Az Ujság, 1915. augusztus (13. évfolyam, 211-242. szám)

1915-08-28 / 239. szám

4 . ............. .1 i ■■■ i 1 1 " A németországi sajtó Breszt-Litovszk elestéről, Berlin, augusztus 27. Breszt-Litovszk elesté-­vel kapcsolatban a reggeli lapok megemlékeznek a tannenbergi győzelemről, a­melynek tegnap volt első évfordulója. A Lokalanzeiger írja : Ma egy éve Kelet- Poroszországban véres döntő csata volt, a­mely elsöpörte az oroszokat Kelet-Poroszország drága földjéről. Tegnap esett el Breszt-Litovszk, az oroszok e legutolsó bugmenti bástyája, hamarabb, mint legmerészebb várakozásainkkal megálmod­­hattuk volna. Kovnót, Novogeorgievszket és Breszt-Litovszkot, a czári birodalom három leg­hatalmasabb várát egy hét lefolyása alatt roham­mal elfoglaltuk. A hadak ura velünk volt és na­gyot műveit. A Kreutzeitung írja: Breszt-Litovszkkal el­esett az orosz belvédelmi vonal fő állása, talán a leg­erősebb orosz vár. Ez a­ vár védte a birodalomnak stratégiailag legfontosabb vasúti csomópontját. Ebből a nagy védelmi vonalból, a­melyet a nyugat elleni hadműveletek bázisának szántak, még csak Grodnó áll. Csapataink fő szövetségeseink csa­patai Breszt-Litovszk megostromlásával nagyot műveltek, a főérdem azonban mégis a mi fölényes stratégiánké, a­mely az orosz hadsereget kimanőv­­a­rk­ozta leghatalmasabb bástyájából. A Tägliche Rundschau így ír: Az oroszok és szövetségeseik utolsó reménysége, hogy megtörik a kelet felé törő német áradatot, szertefoszlott. Bármiként is fejlődik tovább — a német had­vezetőség tervei szerint — a háború, egyelőre annyi tény, hogy Oroszország hasztalanul remélte a csodát, hogy Breszt-Litovszk tartani fogja ma­gát. Most már a legigazabb orosz is aggodalommal és kétséggel fogja kisérni legfőbb hadvezetőségé­nek visszavonulási bravúrját. A Berliner Tageblatt- ban Moracht őrnagy a következőképpen ir : Kétségtelen, hogy Arz tá­bornok osztrák-magyar hadtestjének és a bran­denburgi 23. tartalékhadtestnek sikere jelenté­keny hatást fog tenni a semlegesekre, a­kik immár nem kételkedhetnek abban, hogy az orosz hadsereg ereje megtörött. Soha sem volt arra példa, hogy egy nagy hadsereg hónapokon át tartó menekülés után ismét visszanyeri erejét. A tél kopogtat az ajtón, a Fehér-tenger nemsokára befagy s rend­kívül nehéz lesz az amerikai muníczió szállítása Szibérián keresztül. Nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy Oroszország ereje a négyesszövetség szempontjából már most hosszú időre elveszett. Köln, augusztus 27. A Köln. Ztg. Breszt- Litovszk elestéről a következőket írja : Legfőbb had­vezetőségünk bizalommal föltehető győzelmes csapatainkról, hogy nehéz­ harczokban kivívott sikereik után nem vágynak pihenőre, hanem nyo­bogott volna szerte, a völgyben. Csak egyes­­egyedül a négy özvegy búzája állott akkor is. Arra nem gondolt senki se. Vasárnapra virradóra aztán Szó Kálmánná, a­hogy kinézett a Paszab-dülőre, szeme-szája elállt. A búzája egy szálig learatva, huszonöt rendes keresztbe kötözve, ott feküdt előtte. Csak be kell hordani. Az özvegy ezt nem értette. — Ki aratta­ le? — kérdezte sorra a falut. De az emberek a vállukat vonogatták. — Kigyelmednek jobban kell tudni. — Én bizony nem tudom. Hétfőn reggelre a Kovács Ferenczné bú­zája, kedden a Bódi Gergelynéé, szerdán a Pelle Gáspárnéé került sorra. Már akkor az egész Pálfala a csudájára csődült. — Ki aratta le ? — tanakodtak. —­ És éppen éjszakának idején? A­mikor csak a tilos után járók vannak ébren? És valaki learatja a négy özvegy búzáját ! Kicsoda? Az öreg Csontosné, a vén boszorkány csak hümmögött. — Tán a Szó Kálmán, a Bódi Gergely, a Kovács Ferencz, a Pelle Gáspár hazajáró lelke kóborolt itten — szólt titokzatos képet vágva. — Hogy éjszakának idején kenyérre valót arasson az özvegyének, az árváinak. Azon kapott is Badács Gida, a kisbiró. — Az ám. Tegnap, a hetivásárról jövet, úgy éjféltájban láttam is, a­hogy ott gyüttem el a Bódiné tagja alatt. Suhogás ütötte meg a fülemet, alig mertem odanézni. Hát látok egy fekete embert, a­hogy kaszál. Szinte össze­nőtt az éjszakával, olyan sötét volt. És csak úgy szállott a kezébe a kasza. Hát keresztet is ve­tettem, a mában maradnak az ellenségnek. Hadvezetősé­günknek mindig a legmagasabb stratégiai czél lebeg szemei előtt : az ellenséges haderők meg­semmisítése. A Köln. Volkszeitung írja : A vár elestét senki sem várta oly gyorsan, bizonyára az orosz had­vezetőség sem. Nem csupán az óriási ágyúk azok, a­melyek a legerősebb várakat leküzdik, hanem még nagyobb mértékben emberek, emberek, a­kik rendíthetetlenek a védekezésben, mint derék katonáink nyugaton, mint az élő várfalak az Al­pokban és a Karszt-hegységben és a Gallipoli félszigeten, emberek az ellenállhatatlan támadásra. A vezetők és a csapatok fölénye győzte le az orosz várakat. Különös örömmel tölt el, hogy­ osztrákok, magyarok és németek osztozkodtak ennek a harcznak nagy dicsőségében. A Bug ha­talmas várának bevétele a legszebben pecsételi meg a szövetségesek hű fegyverbarátságát, a­mely örökké fenn fog állami, mint valami sziklasziget a hullámok között. A horvát lapok. A Hrvatska írja : Oroszországban most fel kel ismerni a helyzet súlyosságát és azt, hogy a ka­tasztrófa elkerülhetetlen. Új orosz offenzíva telje­­­sen elképzelhetetlen s esküdt ellensége az orosz népnek mindenki, a­ki további kalandokba akarja kergetni Oroszországot. Rodzianko koalicziós minisztériuma. Kopenhága, augusztus 27. (Saját tudósítónk távirata.) Pétervári jelentések szerint fölöttébb valószínű, hogy Rodzianko a közeli napokban koalícziós minisztériumot fog alakítani. A kabi­net tagjai jobbára az októbrista pártból kerül­nek ki. Dumabizottságok a német alattvalók ellen. Hága, augusztus 27. A Ruszkoje Szlovo értesü­lése szerint a duma nagy szótöbbséggel elhatározta, hogy két harminc­hét tagból álló bizottságot küld ki, melynek az lesz a hivatása, hogy minden és mindenki ellen eljárjon, a­ki német eredetű. A zsidók tartózkodási kényszerét nem szüntették meg. Pétervár, augusztus 26. A Rjecs jelenti: Az a hír, hogy a zsidók tartózkodási kényszerét meg­szüntették, egyáltalában nem bizonyult valónak. Megengedték ugyan a zsidóknak, a tartózkodást bizonyos kormányzóságokban, a­melyek ezelőtt el voltak előttük zárva (kivéve Pétervárt és Moszkvát és a hozzájuk tartozó kormányzóságokat), de a rendőrség megtagadhatja tőlük a letelepedést, ha nem tudják kimutatni, hogy ezeken a helyeken üzletük, rokonuk vagy munkahelyük van.­ Az új kereskedelmi miniszter attól tart, hogy a zsidók »felszabadításuk« folytán magukhoz ragadják az egész kereskedelmet. Az igazságügyminiszter azt felelte erre a kereskedelmi miniszternek, hogy szégyenletes dolog volna az orosz népről föltéte­lezni, hogy a lakosságnak egy kis töredéke magá­hoz ragadhatná az egész kereskedelmet. Az orosz zsidók helyzete és az amerikai hadiszerszállítás. Berlin, augusztus 27. (Saját tudósítónk táv­irata.) Hír szerint az amerikai kölcsönt, melyet az orosz hadsereg felszerelésére fordítanának, attól tették függővé, hogy a kormány visszavonja az orosz zsidók letelepedési körzetére vonatkozó rendeletét. Oroszország és az amerikai hadianyag. AZ ÚJSÁG Szombat, 1915. augusztus 28. Zágráb, augusztus 27. Breszt-Litovszk meg­­hódítása mély benyomást tett Horvátországban. A zágrábi lapok lelkesen ünnepük Németország és Ausztria-Magyarország ideális fegyverbarátságát, a­mely oly fényes sikerekre vezetett. A Narodne Novine írja : Ennek a nagy ese­ménynek politikai következményei épp oly nagyok lesznek, mint stratégiai hatása. Az entente-nak most már be kell látnia, hogy Oroszországtól semmi segítséget sem remélhet többé. A semleges államokban pedig az utolsó orosz várnak eleste bizonyára mindenkit meg fog győzni arról, hogy őrültség volna sorsát olyan ügyhöz kötni, a­mely már kétségbeejtően rosszul áll. A Jutarni List írja : Gyors léptekkel közeleg Oroszország végzete. A semlegeseknek az orosz milliós hadseregek vereségéből és az orosz várak meghódításából már most sejteniök kell Orosz­ország katasztrófáját. Lengyelországot megszaba­dították ördögi elnyomójától és a rettenetes tra­gédia első felvonása reánk és szövetségesünkre nézve dicsőséges befejezést nyer. Az Obzor szerint ez a háború végzetes Orosz­országra nézve, a­mely egyik csapást a másik után szenvedi. Az Agramer Tagblatt írja : Breszt-Litovszk el­foglalása nemcsak Oroszországban, hanem a bal­káni semlegeseknél is mély benyomást fog kel­teni. A háború eseményei folytán a helyzet Buka­restben, Szófiában és Athénben amúgy is az en­tente rovására alakult s az oroszok legújabb vere­sége az entente-diplomaták minden erőlködése ellenére aligha fogja megerősíthetni a balkáni államoknak nagyon megrendült bizalmát Orosz­országban. Arra Kusza Danyi is bátorságot kapott. (ő is látta e fekete embert, tegnapelőtt éjszaka. Mikor a lovát patkoltatni járt a karagyosi kovácsnál, mert a pálfalat is odavan a há­borúba. A Bódiné földjén kaszált a fekete em­ber. Még úgy látszott, mintha két hegyes szarva is lett volna. És Kusza Danyi is­­"keresztet vetett. Nehogy a gonosz megkörnyékezze, nyilván. Ellenben a vén Csontos a pipája mellőli fog­hegyről odavetette: — Nyavalyát ! Szarva volt? A fekete­­lelkű aratott. Annak pedig sose volt szarva. A hitetlenség mozdult végig az embereken. — A feketelelkü? A Karvaly Ambrus? Ilyeneket ! Na ! Akárki is, de az nem ! A fekete­­lelkű. Tarczi uram azonban, a biró szó szerint vette a dolgot. Mint hivatalos ember, ő majd a végére jár. — Elmegyek hozzá. Nekem hiába ta­gadja. Leolvasom a ravasz képirül. És elment. És a feketelelküt az ágyban találta. Hogy tüdőgyuladása van, azt mondta, meghalt. — Tán az éjszakai kaszálásban? — czé­­lozgatott a biró. A feketelelkü lázasan ráförmedt. Beteg, suttogó rikácsolásai: — Mi bolondokat beszél kend, Tarczi uram ! — No, mert a népség azt beszéli. Meg hogy valami fekete ember, a­kinek szarva volt. Az ördög. — Az ám. Aztán hol vette az ördög a kaszát, Tarczi uram? Tán kigyelmed adta neki? Kopenhága, augusztus 27. Amerika ipari körök becslése szerint legfeljebb három hónap múlva láthatja el Oroszországot hadianyaggal, feltéve hogy a hajóforgalmat és a trans-szibériai Arra meg a bírót futotta el a pulyka­méreg. — Nem vagyok én feketelelkü, hogy a sátánnal czimboráljak ! — Na, én meg feketelelkü vagyok. A párnája alatt kotorászott. Aztán valami papirost nyújtott a bíró felé. Az bizony száz­koronás bankó volt, semmi más. A biró hi­le­­dezett is. — Mirevaló ez, Karvaly uram? — Hogy ne azon törjék a fejeket, hogy ki aratta le. Hanem azon, hogy ki hordja be. Nehogy rászakadjon az eső. Arra adom ezt a pénzt. Mert magam beteg vagyok. Láthatja kigyelmed. A biró megilletődött. Hol a bankóra, hol a feketelelküre nézett. És aztán kifelé indult: — No, ezért meg is áldja az Isten. A feketelelkü csöndesen utána szólt : — Aztán ne sajnálják ám attól a négy szegény özvegytől, biró uram. A haza . . . Tudja kigyelmed. Hogy olyan fiatalon elpusz­tultak . . . Meg az árvák . . . Befordult, a fal felé. Köhögött. Egy szót se szólt többet. Úgy feküdt ott, elhagyatva, mint a gazdátlan kutya. És tán sohase is fogja megtudni senki se, hogy ki aratta le az özve­gyek búzáját. Hacsak valami kóbor szellő szár­nyán a Szó Kálmán, a Kovács Ferencz, a Bódi Gergely, vagy a Pelle Gáspár hazajáró lelke valamikor csakugyan Pálfalára nem vetődik meg, hogy az árvák fejét titokban megsimo­gassa. Vagy ha a pap véletlenül ki nem koty­­tyantja, tán nem is olyan nagyon sokára, a feketelelkű temetésén. Hogy legalább az emlé­két attól a csúnya ragadvány névtől meg­tisztítsa.

Next