Az Ujság, 1916. december (14. évfolyam, 334-363. szám)

1916-12-01 / 334. szám

. Porlam­ló teste­ az ősök kriptájába költözött, halhatatlan lelke és dicső em­léke a nagyok és kiválasztottak pan­­theonjába vonult be. A­mi gyadandó volt Belőle, örök időkre eltűnt tekintetünk elől; a mi szimbólum és példaadás volt hosszú életének fáradhatatlan dologtevéséből, nagy szenvedéseiből és népei iránt való atyai szeretetéből, itt lebeg fölöttünk mint elenyészhetlen eleven erő: vigaszul gyászunkban, biztatásul egy szebb és jobb jövő számára. Nem adatott meg neki élete minden­­ törekvésének, legi­őbb vágyának betelje­sedése. A szenvedéseket megváltó béke nem aranyozhatta be élete alkonyának végsugarait. De megadatott neki érezni népeinek végtelen áldozatkészségét és látni hős seregeinek dicsőséges győzelmeit. Ereznél,maradandóbb emléke, mely sziveinkbe vésődött s tündöklőbben ra­gyognak örök időkre uralkodói és emberi erényei a legdrágább gyémántoknál. Az idő és tér távolsága csak növelni fogja nagysága méreteit s magasztos műveiben élni fog minden ha nagyszerű és áldott emléke. Ch­. — Jiz Újság kiküldött munkatársától,­­* Bécs, november 20. A derengő hajnal novemberi verőfényes napba megy át. Fagyos szellő leng végig az utczákon, a­melyek hamar élénkülnek. Olyan a reggeli órákban Bécs képe, mintha Valamilyen négy ünnepre éb­redt volna a város. Hajnal óta népes a Ring, a hidegben talán éjszaka óta a padokon ülnek asszonyok, öreg anyókák, a­kik mindenáron jó helyről akarták végignézni Ferencz József király temetését. Az ég is kegyelmes volt a nagy király utolsó útjához. Világoskék égbolt ragyogott le a bécsi utczu­kra, a­melyek, a merre a szem ellát, a gyász komor pompájába öltöz­tek. Gyászflórba burkoltan égnek az ívlám­­pák, a légszeszlámpások, az oszlopokra fekete­ zászlókat húztak fel, minden házon gyász­­drapéria, fekete posztó leng alá az ablakok­ból és az erkélyek pereméről. Nincs már ko­rongos hangulat, a város friss és eleven, szinte ragyog a reggeli napsugárban. Legelőbb a Burg környéke élénkül meg tízezrektől. A­kik legelői, a Josefsplatzon állnak, még az este gyülekeztek, hogy a temetés előtt még egy­szer láthassák a ravatalt, de minden remény nélkül, mert a leggyorsabb elvonulás ellenére sem tudott néhány ezernél több ember a ká­polnába bejutni. Mégis messze a Hingen kí­gyózik el a várakozók végtelen sora, a­mely elvegyül a gyalogjárón várakozókkal, a­kik már nyolc­ óra tájban okkupálták a legelső sort és az összes padokat. Alig néhány üzlet­ nyitott ki, csak a kávé­­házakban és vendéglőkben van élénk élet, gyors, eszeveszett forgalom, mindenki siet, igyekszik helyét elfoglalni, a­ki pedig nem tu­dott »Passierschein«-hoz jutni, az még a katonai kordon előtt akar legeimre kerülni.­ A rendőr­ség, a­mely előre számított nagyobb tumul­tusra, sok utczát­ egyáltalában elzárt a közön­,­ség elől, így a­ Kartnerstrassét, Stock im Eisen- Platzot, Neuer Marktot, más utczákban csak külön engedélylyel lehetett az útvonal mentén levő házakba bemenni és még azoknak is, a­kik előre biztosított ablakokkal rendelkeztek, rendőri engedélylyel kellett igazolni, hogy bizo­nyos házakba bemeneteli joguk van. A Ringre torkoló utczákon színes és nagy tömeg hömpölyög. A város minden részéből érkeznek emberek, asszonyok kosarakkal a­­ karjukon, a­melyekben ebéd van egy-egy család számára. vendéglőkben­ már tíz óra­­­kor kezdenek ebédelni a szállók előtt autók • - - - ■ -• -frakkerek táboroznak, díszegyenruh­ás tisztek, komoly fekete öltözetű férfiak, gyászflóros czilinderek ezernyi tömege nyüzsög az utczá­kon, fehér, kék, zöld, vörös és lila papírlapok kerülnek elő a zsebekből, mindenkinek, a­ki kiváltságos helyről nézi a temetési menetet, van Passierschein­ja s igy a rendőrségnek a kordonok előtt sok munkája nem akad. F®5w©!Bmi a taffimasást. Féltiz. A város minden részéből ködbevesző végtelen sorokban katonaság vonul fel. Mind csukaszürkében, puskával a vállán, dobszó, trom­bita nélkül menetelnek , megszállják az utczákat, egész ezredek formálódnak kilométeres útvonalon és negyedóra múlva, ember ember mellett, oszlopok keresztül-kasul, jól megtervezett kordont vonnak. A Burgtól, körül a Ringeken, kettős sorban a kato­nák sorfala, mögöttük a rendőrök sisakos érczfala és azután a közönség, a­mely perczenkint növek­szik, fej fej mellett, nyolczas, tizes sorokban, tízezernyi, sőt százezernyi tömegekben. A kato­nák szilárdan állnak helyükön. Senki számára sincs szabad út, az elzárt területen egy lélek sem tartózkodhatik. Tábornokok nyargalnak fel és alá a Ringen, adjutánsok, parancsőrtisztek hoz­nak és visznek parancsokat, egy-egy pillanatra, mintha feledve lenne, hogy a legnagyobbszerű temetési pompára készülnék, olyan az utcza, mint hatalmas parádé­ napján. Bepsi erély ,és bécsi ta­pintat mindenütt, nincs ellentmondás, a keztyűs kéz az első pillanatban meghozza hatását. Tizenegy órakor már olyan az utc­a, mintha a gránitkövek helyén emberfejek nőttek volna. A szem elfárad­­az egymás hátán, nyílegyenes vo­nalban álló százezernyi emberrengetegek láttára. Tűzoltókocsik,robognak fel, a mentők gépkocsijai foglalják el állomásaikat, az átjáró kordonoknál küldöttségek csoportosulnak,­­ minden perez újabb változást hoz, rend van mindenütt, százezrek végtelenbe vesző sora áll rendületlen, soha nem tapasztalt nyugalommal, holott a temetési menet indulásáig három óránál is több idő van még. Csukaszürke falnak tűnik az eleven kordon, a mely­ nem mozdul meg senki előtt sem­ és fegyel­mezett rendben tart talán egy millió embert. A KiSss'gEssss. A­kiknek a­z utczákon nem jutott hely, a Burgban próbálkoztak meg, hogy láthassák a Ferencz József király tetemét őrző koporsót. Tízezrek vették körül a Hofburg kapuit, igye­keztek beljebb kerülni, de a katonaság innen is távol tartotta őket. A ravatalos kápolnába csak délelőtt tizenegy óráig bocsátották be a közönséget s azután megkezdték az előkészü­leteket az utolsó útra. Nem minden izgalom nélkül ment ez. Lakások tömege sürgött-forgott a Burg udva­rain s ezalatt fenn, az ódon épület Sándor­­szányában Károly király és Zita királyné együttesen fogadták a német szövetséges feje­delmek hódolatát. Külön parádészámba ment ez is. Lenn az udvarokon elhelyezett őrségek perczenként fegyverbe léptek, minduntalan újabb fejedelmi vendégek érkeztek, pedig már dél volt­­­a Stadt utczáin mint a czövek állt a nép és várta a temetést. Feszületet hordó kispapok élénkítik az utczákat, karinges papok érkeznek a Burgba a város minden plébániájáról, szerzetesek és rendek tagjai jönnek és mire valamennyien együtt vannak, a Burg svájczi udvarán előáll a­­ halottaskocsi. A kápolnában utolsószor lép a ravatal elé Seidl dr., a Burg plébánosa, rövid misét mond, beszenteli a holttestet és azután jelentik a főudvarmesternek, hogy az utolsó útra parancsot adhat, a tasemen. A külső Burg-kapu előtt hat pyramidis fák­lyája rái­got­get, szemközt- a Ring túlsó oldalán a hatalmas, két emelet magas, fekete posztóba bur­kolt fakereszt, a­melynek keresztfájára nagy át-­­­mérőjű, gyászfátyolos babérkoszorút tettek. Ég­nek a lámpák, halványkéken pislognak a villamos ívek, minden ablakban tuc­atnyi ember, minden kirakatban székek, rögtönzött tribünök, a rendőri tilalom ellenére is az erkélyekre kerülnek ki az em­­­berek, feszült izgalom, idegesség, halálos tesend, s egyetlen visszafojtott lélekzet az utcza, a­mikor a távolban feltűnik két fekete lovas, a mint pej­­lován pislogó mécsessel, lassú léptekben a Burg, udvarról kifordul. Az utcsisó asst. Zugnak, konganak a harangok, ezüstös hangjuk a levegőt megremegteti, az emberek szótlanul, a pillanat történelmi felejthetetlen­­ségétől megindultan állnak és várják a leg­­nagyobb szerűt, a­mit eddig gyászpompában kifejtettek. Mint mondani szokás, méltóság­teljes léptekben, lassan, szomorúan jön két udvari lovász. A kengyelbe erősítve lámpásuk, a melyben a mécses alig-alig pislog. Utánuk a császárdragonyosok csukaszürke százada. Csupa válogatott, vitéz legény, a­kiket a csaták tüze edzett meg. Fekete ruhában, ismét csak lovon egy udvari fullajtár jön, utána tíz lépés­nyire fekete Udvari batár : Ketterl, Spannb­auer és az elhunyt király két másik komornyikja ül benne, réveteg szemmel és fakó arczpzal, az urukat kísérik a végső nyugodalma helyére. Most egy udvari biztos halad lovon, kezében feketével bevont bot. Azután ismét egy udvari hintó. A szárnysegédek ülnek benne. Négy törzstiszt. Ismét egy udvari hintó két kama­rással. Hat­ barna paripa teljesen feketével bevont udvari hint­ót húz. Két szomorú arcza generális ül görnyedten benne: a két rőhad­­segéd. Paar­­Ede gróf, a kit felséges ura halála teljesen megtört és Bolhás báró, a katonai iroda főnöke. Megint két lovász halad lám­pással egy hatfogatu­ hintó előtt. A kocsi szén­­fekete, de benne aranyos sujtásos, bíborba öltözött testőrgenerálisok , a gárdakapitányok, velük van Szécsőn Miklós gróf magyarországi udvarnagy is. Azután ismét két feketeruhás udvari lovász, utánuk újabb hatfogatu hintó. A főkamarások és az udvari marsall ül benne.­ Megint tágas úr. Most ismét két udvari lovász lámpással a kezében, mögöttük újabb hat­­fogatu­­batár, jobbról-balról egy-egy talpig feketébe öltözött lakájsal. A kocsiban Mon­­tenuovo berezeg, a főudvarmester. Komoran, egyedül ül a hintóban, márványhideg arcz­­czal,­­hófehér hegyes szakállal, hatvan éves öreg úr, minden etikett legfőbb őre. Jön a halottaskocsi. Legelői egy század gyalogos testőr. Jobb vállra­ fektetett puskával, fekete forgós sisakban, kettős rendben, az egész út szélességében mereven lépnek, mögöttük a két testőrdobos, fekete posztóval takart dobbal, de játék nélkül. Pirosprémes, zöld­­dolmányov lovas testőrök követik őket gyalogo­san, s azután a magyar darabont testőrök. Messze csillog már aranysujtásuk, sisakjukon megtörik a napfény, a ragyogó daliák, a meg­­elevenült tündérálom. Utánuk az osztrák gár­disták. A testőrök, arany és bíbor a ruhájuk, lobog sisakjuk fehér szőre. Kivont karddal, mintha csak a lábukban lenne élet, még a szem­­pillájuk sem reszket, lépkednek. Nyolc, fekete, csillogóan fekete mén, ugyanazok, a­melyek Schönbrunnból hozták be a halott király testét, magas tollbokrétá­­ban, púderes paróká­jó csatlósoktól vezetve, húzza méltóságos lassúsággal a felséges terhet.. A fejedelmi pompa tíz métere ez, a­mi a halot­tas kocsi körül húzódik el. Jobbról és balról a husfaragásu, osztrák császári koronával díszí­tett ku­polájú halottaskocsi mellett négy-négy­ lakás. Kezükben sárgásfényü viaszkfáklya. Azután négy nemes apród, talpig gyászban.­ Mellettük jobbról hat arc­ere-testőr, nyolcz osztrák darabont és nyolcz lovas testőr. A bal­oldalon hat magyar testőr, nyolcz magyar darabont és nyolcz gyalogos testőr. Festői: pompa,n­arativcsillogás, bíbor és hófehér köpe­­ A55 U­JSA, Péntek, 1916. deczember 1.

Next