött tartott szemlét, amely állítólag már teljesen harczra kész. De legalább is kételkednünk kell abban, hogy az angolok újabb csapattesteket vihetnek a franczia harcztérre, hiszen minden erejükre a szuezi csatornánál és a Dardanellák körül van szükségük. ■ 1. Tiszthiány a franczia hadseregben. * Genf, április 3. Parisból jelentik: Miután a ' kiképző tisztekben nagy a hiány, a városi rendőröket és a franczia köztársasági gárda szolgála- tait' is ■ igénybe veszik. Párisban ötszáz rendőr ■ képezi ki az újonczokat, aztán körüllovagolná rajta a tavat vagy a körönd virágágyait, esetleg kocsiba fogná, ahogy a gazdag gyerekek a pónikat szokták. Éjjel a bárányka vele aludna, és ha iskolába menne, gondosan elzárná a ruhásszekrénybe, amelynek egyik fiókjában már évek óta rejtegette e czélra a szénát. Mindez ábránd volt , Simonkai apja szegény mesterember volt, kenyérre is nehezen tellett, nemhogy játékra, és hozzá ilyen drágára. Mert drága portéka lehetett a bárányka, nem hiába állt a főhelyen, bizonyosan mások is vágytak rá, de megijedtek, mikor meghallották az árát. És mégis, Simonkai minden reggel aggódó szívvel közeledett a játékkereskedéshez, minden éjjel arról álmodott, hogy egy gazdag úr megjelenik az üzletben, körülnéz a holmik között, rámutat álmai álmára, és így szól a kereskedőhöz : — Kérem, küldje haza hozzám ezt a báránykát ! A sors könyörületes volt, a báránykát nem vette meg a gazdag úr ; a furcsa kis állat kék üvegszeme minden reggel csöndesen, fölényesen viszonozta Simonkai megszeppent tekintetét. Körülötte lassan mind elkeltek a portékák, a vasutak, kerékpározó medvék, hegedülő macskák, új játékok jöttek helyökbe, csak a bárány maradt meg, mintha a sorstól külön rendeltetése lett volna , talán éppen az, hogy Simonkai az ő hátán lovagolja körül a városligeti tavat. De vájjon elkövetkezik-e ez az idő ? Az évek múltak , a bárányka még mindig ott állt a doboló nyulak és muzsikáló bohóczok közt és a nyolcz éves Simonkainak éppen olyan kevéssé volt meg a reménye rá, hogy a játék valaha az övé legyen, mint ötéves korában. Egyszer szorongó szívvel megpróbálta, hogy megkérje az apját, vegye meg neki a báránykát. Karácsony volt, az apja el is ment az üzletbe, de a bárányka helyett egy kék dugócsigával tért vissza. — A bárányka drága a szegény embernek — szólt kedvetlenül, mintha ő is átérezte volna a fia sóvárgását — talán majd később egyszer ! Talán, majd egyszer , ez azt jelentette,, hogy soha, és Simonkai olyan fájdalmat érzett a szívében, amilyent soha azelőtt. A torka összeszorult és a könyei peregni kezdtek a bugócsigára. — De ne sírj hát, — szólt az apja és az ablakhoz ment —■ nem, lehet, szegények vagyunk, tanulj meg lemondani! Simonkai fölment a padlásra és kisírta magát, aztán megpróbálta, hogy megtanulja a lemondás nehéz mesterségét. Napokig nem ment a szűk mellékutczába, ha a bárányka az eszébe jutott, hirtelen hangosan mondta föl az egyszeregyet vagy a hiszekegyet, ha'" éjjel arra ébredt, hogy a bárányka mellette van és szelíden béget, daczosan szorította össze a fogait, és az öklével nyomta ki szeméből az álmot. Hetekig kínlódott így, elgyöngült, az arcza megsárgult, végre is nem bírta tovább és egy reggelen lélekzetvesztve szaladt a játékosbolthoz és ijedten szegezte rá tekintetét a poros kirakatra, vájjon ott van-e még a bárány ? Még ott volt, csöndesen, hidegen, mint egy elérhetetlen ábrándkép állt a Tell Vilmosdíszletű színház, a nemzetiszinű labdák, az alagúton átfutó favasutak között és nyugodtan, hűvösen viszonozta Simonkai tekintetét. Egy szóval, egy mozdulattal nem árulta el, hogy megérti a kisfiú szenvedését, hogy viszonozza fájdalmas érzését : a bárányka büszke királynő volt, aki természetesnek tartotta a rajongó hódolatot, a reménytelen szerelmet, a keserű könyeket. És ami a gyermek Simonkai szívében némán, kétségbeesetten forrt, csakugyan perzselő, reménytelen szerelem volt, és az érzéseknek az a bűvös csokra, a melyet az élet az emebernek, egész földi pályafutására ad osztályrészéül: a rajongás, a szeretet, a reménység, a szép után való vágyakozás már nyolcz éves korában elhervadt, elégett a lelkében. Simonkai összerezzent. — Ah igen, — szólt magához és a gyermekkor képei közül hirtelen megint visszatért a késő férfikor rideg mesgyéjére — talán ez a bárányka az oka, hogy soha nem tudtam szeretni senkit, hogy egyedül maradtam a földön, hogy nem hittem a reményekben, az élet jóságában ! Minden jó érzés, ami bennem volt már gyermekkoromban, felemésztődött, mindent már nyolc éves koromban elpazaroltam. Ha ez a bárányka az enyém lett volna, talán az egész életem másképpen alakul, talán későbbre is maradt volna valami a vágyakozásból, a reménységből, a ragaszkodásból, az életbe vetett hitből. A fácska rügyei korán fagytak le ! Egy ostoba játékszer miatt ! Megint visszatért a gyermekkorába, szívében újra érezte a perzselő sóvárgást, a titokzatos vágyakozást, amely mint egy emésztő kór járta át minden idegét. Látta magát, amint a kirakathoz szorítja forró homlokát, amint félénken néz be a boltba, nem alkuszik-e valaki éppen a báránykára, érezte tagjaiban az ijedtséget, amikor a kereskedő belülről kinyitotta a kirakatot, hogy egy tárgyat, amely valamelyik vevőnek megtetszett, kivegyen belőle. Azután más képek tolultak emlékei közé. Eszébe jutott, hogy hónapokon át minden este egy kusza mondatot szőtt imádságába, néhány furcsa, félelmetes szót, amelyben azt kérte Istentől, vajha beteg lehetne, nagybeteg, mert ha ágynak dől, talán az apja, akinek ő volt az utolsó életben maradt gyereke, mégis teljesítené a kérését. Igen, ha nehezére is esne, de megvenné a báránykát, mert ki tudja, hátha a fia utolsó kívánságát teljesítené ? Simonkai pontosan emlékezett vissza a furcsa imádság minden egyes szavára, és a tompa, titokzatos érzésre, milyen mohón, kétségbeesetten vágyódott egy nagy betegség után. Minden éjjel ezzel, AZ ÚJSÁG, Vasárnap, 1915. április 4. Anglia Mokkozása, Elsüllyesztett gőzösök, Fredrikstad, április 3. A norvég hajóstársaság Rotterdamból táviratot kapott a Wor hajó kapitányától, amelyben közli, hogy a hajó egy német tengeralattjáró naszádtól torpedólövést kapott, miután a legénységet a hajóról eltávolították. A hajó fát szállított Fredrikstadból Kuliba. A legénységet az Unita németalföldi gőzös vette fel s tegnap Rotterdamban partraszállitotta. Az angol munkások háborús sztrájkja. Rotterdam, április. 3. Az angol hadügyminiszter helyeselte azt a tervet, mely szerint a kikötői munkások mozgalmai ellen a munkásokat katonailag kellene szervezni. Kitchener engedélyével Derby gróf Liverpoolban katonailag ki fog képezni egy zászlóalj munkást. A legénység teljesen katonai fegyelem alatt lesz, de csak a hajók ki- és berakására fogják őket használni. Rendes fizetésükön kívül ezek az úgynevezett katonák napi egy shillinget, az őrvezetők is k1 shillinget fognak kapni. A 114 közlegénynek és 10 őrvezetőnek Derby gróf lesz a parancsnoka, ki alkalmazkodik majd a szervezetek előírásához. Esetleg a példát követik majd más kikötőkben is. A biztosítási ráták és az Unió hadiszállításai. Rotterdam, április 3. A Courant jelenti Newyorkból: A német tengeralattjárók által felidézett veszély a lőszerszállítások biztosítási rátáját 85 százalékkal emelte, aminek következtében a newyorki kikötőben márczius huszadika óta tizennyolc hadiszépszállító hajó vesztegel, amelyeknek rendeltetési helyük Anglia és Francziaország. A Dardanellák ostroma. Márczius 30-ika óta, amikor az egyesült flotta legutoljára bombázta a Dardanellák külső erődjeit , az angol hajóraj Gallipolit, az ostrom hirtelen abbamaradt. Konstantinápolyi jelentések azt a véleményt fejezik ki, hogy nem is várható egyhamar újabb támadás, sőt akadnak, akik az ostrom abbahagyása Török hivatalos jelentés. Konstantinápoly, április 3. A főhadiszállás a következőket teszi közzé : ■A Dardanellákban és a többi hadszíntéren nincs jelentősebb változás. Márczius 21-én egy angol czirkáló bombázta a Hedzsasz-parton fekvő Maileh községet és csapatokat akart partra szállítani. Szándékának keresztülvitelében megakadályoztatván, a legközelebbi napokban öt óra hosszat bombázta a helységet, miközben a mecset, amelyet a tűz legerősebben ért, elpusztult és néhány ház megsérült. Az ellenség ismét kísérletet tett, hogy csónakokon csapatokat szállítson partra, de csapataink és a féljegy vérzett lakosság elűzte az ellenséget, miközben az utóbbi súlyos veszteségeket szenvedett. Erre a czirkáló visszavonult. Részünkről nem volt veszteség. Az orosz flotta visszavonult a Boszporusból. Berlin, április 3. Pétervárról táviratoztak a Lokalanzoger-nak kerülő úton. Az orosz feketetengeri flotta támadása a rossz időjárás miatt félbeszakadt, de mihelyt kedvezni fog az idő, a hadműveletek ismét megkezdődnek a Boszporus ellen. han bizakodnak, tekintettel arra, hogy a szövetségesek kezdik belátni vállalkozásuk meddő voltát. A semleges diplomáczia körében is az a felfogás, hogy a szövetséges flottának aligha lesz egyhamar kedve komoly támadásra, mert az a huszonhét hajó, mely Lemnosz szigetén kisebb-nagyobb sérülésekkel vesztegel s a Queen-Elisabeth súlyos állapota, nagyon alapos lecke volt arról, hogy a tengerszorosok védőművei és védőserege az angol és franczia hajók számára végzetes ellentálló erőt tudnak kifejteni. Még az esetben is, ha a szövetséges flotta a napokban újabb támadásra szánná el magát, ennek csakis demonstráczió jellege volna, mert fölötte valószínűtlennek tartják, hogy, különösen az angolok, belemennének oly kockázatba, mely flottaerejüket végzetesen gyengítené.