Az Ujság, 1915. június (13. évfolyam, 151-180. szám)
1915-06-12 / 162. szám
16 * A Vígszínházban szombaton és vasárnap két-két előadás lesz. Mindkét este, valamint hétfőn este is a Nyári kabarét ismétlik, amelynek pompás műsora minden alkalommal valósággal elragadtatja a közönséget. Molnár Ferencz Vacsora czimü színdarabja, Harsányi Zsolt Mi lesz a darabban? czimü telivér kabarétréfája, a Betörő czimü szkecs, a Mucsai dalárda, a siófoki fürdőjelenet, a D’Annunzio-paródia, a magyarnémet duett és megannyi más száma a programainak biztosítják a nagy sikert. Szombat délután a Színésziskola növendékei a Nebántsvirágot adják elő. Vasárnap délután a Zsuzsi kisaszszonyt ismétlik. * A Fővárosi Nyári Színház vasárnap este roppant érdekes és nagyhatású történelmi színművet, a Lőcsei fehér asszonyt mutatja be a budai közönségnek. Az énekes újdonság halhatatlan költőnk, Jókai Mór hírneves regényéből készült és hatásos jelenetekben bővelkedik. Andrássy pap-generális szerepét Komjáthy igazgató adja, a czímszerepet, a szép Géczy Juliannát pedig Harsányi Margit, a társulat hősnője játszsza. Foglalkoztatva van az újdonságban a drámai társulat színe-java, ami már kész biztosíték, hogy a közönség a bemutatón elsőrangú műélvezetben részesül. A darabot hétfőn megismétlik. A Fővárosi Nyári Színház játákrendje a legközelebbi időre a következő : Szombaton (12-én) Végre egyedül, vasárnap délután Kis király, este A lőcsei fehér asszony, hétfőn A lőcsei fehér asszony, kedden az Iglói diákok, szerdán Aszalai uram leányai, csütörtökön Hajdúk hadnagya, pénteken Becsület, szombaton (19-én) Lengyel vér, vasárnap (20-án) délután Lotti ezredesei, este Lengyel vér, hétfőn (21-én) Néni. * Egy nagyértékű Stradivárius. Gráczból írják". Böhm Hippolit gráczi hangversenyrendező nemrég egy hegedűt kapott. A régi és rendkívül széphangú hangszer egy délromániai kolostorból került hozzá. Böhm megvizsgáltatta a hegedűt Burmester Willyvel, aki alapos vizsgálat után megállapította, hogy a hegedű valódi Stradivárius és 1692-ben készült. Burmester szerint ez a véletlenül felfedezett hangszer a világ egyik legszebb és legjobb hegedűje s értéke legalább 37.000 korona. * Vizsgaelőadás a Király Színházban. Rákosi Szidi magánszínésziskolájának növendékei vasárnap délután 3 órakor nagyszabású vizsgaelőadást tartanak. Az előadás műsora, amely nagyon változatos, a következő : Részletek Stuart Máriából, II. Táncz : keringő, gavotte. III. Pillangókisasszony. IV. Kis lord I. felvonása. V. Jancsi és Juliska zenés játék, szövegét írta Verő György, Poldini zenéjére. Jegy erre az előadásra rendkívül mérsékelt áron váltható. * Verseny Reményi hegedűjéért. A m. ldr. Zeneakadémia igazgatósága ma tartotta meg a szokásos hangversenyt, melyen síkra szálltak a legkiválóbb növendékek. Reményi, a Zeneakadémia hegedűkészítője által felajánlott saját készítményű hangverseny-hegedűjéért. A versenyen Kemény tanár kiművelési osztályának növendékei vettek részt. A zsűri Mihailovich igazgató elnöklete alatt Hubay, Kemény, Bloch, Schiller, Grünfeld és Szerémi tanárokból állott, amely Roosz Emilnek ítélte a díjat. * Új zeneművek. B. Fehér Jenő hangulatos dalt szerzett Pósa Lajos Utolsó üzenet czímű versére. A szép dal Bárd Ferencz és Testvére kiadásában jelent meg. Arab korona 80 fillér. Ugyancsak Bárd Ferencz adta ki Révfy Géza újabb magyar nótáit is két füzetben. Ára füzetenkint 1 korona 50 fillér. főváros. (Új kislakásos telep.) A Babér-utczában a főváros kislakásos telepet létesített. A telep elkészült és ott 160 egyszoba-konyhás lakás kerül kiadásra. A lakások azonnal elfoglalhatók. Eseüszoba-konyha ára évi 260 korona. A lakásokat a Központi városházán (Gerlóczy-utczai rész, félemelet 49.) adják ki.LisztjeiSütés.) A központi liszthivatalhoz a tegnapi nap folyamán ISO zsák (1 zsák 85 kg.) főzőlisztről szóló szelvényt mutattak be a kereskedők, mely kellő felülvizsgálat után áttétetett a lisztutalványozó hivatalhoz. Az utalványrendszer életbeléptetése óta 4812 zsák főzőliszt, vagyis 409.020 kg. került elszámolás alá, melyből 4791 zsák liszt tényleg utalványoztatott is. KÉPZŐMŰVÉSZET. ** A Puskás-szoborbizottság, mely az I. és II. kerületi iparoskörök elnökségei és Puskás Tivadar korán elhunyt nagynevű elektrotechnikus személyes ismerőseiből alakult, megválasztotta elnökévé Stark Lipótot, a székesfővárosi elektromos művek vezérigazgatóját, az ország egyik első tekintélyét az elektrotechnika terén, aki megválasztását szívesen fogadta. A szobor kivitelével Istók János szobrászt bizzák meg, aki mint erdélyi ember egyedül ismerte személyesen Puskás Tivadart és régebben a család részéről már volt ilyen irányú megbízatása. A szobrot Budán fogják felállítani. ** Die Kunst. A müncheni művészeti folyóirat junius havi száma Knehl Gotthardt-nak, a nemrég elhunyt drezdai festőnek szentel első helyen egy gondosan megillusztrált szép tanulmányt. Bode, a német művészettörténeti kutatás és múzeumi tudomány atyamestere a AL ÚJSÁG Szombat, 1915. Junius II. német művészet jövőjéről elmélkedik és fejlődésének a háború elmúltával való lehetőségeit fejtegeti. Egy terjedelmes tanulmány a berlini művészeti akadémia kiállítását ismerteti. Max Bernhart egy sereg legújabb keletű német háborús érmet mutat be, jobbára jelentőségtelen munkát, noha készítőik között néhány kiváló modern művész neve is szerepel. A folyóirat iparművészeti részében Medes berlini építész legújabb alkotását, a »Nordstern« biztosító társaság sehönebergi igazgatósági palotáját mutatja be számos felvétel kíséretében. A Die Kunst havonkint jelenik meg. Előfizetési ára negyedévre 6 márka. A KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. Az e rovatban köztelükön a feletősség a beküldőt terheli. A budakeszi bérkocsisok. Budakesz nagy nyaralóhely és ott van az Erzsébet királyné-szanatórium is. Erre való tekintettel a főváros a budakeszi bérkocsikat és omnibuszt beeresztette a Szarvas térre, ahol várakozniok szabad. Tarifájuk innen Budakeszig, vagy a szanatóriumig három koronára volt megszabva, ami egészen elég, mivel az utoda legfeljebb félórát, vissza (lefelé) pedig csak husz perczet tart. Bent Budapesten sem drágább a tarifa. És mi lett ennek a vége? Az, hogy a budakeszi bérkocsisok a télen már négy koronát, most pedig már hetek óta hat koronát szednek a megszorult utasoktól, tehát önhatalmúlag száz százalék erejéig zsarolnak, az omnibusz pedig menetrend nélkül akkor jár, amikor éppen neki tetszik. A rendőrség egy-két fogással kitekerhetné ennek a zsarolásnak is a nyakát. Eddig senki sem törődött vele. Jó volna a Szarvas téren egy oszlopot is állítani és arra a tarifát kifüggeszteni. Ötszobás mi©dern úri lakás jutányosan kiadó azonnal a Rock Szilárd-utcza 20. sz. a. Adakozzunk ningyenfejnek! 1200 öles partiban (Benicki-utca 115.) 5 szobás villa Kerthasználattal olcsón Kiadó. Bővebbet: a Kiadóhivatalban. fészek régi képet értékes szőnyeget és műtárgyakat. Muzeum-körit 21. sz. Régiségüzlet. Ksrtársi, rakiárnosi jó bizonyítvánnyal állást keres. Szives megkeresések „Állandó állás“ jeligén keretnek. 10210 Megbízható, komoly, káros a fővárosban vagy környékén részvénytársa- ságnál, bank vagy nagyobb magánvállalatnál irodai vezetői, pénztárfoki vagy más bizalmi állást. Szives megkeresést »Lelkiismeretes munkaerő« jeligére kettős borítékban, a kiadóíj hivatalba kér. Gyermek testedzés Svéd fromE'Szerek. Főiskolaiallgatóknak nagy árkedvezmény 11 FODOR Torna- és vivointézetében Koronaherczeg-u. BlgilMér. K rovatban foglaltakért nem villa felelősséget a szerkesztőség. A Bulyovszky-utczai leánynevelőiifó-gorban a jövő tanévre szóló előjegyzések megkezdődtek. - "■ 1 - Kívánatra prospektust küld Dr. Förstner Gyuláné, Telefon --------------- igazgatónő ---------------171—93. Budapest, VI., Bulyovszky utcza 10. M B | Mindenki vásárolja meg az | AUGUSZTA-ALAP 1 Hadi emlékérmet Orosz egyuanyagból készítette Kurányi Gyula (5 . B Ara bronzból 10 korona, 5 korona. | Vasból 2 korona, 1 korona. M Az összeget a rokkantalap javára Mijük 1ől kapható az Auguszta-alap központ» irodájában Károly*03 körút 3. és az Aranyat Vasért osztályban Kossuth Lajos-u. ÉsassasssaHsasssssasHsaaaasssseQöjg & proprium Mélyen lesújtva jelentjük, hogy fión szeretett egyetlen fiunk, felejthetetlen jegyesem, édes jó testvérem és unokám ifj. Hmnler Hátai m. kirr. 9. honvédezredbeli hadnagy kimúlt évi augusztus utolsó napjaiban a Tarna- Watka melletti ütközetben súlyosan sebesülve orosz fogságba esett, 1. évi április hó 18.-án déli fél 12 órakor a kelet-szibériai Chabarovszkban, (Krasnaja-Rjecska) küzdelemteljes ifjú életének 253. évében szívszébiütés következtében elhunyt. Iiült tetemeit szomorú sorsában osztozó tiszttársai az ottani katonai temetőben helyezték örök nyugalomra. Aggódva szeretett Hazánkért megdicsőült hősünk lelke üdvéért az engesztelő szent miseáldozatot f. hó 1 -én, kedden d. e. 9 órakor fonjuk Haján, a szt. Ferenczrendi atyák templomában a Mindenhatónak bemutatni. Baja, 1916. junius hó 8-án. Nyugodj békén messze távolban, Idegen földben ifjú hősünk ! S álmodj egy szebb, boldogabb jövőről, melyet e földön már el nem érhettél ift?19. p. Amler Antal áll. tanítóképző tanár és neje Breznyák Pell szülei. Amler Irén testvére.Daray Rózsika árván maradt menyasszonya. Özv- Breznyák Józsefné szül. faertulányi Julia nagyanyja. FüO PATRIAM Özv. Calkvándi Mártonná úgy a maga, mint gyermekei: Celkvandi Ernő és neje Mihsilkovica Hana, Bele, Mariska és férje dr. Isoó Victor, Ödön és neje Lenek Denise, Marczi és neje Takács Lilla, valamint az összes rokonság nevében fájdalommal teli szívvel jelenti, hogy felejthetetlen jóság,a fia Csikvádi László a 13. és kir. 3. sz. gróf Hadik nevét viselő huszárezred zászlósa folyó évi május hó 16-án d. n. */*6— 6 óra között Sandomietz-től délre, Krzcin oroszországi község hősies védelme közben, állását túlerő ellen az utolsó pillanatig hősiesen tartva, ellenséges golyótól találva, életének 23-ik évében, forrón szeretett hazájáért kilehelte nemes lelkét. Drága halottunk földi maradváánytit bajtársai Lonton község (Oroszország) sirkertjében helyezték el ideiglenesen, honnan, amint lehetséges lesz, hazaszállítjuk s Csikfandón a családi sírboltban helyezzük örök nyugalmra. Az engesztelő szentmise-áldozat Csáktornyán és Gyarmaton folyó évi junius hó 16-án d e. 9 órakor fog az Urnák bemutattatni. Csáktornya, 1915. évi junius hó. Hő és haláloddal családodnak erek dicsőséget szerez* *' , emlékedet mindvégig kegyelettel fogjuk megőrizni Yufin elsőrendű © falfestmény u.!«. M I nkácsy,Lotc, Iváotyi, Gpisa- Wald, Pataky, Ternay 58b. és számos műtárgy esidő. Jäarmana-Mt 41. sz. a Tsnagrában. 10295 Ipari és kereskedelmi ügyekben jártas, négy évig a fogalmazási szakon működött jogvégzett tisztviselő megfelelő) állást keres. Leveleket a belső borítékon „Agilis 27“, a külsőn Az Újság Olvasótermébe czímezni. 10301