Az Ujság, 1918. október (16. évfolyam, 229-255. szám)

1918-10-01 / 229. szám

­ Hei-Tofé! — Halott kisfiamnak. — írta Kaczér Illés. Ülök a szobámban : csend. Sohasem ismer­tem ezt a tétova csendet, félelmes, idegen. Szája nincs, szeme nincs, füle nincs. Rettene­tes, már két hete itt van körülöttem, mint a tenger, a levegő és az ég, a­mi nem mozdul. Oda­­künn a szeptember aránylik sárguló lombokon, — jaj, az én halott kisfiamnak is ilyen bronz­arany feje volt ! . .. És minden olyan siker. Ha szólnak hozzám, hallom, a hangok zavará­ból kikeresem a hangot, a­mely a mélyből jön, a­hol a megilletődés lakik. És mégis csend van itt, rettentő csend. Szeretném, ha leülnének velem a barátaim, meglett férfiak, és hangosan sírnának. Nézném elgörbült szájukat : fáj-e nekik, a­mi nekem fáj, a könyüt a szemükben : igaz-e. Ne, ne sírjatok, nem hallom, nem űzitek el a csendet, a­mi a szívemre feküdt. Irtózatos ! Hiszen hallom én is, a­mit ti, odakünn a villa­mos csilingel, a Svábhegyen robog a fogas­kerekű, gyereknép kiáltoz túl az ördögárkon, a gesztenyefák körül. Ablakom alatt a jegenye­­nyárfa vonogatja a vállát, hallom : suttog. De mindez nem hang, nem az élet hangja. Siket, sötét, halálos hangtalanságban élek. Élek-e? Valami megszólalt. Csitt, egy, kettő, há­rom, négy. A régi Rettich-óra az alabástrom oszlopokon. Milyen ércesarany hangja van! Milyen fájdalmas ! Ő hallotta először, a drága szőke gyermek, megállt alatta, szájára tolta­­Csöppnyi mutatóujját és szólt . A —' Ha!............................................ Ó ha itt ágaskodna most is ! Ha mondaná ! Nem ülne körül a gyilkos csend, a­mely akkor jött, a­mikor ő elment. »Ni ! — mutatta az órát. — Ni !« S ha nem néztem oda, tárogatta szókincsét : »Ni, ott !« S ha akkor se figyel­tem, kizendült kicsiny torkán a kiáltás : — Papa ! Papa ! Papa ! úgy ujjongott a hangja az óra alatt, mint az emberé, a­ki fölfedezi a világot. Mint ama matrózé, a­ki Kolumbus hajóján az árbocz­­kosárban kuporgott napokig és Amerika part­jait meglátva, eltárta a karját: — Föld ! Föld ! Föld ! Van itt valaki ? Jaj, senki ! Semmi se mozdul. A ház üres, hangtalan és mozdulatlan. Iszonyú. Ma két hete még élt és ma már emlék. Az anyja azt mondja , úgy érzi , csak elment, vissza fog jönni. Ne hazudj, asszony ne gyógyítsd magadat, hadd fájjon, a­mi fáj. Én szám­onkérem az időt, a­zért behegeszti a sebemet. Seb? Nem seb. Valami tátongó ba­rázda, belém szántott a fájdalom. A vérem már rég elfolyt volna rajta ... Itt szokott tipegni az íróasztal körül, nyújtogatta magát és lerán­tott mindent, a­mi a keze ügyébe akadt. Rá­szóltam :­­— Nem szabad ! — Abad ! — mondta és sötét bársonyos szemével a szemembe nézett. Komolyan, da­­czosan. Három hónapja hiányzott, hogy két éves legyen. Még azt nem tudta kimondani : igen. De tagadni már tudott. Önálló, külön világ volt, annyi mint én. És több mint én, mert ő volt a fejlődés. Gyere ide — mondtam neki.­— Nem.­­— Gyere, ha mondom. — Nem. — Ide gyere ! — Nem ! — Jösz azonnal, kis haszontalan? —­ Nem. --- Ejnye te, rögtön idejösz. — Nem. .. A szigor itt nem használ. Kénytelen va­gyok hangot változtatni. — Gyere, aranyos kisfiú, gyere az apádhoz. Repült az ölembe. Adám­ka ! Ádámka ! Olyan szép voltál, olyan erős, olyan töké­letes­­ Makula nem volt a testeden. Azt már tudtam, hogy én meg fogok halni, de sose hit­tem, hogy te. Te vagy az örökélet, a halhatat­lanság. És jött a csúnya ördög, a röhögő, hasszina, belebújt a torkodba, onnan a vé­redbe és ágyacskád előtt a sokszázesztendős Tudomány értetlenül lengette penészes szaká­­lát. Jaj, hát nem tud semmit !? Szédeleg, a­mikor hümm­ög? Vagy megállt az esze, mert olyan vén? Csak nagysokára tudta nevén ne­vezni a csúf­ölő ördögöt . Gennyes mandulalob. Akkor már hideg volt a fejecskéd. Félpil­­lád lecsukódott, a másik fél nyitva maradt e meleg szemed holtan bámult a világba, melyre olyan kiváncsi volt. — Mutassátok meg neki a holdat ! — mondtam a nyáron, hogy fenn nyaraltunk Sá­rosban s a hegyek közül véres képpel emel­kedett a telihold. — Már nem lehet kivinni a gyereket —— szólt az anyja. — Hűvös van. Láthatja Pes­ten is. Most nézem a holdat , szomorú, szemre­hányó. Jaj, ne nézz úgy rám. Fáj. Én mond­tam nekik,­­de nem mutattak meg neki. Majd Pestem­ ­ ■* ” --------- . , --­ « Hátsóm va£y béke. Az olvasó nézze el nekünk, ha hozzászó­lásunkkal nem az események szenzácziós mi­­voltához igazodunk, hanem a lényegeshez. Magunk is látjuk, hogy izgalmasság szem­pontjából első helyen áll az ententenak a bolgár békeajánlatra adott válasza, mely kü­lönben sok minden tekintetben tanulságos és jellemző is s főképpen a fegyver­­­szünetnek váratlan és gyors megadása. Nem kevésbé izgalmas a várako­zás a bolgár földön történő ismeretes és ismeretlen tusakodó pártok között, korona és kormány között. Ám nem fordíthatjuk el szemünket attól, a­mi mindennél fontosabb és ezért izgalmasabb: a magunk ügyéről, mely szorosan hozzákapcsolódik a háború és a béke fogalmához. Bármilyen különösen hasson is , de ezt a kérdést már nem érinti a bolgár kérdés­nek ilyen, vagy amolyan megoldása. A bol­gár vereség, a bolgár kül­önlépés, esetleg a bolgár különbéke, vagy ennek ellenkezője: a további bolgár kitartás mi mellettünk a helyzet lényegén nem változtathat. A bolgár különlépés egy magában elhatárolt tény volt, melynek megvolt a maga nagy hatása, de ez a hatás most már külön életet folytat, nem függ többé össze a bolgár ügyeknek to­vábbi fejlődésével. Az a hatás, a­melyet ki­váltott, azok a konzekvencziák, melyek ná­lunk ebből az eseményből előállottak, most már külön tényezők, sokkal nagyobbak és fontosabbak, semhogy visszazsugorodhatná­nak a bolgár eseményekkel arányosan. Fontos volt, hogy Bulgária ki akart válni, mert elgyöngült, mert azt hitte, nem tud többé helyt állni, esetleg csak azért, mert olyan kormánya van, melynek az eddigivel ellenkező az útja iránya. Az első szövetséges, a­ki megingott, az első front, a­mely a döntő vereség kísértetét produkálta, az első szaka­dás az egységes vonalban, mely Flandriától Kisázsiáig erősen és egységesen állt. Ezzel a szakadással a hadvezetőség leszámolt és azt­­ mondta: tudja pótolni. Ezzel a szakadással számolni kell ezentúl is, ha Bulgária téve­dett és ismét harczra késznek találja magát. A­mi egyszer megesett tévesen, megeshetik másodszor és véglegesen. Szóval: a biztos­sági érzet odalent megszűnt, azaz: nem tá­­maszkodhatik többé Bulgáriára, hanem csak a magunk erejére. A másik momentum pedig, — és ez a leg­­fontosabb — a bolgár események első hatása megérlelte mináltunk is, Németországban is a béketörekvéseknek bizonyos gyorsabb és hatékonyabb tempóját. Ez sem szüntetik meg a bolgár helyzet nyugodtabb kifejlésé­­vel vagy megítélésével. A pszichológiai mo­mentum ebben a hatásban a tudat, hogy csak a magunk erejére támaszkodhatunk s a mi­kor a háborúban tovább helytállásunk esé­lyeit mérlegeljük, csakis a magunk erejét vehetjük számításba. A bolgár bonyodalom örvendetes megoldása ezt a konzekvenc­iát már nem érintheti, nem a Bulgária iránt ke­letkezett bizalmatlanság miatt, a­mi még most is távol áll tőlünk, hanem egyszerűen azért, mert nyitott szemmel nem tehetjük, hogy ne lássuk meg, a­mi a szem­ünk előtt történik. Ebben az esetben Bulgária számít­hat mireánk, de mi nem bízhatjuk el magun­kat abban az irányban, hogy Bulgária le­hetne a mi támaszunk. A bolgár szobranje elhalasztotta dönté­sét az ország sorsáról s Malinov emberei aláírták a fegyverszünetet az ellenséggel. A helyzet Szófiában bizonytalan. De akár kidőlt Bulgária, akár nem, a kér­dés továbbra is az marad számunkra, hogy tudunk-e helytállani a bábomban, vagy sem ? A békére való törekvéseink mutatják továbbá e kérdésre való tekintet nélkül, mert hiszen mi akkor is békét óhajtunk, ha a­ háború több haszonnal kecsegtetne is. Az a kijelentés, melyet Wekerlétől hallottunk, hogy komoly újabb lépések történtek Német­­országgal egyetértésben a béke irányában, semmiféle bolgár alakulás által nem veszíti hét sem jelentőségéből, sem aktualitásából. A háború és béke kérdése e szerint nem kezelhető többé a bolgár események váltoi­ratai szerint. Ezek lökést adtak a mi politis­­uánknak, ez a lökés volt jelentős, de a többi már nem az. Most­ magunknak kell a ném­et szövetségessel egyetemben tisztába jutnunk, azzal, hogy minden erőnket megfeszítve, számbavéve a hadvezetésnek minden elemét, az emberanyagtól kezdve a technikai eszkö­­zökön keresztül a pszichikai tényezőkig, tu­dunk-e sikerrel helytállni s a mai hadihely­­zetet megváltoztatni, vagy legalább is ellen­ségeinket legyőzhetetlenségünkről meggyőz­­ni. Ezt kell megállapítani, mert a mac­edó­­niai frontnál ez sokkal fontosabb s a meg­­állapítás eredményéhez képest, mint tegnap kifejtettük, tisztázni, hogy mi kövessük-e Németországot férfiasan, elszántan és győze­lemre képesem vagy ő kövessen-e bennünket ugyancsak becsületesen, testvériesen, és szo­­lidárisan a béka­ ösvényén, melynek keresé­sénél a mi szolgálatainkat nem taksálhatja­ senki kevésre. X r AZ UJSAO Kedd, 1918. október L ^lagiar politikus@is a Mrál^Biál.­ ­Tisza István kihallgatásán. — Agspon^s és Andrássá meeghivatása.’ A helyzet és a parlament. — A nemzeti védelem kormánya.] A király, a mint jeleztük, több magyar politikai vezérférfiút meg fog hallgatni. Tisza István gróf tegnap volt kihallgatáson, a legközelebbi meghívások, hír szerint, már útban vannak s Andrássy Gyula grófnak és Apponyi Albert grófnak szólnak. A Károlyi­­párt táviratilag ígért audiencziát vezére, Károlyi Mihály gróf, esetleg a párt másod­elnöke, Batthyány Tivadar gróf részére. Irányadó politikai körökben e kihallga­tások hírével kapcsolatban nyomatékosan hangoztatják és sürgetik a parlamenti pár­toknak, helyesebben, a m­int mondják is, az ország összes hazafias elemeinek egyesítését. Pártkeretek nélkül, a pártprogrammok ideig­lenes felfüggesztésével, kizárólag a nemzeti védelem kormányának támogatására, a fias borús szükségletek, illetőleg a béke előkészít­­ésének teljes erővel való biztosítására. Az új alakulást, vagy konczentrácziós­ — ezek szerint — a kormánynak kell kezde­ményeznie és pedig úgy, hogy a terv minél előbb, már a legközelebbi napokban megva­lósuljon. Ez iránt Wekerle miniszterelnök talán már holnap, holnapután kellő tájéko­zódást nyer a pártok vezéregyéniségeitől. Személyi tekintetben kívánatosnak­ mondják, hogy a kabinetben, legalább is egyelőre, mentől kevesebb változás legyen. A képviselőház összehivatása iránt ma

Next