Az Ujság, 1916. december (14. évfolyam, 334-363. szám)
1916-12-01 / 334. szám
. Porlamló teste az ősök kriptájába költözött, halhatatlan lelke és dicső emléke a nagyok és kiválasztottak pantheonjába vonult be. Ami gyadandó volt Belőle, örök időkre eltűnt tekintetünk elől; a mi szimbólum és példaadás volt hosszú életének fáradhatatlan dologtevéséből, nagy szenvedéseiből és népei iránt való atyai szeretetéből, itt lebeg fölöttünk mint elenyészhetlen eleven erő: vigaszul gyászunkban, biztatásul egy szebb és jobb jövő számára. Nem adatott meg neki élete minden törekvésének, legiőbb vágyának beteljesedése. A szenvedéseket megváltó béke nem aranyozhatta be élete alkonyának végsugarait. De megadatott neki érezni népeinek végtelen áldozatkészségét és látni hős seregeinek dicsőséges győzelmeit. Ereznél,maradandóbb emléke, mely sziveinkbe vésődött s tündöklőbben ragyognak örök időkre uralkodói és emberi erényei a legdrágább gyémántoknál. Az idő és tér távolsága csak növelni fogja nagysága méreteit s magasztos műveiben élni fog minden ha nagyszerű és áldott emléke. Ch. — Jiz Újság kiküldött munkatársától,* Bécs, november 20. A derengő hajnal novemberi verőfényes napba megy át. Fagyos szellő leng végig az utczákon, amelyek hamar élénkülnek. Olyan a reggeli órákban Bécs képe, mintha Valamilyen négy ünnepre ébredt volna a város. Hajnal óta népes a Ring, a hidegben talán éjszaka óta a padokon ülnek asszonyok, öreg anyókák, akik mindenáron jó helyről akarták végignézni Ferencz József király temetését. Az ég is kegyelmes volt a nagy király utolsó útjához. Világoskék égbolt ragyogott le a bécsi utczukra, amelyek, a merre a szem ellát, a gyász komor pompájába öltöztek. Gyászflórba burkoltan égnek az ívlámpák, a légszeszlámpások, az oszlopokra fekete zászlókat húztak fel, minden házon gyászdrapéria, fekete posztó leng alá az ablakokból és az erkélyek pereméről. Nincs már korongos hangulat, a város friss és eleven, szinte ragyog a reggeli napsugárban. Legelőbb a Burg környéke élénkül meg tízezrektől. Akik legelői, a Josefsplatzon állnak, még az este gyülekeztek, hogy a temetés előtt még egyszer láthassák a ravatalt, de minden remény nélkül, mert a leggyorsabb elvonulás ellenére sem tudott néhány ezernél több ember a kápolnába bejutni. Mégis messze a Hingen kígyózik el a várakozók végtelen sora, amely elvegyül a gyalogjárón várakozókkal, akik már nyolc óra tájban okkupálták a legelső sort és az összes padokat. Alig néhány üzlet nyitott ki, csak a kávéházakban és vendéglőkben van élénk élet, gyors, eszeveszett forgalom, mindenki siet, igyekszik helyét elfoglalni, aki pedig nem tudott »Passierschein«-hoz jutni, az még a katonai kordon előtt akar legeimre kerülni. A rendőrség, amely előre számított nagyobb tumultusra, sok utczát egyáltalában elzárt a közön,ség elől, így a Kartnerstrassét, Stock im Eisen- Platzot, Neuer Marktot, más utczákban csak külön engedélylyel lehetett az útvonal mentén levő házakba bemenni és még azoknak is, akik előre biztosított ablakokkal rendelkeztek, rendőri engedélylyel kellett igazolni, hogy bizonyos házakba bemeneteli joguk van. A Ringre torkoló utczákon színes és nagy tömeg hömpölyög. A város minden részéből érkeznek emberek, asszonyok kosarakkal a karjukon, amelyekben ebéd van egy-egy család számára. vendéglőkben már tíz órakor kezdenek ebédelni a szállók előtt autók • - - - ■ -• -frakkerek táboroznak, díszegyenruhás tisztek, komoly fekete öltözetű férfiak, gyászflóros czilinderek ezernyi tömege nyüzsög az utczákon, fehér, kék, zöld, vörös és lila papírlapok kerülnek elő a zsebekből, mindenkinek, aki kiváltságos helyről nézi a temetési menetet, van Passierscheinja s igy a rendőrségnek a kordonok előtt sok munkája nem akad. F®5w©!Bmi a taffimasást. Féltiz. A város minden részéből ködbevesző végtelen sorokban katonaság vonul fel. Mind csukaszürkében, puskával a vállán, dobszó, trombita nélkül menetelnek , megszállják az utczákat, egész ezredek formálódnak kilométeres útvonalon és negyedóra múlva, ember ember mellett, oszlopok keresztül-kasul, jól megtervezett kordont vonnak. A Burgtól, körül a Ringeken, kettős sorban a katonák sorfala, mögöttük a rendőrök sisakos érczfala és azután a közönség, amely perczenkint növekszik, fej fej mellett, nyolczas, tizes sorokban, tízezernyi, sőt százezernyi tömegekben. A katonák szilárdan állnak helyükön. Senki számára sincs szabad út, az elzárt területen egy lélek sem tartózkodhatik. Tábornokok nyargalnak fel és alá a Ringen, adjutánsok, parancsőrtisztek hoznak és visznek parancsokat, egy-egy pillanatra, mintha feledve lenne, hogy a legnagyobbszerű temetési pompára készülnék, olyan az utcza, mint hatalmas parádé napján. Bepsi erély ,és bécsi tapintat mindenütt, nincs ellentmondás, a keztyűs kéz az első pillanatban meghozza hatását. Tizenegy órakor már olyan az utca, mintha a gránitkövek helyén emberfejek nőttek volna. A szem elfáradaz egymás hátán, nyílegyenes vonalban álló százezernyi emberrengetegek láttára. Tűzoltókocsik,robognak fel, a mentők gépkocsijai foglalják el állomásaikat, az átjáró kordonoknál küldöttségek csoportosulnak, minden perez újabb változást hoz, rend van mindenütt, százezrek végtelenbe vesző sora áll rendületlen, soha nem tapasztalt nyugalommal, holott a temetési menet indulásáig három óránál is több idő van még. Csukaszürke falnak tűnik az eleven kordon, a mely nem mozdul meg senki előtt sem és fegyelmezett rendben tart talán egy millió embert. A KiSss'gEssss. Akiknek az utczákon nem jutott hely, a Burgban próbálkoztak meg, hogy láthassák a Ferencz József király tetemét őrző koporsót. Tízezrek vették körül a Hofburg kapuit, igyekeztek beljebb kerülni, de a katonaság innen is távol tartotta őket. A ravatalos kápolnába csak délelőtt tizenegy óráig bocsátották be a közönséget s azután megkezdték az előkészületeket az utolsó útra. Nem minden izgalom nélkül ment ez. Lakások tömege sürgött-forgott a Burg udvarain s ezalatt fenn, az ódon épület Sándorszányában Károly király és Zita királyné együttesen fogadták a német szövetséges fejedelmek hódolatát. Külön parádészámba ment ez is. Lenn az udvarokon elhelyezett őrségek perczenként fegyverbe léptek, minduntalan újabb fejedelmi vendégek érkeztek, pedig már dél volta Stadt utczáin mint a czövek állt a nép és várta a temetést. Feszületet hordó kispapok élénkítik az utczákat, karinges papok érkeznek a Burgba a város minden plébániájáról, szerzetesek és rendek tagjai jönnek és mire valamennyien együtt vannak, a Burg svájczi udvarán előáll a halottaskocsi. A kápolnában utolsószor lép a ravatal elé Seidl dr., a Burg plébánosa, rövid misét mond, beszenteli a holttestet és azután jelentik a főudvarmesternek, hogy az utolsó útra parancsot adhat, a tasemen. A külső Burg-kapu előtt hat pyramidis fáklyája ráigotget, szemközt- a Ring túlsó oldalán a hatalmas, két emelet magas, fekete posztóba burkolt fakereszt, amelynek keresztfájára nagy át-mérőjű, gyászfátyolos babérkoszorút tettek. Égnek a lámpák, halványkéken pislognak a villamos ívek, minden ablakban tucatnyi ember, minden kirakatban székek, rögtönzött tribünök, a rendőri tilalom ellenére is az erkélyekre kerülnek ki az emberek, feszült izgalom, idegesség, halálos tesend, s egyetlen visszafojtott lélekzet az utcza, amikor a távolban feltűnik két fekete lovas, a mint pejlován pislogó mécsessel, lassú léptekben a Burg, udvarról kifordul. Az utcsisó asst. Zugnak, konganak a harangok, ezüstös hangjuk a levegőt megremegteti, az emberek szótlanul, a pillanat történelmi felejthetetlenségétől megindultan állnak és várják a legnagyobb szerűt, amit eddig gyászpompában kifejtettek. Mint mondani szokás, méltóságteljes léptekben, lassan, szomorúan jön két udvari lovász. A kengyelbe erősítve lámpásuk, a melyben a mécses alig-alig pislog. Utánuk a császárdragonyosok csukaszürke százada. Csupa válogatott, vitéz legény, akiket a csaták tüze edzett meg. Fekete ruhában, ismét csak lovon egy udvari fullajtár jön, utána tíz lépésnyire fekete Udvari batár : Ketterl, Spannbauer és az elhunyt király két másik komornyikja ül benne, réveteg szemmel és fakó arczpzal, az urukat kísérik a végső nyugodalma helyére. Most egy udvari biztos halad lovon, kezében feketével bevont bot. Azután ismét egy udvari hintó. A szárnysegédek ülnek benne. Négy törzstiszt. Ismét egy udvari hintó két kamarással. Hat barna paripa teljesen feketével bevont udvari hintót húz. Két szomorú arcza generális ül görnyedten benne: a két rőhadsegéd. PaarEde gróf, a kit felséges ura halála teljesen megtört és Bolhás báró, a katonai iroda főnöke. Megint két lovász halad lámpással egy hatfogatu hintó előtt. A kocsi szénfekete, de benne aranyos sujtásos, bíborba öltözött testőrgenerálisok , a gárdakapitányok, velük van Szécsőn Miklós gróf magyarországi udvarnagy is. Azután ismét két feketeruhás udvari lovász, utánuk újabb hatfogatu hintó. A főkamarások és az udvari marsall ül benne. Megint tágas úr. Most ismét két udvari lovász lámpással a kezében, mögöttük újabb hatfogatubatár, jobbról-balról egy-egy talpig feketébe öltözött lakájsal. A kocsiban Montenuovo berezeg, a főudvarmester. Komoran, egyedül ül a hintóban, márványhideg arczczal,hófehér hegyes szakállal, hatvan éves öreg úr, minden etikett legfőbb őre. Jön a halottaskocsi. Legelői egy század gyalogos testőr. Jobb vállra fektetett puskával, fekete forgós sisakban, kettős rendben, az egész út szélességében mereven lépnek, mögöttük a két testőrdobos, fekete posztóval takart dobbal, de játék nélkül. Pirosprémes, zölddolmányov lovas testőrök követik őket gyalogosan, s azután a magyar darabont testőrök. Messze csillog már aranysujtásuk, sisakjukon megtörik a napfény, a ragyogó daliák, a megelevenült tündérálom. Utánuk az osztrák gárdisták. A testőrök, arany és bíbor a ruhájuk, lobog sisakjuk fehér szőre. Kivont karddal, mintha csak a lábukban lenne élet, még a szempillájuk sem reszket, lépkednek. Nyolc, fekete, csillogóan fekete mén, ugyanazok, amelyek Schönbrunnból hozták be a halott király testét, magas tollbokrétában, púderes parókájó csatlósoktól vezetve, húzza méltóságos lassúsággal a felséges terhet.. A fejedelmi pompa tíz métere ez, ami a halottas kocsi körül húzódik el. Jobbról és balról a husfaragásu, osztrák császári koronával díszített kupolájú halottaskocsi mellett négy-négy lakás. Kezükben sárgásfényü viaszkfáklya. Azután négy nemes apród, talpig gyászban. Mellettük jobbról hat arcere-testőr, nyolcz osztrák darabont és nyolcz lovas testőr. A baloldalon hat magyar testőr, nyolcz magyar darabont és nyolcz gyalogos testőr. Festői: pompa,narativcsillogás, bíbor és hófehér köpe A55 UJSA, Péntek, 1916. deczember 1.