Az Ujság, 1915. június (13. évfolyam, 151-180. szám)
1915-06-01 / 151. szám
Kedd, 1915. Junius 1. AZ ÚJSÁG Ypern bombázása. Genf, május 31. (Saját tudósítónk távirata.) Franczia lapok jelentése szerint Ypernre a németek a legutóbbi ágyúzás során huszonnégy nap alatt 20.000 bombát dobtak. Ausztria gondoskodása az olasz határvidék menekültjeiről. Bécs, május 31. Ma délelőtt Stürgkh gróf miniszterelnöknél megjelentek Faidutti dr., Bugatto dr. és Spadaro reichsrati és tartománygyűlési képviselők, hogy az olasz határvidékről menekülők érdekében szót emeljenek és különböző kívánságaikat előterjeszszék. Ez alkalommal részletesen megbeszélték a határvidék háborús viszonyait. A miniszterelnök a kormány legmelegebb gondoskodásáról és részvétéről biztosította az érdekelt lakosságot és biztosította a megjelenteket, hogy az otthonukból elűzöttek helyzetén könnyítenek. A délvidék császárhű lakossága — mondotta a miniszterelnök — kétségtelenül vigaszra és bátorításra szorul. Ez a lakosság, melynek hazafias érzése már sok megpróbáltatásnak volt kitéve, kétségtelenül sokat szenvedett, mikor a háborút megelőző tárgyalásoknál arról volt szó, hogy hazájuktól elszakadjanak. A monarchia minden felelős tényezője igen súlyosnak találta ezt az áldozatot, de a legvégső esetben erre is készek voltak, hogy a birodalmat, különösen a határvidék lakosságát, a szerencsétlenségtől és pusztulástól megmentsék, melyet egy új háború feltétlenül magával hoz. Ma ez a részlet már a múlté. Olaszország a nagylelkűen békére nyújtott kezet visszautasította. Államférfiai az erkölcs örök törvényeit megvetve, népüket háborúba kergették, amiért lelkiismeretük előtt nem tudnak majd számot adni. Szerződési kötelezettségeinek világos megsértésével Olaszország, amely eddig három évtizedes szövetségeseinek köszönheti virágzását és hatalmát, eddigi szövetségeseinek ellenségei mellé állott, hogy a monarchiát orvul megtámadja és kirabolja. A monarchiának csak az az egy kötelessége van, hogy minden erejével védje területi épségét. Ezt a kötelességét a birodalom minden lakosa áldozatkész odaadással és lelkesedéssel fogja teljesíteni, támogatva a hit német szövetséges fegyverei által. A birodalom népei, akik egy hatalmas küzdelemben a világ bámulatát vívták ki, most még jobban összeforrnak igazságos ügyük tudatában. Faidutti dr. meghatott szavakkal mondott köszönetet a kormány támogatásáért. Egyúttal arra kérte a miniszterelnököt, hogy az általuk képviselt lakosság hazafias érzületét és hű ragaszkodását tolmácsolja a legfelsőbb trón zsámolya előtt. A miniszterelnök kijelentette, hogy különös örömmel fog ez óhajnak megfelelni. A helsingforsi nyomásás áldozata. Berlin, május 31. (Saját tudósítónk távirata.) A reggeli lapok jelentik Stockholmból: A helsingforsi tűzvész alkalmával 54 ember életét vesztette. A kikötő égésének keletkezéséről a stockholmi Dagen czímű lap új verziót közöl, mely szerint nem Zeppelin, hanem egy forradalmár okozta a tüzet. A dán képviselőház összeült. Kopenhága, május 31. A képviselőház ma rendkívüli ülésszakra ült össze. AZ ÚJSÁG. Előfizetési ára: A magyar szent Korona országaiba, Ausztriába és az annektált tartományokba egy hónapra .......... 2 Kor.80 fill. negyedévre ............. 8 Kor.- fill. félévre.....................16 Kor.- fill. egész évre ..............32 Kor.— fill. Az Újság előfizetési ára a Divat Szalonegyütt negyedévre 10 Kor. 50 fillér. Hadba vonult előfizetőinknek a tábori posta utján Készséggel Küldjük a lapot, ha a tábori posta számot közölt velünk. Az Újság előfizetési ára külföldre: A német birodalom államainak területére: egy hónapra 4 márka 39 pfennig ( 5 K 20 f) negyedévre 13 márka 01 pfennig (15 K 40 f) (Hogyan vonultak a németek Libauba. — Kijózanító angol hangok. Moustache, a katonakutya. — Franczia himnusz Hindenburgnak. — A becsapott fertőtlenítőgép. - Hadiautó a középkorban. — Hazugságok a filmen.) Egy Libauban élő német-orosz nő Németországban tartózkodó egyik fiának május hó 9-én kelt levelében érdekesen írta le Libau elfoglalásának előzményeit és az utána következő napok történetét. Kikapjuk belőle a legérdekesebb részeket: — A keleti tartományok a háború kitörése óta a mostohagyermeknél is rosszabb sorsra jutottak. Ami árulást, demancziálást, házkutatást, letartóztatást és töméntelen egyéb törvénytelenséget meg kellett érnünk, arról szóval fogalmat adni lehetetlen. Nem is csoda, hogy aki tehette, mind odahagyta a várost, és Liban napról-napra néptelenebb lett, a kereskedelem, a forgalom pangott s a készletek eltűnéséből meg egyéb jelenségekből láttuk, hogy Kurland hamarosan harcztérré válik. Leírhatatlan pánik támadt, amikor egyszerre nagyobb számú német hadihajó jelent meg a kikötő előtt, majd aeroplánok napról-napra, amik bombákat hajigáltak le reánk. Nem egy család a pinczében töltötte éjjelét-nappalát, és a vonatok annyira zsúfoltak voltak, hogy a feljárólépcsőn való utazás engedélyéért is óriási összegeket fizettek a menekülők. Azután megállt a vasút forgalma, mert az utolsó vonatokat már lövések érték. Pénteken fenyegetővé lett a hajók magatartása és délelőtt tíz órakor megkezdődött a bombázás. A hadi helyzet tekintetében annyira tájékozatlanok voltunk, hogy roppant meglepett az, mikor egyszerre a szárazföld felől is ágyudörgés és géppuskakattogás hallatszott. Csak jóval utóbb tudtuk meg azt is, hogy városunk közelében csata volt. Pénteken reggel az utolsó állami intézmény, a rendőrség is kitakarodott városunkból. Helyét a hamarosan megalakult polgárőrség foglalta el, amelynek apid is tagja. Nyolcz órakor értesültünk róla, hogy a város megadta magát s nem sokkal utána rettenetes robbanások hallatszottak, hatalmas fekete füstoszlopok emelkedtek, az égnek. Az elvonuló oroszok felrobbantották a vasúti hidat és meggyújtották a katonaság élelmikészletét, nemhogy az éhező lakosság között osztották volna szét, azzal is megakadályozták volna, hogy az ellenség kezébe kerüljön. Nemsokára megjött a hír, hogy a németek bevonultak. Meg is jöttek, és az egész város kigyúlt a kemény, magas, szőke férfiak megcsodálására. Német dalokat énekeltek és barátságosan felénk integettek. Ha nem volnánk olyan elnyomott és megnyomorított nép, örömest visszaintegettünk volna. így azonban csak álltunk némán, szemet meresztve, mert az, amit láttunk, sehogy sem vágott össze azzal, amit újságainkban olvastunk, hogy tudniillik a német hadseregben már csak aggok és csecsemők harczolnak s azok is »mezítláb«. A német fiúk egy-kettőre otthonosak lettek a kaszárnyákban és egyéb kvártélyaikban. Hamar megindult az utczákon a mozgókonyhák és élelmiszeres szekerek vándorlása. A város tele volt a német katonákkal. De a legnagyobb nyugalommal és barátságosan ment minden s viselekedésük oly bizalomkeltő volt, hogy még a német falék is oroszbarátok lettek és kik rossz lelkiismeretükkel a pinczékben húzódtak meg, előbujtak. A mi helyzetünk természetesen a lehető legrosszabb. Ha orosz értelemben még oly korrektül viselkedünk is, a lett árulkodástól és az orosz boszutól semmi sem ment meg bennünket. * A »Newyork World« haditudósítója, mr. Alexander Powell legutóbbi levelében meglepően pesszimista hangokat hallat ahhoz képest, hogy ez az amerikai újságíró szívvel-lélekkel az entente híve. Azt írja, hogy végre minden, Francziaországban harczoló brit katona meggyőződött a helyzet rettenetes komoly voltáról. Ma már nem énekelik az angol katonák a Tipperary-nótát, azzal rém henczegnek, hogy mit művelnek majd Berlinben, hanem a legnagyobb fokú respektussal vannak a sisakos német katonák harczi képességei iránt. Az angol katona szinte úgy érzi magát, mintha amatőr boxoló volna, aki hivatásos és nála nagyobb súlyú boxolóval kénytelen erejét összemérni. Jól tudja ma már, hogy minekelőtte a németek elhagynák Belgiumot, egész Anglia gyászba borul, és tudja, hogy az ellenség gyengüléséről hangzó hírek valótlanok. Érdekes, hogy mindezek előrebocsátása után is az a meggyőződése Powellnek, hogy a háború a németek letiprásával fog végződni. »Az a véleményem — írja — és nem könnyelműen alakítottam ki magamban, hogy a háború okvetetlenül eltart két esztendeig, és hogy Németországot meghódítanunk talán még akkorra sem sikerül.* * Gallipoli félszigetén a törökök egyéb angol foglyaikkal néhány angol kutyát is elfogtak. Az angolok ezeket a hadikutyákat arra használják, hogy éberségük segítségével lehetetlenné tegyék az ellenség részéről való rajtaütéseket, továbbá, hogy az ellenség rejtekhelyeit felkutassák velük. A hadikutyák őse az a Moustache nevű uszkár volt, mely Napóleon első olaszországi hadjárata óta mindenüvé elkísérte a franczia seregeket és a franczia haditörténetben halhatatlan névre tett szert. Példátlan tulajdonságai a marengói ütközetben jutottak első ízben érvényre. A derék kutya hihetetlen biztossággal követte az ellenség mozdulatait és veszedelmes meglepetéstől óvta meg a franczia csapatokat. A katonák annyira meghíztak benne, hogy vakon követték mindenhova. Azóta is legendás a hite a franczia katonák között. * A »La Guerre Mondiale« írott arczképét közli Hindenburgnak, a nagy tábornagynak. A vizsgálódás Hindenburgnak következő néhány során alapul,: »Nagy köszönet a kedves újévi üdvözletért, a melyet örömmel viszonzok«. G. E. Magnat, a híres franczia irásmagyarázó ennek alapján a következőket mondja : — Mi marad az utókorra ennek az embernek a nevéből és a cziméből? A következő évszázadokban miként beszélnek majd róla? Röviden és mindent összefogva, milyen szóval lehet kifejezni az egyéniségét ? Csak ez az egy: Hindenburg, a bátor öreg harczos írta ezeket a sorokat. Erről kétség se lehet, minden vonás szinte vésve van. Minden betű vasenergiának, hatalmas akaraterőnek a bizonysága, egy kovács irta le, aki hidegen, kíméletlenül és döntően sújt le. Semmi gyűlölet, de semmi habozás. Az egész ember szinte olyan örvényből készült, mint Szigfridnek híres kardja. Semmi gráczia, semmi ravaszkodás, de a kötelességnek határozott tudata. A kötelesség éppen olyan egyszerű, mint a férfi, aki egyszerűen, okosan és híven teljesíti. Ez még nem minden. E kemény, erős és hajthatatlan ember alapjában jóságos, derék ember. A jósága férfias, mint az aczélé. Tökéletesen kialakult egyéniség, noha a kultúrája némileg nyers és az ízlése sem tökéletes. Ha Hildenburg intelligencziáját nem analizáljuk, hát azért történik, mert benne nem a rendkívüli szellemi képesség dominál, mint inkább a magasabb rangú jelleme. Benne minden egy czélban egyesül: a tettben. Ő a Nibelung-ének hőseire emlékeztet. Nem hiba nélkül való, de nagyok az erényei: hűség, hit, bátorság ! E fejtegetéseket Magnat a következő sorok kíséretében küldte el a »Guerre Mondiale« kiadójának : — Súlyt helyezek annak kijelentésére, hogy egész szívemből franczia vagyok, sőt meggyőződéses latin és ezért mélységesen lenézem a nemes szellemet. Ámde a csodálkozásomat olyan jellem iránt, a minő Hindenburgé, nem rejtegethetem. Ez a tanulmány szinte dicsének, ele már igy esett. * Nürnbergből írják a következő igaz históriát ! Az itteni fogolytáborban igen sok az orosz, ezért hatalmas méretű fertőtlenítőgépet állítottak föl benne, amely lokomotivra hasonlít. Kezdetben az oroszok csak vonakodva engedték meg, hogy fertőtlenítsék a fehérneműiket. A fehérneműket vagy gyapotkendőbe göngyölve dugták be a gép egyik oldalán, mire a gép másik oldalán a veszedelmes lakóktól megszabadulva jött ki. Utóbbi időben az oroszok feltűnő módon tolakodtak a fertőtlenítőgép körül és már-már arra gondoltak, hogy a német tisztaság meghódította a keletnek piszokhoz szokott fiait. A tábornak egyik őre ilyen értelemben nyilatkozott egy műveit orosz előtt. Az illető ironikus mosolylyal felelete, hogy a változást ő is észrevette már, ámde ez, sajnos, semmi kapcsolatban nincsen honfitársainak növekedő tisztaságszeretetével. A göngyölegekben ugyan fehérnemű is szokott lenni, de főként igen sok krumpli, amelyhez isten tudja, hogyan juthattak. A fertőtlenítőgép iszonyú melegében persze nagyszerűen megfőttek a krumplik és az oroszok így jutnak olcsó főzési módhoz.* Általános a vélemény, hogy a hadi automobil a legmodernebb háborús eszköz. Egy régi kéz- 11