Az Ujság, 1918. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
1918-07-02 / 151. szám
Kedd, 1918. julius . AZ ÚJSÁG íég letárgyaltatni és így valószínű, hogy a Ház egész julius hónap folyamán együtt marad. A felegytouxas mandátum. Fazekas Ágoston pestmegyei alispán, a kiskunfélegyházai munkapárt képviselőjelöltje vasárnap délelőtt mond programmbeszédet Kiskunfélegyházán. Rajta, kívül a gyűlésen felszólalnak még: Teleki József gróf és Ráday Gedeon gróf titkos tanácsosok, Vargha Gyula ny. államtitkár, Kállai Tamás, Richter János, Almássy László országgyűlési képviselők, Gallovich Győző plébános és Rojth Zsigmond dr. közjegyző. Fazekas Ágoston kíséretében Félegyházára utaznak : Szilágyi Lajos, Illés József, Kiss Ernő, Pekár Gyula, Sztranyavszky Sándor, Antal Géza, Teleki Ferencz gróf, Münnich Kálmán, Czobor László, Rakovszky Iván, Niamessny Mihály, Rosenberg Ignácz és Albrich Hernmann képviselők. Félegyházán Péter-Pál napján tartotta meg programmbeszédét a függetlenségi ás 48-as párt, hivatalos jelöltje, Horváth Zoltán dr. ügyvéd Támogatására beutazott a kerületbe Lovászy Márton, a függetlenségi és 48-as párt alelnöke és Búza Barna, Horváth Zoltán Károlyi Mihály gróf lelkes hívének vallotta, magát. Lovászy Márton beszédében erősen támadta Wekerlét és pártját és a munkapártot. Kemény kritikát mondott Fazekas Ágoston alispánról, aki cserben hagyta a függetlenségi eszmét és most munkapárti programmal akar fellépni Félegyházán. Ezután Búza Barna tartott beszédet. Madarassy-Beck báró nyilatkozata. Laehne Hugó a képviselőház múlt ülésén Madarassy-Beck Gyula bárót, aki nem volt jelen, megtámadta. Madarassy-Beck báró, amint jeleztük is, a Ház holnapi ülésén akart válaszolni, ezt a szándékát azonban megváltoztatta. — A világháború negyedik évében — mondotta ma tudósítónknak — ilyen vénasszonyos fecsegésekre való felelgetéssel igazán nem foglalhatom le a képviselőháznak komoly munkára szántidejét. Ha netalán valaha sajtópert indítanék, semmiesetre sem úgy intézem el, toint Laehne az ő makói sajtóperét. Nem igaz, hogy akár közvetve, akár közvetlenül bármilyen hadiüzletben részem lett volna. Huszár Károly országgyűlési képviselő feltett bennünket ,a következő nyilatkozat közlésére :Laehne Hugó képviselő úr egyik parlamenti beszédében támadást intézett Madarassy- Beck Gyula báró képviselő ellen. Felszólalásában hivatkozott a Ház egyik zárt ülésén elmondott beszédemre és abban úgy tüntetett fel engem, mint aki olyasmit mondottam volna Madarassy-Beck Gyula báró képviselő ellen, ami az ő egyéni intaktságát és becsületét érintette volna. Nem akarok még közvetve sem részese lenni alaptalan gyanúsítói vádaskodásnak és rágalmazásnak s ezért önként készséggel kijelentem, hogy azon a zárt ülésen én semmi olyasmit nem mondtam, ami indokolttá tehetné Laehne Hugó úrnak erre felépített vádját és állításait. Kijelentem azt is, hogy tőlem teljesen távol állott Madarassy-Beck Gyula báró urat egyéni korrektségében támadni. Huszár Károly országgyűlési képviselő. Orvosnők a női választójogért* Lukács György országgyűlési képviselő holnap száznegyvenhét magyar orvosnőnek alábbi kérvényét fogja a képviselőház elé juttatni: Az a megdöbbentő tény, hogy a tisztelt képviselőház választójogi bizottsága egy szótöbbséggel megtagadta a magyar nőktől azt a választójogosultságot, melyet, a tárgyilagos érvek egész sorával támogatva tervezett számunkra a választójogi törvényjavaslat, arra indította a magyar orvosnőket, hogy a dolgozó magyar női társadalmat ért sérelemmel szemben való állásfoglalás czéljából tanácskozásra gyűljenek egybe. E tanácskozás eredményekép bizottság küldetett ki azzal a feladattal, hogy a képviselőház elé juttassa a magyar orvosnőknek azt a kívánságát, hogy a nők választójoga tekintetében a benyújtott törvényjavaslat eredeti szövegében tervezett mérték valósíttassék meg. A nők választójogának szükségességét a benyújtott törvényjavaslat indokolása rév kimerítő és minden kétséget eloszlató módon,bizonyítja, hogy e tekintetben felmentve érezzük magunkat a kérdés részletes tárgyalása alól. Mi magyar orvosnők csupán egy speciális szem-j, pontra kívánjuk a 1. képviselőház figyelmét felhívni. Mi, kiknek az állam adta meg a jogot, hogy a legfelelősségteljesebb hivatások egyikét gyakoroljuk, mi, kik e kivívásunk gyakorlásával kapcsolatos egész kötelességkört legjobb tudásunkkal lelkiismeretünk szerint, letett eskünkhöz híven belülijük, mi, kik a szenvedő ember mellett állunk, mikor életének mentéséről, egészségének visszaadásáról van szó, mi, orvosnők azzal az öntudattal, melyet a becsületesen végzett munka ad, kérdjük a magyar törvényhozástól: Össze tudja-e lelkiismeretével egyeztetni azt, hogy kizár minket a politikai jogok gyakorlásából, hogy akkor, amikor a társadalom minden hivatott elemét fel kell sorakoztatni, hogy a háború rettenetes pusztításai nyomán keletkező bajok enyhítésén közreműködjék, hogy akkor lemondjon a mi aktív közreműködésünkről a törvényhozás munkájában? Össze tudja-e lelkiismeretével egyeztetni, hogy arra ítélje az egész magyar női társadalmat, hogy továbbra is róla nélküle döntsenek a létét érintő kérdésekben? Nem jutalmat akarunk azért a munkáért, amelyet önként vállaltunk és a mehet kötelességünkhöz képest a háború előtt is, de a háború négy esztendei tartama alatt fokozott mértékben végeztünk. Mi annak a jognak megadását kívánjuk, amely szükségképpen kísérője kell hogy legyen minden állampolgári kötelességnek. Ha a magunk választójogának szükségességére és jogosultságára mutatunk reá, teszszük ezt nem azért, hogy valamely külön osztályérdek szószólói legyünk, hanem reá kívánunk mutatni arra a szembeötlő igazságtalanságra, melyet a törvényhozás elkövetne, ha azokat, kikre a legfontosabb és legfelelősségteljesebb feladatot bízza, kirekeszti a jogok élvezetéből, mikor nem juttat bennünket szóhoz oly erdősekben, melyekben tanulmányaink, tapasztalataink, ismereteink alapján sokkal inkább vagyunk hivatottak hozzászólni mint az erre joggal bíró férfitársadalomnak kellő szakismerettel nem rendelkező tagjai. Ha kevésbé szembeötlő is, de nem kevésbé igazságtalan a választójognak megtagadása a tanári, tanítói, kereskedői, hivatalnoki é más pályákon működő nőktől, akik mindnyájan saját hivatásuk körében résztvettek abban a mun-----------------------------------------------------------mtm.kában, mely a háború tartama alatt lehetővé tette a kulturális és gazdasági élet zavartalan folytatását. Azoktól a nőktől, akik a maguké mellett elvégezték a férfi munkáját, nem lehet megtagadni a választójogot, csak azért, mert nők. Tiltakozó szavunkat a magyar képviselőház ösösszessége elé kívánjuk juttatni, ott kérve sérelmünk orvoslását és elvárva azt, hogy a választójogi bizottság jogfosztó határozatával szemben megvalósítja a nők aktív és passzív választójogának legalább azt a mértékét, amelyet a kormány törvényjavaslata eredeti szövege tervezett. A képviselőház választójogi bizottsága, Jakabffy Elemér képviselőt és Csizmazia Endre előadót megbízta, hogy a bizottságban elhangzott beszédeket kötetbe foglalva, 500 példányban — főleg a Ház tagjai számára — való kinyomatás végett, sajtó alá rendezte. Jakabffy Elemér e munka, közben összeállította a bizottsági tárgyalás során a nők választójogáról elhangzott nyilatkozatokat és külön füzetben közzétette. Szentesített törvény. A hivatalos lap holnapi száma közli, hogy a király az 1918/19. költségvetési év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1918. évi törvényczikkel szentesítette. .-rrgy.--- ----v r. — 7 — Most az öné. Most önt szereti őrülten, fejevesztetten. — És azt hiszi, ez megszűnik csak úgy, mert én akarom ? Márta ajka köré diadalmas kis mosoly rajzolódott. — Igen, öntől függ. Tegye meg. Hiszen nem szereti. Ugye, nem szereti? — Nem. — A hangjában megvetés volt. Akaratlan csúszott bele s mégis nyomban tudta, hogy nem érzi, csak mimeli. A nő felült, forró ujjal ismét megragadta, k Márta hideg kezét. — Ermete most szereti önt, őrjöngve, se őt, se hall. Minden olasz ilyen, ha szerelmes. De minden olasz hiú és ő a szokottnál is hiúbb. Ha nem törődik vele, magyarázat nélkül a faképnél hagyja Ermetét, összetöri az ilyesmi. Akkor megszégyenülten, sebzetten visszatér hozzám. Hová is menne? Hiszen az anyja vagyok, a barátja, mindene. Hideg kíváncsisággal kérdezte Márta : — És ön megelégszik ezzel? •— Csak térjen vissza. Akárhogy, csak térjen vissza. Majd elfelejti önt, gyűlölni fogja, épp oly vadul, ahogy most szereti és akkor én visszaszerzem. Hiszen tudom, hogy kell bánni vele. Hat esztendeje az enyém, a legszebb férfi egész Itáliában. Hat évig bolondul szeretett. Majd visszaszerzem, visszaszerzem. Tömzsi kis alakja megnyúlt a hatalmas akarásban, mely előlegezte neki a diadalt. Márta felállt. — Nem találkozom többé Bernoni úrral. A hangja tompa volt. A nő értelmetlenül bámult rá, majd felsikolt Iktr._ Márta lábai elé vetette_ magát és csókokkal borította őket. Márta kincszavarral tűrte, aztán lehajolt, megsimogatta fekete haját és gyengéden félretolta. Megindult a parton a kabinok felé. Mérhetetlen fáradságot érzett, lábain, a szandálszíjak között mintha tüzes tűkkel szürkültük volna bőrét, hol az imént a kényes csókok érték. Ebéd után a verandán pihentek rokonával.— Sápadt vagy, Márta — szólt a háziasszony. . Nem felelt. Perczek múltak, akkor feléje fordult. — Tudtad te, hogy Turati kisasszony Bernoninak a szeretője? Rokona meglepetten nézett rá, pillantása lassan meleg részvéttel ivódott tele. — Tudtam — szólt végre csendesen. — Azt is, hogy el akarja venni? — Azt is. ■— Ki mondta? — Ermete. A tavaszszal bizalmasan beszélt velem és megkért, pártfogoljam majd, hogy befogadják a társaságba. — És te? . — Megígértem. Nagyon derék nő ez a kis Czilia. — Mért nem szóltál erről nekem? Barátnője tétovázva felelt : — Azt hittem, hogy már elkéstem. Aggódva kereste Márta pillantását, de az a kertet nézte. — Nem késtél el — mondta kisvártatva halkan. Félteit, a veranda lépcsőjéhez lépett. A „kertek alatt ,a tenger látszott” kék vize vakítón csillogott a fényben. Márta visszafordult, arcza árnyékban volt. — Milyen fárasztó ez az örökös ragyogás. Rosszul tűröm az idén a napot. Hegyek közé vágyom. Nem jönnél velem egy hétre, mondjuk , Valembrosóba ? — De örömmel, — felelt barátnője— csakhogy rögtön nem lehet, két-három nap múlva. — Jó, gyere utánam kedden, én megyek ma az esti vonattal. Barátnője felkelt. — Telefonálok Zuffatiékhoz, hogy nem veszünk ma részt a kiránduláson. Márta bólintott. Mikor este Márta vonata már indulóban volt, egy csokor repült be a kupé ablakán. Márta kihajolt, barátnője mellett meglátta Turati Czillát. Leült az ablakhoz. A vonat a part szélén zakatolt, szétkalapálva a hullámok vontatott ritmusát. Naplementével kiveszett innen minden fény. Lomha, tespedt tenger ólmos ég alatt, füstszag a fülledt levegőben, élettelen, fáradt szomorúság. Márta behunyta a szemét. Öntudata szélén fel-felbukkant Ermete képe. Elhessegette. Dél óta nem tudta másképp látni, csak ahogy azt a kövérkés, fehér testet öleli. Más gondolatokat hajhászott, Írisz annyi minden volt ezen kívül : szép otthona, idegen városok, még ismeretlen szerelmes és régi, meghitt barátok. Most mindez valahogy elsikkadt, fáradt volt, szomorú, reménytelenül magányos. Mellőle az ülésről La Francerózsák édes illata kelt, Arczához emelte őket, lehunyt pillái alól egyenletesen peregtek kö *nyei a győztes asszony virágaira, A z A Col del Rossón és Monte di Val Bellán lévő állásainkat föladtuk. Csapatainkat régi állásaikba vonták vissza. — Básilettámadások a nyugati karextéren. A németek exigei zsákmánya 190.000 fogoly, 2476 ágyú és 16.924 géppuska. Az olaszok az 1270 méter magas Col del Rosso és az 1312 méter magas Monte di Tal Bella hegycsúcsokon levő állásaink ellen támadásaikat a legutóbbi két napon is a legnagyobb hevességgel folytatták. Csapataink az olaszok támadásait minden alkalommal visszaverték, de hadvezetőségünk belátta, hogy a messze dél felé előreugró állásaink megtartása további nagy áldozatot fog követelni, mely az elérendő czéllal nem áll arányban s elhatározta, hogy az állásokat önként feladja. Nem lett volna értelme, hogy az exponált állásokat, melyek az olaszok oldalozó tüzének voltak kitéve, csupán a dicsőségért tovább is megtartsuk s ezért még több emberáldozatot teszünk. Az állások megtartására csak akkor lett volna szükség, ha a két oldalt csatlakozó részek szintén előbbre, vagyis dél felé tért nyertek volna. Csapatainkat a hadvezetőség tehát a régi állásokba vette vissza, melyek a Frenzela-szakadék déli partján húzódó uraló magaslaton vonulnak és átlagban szintén 1200 méter magasak.