Az Ujság, 1915. augusztus (13. évfolyam, 211-242. szám)

1915-08-21 / 232. szám

Szombat, 1915. augusztus 21. AZ Ú­JSAG» A Dardanellák ostroma. Négy ellenséges hadihajó súlyosan meg­sérült a Dardanelláknál. Athén, augusztus 20. (Saját tudósítónk táv­irata.) Mytiléne kikötőjébe az utóbbi napokban, négy aknára futott. Súlyosan megsérült hajót von­tattak. A háború egyik hírei. Svájczi lap az entente ellen. Bern, augusztus 10. A Bund, czikket közöl, a­melyben tiltakozik amaz állítás ellen, mintha Svájcz a hadviselők egy részének felügyeleti jogot engedélyezett volna, a­mit a másik féltől meg­tagadott. A lap ezután kikel az entente ellen, a­mely Svájczot szű­k kosztra akarja fogni, mert visszautasítja az illetéktelen beavatkozásokat. A NAGYTRIBÜNÖN. Képek a Szent István-dijról. Szent István napja és a világtörténelemé. A hosszú böjt után mámoros a főváros s a jókedv hullámai elárasztják a versenypályát. Szép e hul­lámverés, viruló kis nimfák kelnek ki a habok­ból : szép leányok, finom, selymes asszonyok, ez Budapest, valljuk büszkén. És elnézők vagyunk a léhasággal szemben és nem félünk a zuhanytól sem, olyan csapongó a jókedvünk. Ha meg­ázunk, ugyan ki bánja; olyan friss és eleven az élet a hosszú tespedés, a zsibbadt álom után ? Aranyos felhők úsznak az égen, üde a fa lombja, kaczag, ragyog a mindenség. Mintha aranyharsonákon fújnák láthatatlan heroldok . Győzelem, győzelem ! Delejes áram fut át a töme­gen, fürgék vagyunk, elevenek, korzózunk, tippe­lünk, dudorászunk, fel se veszszük, hogy kövér esőcsepp koppan a kalapunkon. Csupa szeszély, csupa hóbort az időjárás. Egy német­ hadnagyocska, vaskereszt fityeg az egyenruháján— most jöhetett a harcztérről — szemére illeszti monokliját. Van mit nézni, hadnagy úr, ugy­e szép stáczió ez a Budapest? Mennyi nyal­ka tiszt­a szövetséges ármádiákból ! Sarkantyupengés és rend jeles ő. Mennyi vaskereszt, signum laudis, vas korona­­rend és ritkább medália ! A krónikás István király napját legszebb emlékei közé jegyzi fel. Két esztendővel ezelőtt rekordszámokat álla­pított meg a Lovaregylet főpénztárosa, éppen Szent István királyunk napján, az Úr 1913-ik esztendejében, békés időkben még, a­mikor a legfinomabb orrok se szimatolták a vérzivatart. S most, a háború tizenharmadik hónapjában, meg­dőlt a rekord, mint a hivatalos számadatokból kitűnik, annyi úri nép sohase lepte el a roskadozó tribünöket az István-napi futtatás alkalmából, mint ezúttal, a­mikor Budapest ínségéről regélnek a hamis entente-lapok. Nincs itt ínség, de luxus van és vándorlása a pénznek : ostrom alatt a tota­lizátor, a megapadt személyzet, a gyakorlatlan újonczok és helyettesek nem győzik a munkát. A ring is megélénkül, felvonulnak a mázsás foga­dók. A riporter hosszú lajstromba szedheti a jól ismert neveket, csak a hivatalos világ távolléte tűnik fel s a mágnástribün koszorújáé. No de nyár van, s így van ez máskor is ; a főrangú ápolónők már csak hiedelemből se kocsizhatnak ki az ispo­­tályból a versenypálya korzójára. Ámde sokan jöttek el Bécsből, versenyjátékosok hölgyeikkel, az ingadozó divat modelljeiként. — Ó, Madame Curie ! — aposztrofálják az első verseny győztesét — ugy­e szép világ van nálunk? Jó lesz nevet változtatni, Madame Curie, a franczia rokonság árthatna a karrierednek. Különös gusztusuk van a Krézusoknak. A fiatal Rotschild báró angol trénert fizet, angol lóápolót, a lovait meg angol, franczia névre ke­reszteli. Nem rokonszenves Madame Curie győzelme sem, pedig rajta a tétünk s fizet is vag­y regyea hatot. Jótékony czélra adjuk, uraim, ki követi példánkat ! Jótékony czélra a Madame Cune­­téteket, jótékony czélra a mozgalmas és tarka István-napi futtatás jövedelmét és jótékony czélra főképp a győztesnek szánt hatvanezer koronát. íme a felvidéki károsultak urnája előtt Küry Klára gyűjtöget a legszeretetreméltóbb mosolyá­val. Az én tippem Risk­o a nagy versenyre, tegnap kövér betűkkel nyomattam ki Az Újság­ban. Már most elképzelem, milyen felséges dolog is lesz az, ha Mautner Viktor, az osztrák multimilliomos és »untauglich« megkapja a hatvanezer koronáját és nagyúri gesztussal belepottyantja a simára vasalt ezreseket a károsultak urnájába. Milyen igéző mosolyt is kap érte a színmagyar primadonnától ! Csalatkoztam, tisztelt publikum, mi tagadás, a diadal mámora engem is elszédített. Hatalmasan működött képzeletem, s megvallom, hosszú orral távoztam a versenypályáról ; a hatvanezer koro­nából nem építenek falvat a felvidékiek. De tart­sunk rendet,­­most futják le a Szent István-díjat. Mind hősök ők, mind csatamének, büszke jelöltjei e nagyszerű futtatásnak, mely íme húsz­ezer embert csődített ki zivataros, szeles időben a ligeti gyeppályára. Van köztük magyar ló is, lengyel csikó, de a tömeg a két osztrák Krézus ménjét tippeli, Dreher Antal Kumanováját és Mautner Viktor Risk­óját. Ezek a favoritok! Hogy töri magát az ünneplő sokaság ! E perez­­ben feledve minden : győzelem, a foglyok ezrei, várostrom, bekerítés, czernirozás és Hindenburg, a dicső. Boldog, a­ki bordatörés árán megveheti a tikettjét, a szerencsés tizes szábr­ut, mely, boldog­­boldogtalan tudja, ígérvény egy szerény, de biztos és takaros kvótára. Bűvös név száll ajkról-ajkra : Bisk­o. A feno­menális állat köpczös kis gazdája távcsövén nézi az ütközetet, itt ő a győzelmes hadvezér. Mellette Dreher Antal irigykedik, az ő lova hátrafordult az indításnál. Most megkezdődött a viadal. Mi magyarok szerettük volna, ha Rohonczy Gedeon nyer Csalafintájával, vagy Szemere Miklós, Blaskovich Aladár. De Csalafinta vezet és csak­hamar elmarad, Am­ost is megpróbálja, s nem bírja szusz­szál , most, — most jön a favorit. — Risico ! Risico ! — hangzik ritka egyet­értéssel a hangskála minden fokán : mély basszus­ban, sivitó kamaszhangon, dallamos szopránnal, szivigható altzöngéssel. — Risico ! Risico ! Kímélem az idegeidet, jámbor olvasó. Csak­ugyan Risico nyert. Numa Pompilius, a német herczeg lova ugyan megszorította a végküzdelem­ben, veszedelmesen futott St. Denis is,­­ ha neki nem lovagolnak, kicsi híjja, hogy megzavarja Mautnerék örömét, de azért Risk­o győzött és most, most leszáguldunk a nagy tribünről, pozi­­cziót foglalunk az urna mellett és várva-várjuk, mikor jön Mautner Viktor. Ó, messziről sugárzik arcza a boldogságtól. Maga vezeti lovát a mázsáj­ához és fogadja a kö­szöntéseket. Kezet fog Taxis h­erczeggel, a porosz gárdakapitánynyal, int, szalutál, lelkendezik, liheg, de most sok a dolga, nem jöhet az urnához. No, nem baj, ráérünk erre még. Talán nem is a felvidé­kieknek szánta fejedelmi adományát, Istenem, annyi a jótékony akc­ió, tenger a nyomor, a­mit enyhíteni kell. Lám, már suttogják is a versenypályán: a hatvanezer korona a rokkant katonáké lesz, az Auguszta-alapé, a vak harczosoké, a bénáké, az elesettek árváié, özvegyeié ... Várunk, várunk, már az ötödik versenyt is­­lefutották, s ime megjön a czáfolat, Mautner Viktor régi jó ismerősei czáfolják meg a ját ókorn­ál a póknak szánt hatvanezer korona meséjét. Nem nyerhet mindenki István-díjat, de azért másnak is van jó lova. Herzkönignek hívják a nagyszerű paripát, mely hatvannyolcz kilónyi terhével — elefántnak is sok volna — kicsi hijján, csak egy orrhoszszal vesztette el a mértföldes handicapet. Nagyszerű ló ez a Herzkönig, olajba kell festeni a portréját. Micsoda tüdő, szív és izom­­­zat! Szeretem ezt a kedves és törekvő állatot, már csak azért is, mert újságíró istállójában ropog­tatja az ablakot. Gazdája, Őszi Kornél a Kétéve­sek versenyét is megnyerte Gádorossal, s ez volt ma a legnépszerűbb győzelem a turfán. Az István-díj napjának epilógusául feljegyez­zük, hogy a nagybeteg Rohonczy Gedeon Makacs nevű kedvenc­ paripája megnyerte a Záró-handi­­capot. E kedvelt és színmagyar dressz győzelmét dörgő tapssal fogadták a favorit-játékosok, ám a ló gazdájának számos tisztelője önzetlenül is örven­dett a sikernek, mely Rohonczy Gedeon nevéhez fűződik. Reméljük, hogy a turf e nobilis, általánosan tisztelt barátját hamarosan viszontlátjuk a ver­senypályán. A turf krónikás nem kever színeket palettáján, nem bocsátkozik hosszadalmas fejtegetésekbe, nem moralizál és nem von le következtetéseket, hanem rideg számadatokkal fejezi be tudósítását. E számok a hivatott­­ok­nál is ékesebben beszélnek. A hivatalos, de csak hozzávetőleges kimutatás szerint 1913-ban — tavaly a háború miatt nem futották le a Szent István-díjat — 4148 látogatója volt a harmincz krajczáros helynek, 5300 látogatója a forintosnak, a nagytribünre pedig 2129 jegyet adtak el a városi és ligeti pénztárak. Az idén 1700 volt a harmincz krajczáros hely, 3770 a forintos hely, de 2225 a nagytribün látogatóinak száma. A háromkoronás helyen 40%-os apadás mutat­ható ki. Csak a nagytribünön növekedett a for­galom, a­miből levonható a tanulság. A totalizatőrnál 1913-ban 753.000, az idén 749.000 koronát forgattak meg, ebből 177.000 koronát a Szent István-díjban. A lóversenyen tehát nincsen ínség, a játék­kedv nem csappant meg se Budapesten, se Péter­­váron, mint az orosz versenypályák Stockholmon át érkezett kimutatása jelenti hivalkodva. p. p. — Saját tudósítónktól. — A hagyományos fényes keretekben, de talán a szokottnál még áhitatosabb kegyelet­tel és még bensőségesebb melegséggel ültük meg az idén Szent István-napját, az elévülhetetlen dicsőségű első magyar királynak ünnepét. Nemcsak Budapesten és mindenfele a vidéken ünnepelték meg a magyarságnak ezt a drága napját, hanem Bécsben is. A császárvárosban a fényesen földiszített, kapuczinus­ templom volt a különös ünnepélyességgel czelebrált, jellegzetesen magyar színezetű, ékes magyar ünnepi beszédtől követett nagymise színhelye. Legszentebb hagyományaink iránti tiszteletü­ket a közös miniszterek is dokumentálták a nagymisén való megjelenésükkel. (A Szent István-napi országos körmenet.) Megkapó ünnepélyességgel folyt le Budapes­ten Szent István ünnepe. A verőfényes szép időben kora reggeltől kezdett felvonulni a közönség a budai várba, a­melynek tereit és utczáit egészen ellepte a fővárosból és a vidékről egybesereglett tömeg. A vár épületei, valamint a budapesti középületek, a hidak, hajók és a kikötők lobogódíszt öltöttek és az ünnep színhelyén, a menet utczáin katona­ság állott sorfalat. Az ünnepség reggel 8 órakor kezdődött a bu­dai királyi palota Szent István templomában, a­hol a Szent Jobb­ot a magyar püspöki kar által ado­mányozott arany ereklyetart­óban a főoltár f elé he­lyezték. A templomban megjelent a papság, élén Csemoch János dr. bibornok-herczegprimással és ottan megkezdődtek a körmenetet megelőző kö­nyörgések. A szertartás befejeztével megindult a körmenet, a­melynek élén Baksay rendőrfelügyelő vezetésével a díszruhás rendőrök lépkedtek. A rendőrök után haladt az I. honvédezred zenekara és honvéd diszszázada, majd sorjában következtek a budapesti cserkészek. katolikus legényegyesület 7

Next