Az Ujság, 1918. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1918-03-01 / 51. szám

t tolnia, hogy tud ő is boldogítani s a munka- uták emberséges megélhetést és a szegénység­nek is tűrhető élet föltétele­ket adni. Szinte a kó­nikumig elkeserítő, hogy ez a rend mindig azt mondja : lehetetlen s aztán köt­élnek áll, mihelyt kipréselik belőle a lehetetlent. Az összes szocziális előnyöket, miket a szerveze­tek tagjaiknak adnak, mégis csak ez a polgári rend űzeti a magáéból, minden reform és minden haladás a mai rend lehetőségéből fakad. Mért nem adja tehát őket a maga el­határozásaként, mért kell bevárnia, hogy hadi­­siarczként vójj­ék reá ? A teher, a­mit vállal, így is, úgy is ugyanaz. Hát mért nem akar ez a mai rend inkább jó ember lenni kényszerített és alul maradt szívtelen ellenség helyett? A­mikor mi a mai polgári rend és a nem­zeti Magyarország mellett hirdetjük az e rendbe tartozó összes osztályok összefogását és szer­vezkedését a nemzetközi proletárszervezet elle­nében, nem hatalmi erővel legyűrni akarjuk a proletárságot, hanem fölöslegessé akarjuk tenni azt a világot, melyet ők egyedül üdvö­zítőnek hisznek. S mikor a polgári gondolat­nak olyan hódítása akad, a­milyen a mozdony­­vezetőké, akkor rajta kell lenni, hogy ezeknek sorsán okuljanak mások, látván, hogy hozzánk tartozni nem rosszabb sors, mint velünk szem­ben boldogulni akarni. Propaganda kedvéért is rajta kell lennünk, hogy a mozdonyvezetők várakozása teljesedjék. Nem éppen az övék, de most elsősorban az övék. A legint­elligen­­sebb, a legfontosabb hivatású foglalkozások egyike az övék, megbecsülhetetlen támasztéka mindazoknak az érdekeknek, melyek a vasúti forgalom biztosságához fűződnek. Ne szalasz­­szák el az alkalmat, ne járjanak ők rosszul, mert nem békétlenkednek. Járjanak jól, mert bíznak a mai rendben s igazolódjék be végül, a minek bizonysága eddigelé nem igen halmo­zódik, hogy magyarnak és polgári csajdetűnek lenni nem bűn önmagával szemben. tagok közé nem tartozó Bethlen István gróf beszél, s a jövő hét elején bevégződik az álta­lános vita. Andrásig? Gyula gróf ezt is sokalja, ő úgy emlékszik, hogy az ő plurális választó­joga (jó két esztendeig) sokkal gyorsabban ké­szült. És arra az ötletre, a­melyet Polónyi Géza vetett föl, hogy a nézetek könnyebb kiegyen­lítése czéljából valami albizottságot küldjenek ki, a Magyar Hírlap ma a következőket írja : A kormánynak nincs, oka kompromisszumra gondolnia s e végből bizottságot kikü­ldenie. A kormány természetesen­­jónak s megfelelőnek tartja javaslatát, különben nem képviselné. A fontos előttünk nem annyira az, hogy miről van e dologban szó, hanem inkább hogy már megint szó van valamiről, hogy a választójogi javaslatnak amúgy is egyre fárasztóbban el­nyúló tárgyalásába már megint bevetettek va­lamit, a­mi körül megint lehet lázas tevékeny­séggé gruppírozni a semmittevést. Lehetetlen állapot, hogy kormány a többség kegyelméből álljon meg, éljen meg s e­miatt ne tehessen semmit. A mai ülést megelőzőleg reggel kilenc­ órakor párt­közi jellegű konferenczia volt a választójogi bizottság termében. Ennek az ér­tekezletnek az volt a czélja, hogy az elvi kérdé­seket már most tisztázza, hogy a javaslat rész­letes tárgyalása annál gyorsabban menjen. Foglalkoztak a többi közt a javaslat büntető­jogi rendelkezéseivel is, abban a vonatkozás­ban, a­melyben az aktív és passzív választói jogból államellenes bűntett vagy más difla­­máló bűntett miatt kizárnak valakit. Az érte­kezleten Balogh Jenő, Návay Lajos, Schuller Rezső, Desbord­es Ernő, Aknásy László,­­Ja­kab­ffy Elemér és Hegedűs Kálmán vettek részt, a tanácskozás végén Vértan Endre előadó is ott volt. A választójogi bizottság ülésén, a­mely délelőtt tíztől délután háromnegyed­­ kettőig tartott, a kormány részéről Wekerle Sándor miniszterelnök, Pallavicini Ede őrgróf és Sebess Dénes államtitkár volt jelen. A vita befeje­zésére hazaérkezik Vázsonyi Vilmos igazság­ügyminiszter, s kedden vagy szerdán minden bizonynyal felszólal. Részletes tudósításunk ez . (Batthyány és a négy elemi.) Beöthy László elnök megnyitja az ülést. Mándy Samu : Mindig sajnálta, hogy And­rássy plurális javaslata nem lett törvény. Vá­zsonyi olyan javaslatot terjesztett elő, mely a választók számát 236%-kal emeli, ő is hozzá­járult annak idején az egyesült ellenzéknek Kossuth Ferencz által előterjesztett határozati javaslatához, mely lényegesen kisebb jogkitet­— No de azzal is ... — vág szavába Augustine. Madeleine a házasságot »faux pas legi­timé «-nek nevezte. Egy örökös viszálykodás­ban élő házaspárról azt mondta, hogy : C’est un mariage dos­ a-dos . .. Az akkori párisi nagy színészeket Bro­­hanék két táborra osztották. Az egyik volt a »cortége des beautées grasses«, a kövérek,­­ Édite Rignier, Borival Nathalie, Guyen­ Provest, Pauline Granger, Victorie Lafontaine. A sová­nyak gárdájába sorozták Saran­g, Croizette-et, Tholer-t és Mme Lloydot. Suzanne Lamarytól azt kérdezte valaki egy rettentő csúnya házaspár lati­ára : Ugyan, édes Suzanne, hogy választhatták ezek egy­mást ? -re Ezek nem választották egymást, ezek megmaradtak egymásnak ... A­mikor anyja meghalt, sokáig gyászolta. Valaki azt kérdezte tőle, hogy mért gyászolja még mindig az anyját ? — Mert még mindig halott — felelte Suzanne. Sámson, a nagy színész, a híres Emlék­­iratok szerzője, a Conservatoire hírneves tanára, sok­ét aifeje volt a‘ Comédienek. Mint ilyen ott ült a darabok bírálatánál s hallgatta a felolvasó szerzőket. A végén úgy kellett felkörteni, mert o rr elaludt. A darabot persze nem fogadta el. A szerző aztán rá támadt. . .' —­ De hiszen ön elaludt a darabom fel­olvasása alatt ! Hogy kritizálhatja hát a da­rabom­at ? —• E'aludtam? — mondja Sámson. —Hát ,ja?, nem kritika ? ... A szavazás a Omedierél fehér és fekete golyókkal történt. Egy Dumas-darab felolva­­sása után elküldtek a sodiétaírek a szomszéd kávéházakba, elkérették kölcsön a pirgnpdlli* —------—....... Jt fiat elemi férfélsefer­ jesztést kontemplált. Ha értelmi czenzus alap­ján akarunk választójogot adni, akkor elsősor­ban népoktatásunk fejlődését kell tekintetbe venni. A statisztikai adatok azt igazolják, hogy népművelődésünk egyáltalán nem teszi indo­kolttá a választók számának olyan jelentékeny emelését, mint ezt a javaslat kontemplálja. A Károly-keresztesekről azt mondja a kormány, hogy közöttük több a magyar, mint a nemzeti­ségi. Ak­kor fogja ezt elhinni, ha statisztikai adatokat lát arról, hogy kik estek el többen a harc­téren, a magyarok-e, vagy a nemzetisé­giek és kiknek a sorából estek többen a fog­ságba, illetve adták meg magukat. Az ipari munkásoknak szívesen ad választójogot, de a vándor­munkásokkal szemben ezt nem tartja helyesnek. A nők választójogát nem fogadja el. A titkos szavazással karöltve a kötelező sza­vazást is be kell hoznunk. Kifogásolja azt is, hogy a Károly-keresztesek bevonásával a vá­lasztók közül 12% kiskorú lesz. Ő az ősterme­lőket tartja a legmegbízhatóbb elemeknek. A javaslat pedig éppen ezekkel szemben mostoha. A polgárság arányszáma a munkásokéval szemben nagy mértékben csökken, a­mi szin­tén hátrányos. A kisebbségi kormánynak er­kölcsi kötelessége megegyezésre törekedni. Hock János : Ezért kell törésre vinni a dol­got (Felkiáltások a munkapárton: Ez bolse­­viki jelszó!) Mándy Samu: Ha a munkapárt törésre vinné a dolgot, a kormánynak le kellene mon­dani. Batthyány Tivadar legutóbb a képviselő­házban azt mondotta, hogy az Esterházy-kor­­m­ány megbízásából a jelenlegi igazságügymi­niszterrel annak idején tárgyalt arról, hogy miképpen szándékoznak a választójogi javas­latot konstruálni. Az eredeti terv szerint 6 ele­mi osztály elvégzése volt a főfeltétel, a­mihez a blokk is hozzájárult. Batthyány gróf azonban csak úgy volt hajlandó belépni a kormányba, ha 4. elemihez köttetik a feltétel. Ő azt hitte, hogy a javaslat szerzőjének kellett engedmé­nyeket tennie az ő radikálisabb álláspontjából és talán azért mondják, hogy a kompromisz­­szumból már a kormány alig engedhet, mert eredeti elvi meggyőződésével több engedmény adását nem tudja összeegyeztetni. E helyett azt­ látjuk, hogy nem is az van a javaslatban, a­mit a törvényjavaslat szerzője az életben tapasztalt, hanem óriási konc­essziók tétettek a Károlyi­pártnak, hogy annak egyik tagja a kormányba belépjen. Ezt a megállapodást nem tartja oly tiszta elvi magaslaton állónak, miután nem pártpolitikától mentes, hogy ez előtt hazafias aggályokkal eltelt képviselőnek meg kellene ha­jolnia. Ez a megállapodás nem bír a mi parla­mentáris életünkben szokásos kompromisszu­mok jellegével, a­melyeknek erkölcsi előfelté­tele, hogy az országnak minden körülmények között javára szolgáljon. Ez a radikalizmusnak tett konc­esszió az akkori politikai körülmé­nyek nyomása alatt jött létre. Ma pedig már más a helyzet. Sajnálja, hogy a választójogi javaslat tárgyalását a miniszter kényszerű tá­volléte alatt is folytatják. Kéri a minisztert, golyókat és egy rergeteg ruháskosárban pre­zentálták Dumasnak. — Íme, a serutinium eredménye ! Sámson egy jelentk­­ő hölgyet hallgatott meg. Rosszul szavalt és szép sem volt. — Hogy hívják ? — Mme Bondelle. Sámson hallgatott. Végre a sürgetésre kifakad : —­ Nem veszem föl ! — És várjon miért nem ! — Ráczáfol a nevére. — Hogy-hogy ? — Mert hogy sem »bonnie«, sem »belio !«.. . . (Tévesen mondják róla, hogy Hugó Viktor­nak egyszer azt mondta volna, hogy egyik szó a darabjában nem franczia. Hugó megtudta. — Nem franczia ? Nos, általam azzá lesz.­ Nekünk kevés ilyen színészhistóriánk van. A mi történeteink vaskosabbak és kevésbé mulattatok. De azért érdemes Igi­! két­ másikát feljegyezni. Ilyen a tolnai betlehemesek his­tóriája. Karácsony 7 felé járt az idő s a hatvanas évek elején voltunk. A színtársulat ott ült a nagykorcsmában és koplalt. Valamelyiknek az az­ ötlete támadt , hogy karácsonyi előadást kellene tartani, színpadra kell hozni a Jézus születését és a három királyokat. Erre taláp keseregjék Tolna lakossága. —­ Bolond beszéd — mondja a direktor. —­­Öltözzünk inkább betlehemeseknek s járjuk végig a várost. Ez biztos vacsora. Diktum-faktum. Előszedték a ruhatár­ból a megfelelő rongyokat, vettek aranyos papirost és vágtak belőle koronát, csillagot, két-három tollseprőből nagyszerű angyalszár­nyakat rögtönöztek, s karácsony estéjén neki­indultak a város végének. Alig hogy kiindul­* —­­A választójogi bizottság ülése. —­ Ki követelte a négy elemit? —. „A többség kegyelméből." — Pártközi értekezlet.) A képviselőház választójogi bizottságának mai ülésén Mándy Sámuel, Antal Géza és Kürthy Lajos báró szólalt fel. Mind a három a m.té Vapárt soraiból. Holnap Andrássy Gyula gróf, Hegedűs Lóránt és talán a bizottsági Megépíttette, pompéji módra bebutoroztatta, festtette, mesés árakon antik bútorokat vásá­rolt belé, s mikor készen volt a pompeji ház, kisült, hogy nincs benne mit enni. De a stílus megvolt. Frezzolini tenoristának életéből feljegyez­ték, hogy ha beteg kollégáról hallott, akkor az esti honoráriumát elküldte a betegnek. És nem is egyszer, de nagyon sokszor. A Lionnet-fivéreket a Könyörület ő felsége színészeinek­ nevezték. Ezek, ha színész­­nyomorúságrról hallottak,­ kiállottak az utcza sarkára, ott rágyújtottak a legkedveltebb opera-áriákra, s duettben addig énekeltek, ifiig a kitett kalapok meg nem teltek bankó­val. Azt elküldték a betegnek, nyomorgónak vagy szerencsétlenül járt kollégának- Innét a melléknevük. A legtarkább erkölcsű família a Brol­an, öt leány van benne, mind színésznő. Köztük Lamary Jeanne és Marie. Lángeszű, élénk szellemű leányok mind az öten. Suzanneról azt mondja Arago, hogy : szellemes a vidám­ságban, szellemes a beszédben és szellemes a *-t hallgatásban. Mikor a testvérét, Mariét megkérette va­laki, azt mondta : Ne féljen, nem olyan ostoba az a lány, hogy olyan férfihoz menjen nőül, a­ki elég ostoba, hogy el akarja venni. Augus­­tine, a legöregebb, a legélesebb nyelvű. Nagy ellensége Volt Állaimé, mint a­hogy már szok­tak színésznőknek ellenségeik is lenni. Egy­szer beleszól a beszélgetésbe: — Miről van szó ? -­ A világ teremtéséről beszélgetünk. — Nen­ szólhatok hozzá. Nem voltam ott. Kérdezzék meg Államiét .. . Egy tolakodó udvarlója végtelenül hosz­­szan­ beszéli el falusi kalandjait. »A­hogy be­lépek az erdőbe, egyszerre egy ökör áll velem szemben ...« ( AZ ÚJSÁG Péntek, 1948. márczius 1.

Next