Az Ujság, 1915. május (13. évfolyam, 120-150. szám)
1915-05-06 / 125. szám
16 —■ Az Auguszta-hajó első útja. Az Augusztahajó, amely mindennap délután fél öt, félhet és háromnegyed tíz órakor sétajáratot végez a Dunán, hogy jövedelméből gyarapítsa a rokkantalapot, holnap délután fél öt órakor indul első útjára. Minden út kétórás, részvételi jegy ára uzsonnával, este frissítőkkel, amelyeket Gerbeaud szolgál föl, összesen 3 korona. Az Auguszta-hajó kirándulásai iránt rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik. A hajó mindig a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Társaság Eötvös-téri kikötőjéből indul. — Halál a színpadi sülyesztőben. Zürichből táviratozzák rá Schaffer Alfréd zenészt, az itteni városi színház karmesterét, ma halálos szerencsétlenség érte. A karmester a színpadról egy 10 méteres mélységbe zuhant és nyomban meghalt. — Mozsár helyett — ajtókilincs. Bán Dezsőné, az Uránia Országos Nővédő Egyesület ügyvezető elnöke hosszabb nyilatkozatot küldött nekünk, amelyben a Sényi Lászlóné Született Tiklalagi Anna grófnőnek lapunk május 3-iki számában megjelent e Mozsár helyett Sajtókilincs« czimű közleményére vonatkozólag kijelenti, hogy a mozgalom vezetősége a beszolgáltatott rézmézsarakat, rézgyertyatartókat és rézsulyokat nikkelezett, »Pro victoria 1914—15« felírással ellátott vastárgyakkal cseréli be és igy a nikkelezett tárgyak higiénikus szempontból is teljesen megfelelők és használhatók. — A korai fürdés áldozata. Bajáról írják Rosenfeld Ferenci! állami gondozásban levő fiú több pajtásával kint sétált auhovicza partján. A gyerek egyszerre csak leszaladt a vízhez és barátai ellenzése daczára levetkőzött és belement a vízbe, hogy megfürödjék. Mivel úszni nem tudott, a vízben rövid vergődés után elmerült. Valószínű, hogy görcsöt kapott. A parton levő gyerekek segélykiáltására odasietett egy halászmester, hogy segítsen a fuldoklón, de már késő volt. A gyerek belefult a vízbe és csak holttestét lehetett kihozni. — A szatmári rendőrkapitány fogva marad, Debrecenből táviratozzák . Tankóczy Gyula szatmári rendőrfőkapitány, akinek a szatmári törvényszék vádtott KCSA a fogva tartását rendelte el, felfolyamodással élt a debreczeni kir. táblához s ebben óvadék ellenében leendő szabadlábra helyezését kérelmezte. A debreczeni kir. tábla ezt a kérelmet a felajánlott óvadék daczára elutasította. — Régi levélbélyegeket és levelezéseket, különösen magyarokat az 1871/72-es évekből és osztrákokat az 1850/58. évekből, azonkívül teljes gyűjteményeket jó áron veszek. Értesítéseket »Levélbélyeggyűjtő« czimen a kiadóhivatalba kérek. — Mi lesz a hetedik osztályt végző tanulóijainkkal ? Több érdekelt szülő írja nekünk : Az uj törvény értelmében az 1897. évbeli, tehát még azok a tanulóifjak is sorozásra kerülnek, kik 1897. október, november és deczember havában ízületiek. Ezeket tehát még 18-ik életévük betöltése előtt fogják besorozni. Figyelembe véve, hogy ezeknek az ifjaknak javarésze jelenleg a VII. osztályt végzi, s miután nevezett ifjak önhibájukon kívül nem rendelkeznek még jelenleg az önkéntes jogcímmel, az új törvény által teremtett rendkívüli helyzetnél fogva ezek részére — már a hadsereg érdekében is — az önkéntesi jogczim kivételesen biztosítandó volna. Ismerve a kormány mindenkori, legméltányosabb intézkedéseit, meg vagyunk győződve, hogy a hazáért lelkesen küzdeni kívánó ezer meg ezer ifjú kérését meghallgatva, módját fogja találni, hogy eme fontos, életbevágó kérdésben is a legigazságosabban döntsön. — Előadás a Dardanellák ostromáról, mozgófelvétel 1*1. Szenzácziós szépségű film kíséretében és 150 vetített képpel tartja meg Paska Ervin, a kiváló tengerészeti szakértő május 28-án, ma este 18 órakor az Uránia-színházban a Dardanellák ostroma, védelme, a Boszporus és Konstantinápoly czímű rendkívül érdekesszítő előadását, amelynek aktualitása kétségkívül nagy érdeklődést kelt a közönség legtávolabbi köreiben is. A gyönyörű mozgófelvétel a Dardanellákról, a Boszpprusról, a különféle erődítményekről, Konstantiánpolyról, partvidékeiről és várkerészteteiből, a flottákról, stb. továbbá 150 színezett vetített kép, bizonyára nagy érdeklődő közönséget fog a színházba vonzani. Jegyek a Harmónia zeneműkereskedésben kaphatók (József-tér 13. Tel. 98—16.), továbbá az Uránia-szinházban délelőtt 9-től ’/11-ig és délután 14-től 5-ig. — Helyreigazítás. A következő sorokat kaptuk : Tisztelettel kérem becses lapjuk április 7-én megjelent 96-ik számának 12-ik oldalán »Véres kardastér Szombathelyen« czímű hír helyreigazítását. Nem felel meg a tényeknek, hogy Egger Gottfried báró főhadnagyot Hermann nder nevezetű bankhivatalnok vagy másvalaki tettleg, bántalmazta volna, nem is említve azt az állítást, hogy Egger Gottfried báró főhadnagy fent nevezettől arczába ütést kapott volna. Szombathely, 1915. május hó 4-én. A 11-ik huszárezred pótszázadának parancsnoksága. — Nemzeti Royal Orfeum. Este 8 órakor legalsó rangú előadás. — Tavasz a déli barertéren. V. J. dr. honvédhuszár főhadnagy atyjához írt leveléből közöljük az alábbi leírást, mely a déli harettért írja le költői gazdagsággal a maga tavaszi pompájában. »Hála a jó Istennek, mindenünnen a legjobb hírek érkeznek. ,Az idő itt olyan, mint a legszebb nyárban. Verejtékeztető, égetően forró a nap, minden csupa virág. A mocsarak körös-körül vakító fehér, előkelő indiai vörös vagy üdítő sárga szőnyeggel vannak kilométereken keresztül elborítva. A kertekben az almavirág, szaraczk és cseresznye olyan dúsan és buján pompáznak, mintha a kertek egy fantasztikus tavaszi álomkép művészi előadásának díszletei volnának. Az erdők s a vizek felől olyan sűrű illatot hoz a langyos szél, hogy szinte hódító. Reggelente a madarak milliói énekelnek, csipognak, sípolnak erdőn, mezőn... Az egész világ tele van szerelemmel ; nincs az a zug, bokor, zsombék, cserje, vagy levélgyűrődés, melyben ne lehetne szerelmeskedő párocskákat, tojásaikon ülő madárkákat, vagy világtapasztalatokat gyűjtő fiókákat és bogárkákat találni. A tavasztól részegen csapong, nyüzsög, kereng minden lény. A türkizzöld mezősávokon, az aczélkék vizű tarákon hófehér báránycsapatok legelésznek, mindmegannyi puha, bolyhos pamutgombolyag, köztük elszórva egy-egy nagy, fekete lucskos kopra, apró, fehércsikos malaczaival ... Az ezüstkék égen már valamivel nagyobbacska bárányok úsznak fantasztikus gomolygással, köztük néhol egy-egy szigorúan feketéikr) felhőtorony berzenkedik nagy, sülni záporuszályt vonva maga után, a mezőkép, erdőkön végig ... mintha az ég a földnek nagyított, elmosódó tükörképe volna. Lovaink fújva, prüszkölve dobognak a ruganyos pázsiton és mindnek rettentő rohanó kedve van. Mindm egernyi táltos . Ha vágtában indulunk, mind fölfelé szökellnek szétvetett, kinyújtott, első lábakkal a levegőbe, mintha nyomban el akarnának repülni. Egyszerre egy ropogós jégeső szakad a nyakunkba zordonan és dorgálóan, de pár percz múlva már megint kisüt az engesztelő napsugár, s lágyan simogatva száll az ózondús, friss illatú levegőn át a lucskos almavirágokra , a zölden ragyogó fűszálakra. Éjszaka, köröskörül a holdvilágban, mintha láthatatlan szellemkezek százezer csörgőt ráznának, zeng a békák andalító kórusa. Egy-egy távoli ágyuszó hömpölyög végig a rónán s a békák elhallgatnak, de rögtön urra kezdik . .. Hát ne legyen itt poéta az ember?... Jaj, elfogyott a papirosom, indul már a posta is, — hát hadd fusson ez a levél is távoli kedves otthonomba, drága apához és anyához ... szerető fiuk, Jenő. Pénzhamisító és árusító banda. A rendőrség letartóztatta Székmány András ludasi fűszerkereskedőt, ennek feleségét, Kiss Ferencz ludasi napszámost és Vakai János miskolczi lakost pénzhamisítás, illetve hamispénznek árusítása miatt. A rendőrségre az utóbbi időben több feljelentés érkezett, hogy különösen a főváros környékén lóvásárlások alkalmával és a vidéken, ahol lóvásárokat tartanak, hamis száz- és ötvenkoronások kerülnek forgalomba. Nagy Károly dr. detektívfőnök megindította a nyomozást, amelylyel Bencső, Vízi és Tettendy detektiveket bízta meg. Ezek bejárták azokat a helyeket, ahol lóvásárok voltak és e hó elsején Hatvanban tettenérték Sz.ékmányt és Kiset, a mikor egy Vojt József nevű vásárosnak kínáltak hamispénzt. Vojt belement szinteg a vásárba és a tudtával résen lévő detektiveknek szólt. Ezek a hatvani állomáson azután elcsípték Székmányt és Kiset, majd pedig Kassán elfogták Vajkai Jánost, akitől az előbbiek a hamis pénzt beszerezték. Találtak náluk 5300 korona hamis pénzt, amelyet lefoglaltak. Behozták a társaságot a főkapitányságra, ahol ma letartóztatták őket. — A Fővárosi Orfeum színpadja minden este egy hegyi tavat varázsol elénk. Ebben a tóban mutatja be Serene Nord a legszebb termetű nő két, nem kevésbé bájos társnőjével együtt azokat a gyönyörű úszó- és ugróprodukciókat, melyek nevét az egész világon ismertté tették és melyeket az úszósporc minden hívének meg kell néznie. Óriási sikert arat továbbá minden este Leneland németországi előadó művésznő rendkívül szellemes, humoros és parodisztikus műsorával, valamint Clemens Belling, a geniális idomító, aki okos állatainak bámulatos mutatványait ötletes megjegyzésekkel mulatságosakká teszi. Az idegnélküli ember, Walley, teljes joggal nevezi magát ilyennek, mert a legteljesebb nyugalom és biztonság szükséges ahhoz, hogy valaki egy 8 méter magas állvány tetején oly vakmerő mutatványokat végezzen, mint Walley. Ugyancsak nagy sikere van a többi számnak és a »kaszárnya élet« czímű katonai humoreszknek, melyet az igazgatóság a közönség egyenes kívánságára volt kénytelen továbbra is műsorán megtartani. — Egy álkatona. Az innsbrucki katonai parancsnokság értesítése szerint ott egy Traub Árpád nevű ember van letartóztatva, aki csukaszürke blúzt vörös hajtókával, zászlós sarzsival, sötétszürke rövid nadrágot, világosabb szürke kamasnit és bőr felsőkabátot hord. Alig középtermetű, halvány arczú, fekete hajú, rövid bajuszú, magyaros kiejtéssel beszél németül. Azt állítja, hogy 1896-ban Budapesten sorozták, de szívbaja és gyenge tüdeje miatt alkalmatlannak találták. Azóta Berlinben élt, a has a háború kitöréséig tartózkodott . Csalással és a zászlósi egyenruha jogosulatlan visszaélésével van gyanúsítva, de úgy látszik, hogy személyi adataira vonatkozólag is hazudott. A budapesti főkapitányság most az állítólagos Traub személyazonosságát igyekszik megállapítani. — Halálozások. Nagy Lajos fővárosi kereskedelmi iskolai tanár, tartalékos hadnagy tegnap életének harmincnegyedik esztendejében hosszas szenvedés után meghalt. Az elhunytban Kemény Ilonka fővárosi tanítónő a férjét,Nagy Lajos, a Lattyai-utcsai elemi iskola igazgatója fiát gyászolja. Szolnoki Jármy Márton folyó hó 3-án életének 71-ik évében Nyíregyházán meghalt. C sokalyi Fényes Vincze királyi törvényszéki bíró május 2-án életének 56-ik évében Zilahon meghalt. — Agyonlőtte a húgát. Debrecenből jelentik : Ma délelőtt egyik közeli tanyán Gazdag Róza tíz éves leány szüleinek távollétében eddig ismeretlen körülmények között agyonlőtte Margit nevű három esztendős húgát. A gyilkosság elkövetése után a halottat levetkőztette, ágyba fektette, a véres ruhát kimosta s a padlót felsorolta. Hazatérő szüleinek azt adta elő Gazdag Róza, hogy a húgát Katos József húsz éves csordás gyilkolta meg. Ebben az irányban is indult meg a nyomozás, a csendőrök azonban csakhamar kiderítették, hogy Gazdag Margitot nővére lőtte agyon. A gyilkosság körülményeinek tisztázása végett a nyomozást folytatják. — Fővárosi Orfeum Nagymező utcza 17. szám. Kezdete 8 órakor. — A Tisza titka, Szegedről írják : Kedden délután Szegeden a szemkórház előtt a Tiszából egy 40—50 év körüli férfi holttestét fogták ki, amelyet a halak a felismerhetetlenségig összevágtak. Beszállították a hullaházba, ahol agnoszkálni fogják. A rendőrségnek az a gyanúja, hogy a holttest Flaschner Lajos ötvenhárom éves szegedi kereskedelmi ügynöké, aki ezelőtt mintegy két héttel öngyilkos szándékból eltűnt lakásáról. Flaschner neve két év előtt sokat szerepelt a lapokban egy utczai afférja révén, amikor egy úriasszony, akit az ügynök megszólított, megbotozta. Ebből az esetből folyóan bordacsonttörést, szenvedett s azonfelül még el is ítélték. Ettől kezdve buskomer lett, nemrégiben meg is nősült, de a kedélybetegség jelei állandóan mutatkoztak rajta. — Hirtelen ttalál. Szirbik Sándor rendőrellenőr tegnap a Boráros-téren ellenőrzés közben rosszul lett. A Szent István-kórházba vitték, hol azonban megérkezése után meghalt. Valószínűleg szívszélhűdés ölte meg. — Eltűnt kereskedő. Froniusz Alfréd huszonhét-huszonnyolcz év körüli kereskedő még a múlt hó 23-án a Róma-szállodában (Nefelejts-utcza) lévő lakásáról eltávozott és azóta eltűnt. A rendőrség keresi. — Lopás a fürdőben. Turcsányi Antal mozdonyfütőtől ismeretlen tettesek a Klauzál-utczai fürdő egyik kabinjából ellopták ezüstóráját és aranylánczát 106 korona értékben. — Halálos elgázolás. A józsefvárosi pályaudvaron tolatás közben egy mozdony elgázolta Farkas József vasúti raktármunkást, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. — Életuntak. A József főherczeg-szállodában tegnap Nádai Jenő tizenkilencz éves cukrászsegéd mellbelőtte magát és meghalt. — A Margit-rakpartról a Dunába ugrott Skultéti 01 éa huszonkilenc éves gépírónő, de kimentették és az Új Szent János-kórházba vitték. • Az Alkotmány-utczában egy bérkocsiban mellbelőtte magát Bogyi Olga hivatalnoknő. Életveszélyes sérüléssel vitték a Rókuskórházba.• A Remete-utcza 5. szám alatti villatelken felakasztva, holtan találták Bauknecht János tizenkét éves rikkancsot, akinek holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe vitték — A Tisza Ivásmán-téren ma délelőtt egy harminc-harmincöt év körüli nő, akinek személyazonosságát megállapítani nem tudták, ismeretlen méreggel megmérgezte magát. Beszállították a Róbuakórházba. Állapota súlyos. — A hat világcsoda a Beketow-czirkuszban. A Beketov-czirkusz májusi műsora csupa csodaszámból áll. A sok közül kiemelkedik az artistavilág hat világcsodája. 1. A* Yessem-csoport, csodaakrobaták, 2. a Romani csoport csodazenészek, 3. Clermont falusi czirkusza, 4. a legkisebb csodatáncosnő, 5. a zongorázó kutya és 6. a hat csodáló. Ezeken kívül is minden szám egy attrakció. Csütörtökön két előadás, délután 4 és este 8 órakor. Délután félből várak mindenkinek, este félkelyárak katonáknak. Szombaton kettős előadás, délután 5 órakor félbelyárak mindenkinek. | AZ trISAQ Csütörtök, 1915. május t1.