Az Ujság, 1915. június (13. évfolyam, 151-180. szám)

1915-06-01 / 151. szám

Kedd, 1915. Junius 1. AZ ÚJSÁG Ypern bombázása. Genf, május 31. (Saját tudósítónk távirata.) Franczia lapok jelentése szerint Ypernre a németek a legutóbbi ágyúzás során huszonnégy nap alatt 20.000 bombát dobtak. Ausztria gondoskodása az olasz határvidék menekültjeiről. Bécs, május 31. Ma délelőtt Stürgkh gróf mi­niszterelnöknél megjelentek Faidutti dr., Bugatto dr. és Spadaro reichsrati és tartománygyűlési kép­viselők, hogy az olasz határvidékről menekülők érdekében szót emeljenek és különböző kívánsá­gaikat előterjeszszék. Ez alkalommal részletesen­­ megbeszélték a határvidék háborús viszonyait. A miniszterelnök a kormány legmelegebb gondos­kodásáról és részvétéről biztosította az érdekelt lakosságot és biztosította a megjelenteket, hogy az otthonukból elűzöttek helyzetén könnyítenek. A délvidék császárhű lakossága — mondotta a miniszterelnök — kétségtelenül vigaszra és báto­rításra szorul. Ez a lakosság, melynek hazafias érzése már sok megpróbáltatásnak volt kitéve, kétségtelenül sokat szenvedett, mikor a háborút megelőző tárgyalásoknál arról volt szó, hogy hazá­juktól elszakadjanak. A monarchia minden felelős tényezője igen súlyosnak találta ezt az áldozatot, de a legvégső esetben erre is készek voltak, hogy a birodalmat, különösen a határvidék lakosságát, a szerencsétlenségtől és pusztulástól megmentsék, melyet egy új háború feltétlenül magával hoz. Ma ez a részlet már a múlté. Olaszország a nagy­lelkűen békére nyújtott kezet visszautasította. Államférfiai az erkölcs örök törvényeit megvetve, népüket háborúba kergették, a­miért lelkiismeretük előtt nem tudnak majd számot adni. Szerződési kötelezettségeinek világos megsér­tésével Olaszország, a­mely eddig három évtizedes szövetségeseinek köszönheti virágzását és hatal­mát, eddigi szövetségeseinek ellenségei mellé állott, hogy a monarchiát orvul megtámadja és kirabolja. A monarchiának csak az az egy kötelessége van, hogy minden erejével védje területi épségét. Ezt a kötelességét a birodalom minden lakosa áldozat­kész odaadással és lelkesedéssel fogja teljesíteni, támogatva a hit német szövetséges fegyverei által. A birodalom népei, a­kik egy hatalmas küzdelem­ben a világ bámulatát vívták ki, most még jobban összeforrnak igazságos ügyük tudatában. Faidutti dr. meghatott szavakkal mondott köszönetet a kormány támogatásáért. Egyúttal arra kérte a miniszterelnököt, hogy az általuk képviselt lakosság hazafias érzületét és hű ragasz­kodását tolmácsolja a legfelsőbb trón zsámolya előtt. A miniszterelnök kijelentette, hogy különös örömmel fog ez óhajnak megfelelni. A helsingforsi nyomásás áldozata­. Berlin, május 31. (Saját tudósítónk távirata.) A reggeli lapok jelentik Stockholmból: A helsing­­forsi tűzvész alkalmával 54 ember életét vesztette. A kikötő égésének keletkezéséről a stockholmi Dagen czímű lap új verziót közöl, mely szerint nem Zeppelin, hanem egy forradalmár okozta a tüzet. A dán képviselőház összeült. Kopenhága, május 31. A képviselőház ma rendkívüli ülésszakra ült össze. AZ ÚJSÁG. Előfizetési ára: A magyar szent Korona országaiba, Ausztriába és az annektált tartományokba egy hónapra .......... 2 Kor.80 fill. negyedévre ............. 8 Kor.- fill. félévre.....................16 Kor.- fill. egész évre ..............32 Kor.— fill. Az Újság előfizetési ára a Divat Szalon­együtt negyedévre 10 Kor. 50 fillér. Hadba vonult előfizetőinknek a tábori posta utján Készséggel Küldjük a lapot, ha a tábori posta szá­mot köz­ölt velü­nk. Az Újság előfizetési ára külföldre: A német birodalom államainak területére: egy hónapra 4 márka 39 pfennig ( 5 K 20 f) negyedévre 13 márka 01 pfennig (15 K 40 f) (Hogyan vonultak a németek Libauba. — Kijóza­nító angol hangok. Moustache, a katonakutya. — Franczia himnusz Hindenburgnak. — A be­csapott fertőtlenítőgép. - Hadiautó a közép­korban. — Hazugságok a filmen.) Egy Libauban élő német-orosz nő Német­országban tartózkodó egyik fiának május hó 9-én kelt levelében érdekesen írta le Libau elfoglalásá­nak előzményeit és az utána következő napok tör­ténetét. Kikapjuk belőle a legérdekesebb részeket: — A keleti tartományok a háború kitörése óta a mostohagyermeknél is rosszabb sorsra jutottak. A­mi árulást, demancziálást, házkutatást, letartóz­tatást és töméntelen egyéb törvénytelenséget meg kellett érnünk, arról szóval fogalmat adni lehetet­len. Nem is csoda, hogy a­ki tehette, mind oda­hagyta a várost, és Liban napról-napra néptele­­nebb lett, a kereskedelem, a forgalom pangott s a készletek eltűnéséből meg egyéb jelenségekből láttuk, hogy Kurland hamarosan harcztérré válik. Leírhatatlan pánik támadt, a­mikor egyszerre nagyobb számú német hadihajó jelent meg a ki­kötő előtt, majd aeroplánok napról-napra, a­mik bombákat hajigáltak le reánk. Nem egy család a pinczében töltötte éjjelét-nappalát, és a vonatok annyira zsúfoltak voltak, hogy a feljárólépcsőn való utazás engedélyéért is óriási összegeket fizet­tek a menekülők. Azután megállt a vasút forgalma, mert az utolsó vonatokat már lövések érték. Pén­teken fenyegetővé lett a hajók magatartása és dél­előtt tíz órakor megkezdődött a bombázás. A hadi helyzet tekintetében annyira tájékozatlanok vol­tunk, hogy roppant meglepett az, mikor egyszerre a szárazföld felől is ágyudörgés és géppuska­kattogás hallatszott. Csak jóval utóbb tudtuk meg azt is, hogy városunk közelében csata volt. Pén­teken reggel az utolsó állami intézmény, a rendőr­ség is kitakarodott városunkból. Helyét a hama­rosan megalakult polgárőrség foglalta el, a­mely­nek apid is tagja. Nyolcz órakor értesültünk róla, hogy a város megadta magát s nem sokkal utána rettenetes robbanások hallatszottak, hatalmas fe­kete füstoszlopok emelkedtek, az égnek. Az el­vonuló oroszok felrobbantották a vasúti hidat és meggyújtották a katonaság élelmikészletét, nem­hogy az éhező lakosság között osztották volna szét, azzal is megakadályozták volna, hogy az ellenség kezébe kerüljön. Nemsokára megjött a hír, hogy a németek bevonultak. Meg is jöttek, és az egész város kigyúlt a kemény, magas, szőke férfiak meg­csodálására. Német dalokat énekeltek és barátsá­gosan felénk integettek. Ha nem volnánk olyan elnyomott és megnyomorított nép, örömest v­isszaintegettünk volna. így azonban csak álltunk némán, szemet meresztve, mert az, a­mit láttunk, sehogy sem vágott össze azzal, a­mit újságainkban olvastunk, hogy tudniillik a német hadseregben már csak aggok és csecsemők harczolnak s azok is »mezítláb«. A német fiúk egy-kettőre otthonosak lettek a kaszárnyákban és egyéb kvártélyaikban. Hamar megindult az utczákon a mozgókonyhák és élelmiszeres szekerek vándorlása. A város tele volt a német katonákkal. De a legnagyobb nyuga­lommal és barátságosan ment minden s viseleke­­désük oly bizalomkeltő volt, hogy még a német falék is oroszbarátok lettek és kik rossz lelkiismeretük­kel a pinczékben húzódtak meg, előbujtak. A mi helyzetünk természetesen a lehető legrosszabb. Ha orosz értelemben még oly korrektül viselke­dünk is, a lett árulkodástól és az orosz boszutól semmi sem ment meg bennünket. * A »Newyork World« haditudósítója, mr. Ale­xander Powell legutóbbi levelében meglepően pesszimista hangokat hallat ahhoz képest, hogy ez az amerikai újságíró szívvel-lélekkel az entente híve. Azt írja, hogy végre minden, Francziaország­­ban h­arczoló brit katona meggyőződött a helyzet rettenetes komoly voltáról. Ma már nem énekelik az angol katonák a Tipperary-nótát, azzal rém henczegnek, hogy mit művelnek majd Berlinben, hanem a legnagyobb fokú respektussal vannak a sisakos német katonák harczi képességei iránt. Az angol katona szinte úgy érzi magát, mintha ama­tőr boxoló volna, a­ki hivatásos és nála nagyobb súlyú boxolóval kénytelen erejét összemérni. Jól tudja ma már, hogy minekelőtte a németek elhagy­nák­­ Belgiumot, egész Anglia gyászba borul, és tudja, hogy az ellenség gyengüléséről hangzó hírek valótlanok. Érdekes, hogy mindezek előrebocsá­tása után is az a meggyőződése Powellnek, hogy­­ a háború a németek letiprásával fog végződni. »Az a véleményem — írja — és nem könnyelműen alakítottam ki magamban, hogy a háború okvetet­­lenül eltart két esztendeig, és hogy Németországot meghódítanunk talán még akkorra sem sikerül.* * Gallipoli félszigetén a törökök egyéb angol foglyaikkal néhány angol kutyát is elfogtak. Az angolok ezeket a hadikutyákat arra használják, hogy éberségük segítségével lehetetlenné tegyék az ellenség részéről való rajtaütéseket, továbbá, hogy az ellenség rejtekhelyeit felkutassák velük. A hadikutyák őse az a Moustache nevű uszkár volt, mely Napóleon első olaszországi hadjárata óta mindenüvé elkísérte a franczia seregeket és a franczia haditörténetben halhatatlan névre tett szert. Példátlan tulajdonságai a marengói ütközet­ben jutottak első ízben érvényre. A derék kutya hihetetlen biztossággal követte az ellenség mozdu­latait és veszedelmes meglepetéstől óvta meg a franczia csapatokat. A katonák annyira meg­híztak benne, hogy vakon követték mindenhova. Azóta is legendás a hite a franczia katonák között. * A »La Guerre Mondiale« írott arczképét közli Hindenburgnak, a nagy tábornagynak. A vizsgáló­dás Hindenburgnak következő néhány során ala­pul,: »Nagy köszönet a kedves újévi üdvözletért, a melyet örömmel viszonzok«. G. E. Magnat, a híres franczia irásmagyarázó ennek alapján a következőket mondja : — Mi marad az utókorra ennek az embernek a nevéből és a cziméből? A következő évszázadok­ban miként beszélnek majd róla? Röviden és min­dent összefogva, milyen szóval lehet kifejezni az egyéniségét ? Csak ez az egy: Hindenburg, a bátor­­ öreg harczos írta ezeket a sorokat. Erről két­ség se lehet, minden vonás szinte vésve van. Min­den betű vasenergiának, hatalmas akaraterőnek a bizonysága, egy kovács irta le, a­ki hidegen, kíméletlenül és döntően sújt le. Semmi gyűlölet, de semmi habozás. Az egész ember szinte olyan örvényből készült, mint Szigfridnek híres kardja. Semmi gráczia, semmi ravaszkodás, de a köteles­ségnek határozott tudata. A kötelesség éppen olyan egyszerű, mint a férfi, a­ki egyszerűen, okosan és híven teljesíti. Ez még nem minden. E kemény, erős és hajthatatlan ember alapjában jóságos, de­rék ember. A jósága férfias, mint az aczélé. Tökéle­tesen kialakult egyéniség, noha a kultúrája némileg nyers és az ízlése sem tökéletes. Ha Hil­denburg intelligencziáját nem analizáljuk, hát azért törté­nik, mert benne nem a rendkívüli szellemi képes­ség dominál, mint inkább a magasabb rangú jel­leme. Benne minden egy czélban egyesül: a tett­ben. Ő a Nibelung-ének hőseire emlékeztet. Nem hiba nélkül való, de nagyok az erényei: hűség, hit, bátorság ! E fejtegetéseket Magnat a következő sorok kíséretében küldte el a »Guerre Mondiale« kiadó­jának : — Súlyt helyezek annak kijelentésére, hogy egész szívemből franczia vagyok, sőt meggyőző­­déses latin és ezért mélységesen lenézem a nemes szellemet. Ámde a csodálkozásomat olyan jellem iránt, a minő Hindenburgé, nem rejtegethetem. Ez a tanulmány szinte dicsének, ele már igy esett. * Nürnbergből írják a következő igaz históriát ! Az itteni fogolytáborban igen sok az orosz, ezért hatalmas méretű fertőtlenítőgépet állítottak föl benne, a­mely lokomotivra hasonlít. Kezdetben az oroszok csak vonakodva engedték meg, hogy fertőtlenítsék a fehérneműiket. A fehérneműket vagy gyapotkendőbe göngyölve dugták be a gép egyik oldalán, mire a gép másik oldalán a vesze­delmes lakóktól megszabadulva jött ki. Utóbbi időben az oroszok feltűnő módon tolakodtak a fertőtlenítőgép körül és már-már arra gondoltak, hogy a német tisztaság meghódí­totta a keletnek piszokhoz szokott fiait. A tá­bornak egyik őre ilyen értelemben nyilatkozott egy műveit orosz előtt. Az illető ironikus mosoly­­lyal felelete, hogy a változást ő is észrevette már, ámde ez, sajnos, semmi kapcsolatban nincsen honfitársainak növekedő tisztaságszeretetével. A göngyölegekben ugyan fehérnemű is szokott lenni, de főként igen sok krumpli, a­melyhez isten tudja, hogyan juthattak. A fertőtlenítőgép iszonyú melegében persze nagyszerűen megfőttek a krumplik és az oroszok így jutnak olcsó főzési módhoz.* Általános a vélemény, hogy a hadi automo­bil a legmodernebb háborús eszköz. Egy régi kéz- 11

Next