Az Ujság, 1915. augusztus (13. évfolyam, 211-242. szám)

1915-08-01 / 212. szám

Vasárnap, 1915. augusztus 1. AZ U­JSAG ■ ■■■■■ . ■ '■■■■' ' .............................■’.■■M' Pesti I KIS TÜKÖR ! IRTA KÓBOR TAMÁS. Az utolsó pillanatig nem tudtuk elkép­zelni, hogy háború lesz. Oly lehetetlen, oly el­képzelhetetlen volt, hogy Szabó Péter vagy Steiner Márkus magánhivatalnok urak igazán odamerészkedjenek, a­hol gránátok süvöltenek. A háború : az újság-olvasmány. Lehetséges a Balkánon, Afrikában, Ázsiában, de nem lehet­séges minálunk. Aztán megindult a föld s az ablakokba röppentek a zászlók. Éljen a háború ! Az utcza csukaszürkévé lett. Menetzászlóaljak, száza­dok alakulnak. Az utczákon főznek az uta­kon táborozó népfölkelőknek. Aztán jönnek a sebesültvonatok is. Még nem vagyunk hábo­rúsok, mert ez is még rendkivü­liség. Küldött­­ségileg fogadjuk a sebesülteket, beszédekkel üdvözöl­j­ük őket s az utcza során él­j­enezzük őket. S megindul a jótékonyság. Mindenki jó­tékony. Népkonyhában főzünk, lisztet, fűszert osztogatunk. A szegény­ség szentté válik, s most igazán nem szégyen, sőt már jövedel­mező is. Vagyonok alakulnak a jótékonyság okszerű kiaknázása révén. Még mindig nem hiszszük igazán, hogy háborúsok vagyunk, még mindig olyan a világunk, mint az átmenet valóságból álomba. Vagy pedig : még mindig új seprők va­gyunk. De idővel kezdünk idegesek lenni. A szegények Olyan tolakodók s az aprópénzünk fogy. Már nem szives részvéttel nyúlunk a tár­ozónkba, hanem kelletlenül, mint mikor a czigány tányéroz. A koronából már husz fillér lesz, a húsz fillérből már semmi. Már kezdjük számolni, hogy egy harc­téri szegény katona­özvegynek négy gyermekkel most több a pénze, mint mikor itthon van az ura. Sorra be­csukjuk a népkonyhákat s nyitogatjuk a hadi­kórházakat, mert ez inkább kell és a mellett olcsóbb. Már észreveszszük, hogy a­ki pénzt kér tőlünk, kaphatna munkát, de azt nem vállalja. Már ráakadunk hamisított okmányokra s mikor egy most a kórházból kikerült harczás után be­­teszszü­k az ajtót, megmaradt utána a borszag és hiányzik a konyhából egy ezüstkanál. Már haragszunk a barátainkra, a­kik ügyes­­bajos embereket ajánló sorokkal küldenek hoz­zánk és megboszuljuk magunkat : mi is hozzá küldjük a hozzánk fordulókat. S már nem húzzák egymás után az összes himnuszokat s ha húzzák, már nem állunk fel. A színházakban megint operettet adnak s korcsmába menni is már lelkiszükséglet. • Már megszoktuk a háborút, mert már megint olyanok vagyunk, mint háború előtt. S már nem tudjuk elképzelni, hogy vala­mikor más világ is lesz, hogy valamikor nem lesz háború. Tessék elképzelni, ha képes rá, hogy nem kap rózsaszínű tábori levelezőlapot. Hogy nincs a családban sebesült. Hogy két ember ha találkozik, nem harcztéri hírekről beszél. Tessék elképzelni, hogy nem kell liszt­utalvány, a marhahúsnak rendes ára van s ha kalap kell, tehát Georgette-nek Párisba kalapért. Beleéltük magunkat a háborúba, szinte mint a hal a vízbe. Még a tragikumába is beleéltük magunkat. Az első gyászruhás öz­vegy, vagy árva még vigasztalhatatlan volt. Ha találkoztunk vele, némán lekonyult a fejünk. Itt szentségtörés minden vigasztaló szó. Hogy fognak szegények megbékülni az élettel ? Ma nap-nap után látom az új gyászruhá­kat. Frissen kisirt szemeket. S egy hét alatt a gyászruha megszokott toalett. A szem már nem kisirt, a szegény árva már beszél a nagy csapásról, s már büszke rá, s már nem gondol rá. Már elintézte hagyatéki és nyugdíj­ügyeit, már berendezkedett az árvaságra, már mosolyog, már tesz-vesz, már olyan, mintha a haláleset normálisan érte volna, váratlan, vagy hosszantartó betegség után. Már nem nézünk rá oldalt, kímélő tisztelettel, mert már mindennapos és természetes, hogy a férfiak a harcztéren halnak meg. Már itthon is olyanok vagyunk, mint ott, a lövészárokban. Ha a szomszédomat ott el­találja a golyó, én oldalt fordulok egy pilla­natra, s harczolok tovább. Elesett a legjobb pajtásom, — szervusz ! Itt is így siratjuk a mi halottunkat. Megkönyezzük és megyünk tovább. A mi bennünket ér, már nem rend­­kívüliség, sőt már ez a dolgok rendje. Bele­éltük magunkat a háborúba. Mikor lesz béke ? — kérdezzük, s nem hiszszük, hogy valaha lesz. Bár már béke lenne, — sóhajtjuk, s nem tudjuk magunkat bele­képzelni egy világba, a melyen béke honol. « 11 A béke, ha jön, már felfordulást fog csi­nálni, a­hogy a háború csinálta, a­mikor jött. Nincs hadisegély, — de sokan fogják ezt a megkárosításuknak érezni ! Nincs moratórium, még a házbért is rendesen kell fizetni. S nincs emberhiány, — mi lesz a villamos női kalau­zokból ? Hogy illik majd a puskához szokott kézbe a kalapács ? A signum laudis-os hős hogyan görnyed majd megint a pult, vagy az íróasztal mögött ? Hogy szokjuk majd meg, hogy a villamos kocsi belsejében ne lehessen állni, s miről fogunk beszélgetni, ha nincs hír a harc­térről ? Mit csinálunk majd, ha már nem ápolunk hadikórházban ? S miről fogok én írni, ha már nem szidhatom az olaszt s nem szerethetem az angolt ! Jóságos Isten, adj dicső győzelmet, hamar békét, de adj tanácsot is : mit csináljak majd háború nélkül ? 3ZzM­tmsnmsmm KÖJVY V TMM Egy kötet ara K.8 AMERIKA CÉZÁRJA Regény«, Eu­diacr megjelent&Sl t Kóbor Tv Komé­v ~­cha-II. Nov. — Bíró La­jos : Glória. Nov.— Balzac: A szamárstífa. Reg.— Zola a Pascal orvos. Reg. — Dickens : Két város. Reg. — Artaro de Frarace: A sutigete. Ken. — Csaisov: Az orvos felesége és más novel­­lák. — Bölsche: Szerbiem »3 éSDH vilSwóban. Ket köt. — Tolsztoj: Hatízss-Murát. Reg. Az ördög. Elso. — Voss Rickard : A költő és ez asszony. Reg. — Tóth Sz.: A boldogasszony dervise. — Man­­passant : Egy élet. Reg. — C. P. Meyar: A barát násza és egyéb novellák. — Keltai Jenő : Mét sovány esztenc­je és más elbeszélések.­ Ge Ster­­starrs : Az öcsike. Az örök rejtély. Két regény. — Arch­d­e Francé : Az istenek szomjasnak. Reg. — D'Annunzio : A tűz. Reg. - Murger : A bohém világ. Reg. - J. V. Jensen : D’Ora asszony. Reg. — GYULA: A rózsaszínűű hő. Nov. — Victor Kasgo: A párisi Metre Dame. Reg. Két köt. — Swdernte­rm* Egyszer volt... Reg. Gorkij: Az anya. Társad, reg. — I Celleria cmvin : Az alagút. Reg. — M. HcSj Sermanns: A vörös kalóz. Regény. — Móricz Zsigmond : Kerek Ferdó. Regény. — Schnitzler Artur: Guszti hadnagy. Elbeszélés. — Maupassant: Kr­*5a és egyéb elbeszélések. — Kóbor Tamás : Cognac­­idillek. Novellák. — E. M. Delit A sas útja. Kogány. Mereskovsky: Leonardo d'Vinci. Reg. 2 kötet. — Joh. Linnankoski : Dal a tűzpiros virágra?« Reg. Elisabeth Heyking : Csucs. Regény. Kiadja az Htrognaeum­ot. ^ Kap­ható minden hazai könyvhelyskedésben. JJW/ 11 A király elismerése. A király a következő hadsereg- és flotta­­parancscsal fejezte ki legfelső elismerését az Olaszország ellen küzdő haderőknek : Hadsereg- és flotta­parancs. Olaszország ellen küzdő haderőimhez ! Hetek óta álltak a monarchia minden részéből származó derék katonáim nehéz küz­delemben a számra nézve nagy túlerőben lévő ellenséggel szem­ben. Úgy a vezérek, mint a legénység rangra való tekintet nélkül, idős férfiak és ifjú harczosok versengenek a halált megvető bátorságban. Hegytetőkön, az úttalan Karszt-vidé­­ken és a tengeren oly tetteket hajtottatok végre, a­melyek méltóak elődeitekhez, a­kik ugyan­ezen ellenség ellen harczoltak és azt le­győzték. Megsemmisítettétek ennek az ellenség­­nek azt a rögeszméjét, hogy a harczba vetett csapatainak tömegével könnyen betörhet szeretett hazánkba. Még mindig komoly munka vár reáluk. Ha azonban ilyen kiváló és kitűnően vezetett csapatok terve igaz lelkesedéssel legjobb erőiket vetik latba, akkor legyűrik a legsúlyosabb feladatokat. Megoldjátok ezeket a feladatokat a magatok becsületére és a haza üdvére. Hálatelt szívvel emlékezem meg fényes fegyvertényeitekről, csodálattal tekint a haza a szárazföldön és a tengereken küzdő hősies fiai­hoz é­s bizalommal néz felétek a monarchia dél­­vm igatán álló hűséges őrségre. Bécs, 1915 julius 29. Ferencz József s. k. * A sajtóhadiszállásról jelentik a Magyar Távirati Irodá­nak . Ő cs. és kir. apostoli fel­sége a következő legfőbb kéziratot intézte Jenő királyi herczeg vezérezredeshez, a délnyugati fronton küzdő csapatok parancsnokához egy hadsereg- és flottaparancscsal egyidőben. Kedves unokaöcsém, Jenő királyi her­czeg. Átadom Kedvességednek mai napon kett hadsereg- és flottaparancsomat és Önnek, az Olaszország ellen küzdő hősök bevált parancsnokának, a hadiékitményes első osz­tályú katonai érdemkeresztet adományozom. A miként teljes mértékben beigazolta azt a bizalmat, a­melylyel Ön iránt visel­tettem, a midőn a bátor harczosai fölötti parancsnokságot kezeibe adtam. Ugyanúgy sikerült a maga részére biztosítani összes alá­rendeltjeinek feltétlen odaadását. Az ily c­éltudatos vezetés, kapcsolatban kiváló csa­patainak működésével, Isten segítsé­­gével biztosítják a végleges sikert. Bécs, 1915 julius 29. Ferencz József s. k. * A sajtóhadiszállásról jelentik a Magyar Táv­irati Irodá­nak : Frigyes kir. herczeg tábornagy, hadseregfőparancsnok ő felsége legutóbbi kegyelmi ténye alkalmából a következő táviratot intézte Jenő kir. herczeg vezérezredeshez, a déli hadszín­téren küzdő csapatok parancsnokához . Büszke örömmel fogadta az egész hadsereg és haditengerészet legfőbb hadurunk kegyes szavait, a­melyeket a monarchia délnyugati határán hűsé­gesen őrt álló haderőkhöz intézett. Megindulva üd­vözlöm az összes Olaszország ellen küzdő csapato­kat bámulatos teljesítményeik ezen legfelsőbb hely­ről érkezett elismerése alkalmából és őszintén örven­­dek annak, hogy fenségednek, mint a bátor hősök diadalmas vezérének érdemeit, az első osztályú katonai érdemkereszttel való kitüntetéssel megju­talmazva láthatom. 1915. július 30-án. Frigyes kir. herczeg, tábornagy.

Next