Az Ujság, 1915. július (13. évfolyam, 181-211. szám)
1915-07-14 / 194. szám
4 rögtön sorba állította a legfiatalabb évfolyamokat. Tizenöt olasz fogoly között öt tizenkilenc éves.Cadorna és környezete sokkal könynyebbnek képzelte a háborút. Egy elfogott százados és egy orvos kijelentette, hogy az eddigi sikertelenségnek miatt nagy a csalatkozás az egész olasz fronton. A fő oka ennek a hiányos fegyelem lenne. Egy fogoly kijelentette, hogy boszuból agyonlőtte egyik tisztjét. Az olaszok Trípoliszban is visszavonulnak. Chiasso, július 13. (Saját tudósítónk távirata.) A Tarhuna-törzs sejkjeinek, Saad és Ahmed el Sani sejkek árulása következtében több tripoliszi törzs kitűzte a lázadás zászlaját. Ezért a kormány elrendelte Gebei, Matusa és Garian kiürítését. A csapatok most a tengervidéket védik az esetleges támadások ellen. Ilyenformán az olaszok szerencsésen visszatértek régi állásaikba, melyeket 1911 utolsó hónapjaiban foglaltak volt el. A Secolo jelentéséből kiderül, hogy egy Tripolisz közelében levő város mellett a felkelők elfogtak egy karavánt, mely liszt- és czukorszállítmánynyal volt megrakodva. A partokon most, mint a hadjárat első hónapjaiban, hadihajók ellenőrzik a csempészetet. Tassoni tábornok, Tripolisz kormányzója, hír szerint a közeli napokban Rómába utazik. Porro tábornok utazása. Lugano, július 13. (Saját tudósítónk távirata.) A Corriere írja: Porro azért találkozott a franczia miniszterekkel, hogy megbeszéljék a szövetségesek közös előnyomulását. A találkozás ebből a szempontból sokat lendít majd a közös ügyön. Az Idea Nazionale a következőket mondja : Miután a munícióskrízist legyőztük, végre lehetséges lesz az ellenség ellenálló erejét megtörni és megadni Ausztriának és Németországnak a döntő bunkócsapásokat. Éppen ezért örömmel kell üdvözölni Porto utazását és találkozását Joffre-ra. Olaszország, Németország és Törökország viszonya. Berlin, július 13. (Saját tudósítónk távirata.) Luganóból jelentik : Az angol sajtóból kitűnik, hogy Portónak a franczia miniszterekkel folytatott tanácskozásai sejtetik, hogy Olaszország, Németország és Törökország egymáshoz való viszonya meg fog változni. A Stampa ostorozza a görög, román és bolgár királyoknak entente-ellenes működését. Az intrika hálói mindinkább körülveszik az entente hatalmait, de ezek tudnak majd vigyázni a bőrükre. Az olasz hadikölcsön, Lugano, július 13. Az olasz hadikölcsönre történt jegyzések egyáltalában nem kielégítők. A sajtó erősen agitál a jegyzés sikere érdekében és hangsúlyozza, hogy a hadikölcsön kudarca elkerülhetetlenné fogja tenni a gazdag osztályok kegyetlen megadóztatását. A lapok felszólítják a képviselőket, utazzák be kerületeiket és agitáljanak a hadikölcsön érdekében. Más lapok azzal fenyegetőznek, hogy közzéteszik mindazoknak a gazdag embereknek a névsorát, akik nem jegyeztek. Vád alá helyezték a volt olasz hadügyi államtitkárt. Lugano, julius 13. (Saját tudósítónk távirata.) Az olasz államtanács előtt érdekes katonai per folyik Mirabelli tábornok ellen, ki Giolitti alatt hadügyi államtitkár volt és akit a minap mentettek fel a neonai hadtestparancsnoki állásától, mert neki és az akkori hadügyminiszternek, Spinghardi-nk hibájául rójják fel az olasz hadsereg szervezeti hibáit. A tábornok azt mondja, hogy államtitkári tevékenységéért a kamarának felelős, és követeli visszahelyezését. Az ítéletet mintegy két hét múlva fogják kihirdetni. Az olasz municzió, Róma, július 13. A Tribuna jelenti: A király a főhadiszálláson rendeletet írt alá, amely egy bizottságot létesít a fegyverek és municzió intenzívebb gyártása érdekében. A bizottságnak a miniszterelnök, a pénzügyminiszter, a hadügy- és a tengerészeti miniszter is tagjai. Egyúttal Delidio Alfredo vezérőrnagyot a fegyver- és munícióosztály másodállamtitkárává nevezték ki, foglalkoztatja Londont és Párist. Még vannak vakmerő bizakodók, akik azt mondják : »a centrális hatalmak galicziai győzelme csaka pyrrhusi győzelem, az orosz haderő végtelen vaskolosszus, amely előre tör, visszamegy, de mindig áll.« Hála Istennek, hogy szívesebben megy hátra, mint előre. Minket igazán csak ez érdekel. De az entente-sajtó minden szépítgetése ellenére az igazság az, hogy Angliában Oroszországot legyőzőidnek tekintik és csak a diplomáczia mesterkedik meg, hogy ellensúlyozza a kegyetlen valóságot. Megszólaltatja magát a czárt, aki •*— szegény — csodálatos módon most egyszerre azt hallja népétől, hogy Oroszországnak a háborút folytatnia kell. De ugyanaz a diplomácziai mesterkedés, mely ezt a furcsa »népszózatot« eljuttatta a czári trón zsámolyáig, persze gondosan elhallgatta a czár előtt, hogy az út, amelyen ez a szózat a trónig eljutott, már a forradalom vetésének vérvörös virágaitól illatos. Olaszországot, úgy látszik, nem veszik túlságosan komolyan, sem Párisban, sem Londonban. Már nem hiszik, hogy az olasz hadsereg „megnyissa magának az utat »Bécs és Budapest felé«. De ha az angolok, mindjárt kezdetben, nem is becsülték valami nagyon sokra az olasz intervencziót, ennyire nyomorúságosnak mégsem gondolták. Most már Londonban arra az álláspontra helyezkednek, hogy valamelyes látható haszna mégis csak legyen hát az olasz beavatkozásnak és könyörtelenül sürgetik Itáliát, hogy küldjön hajókat és csapatokat a Dardanellákhoz. Az olasz korig pedig ismerve a déltiroli harcztér mint fenyegető veszedelmét — kétségbeesetten kozik e követelés ellen, amíg az olasz F3 persze angol kommandóra,csak annál hangosabban követeli a Dardanella-harczban való részvételt. De legfeltűnőbb a dologban, hogy Angliának most lett egyszerre olyan sürgős a Dardanellák ostroma, most, mikor az orosz hadsereg menekül Galicziából és így az orosz követelés — Konstantinápolyt és a Dardanellákat illetőleg — már nem lehet többé veszedelmes. Anglia ebben a megváltozott helyzetben mád már a maga kezére játszik és miután a »gőzhenger« nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és a »negyven millió zöldre festett« kozáklóból, a mivel a háború elején a francziák ámították magukat, egyetlen egy se tapossa »Európa éléskamrá«-ját , a magyar Alföldet, most Anglia kiadta a jelszót : »előre, tovább — ha lehet — Oroszország nélkül.« Mert hiszen Anglia eddig még ugyancsak keveset kockáztatott és a háború — néhány jelentéktelen bőrkarczolást leszámítva — még alig hagyott rajta nyomot. Ő hát folytathatja a háborút, amíg »végleg kimerül« nemcsak Németország, hanem Francziaország is. De ehhez a kis erkölcstelenséghez a németeknek is lesz még szavuk és ahogyan a dolgok most állanak, bármi történjék is egyelőre a Gallipolifélszigeten, nem valószínű, hogy a Dardanellakérdésben Anglia mondja ki az utolsó szót. De az entente önbizalma csakugyan megrendült. A franczia lapok sokat fecsegnek, mohón fölkapnak minden híresztelést, amit a szél elébük hajt és ha a sorok között figyelmesen olvasunk, sok dolgot megértünk, ami látszólag érthetetlen. Figyeljük csak meg, hogyan fogadták a francziák a német demokratapárt békemanifesztumát. Kezdetben úgy látszott, hogy szeretnének nagyon komolyan foglalkozni vele. De mikor a békeszózat mögött eldördült a nehéz német hivatalos ágyú és kellemetlenül rúgta a francziák fülébe az esetleges béke föltételeit : Belfort, Verdun és a felső Maas-vonal átengedését, megdöbbentek és úgy szétrebbentek a béke halványan pislogó mécse mellől mint a szúnyogok. És miután — nagy sajnálkozásukra — nem nyújthattak kezet a német demokratáknak, úgy magyarázták a dolgot, hogy a német demokratapárt tulajdonképpen összejátszott a német kormánynyal, hogy az egész manifesztum kormányrendeletre született mint afféle politikai — exportczikk és csak arra volt szánva, hogy hőmérője legyen Francziaország békehajlandóságának. Még Clémenceau is megszólalt és páratlan prózájának hatalmas kalapácsütéseivel döngette a kérdést és a német demokraták »frivol játékára« ezzel a keserű kifakadással válaszolt : — »Ne alkudozzunk . . . Ha nincs elég erőnk, hogy kardot szegezzünk kard ellen, akkor tartsuk oda kezünket a győző lánczai elé és énekeljünk himnuszokat. De ha van erőnk, akkor a halál, amit ellenségeink szabadítottak föl, végezze hát be borzalmas munkáját. És ha negyven esztendőn át megfeszített minden törekvésünk nem volt elég, hogy ezt a rettentő megpróbáltatást elhárista Európáról, hát fojtsuk vérbe ezt a századot és öljük, gyilkoljuk egymást azokkal a fegyverekkel, amiket ellenségeink adnak a kezünkbe.« Hiába, a francziák, miután ők m maguk soha sem őszinték, nem is hisznek a kimondott szó őszinteségében. És amint nem hittek a német demokratáknak, éppen olyan kevéssé hisznek most a pápának. Tudnivaló, hogy a pápa legutóbbi nyilatkozatai nagyon kellemetlenül érintették a franczia hivatalos köröket. Mert Poincaré úr nagyon jól tudja, hogy a franczia lakosságnak igen AZ ÚJSÁG (Szerda, 1915. július 14. Világháború, A nyugati harcztér. Riasztó hírek Párisban, Páris, július 13. A Figaro megállapítja, hogy Párisban időről-időre riasztó hírek terjednek el, amelyek egyik-másik város kiürítéséről, óriási veszteségekről és hasonlókról szólanak. Szükséges volna, hogy az ilyen hírek terjesztőit kinyomozzák és letartóztassák. Pont á Mousson bombázása. Páris, julius 12. A Temps jelenti, hogy a Pont á Moussont a németek hevesen bombázták. Gyújtógránátokkal nagy tüzet okoztak, amelyet csak a nanoyi tűzoltóság segélyével tudtak eloltani, Clémenceau Guesde nyilatkozatáról. Páris, július 13. Clémenceau foglalkozik lapjában, a H Homme Enchainé-tan Guesde szocziáldekokrata miniszternek a bethunei munkásküldöttség előtt tett azon kijelentésével, hogy a béke három hónapon belül meglesz. Örömének ad kifejezést, hogy illetékes helyről komoly biztató szó hangzik el, de figyelmezteti a franczia közvéleményt, hogy a miniszter optimista véleményét nem kell túlságos optimizmussal fogadni. Ha mindenki óhajtja is a békét, ez nem jelenti azt, hogy minden békét óhajtanak. A franczia népnek csak jó béke kell, olyan, amelyre emelt fővel gondolhatnak. Igaza van tehát d’Estourneiles Constantin szenátornak, hogy inkább a halál, mint egy rossz béke, vagy egy oly béke, mely csak a háborút fejezi be, de nem végzi ki a háború okát, vagyis itt és ott egyaránt mindazt, a sok bűnt és fonákságot, mely a népek összreveszítésre kellett hogy vezessen. A háború okait is ki kell irtani és meg kell szüntetni a rettenetes fegyverkezést, hogy a béke feje felett ne legyen állandó pallos a militarizmus. A jövő nagy gazdasági problémáit már most meg kell érlelni, hogy a béketárgyalásokra a franczia közvélemény már felkészülten állhasson. A gazdasági kérdéseket a békének épp úgy meg kell oldania, mint Európa összes függő kérdéseit. Amint erre a helyzet megért, a békét elő kell készíteni és a háborút befejezéséhez juttatni. Caillaux cáfol: Bukarest, július 13. A L’Indépendance Roumain a napokban foglalkozott Caillaux volt francia