Az Ujság, 1917. december (15. évfolyam, 296-320. szám)
1917-12-01 / 296. szám
— .——■— — -— ---—-----— - - .. ..— ISO e seté« iraki |§1. SZERKESZTŐSEGI Budapest, 1917. XT Agfolyam, 296. szám. Szomba* deczember 1. Egén «8 K — f .Bda^C3t, JUkC,ÍPt 54 **' ROVÁS. Hogy Lenin beszélhet-e Oroszország nevében, ez fontos kérdés azoknak, a kik nem akarnak vele szóba állni. Minket, akik erre készek vagyunk, nem érdekel. Mi nyugodtan megköthetjük akármilyen kormánynyal a békét, mert a legrosszabb esetben nem tud helytállni s akkor csak ott vagyunk, ahol tárgyalás nélkül is lennénk. De ez az eset képtelenség. Hiszen ha Lenin nem jelenti egész Oroszországot, aki a helyébe lép, sem jelentheti, mert nem jelenti Lenint. Egynéhányan csak vannak a leninisták s valamelyes hatalmuk is kell legyen, különben nem kerülhettek volna ebbe a helyzetbe, amelyben nem egész Oroszországot jelentik. Lenin bukása esetén is megvan a béke Lenin Oroszországával, melyet le kell vonni az egészből. Különben pedig szentül teszszük, hogy ha Lenin ma nem beszélhet egész Oroszország nevében, menten megteheti, mihelyt a békét megszerezte. * Nem nagy jelentőségű, de éppen most boszantó, mikor a paczifista légy odaül a szekér rúdjára és dirigál : erre hajts, arra térj ki. Pontosan azt követeli, ami megtörténik s azzal henczeg, hogy az történik meg, amit parancsol. S még ebben a hamis helyzetben sem ejti el azt a tempót, hogy Németország háborús hajlamait kell kordában tartani szemben Anglia tiszteletreméltó békeszeretetével. Még ma is azt kell onnan hallanunk, hogy a béke legnagyobb akadálya a német militanzmus és a tiszteletreméltó gentlemanek jogos aggodalmait el kel! ■oszlatni. Hát most, amikor a béke igazán útban van, s ha meg akarnék akasztani, ezer jogos módunk volna, most igazán már csak a mi megkárosításunkra való lehet még mindig mint békepárt szerepelni, mintha volna kivel szembehelyezkedni. Különben pedig meg kell értetni ezekkel az urakkal : a békét akarni ellenségeinkkel éppen nem azonos az összeveszéssel Németországgal. A természettudósok már régen nem hiszik, hogy a víz attól melegszik, mert a rák pirosodik, s amikor ma egy angol miniszter a béke mellett beszél, nem ettől származott az orosz békemozgalom. Bizony már melegszik az angol rák s remélhetőleg szép pirosra fő nemsokára. Az a felfogás, hogy a béke állandóságát csak a népek végső kimerülése biztosítja, már kezdettől fogva embertelen és buta volt, s nem most lett azzá, hogy Lansdowne lord rájött. Nem azért nem mondta előbb, mert nem tudta volna előbb, hanem mert még nem sűtöttek alája. Az orosz ajánlatnak és az olasz offenzívának olyan meggyőző heve van, hogy esetleg még Lloyd-George is belepirosodik. Két bemutató. J. Don Quijote. (Az Opushéz újdonsága.) Cervantes örökéletű regényének tragikomikus hőse régtől fogva izgatja a színpadi szerzők fantáziáját. Nagyon sokan kísérelték meg a középkori lovagkalandok után vágyakozó »búsképű lovag« furcsa alakját színpadi cselekmény középpontjába állítani, a kísérletek azonban kevés kivétellel balul ütöttek ki. S ez nem is csoda. A regényben egymást követő groteszk kalandok legnagyobb része megvalósíthatatlan a színpadon. A szerzők így rendesen elmondatták a történeteket, ami a darabot hosszadalmassá, unalmassá tette, mert nem a darabban, hanem a darabon kívül történt minden, ami a közönséget érdekelte volna. Ezekből a hibákból sokat tanult Ábrányi Emil, a kiváló költő, mikor zeneszerző fia részére operaszöveget írt Cervantes regényéből. Nem merül el a részletekbe, nem akar mindent feltálalni. Csak a magot, a nyersanyag egy részét veszi a regényből, a többi saját költői képzeletének dús hajtása. Nagy színpadi érzékkel a néző előtt játszatja le a lovagregényekbe belebolondult Alonzo Quijano átvedlését, Don Quijote-vál a színpadilag megérzékíthető kalandokat a tragikomikus bukásig és végül a hős haláláig. Munkája igazán elsőrendű alkotás ,s hogy’ nem minden izében nagyszerű mint operaszöveg, annak okát csak a tárgy megválasztásában kell keresnünk. Ideális operaszövegben Ugyanis, még ha víg vagy tragikomikus opera is, tágabb teret kell hagyni a szerelmi lírának, amely leginkább nyújt alkalmat a zeneszerzőnek meleg, szárnyaló és magasba lendülő muzsika írására. Érezte ezt a szövegíró is és Sancho szerelmi jelenetével, továbbá Don Quijote harmadik felvonásbeli vágyakozó vallomásával meg is ütötte ezt a hangot, de bővebb teret éppen tárgyának minéműségénél fogva nem szentelhetett a szerelemnek. Ifj. Ábrányi Enni muzsikája méltó édesatyjának a szövegéhez. Nagy tudással, kiváló formaérzékkel és a gyakorlatilag is tökéletesen képzett ember biztonságával épít. Mint döbbent dalműveiben, ugye a mostaniban sem mutatkozik a zenei forradalmárok feltétlen hívének. Megtartja a régi nagy muzsikusok és esztéták alaptételét, hogy dallam, harmónia és ritmus egymásért vannnak és mellérendelt szerepben állanak egymással. Nem kutatja verejtékezve a szokatlant, újszerűt, hanem őszinte muzsikát akar írni, ahogyan a szíve diktálja. S ezért közvetlenül is hat a zenéje. Keresetlen dallamainak kifejező erejét szép harmóniák növelik s zenekara a szivárvány színeiben ragyog. Van érzéke a humor, sőt a vaskosabb komikum iránt is, de szintoly találóan ecseteli a fájdalom, bánat és a tragikum hangjait. Mint édesatyja a szövegben, ő is jóleső változatossággal keveri zenéjében a különféle hangulatokat. Pajkos ritmusok, könnyed, pajzán melódiák gazdaságos egymásutánban váltakoznak súlyos deklamácziókkal és komolyabb dallamokkal. Idejekorán megérzi, mikor nyúlna egy-egy hangulat annyira el, hogy már talán fárasztó vagy egyhangú is lenne s nyomban új zenei kép beállításával frissiti fel a hallgató figyelmét. A zenei újításokból csak annyit vesz át, amennyi a kifejező erő gazdagítására szolgál. Motívumokkal dolgozik s egységes, átkomponált egész művének minden felvonása, de nem riad vissza a szabályos zárt formáktól sem, melyeket nem mindennapi ügyességgel és találékonysággal alkalmaz művében. Zenéjének egyedüli hibája, hogy kevés benne a spanyol elem, ami még színesebbé és változatosabbá tehette volna a partitúráját. Természetes, hogy Operaházunk, melynek vezetősége elismerésre méltó módon istápolja a még csecsemőkorát élő magyar operairodalmat, nagy gonddal és lelkiismereteséggel készítette elő jeles karmestere új dalművének a bemutató előadását. Jórészt fiatal művészek jutottak szóhoz, s meglepő, milyen jól állják meg helyüket. Pilinszky Zsigmond, a czímszerep személyesítője, rendkívül nagy haladásról tett tanúságot. Hangja nagyot fejlődött, amióta jelentősebb szerepben hallottuk, játéktudása pedig jelentősen tökéleteskedett. Nehéz feladat elé állította ez a szerep, de minden tekintetben megfelelt a belé helyezett bizalomnak.Szépen énekelte és teljes illúziót keltően játszotta szerepét, Sancho Pansa szerepében Dalnoki Viktort láttuk. A sokoldalú művész nagysikerű alakításaihoz méltóképpen társul a mostani is. Tökéletes®n :Juttatta érvényre énekszólamának a szépségeit és jóizű humorral, kedves közvetlenséggel játszik. Igazi cervantesi levegőt visz a színpadra. Hajdú Hona elragadó Pepita. Gyönyörűségesen énekel, bájos elevenséggel játszik. Temperamentum és élet van alakításának minden mozzanatában, is úgy ható, ki csak tavaszszal végezte Zeneakadémiánk operai tanfolyamát, ezúttal jutott Operaházunkban először nagyobb szerephez. Könnyen, természetesen gördülő koloratúrája és szép hangja jelesül érvényesült a királyleány szerepében. Játékban még néha túloz kissé, mint a legtöbb igazán tehetséges kezdő. Minden szót meg akar játszani. Ez azonban sokkal kisebb baj, mintha fordítva volna. Azt hiszszük, rövid idő múlva nagyon a fények ereje. Világhistóriai levegő áramlik körülöttünk. A most elkövetkező napok minden időknek tán leghatalmasabb fordulatát hozzák közelebb a meggyötört világnak. Hogy micsoda eseményekkel terhesek e napok, bizonyosan tudni nem, csak sejteni lehet. Közeledik a világot megváltó béke. Ma még inkább csak érzés és sejtéssel teli vágyakozás, de holnapra, úgy lehet, már a tények ereje hajtja megvalósulás felé reményeinket. Hogy indul meg, hogy alakul ki, micsoda epizódok tarkítják majd a békefordulatot, míg békévé érik, egyelőre másodrendű kérdések fiához az elnorszgutómhoz képest, hogy az orosz békeajánlat megtörtént s hogy a központi hatalmak azt komoly békekészséggel fogadták. Már ennek a ténynek egy nayában oly ereje van, amely elöl még a legvadabb és legelfogultabb háborús indulat sem zárkózhatna el. Csak mélyére kell néznünk ennek az új helyzetnek s meggyőző erővel tör utat magának az a megismerés, hogy most már gyors ütemben közeledünk a kibontakozás felé. Mi az általános békét akarjuk és állítjuk. Véget vetni az embermészárlásnak, hozzáfogni a romok eltakarításához, új korszakát megkezdeni az európai gazdasági és kulturközösségnek, ez a czél lebeg mint legkívánatosabb előttünk. Hogy így érzünk s így gondolkozunk e pillanatban is, amikor ellenségeink a legsúlyosabb válságok idejét élik át, ez elsősorban azt bizonyítja, hogy a háború kezdete óta teljes önzetlenséggel tartottuk szem előtt önvédelmi czéljainkat. Amint akkor nem volt sem üres frázis, sem képmutató alattomosság ez a mi önzetlenségünk, a háború folyamán többször odakínált békejobbunkban sem volt semmi hamisság, s ma is, amikor nemcsak katonai, de politikai helyzetünk is a legbiztatóbb, változatlan az a tudatunk, hogy a reánk erőszakolt harcrot csupán önvédelemből vettük fel s készek vagyunk minden pillanatban a tisztes, megegyezéses békére, mely egyik felet sem alázza meg, egyik fél birtokállományát sem érinti, jogait nem csorbítja és fejlődésének útját nem állja. Betetőzése lenne a bizonyítékoknak, ha ellenségeink is kifejezetten elfogadnák ezt a mi békealapunkat s a tárgyalások során meggyőződnének róla, hogy szándékunk becsületessége, szavunk komolysága fölötte áll minden kétségnek. Természetes, hogy ma nincs eszközünk rákényszeríteni ellenségeinkre az irántunk való hitet és bizodalmát. De ha az orosz kormánynyal a tárgyalások megindulnak, ezek kell hogy meggyőzzék őket arról, hogy a központi hatalmak részéről a békés Európát nem fenyegetheti semmi veszedelem. A részünkről tárgyaló diplomatáknak az lesz a legnagyszerűbb diadala, ha a tárgyalásokban a Czerpin gróf programmját eleven valósággá teszik s ezzel eloszlatják ellenségeink minden eddigi — komoly vagy tetetett — gyanakvását és balhiedelmét velünk szemben. " Ez lenne a tények erejének leghatékonyabb Lépünk mai néma 12 oldal.