Az Ujság, 1917. december (15. évfolyam, 296-320. szám)

1917-12-01 / 296. szám

— .——■— — -— ---—-----— - - .. ..— ISO e seté« iraki |§1. SZERKESZTŐSEGI Bud­apest, 1917. XT Agfolyam, 296. szám. Szomba* deczember 1. Egén «8 K — f .Bda^C3t, JUkC,ÍPt 54 **' ROVÁS. Hogy Lenin beszélhet-e Oroszország nevé­ben, ez fontos kérdés azoknak, a kik nem akar­nak vele szóba állni. Minket, a­kik erre készek vagyunk, nem érdekel. Mi nyugodtan megköt­hetjük akármilyen kormánynyal a békét, mert a legrosszabb esetben nem tud helytállni s akkor csak ott vagyunk, a­hol tárgyalás nél­kül is lennénk. De ez az eset képtelenség. Hiszen ha Lenin nem jelenti egész Oroszorszá­got, a­ki a helyébe lép, sem jelentheti, mert nem jelenti Lenint. Egynéhányan csak van­nak a leninisták s valamelyes hatalmuk is kell legyen, különben nem kerülhettek volna ebbe a helyzetbe, a­melyben nem egész Orosz­országot jelentik. Lenin bukása esetén is meg­van a béke Lenin Oroszországával, melyet le kell vonni az egészből. Különben pedig szentül teszszük, hogy ha Lenin ma nem beszélhet egész Oroszország nevében, menten megteheti, mihelyt a békét megszerezte. * Nem nagy jelentőségű, de éppen most boszantó, mikor a paczifista légy odaül a sze­kér rúdjára és dirigál : erre hajts, arra térj ki. Pontosan azt követeli, a­mi megtörténik s azzal henczeg, hogy az történik meg, a­mit paran­csol. S még ebben a hamis helyzetben sem ejti el azt a tempót, hogy Németország háborús hajlamait kell kordában tartani szemben Anglia tiszteletreméltó békeszeretet­ével. Még ma is azt kell onnan hallanunk, hogy a béke legnagyobb akadálya a német militanzmus és a tiszteletre­méltó gentlemanek jogos aggodalmait el kel! ■oszlatni. Hát most, a­mikor a béke igazán út­ban van, s ha meg akarnék akasztani, ezer jo­gos módunk volna, most igazán már csak a mi megkárosításunkra való lehet m­ég mindig mint békepárt szerepelni, mintha volna kivel szembehelyezkedni. Különben pedig meg kell értetni ezekkel az urakkal : a békét akarni ellenségeinkkel éppen nem azonos az össze­­veszéssel Németországgal. A természettudósok már régen nem hiszik, hogy a víz attól melegszik, mert a rák piroso­dik, s a­mikor ma egy angol miniszter a béke mellett beszél, nem ettől származott az orosz békemozgalom. Bizony már melegszik az an­gol rák s remélhetőleg szép pirosra fő nem­sokára. Az a felfogás, hogy a béke állandóságát csak a népek végső kimerülése biztosítja, már kezdettől fogva embertelen és buta volt, s nem most lett azzá, hogy­ Lansdowne lord rájött. Nem azért nem mondta előbb, mert nem tudta volna előbb, hanem mert m­ég nem sűtöttek alája. Az orosz ajánlatnak és az olasz offen­­zívának olyan meggyőző heve van, hogy eset­leg még Lloyd-­George is belepirosodik. Két bemutató. J. Don Quijote. (Az Op­ushéz újdonsága.) Cervantes örökélet­ű regényének tragikomi­kus hőse régtől fogva izgatja a színpadi szerzők fantáziáját. Nagyon sokan kísérelték meg a középkori lovagkalandok után vágyakozó »bús­­képű lovag« furcsa alakját színpadi cselekmény­ középpontjába állítani, a kísérletek azonban kevés kivétellel balul ütöttek ki. S ez nem is csoda. A regényben egymást követő groteszk kalandok legnagy­obb része megvalósít­hat­at­lan a színpadon. A szerzők így rendesen elmondat­ták a történeteket, a­mi a darabot hosszadal­massá, unalmassá tette, mert nem a darabban, hanem a darabon kívül történt minden, a­mi a közönséget érdekelte volna. Ezekből a hibákból sokat tanult Ábrányi Emil, a kiváló költő, mikor zeneszerző fia ré­szére operaszöveget írt Cervantes regényéből. Nem merül el a részletekbe, nem akar mindent feltálalni. Csak a magot, a nyers­anyag egy részét veszi a regényből, a többi saját költői képzeletének dús hajtása. Nagy színpadi érzékkel a néző előtt ját­szatja le a lovagregényekbe belebolondult Alonzo Quijano átvedlését, Don Quijote-vá­l a színpadilag megérzékíthető kalandokat a tragikomikus bukásig és végül a hős haláláig. Munkája igazán elsőrendű alkotás ,s hogy’ nem minden izében nagyszerű mint operaszö­­veg, annak okát csak a tárgy megválasztásá­ban kell keresnünk. Ideális operaszövegben Ugyanis, még ha víg vagy tragikomikus opera is, tágabb teret kell hagyni a szerelmi lírának, a­mely leginkább nyújt alkalmat a zeneszerző­nek meleg, szárnyaló és magasba lendülő mu­zsika írására. Érezte ezt a szövegíró is és Sancho szerelmi jelenetével, továbbá Don Quijote harmadik felvonásbeli vágyakozó vallomásával meg is ütötte ezt a hangot, de bővebb teret éppen tárgyának minémű­ségénél fogva nem szentelhetett a szerelemnek. Ifj. Ábrányi Enni muzsikája méltó édes­atyjának a szövegéhez. Nagy tudással, kiváló formaérzékkel és a gyakorlatilag is tökéletesen képzett ember biztonságával épít. Mint döb­bent dalműveiben, ugye a mostaniban sem mu­tatkozik a zenei forradalmárok feltétlen hívé­nek. Megtartja a régi nagy muzsikusok és esztéták alaptételét, hogy dallam, harmónia és ritmus egymásért vannnak és mellérendelt szerepben állanak egymással. Nem kutatja verejtékezve a szokatlant, újszerűt, hanem őszinte muzsikát akar írni, a­hogyan a szíve diktálja. S ezért közvetlenül is hat a zenéje. Keresetlen dallamainak kifejező erejét szép harmóniák növelik s zenekara a szivár­vány színeiben ragyog. Van érzéke a humor, sőt a vaskosabb komikum iránt is, de szintoly találóan ecseteli a fájdalom, bánat és a tra­gikum hangjait. Mint édesatyja a szövegben, ő is jóleső változatossággal keveri zenéjében a különféle hangulatokat. Pajkos ritmusok, könnyed, pajzán melódiák gazdaságos egymás­utánban váltakoznak súlyos deklamácziókkal és komolyabb dallamokkal. Idejekorán meg­érzi, mikor nyúlna egy-egy hangulat annyira el, hogy már talán fárasztó vagy egyhangú is lenne s nyomban új zenei kép beállításával frissiti fel a hallgató figyelmét. A zenei újításokból csak annyit vesz át, a­mennyi a kifejező erő gazdagítására szolgál. Motívumokkal dolgozik s egységes, átkompo­nált egész művének minden felvonása, de nem riad vissza a szabályos zárt formáktól sem, melyeket nem mindennapi ügyességgel és talá­lékonysággal alkalmaz művében. Zenéjének egyedüli hibája, hogy kevés benne a spanyol elem, a­mi még színesebbé és változatosabbá tehette volna a partitúráját. Természetes, hogy Operaházunk, melynek vezetősége elismerésre méltó módon istápolja a még csecsemőkorát élő magyar operairodalmat, nagy gonddal és lelkiismereteséggel készítette elő jeles karmestere új dalművének a bemutató előadását. Jórészt fiatal művészek jutottak szóhoz, s meglepő, milyen jól állják meg helyüket. Pi­linszky Zsigmond, a czímszerep személyesítője, rendkívül nagy haladásról tett tanúságot. Hangja nagyot fejlődött, a­mióta jelentősebb szerepben hallottuk, játéktudása pedig jelentő­sen tökéleteskedett. Nehéz feladat elé állította ez a szerep, de minden tekintetben megfelelt a belé helyezett bizalomnak.­Szépen énekelte és teljes illúziót keltően játszotta szerepét, Sancho Pansa szerepében Dalnoki Viktort lát­tuk. A sokoldalú művész nagysikerű alakításai­hoz méltóképpen társul a mostani is. Tökélete­­s®n :Jut­tatta érvényre énekszólamának a szép­ségeit és jóizű humorral, kedves közvetlenség­gel játszik. Igazi cervantesi levegőt visz a szín­padra. Hajdú Hona elragadó Pepita. Gy­önyörű­­ségesen énekel, bájos elevenséggel játszik. Tem­peramentum és élet van alakításának minden mozzanatában, is úgy ható, ki csak tavaszszal végezte Zeneakadémiánk operai tanfolyamát, ezúttal jutott Operaházunkban először nagyobb szerephez. Könnyen, természetesen gördülő koloratúrája és szép hangja jelesül érvényesült a k­ir­ályleány szerepében. Játékban még néha túloz kissé, mint a legtöbb igazán tehetséges kezdő. Minden szót meg akar játszani. Ez azonban sokkal kisebb baj, mintha fordítva volna. Azt hiszszük, rövid idő múlva nagyon a fények ereje.­ ­ Világhistóriai levegő áramlik körülöttünk. A most elkövetkező napok minden időknek tán leghatalmasabb fordulatát hozzák köze­lebb a meggyötört világnak. Hogy micsoda eseményekkel terhesek e napok, bizonyosan tudni nem, csak sejteni lehet. Közeledik a vilá­got megváltó béke. Ma még inkább csak érzés és sejtéssel teli vágyakozás, de holnapra, úgy lehet, már a tények ereje hajtja megvalósulás felé reményeinket. Hogy indul meg, hogy alakul ki, micsoda epizódok tarkítják majd a békefordulatot, m­íg békévé érik, egyelőre másodrendű kérdések fiához az elnorszgu­tóm­hoz képest, hogy az orosz békeajánlat megtörtént s hogy a köz­ponti hatalmak azt komoly békekészséggel fo­gadták. Már ennek a ténynek­ egy na­­yá­ban oly ereje van, a­mely elöl még a legvadabb és leg­elfogultabb háborús indulat sem zárkózhatna el. Csak mélyére kell néznünk ennek a­z új helyzetnek s meggyőző erővel tör utat magá­nak az a megismerés, hogy most már gyors ütemben közeledünk a kibontakozás felé. Mi az általános békét akarjuk és állítjuk. Véget vetni az embermészárlásnak, hozzáfogni a romok eltakarításához, új korszakát meg­kezdeni az európai gazdasági és kulturközös­­ségnek, ez a czél lebeg mint legkívánatosabb előttünk. Hogy így érzünk s így gondolkozunk e pillanatban is, a­mikor ellenségeink a leg­súlyosabb válságok idejét élik át, ez elsősor­ban azt bizonyítja, hogy a háború kezdete óta teljes önzetlenséggel tartottuk szem előtt ön­védelmi czéljainkat. A­mint akkor nem volt sem üres frázis, sem képmutató alattomosság ez a mi önzetlenségünk, a háború folyamán többször odakínált békejobbunkban sem volt semmi hamisság, s ma is, a­mikor nemcsak ka­tonai, de politikai helyzetünk is a legbiztatóbb, változatlan az a tudatunk, hogy a reánk erő­szakolt harcrot csupán önvédelemből vettük fel s készek vagyunk minden pillanatban a tisztes, megegyezéses békére, mely egyik felet sem alázza meg, egyik fél birtokállományát sem érinti, jogait nem csorbítja és fejlődésének útját nem állja. Betetőzése lenne a bizonyíté­koknak, ha ellenségeink is kifejezetten elfogad­nák ezt a mi békealapunkat s a tárgyalások során meggyőződnének róla, hogy szándékunk becsületessége, szavunk komolysága fölötte áll minden kétségnek. Természetes, hogy ma nincs eszközünk rákényszeríteni ellenségeinkre az irántunk való hitet és bizodalmát. De ha az orosz kormánynyal a tárgyalások megindulnak, ezek kell hogy meggyőzzék őket arról, hogy a központi hatalmak részéről a békés Európát nem fenyegetheti semmi veszedelem. A részünk­ről tárgyaló diplomatáknak az lesz a legnagy­szerűbb diadala, ha a tárgyalásokban a Czerpin gróf programmját eleven valósággá teszik s ezzel eloszlatják ellenségeink minden eddigi — komoly vagy tetetett — gy­anakvását és balhiedelmét velünk szemben. " Ez lenne a tények erejének leghatékonyabb Lépünk mai néma 12 oldal.

Next