Az Ujság, 1919. december (17. évfolyam, 170-195. szám)

1919-12-05 / 173. szám

Péntek, 1919 deczember­e, AZ ÚJSÁG — Tisztelgés a fővezérnél. A Magyar Táv­irati Iroda jelenti: A Háromszinűek Klubja ma délelőtt küldöttségben tisztelgett Horthy Miklós fővezérnél. Kubinyi Imre, a klub el­nöke üdvözöle a fővezért, ki rendkívül szíve­sen fogadta a küldöttséget és meleg szavakkal mondott köszönetet az üdvözlésért. — A nemzeti hadseregnek. Polgárdi köz­ség lakosai 162.000 koronát gyűjtöttek a nem­zeti hadsereg czéljaira. Az összeget egy küldött­ség adta át ma a fővezérletnek, a­hol Takács János volt községi biró intézett beszédet Horthy fővezérhez. A fővezér meleg szavakkal köszönte meg a község lakosainak áldozatkészségét. — Neugebauer László meghalt, (eszinte megilletődéssel veszszü­k a magyar kultúra egy igen érdemes, lelkes, tiszta érzésű öreg munkásának, Neugebauer Lászlónak halála hitét. Ideális, rajongó szerelmese volt a ma­gyar költészetnek és ennek a szerelmének úgy hódolt, hogy a nagyok szolgálatába állí­totta a maga tehetségét. Tolmácsukká szegő­dött, hogy dicsőségüket és gyönyörűségüket idegen világoknak is közvetítse, ő adta elő­ször Petőfi költeményeinek gyűjteményes német fordítását, a­melynek sikerét több ki­adás bizonyítja. Ezenkívül fordított német nyelvre Arany, Vörösmarty, Kiss József, Tóth Kálmán költeményeiből, Jókai és Mikszáth novelláiból, Csiky Gergely színműveiből. A Petőfi-Társaság és a Kisfaludy-Társaság a tagjai sorába választotta. A rendkívül szere­tetreméltó, műveit és lelkében mindvégig fiatalos hevületű öreg úr, az Osztrák-Magyar Bank évekkel ezelőtt nyugalomba vonult fő­tisztviselője, több jelentékeny kitüntetés vi­selője, néhány hét előtt betegedett meg és tegnap este hunyt el ,a Pajor-szanatórium­ban. Hatvankilencz esztendőt élt. — Mennyibe kerül ma egy utazás a föld körül nyolczvan nap alatt? [ Bomlófélben a román hadsereg. V-X (Román csata Pü­spökladánynál.) — Tiz Újság tudósítójától. — Arról értesülünk, hogy a visszavonuló román hadsereg soraiban bomlás következett be. A hadsereg egy része még a Tisza-folyó mentén táborozik, a másik része pedig vissza­vonul, hogy az entente parancsára a demar­­kácziós vonalon helyezkedjék el. Ezt a visz­­szavonulást jelentékenyen elősegíti, szinte pánikszerűvé teszi az az ellentét, a­mely a — Fegyverzeti czikkek és tüzérségi anyag be­­l­zállítja fea a fegyvertárhoz, illetve tüzérszertárhoz­ bódult és még felszabaduló területeken a la­kosság által a közigazgatási hatóságokhoz beszolgál­tatott és kényszerítő körülmények esetén a lakosság­tól elveendő mindennemű katonai fegyverzeti czik­kek, úgymint géppuska, puska, pisztoly, kard, szu­rony, tőrkés, lövészet stb., valamint a tüzérségi anyag a közigazgatási hatóságok által a legközelebbi katonai karhatalmi vagy csendőrparancsnokságnak­­ adandó át s ez utóbbiak számadótestei által a felsze­reléshez netán szükséges mennyiség visszatartása után a katonai központi fegyvertárhoz, a tüzérségi anyag a központi tüzérszertárhoz (Budapest, Fe­­renczváros) haladéktalanul beszállítandó. A beszállí­tott és esetleg visszatartott czikkek mennyisége köz­vetlenül a hadügyminisztérium 50. osztályának jelen­tendő be. , — Nyilvános közkönyvtáraink működését csak két BSBjK­&r-' olvasótermében zavarta meg a tüzelőanyag hiánya s inkább csak a kényelmes olvasás szenved, mert mindenki, a kinek szüksége van valamely könyvanyagra, hozzáférhet. — A Magya Tudományos Akadémia könyv­tárának olvasó­terme ugyan zárva van, de a jogosultak kölcsönkérhetnek könyveket, melyeket naponta 11—12 óra között ad ki a köny­vtár és a könyvtárnok megengedi, hogy délelőtt 12 óráig az olvasóteremben is bárki használ­hasson könyveket. — Az Egyetemi Könyvtárban a könyv­kölcsönadás za­vartalanul folyik, azonkí­vül az irodai helyi­ségekben temperált levegőben használhatja 0—2-ig bárki a könyveket. Ezt az inspekc­iószerű szolgálatot, a­míg emberileg kibírható lesz, még teljes fűtőanyag hiányában is fenn akarja tartani a könyvtár. A Magyar Nemzeti Múzeum olvasóterme fűtetlenül is fentartotta üzemét, és naponta 9—4-ig, szombaton 9—1-ig rendelkezésre áll az olvasóterem és a hírlapszoba. — A Városi Nyilvános Könyvtár egészen zavartalanul működik, úgy a központi, mint a fiók olvasótermei sütve vannak. A városi nyilvános könyvtár az első számú fiók olvasótermében (Királyi Pál­­utcza 11.) könyv- és irodalomismertető előadásokat rendez és pedig mindig szombaton délután 4-6-ig. Dec­ember 6-án Charles de Costerről, deczember 13-án Strindbergről; deczember 20-án Goethe lírájáról tartat a könyvtár elő­adást, a­mely a közönség számára teljesen di­­ala­n. A helyi­ség fütve van. I. Mackensen hazaérkezett. Berlinből táv­­iratozzál. Mackensen vezértábornagy ma dél­előtti s m­anhal­ti pályaudvaron Berlinbe érke­zett. Dörgő hurrákiáltásokkal fogadta a közön­ség, a­mely a kordont áttörte. A vezértábor­­nagy végiglépett azután a díszszázad előtt, majd a „Deutschland, Deutschland über alles" hangjai mellett a váróterembe ment, a­hol felesége és jóbarátai üdvözölték. A birodalmi hadügyminiszter megbízásából Seekt tábornok jelent meg üdvözlésére­ a pályaudvaron. A ve­zértábornagy csak néhány órát tölt Berlinben, mert még ma tovább akar utazni Lauenburgba.­­ ,a Isisges gyermekek. Eecsember 5-én, pénteken délután fél négy órakor az Ulítiában Vértes A. József dr., az ideges gyermekek állami intézetének igazgatója, elő­adást tart az ideges gyermekek neveléséről. román kormánynak erőszakos erdélyi politi­kája miatt a romániai és az erdélyi román katonák közt most hatalmasan kiélesedett. Püspökladánynál nyílt harczra került a sor. Az erdélyi román katonaság nagy dühvel nekirontott a romániai katonaságnak és azt megfutamította.­­4 Egy román tiszt gonosztette. A Magyar Tájvizttti Iroda jelenti: Gyertyámos községben egy román tiszt tettleg- Inzultálta Schneider Róbert mérnököt, mert az állomáson őrizte harmincz vagyon fáját, nehogy elvigyék. Az inzultus ellen védekező mérnököt a román tiszt embereivel lefogatta és azt a parancsot adta, hogy óránként vágjanak rá huszonötöt. Kétszer véresre is verték szíjakkal és csak szüleinek közbenjárása mentette meg attól, hogy agyon nem sütötték. 4- Öngyilkos műegyetemi hallgató. Az Alkotás­ utcza 11. szlouj-bírában Sándor Gyula huszonhárom éves mű­egyetemi hallgató ma hajnalban főbelőtte magát. Mire a mentők a helyszínére érkeztek, meghalt. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. Tettének oka ismeretlen.­­ Stein tábornok Károly volt király elleni Bécabolygelentik. A ma reggeli lapok Czernirz Ottoffár volt közös külügyminiszter levelét köz­ük, a­mely megjegyzést tett Stein tábornok volt porosz hadügyminiszter most kiadott em­lékiratának egyik állítására. Stein tábornok —­ Így szól a levél — azt írja a 167. oldalon: „Rossz nyelvek azt állítják, hogy Károly császár nem ■veti meg az idegen aranyatA tábornok ezt nem azért mondja, hogy szembeszálljon egy rágalommal, hanem azért, hogy ezzel bizonyítsa Bécs megvesztegethetőségét, „a­hol a Kelet kez­dődik*". Czernin gróf azt feleli, hogy nem vi­tatja, el Stein tábornoknak azt a jogát, hogy­ bírálja Károly császár politikáját és elmondja, saját nézeteit a volt császár erényeiről és h­ibái­ról, de egyben kijelenti, hogy: „Károly császár minden pénzzel összefüggő ügyben tökéletesen korrekt és hozzáférhetetlen volt és a „rossz nyelvek" Stein tábornok könyvében ism­­ételt vádja rágalom, hu­ Witgánlevesek is küldhetők a megszállott német területekre. A belgák által megszállott Rajna-vidékre ezentúl mindenféle magánlevelek is küldhetők. A leveleken fel kell tüntetni a feladó nevét, foglalkozását, lakását; szolgálati bélyegző nem elég. Kereskedelmi és ipari levelek borítékjának az b üzleti levél« feljegyzést kell tartalmaznia. Ajánlatos levelezőlapon írni. Bérelt borítékot, korze­jeleket és általában titkos írást nem szabad használni. A rendelkezések betartását szigorúan veszik a megszál­lók ; a rendelkezések áthágásáért a küldemény czímzettját teszik felelőssé. A büntetés 6 hónapi elzárásra és 5000 frankra terjedhet.­­ Az Országos Kaszinó tisztogat. Az Or­szágos Kaszinó gondosan megvizsgálja most minden tagjának viselkedését a proletárdikta­túra alatt. Külön informácziós­ bizottságot de­legált, a­mely még a megszállott területen időző tagjairól is beszerzi a szükséges inforffiáczió­­kat. Ezen adatok alapján dönt a kaszinó ve­zetősége azoknak a kizáratása ügyében, a­kik hazafiatlan magatartásukkal érdemetlenné vál­tak arra, hogy ebben az előkelő körben helyet foglalhassanak. Egyébként a kaszinó e hó 8-án rendkívüli közgyűlést is tart, melyen úgy fog­ják megváltoztatni az alapszabályokat, hogy ezentúl a kaszinó rövid uton kiközösíthesse hazafiatlan tagjait. — Álhit a budapesti zsírhiány okáról. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Előttünk, sajnos, ismeretlen ele­mek azt a légből kapott hírt terjesztik szerte a fővárosiján, hogy Budapest lakossága azért szenved oly kínos hiányt zsírban, mert a katonaság élelmezési czéljaira­ foglalják le. Az ily módon esetleg nyugtalanított, lakosságnak tu­domásul szolgáljon, hogy a nemzeti hadsereg Budapesten állomásozó csapatai egyáltalán nem élelmezik magukat Budapestről s igy nyilvánvaló, hogy a főváros fogyasztási czéljaira szánt zsirmennyiséget sem veszik igénybe. Ilyen híresztelések csak rosszindulatból keletkeznek. Ezért minden hazafiasan gondolkodó embernek köteles­sége ily tévhitek terjesztőit feljelenteni, hogy ellenük a legszigorúbb eljárás megindíttassék. . — Öngyilkossági kísérlet az utczán. Ma éjszaka a mentőket kihívták a­, I­irály-utcza és Erzsébet-körút sarkán lévő Király-kévéház elé, a­hol egy eszméletlen állapotban lévő nő feküdt. A mentők megállapították, hogy a nő a bal karján felvágta az ereit. Mellette egy kis zeszikés feküdt, a­mivel valószínűleg az öngyilkossági kísér­letet elkövette. A nő személyazonosságát nem sikerült megállapítani, körülbelül huszohárom éves lehet. .A mentők a Rókus-kórházba szállították.­ ­ Megjött az első porosz szénküldemény. (K­enczvetis három vagyon cséplőszén érkezett a rákosi rendezőpályaudvarra. Vy Holnap érkezik a második szén vonat.) — Jiz Újság munkatársától. — Az Újság már régebben megita, hogy a gőzeleszántáshoz szükséges cséplőszénből 500 vagyont fogunk rövidesen behozni Németor­szágból. Több lap c­áfolata ellenére fentar­­tottuk értesülésünk hitelességét. Most azután meg is érkezett a első németországi szénkül­demény a rákosi rendezőpályaudvarra. Az éj folyamán jött meg a szénvonat, a­mely Kattowitzból indult és Szobon át jött és 95 vagyon cséplőszenet hozott magával. A szük­séges szerelvényeket a máv. küldte ki Kat­­towitzba. A második német szénvonatot is agi­­tálták már és ha semmi akadály sem jön közbe, úgy holnap ennek a vonatnak is meg kell érkeznie. — Nyilatkozat. Felkértek a következő so­rok közlésére:­­— A Magyar Mérnök- és Építészegylet, melynek én, tudomásom szerint a háború óta tagja sem vagyok, melynek helyiségeiben én már 13 év óta nem jártam, a mint azt a mai lapokban olvasom, ténykedésemet helyteleníti, mert a kommunizmus idején, kényszerű­ségből még néhány száz művésztársammal együtt egy díszítési munka tervezésén dolgoztam. A Magyar Mér­nök- és Építészegylet, mely most elevenek és holtak felett ítélkezik, a kommunizmus alatt tagjait, tudo­másom szerint teljesen magára hagyta és azokat sem moráls, sem más támogatásban nem részesítette, hanem beletörődött a körülményekbe. Mivel ezen dorgálási ítélet az én meghallgattatásom nélkül jogtalanul hoza­tott, elvárom, hogy ezen ügyet az én jelenlétemben újból letárgyalja, ellenkező esetben ellene rágalmazás miatt az eljárást megindítom. Budapest, 1919 deczember 4. Maród Géza szobrásztánál. — A villamos lépcsőjén utazott. A Búr. villamos egyik kocsija mg reggel zsúfolásig megtelve robo­gott végig a Lehel-utczán. A lépcsőkön és a villamo­son rengeteg ember lógott, a mikor szembejött egy bútorokkal megrakott kocsi és oly közel hajtott a villamos mellett, hogy a lépcsőn kapaszkodókat le­sodorta, így lesodorta a többek között Szenttamássy János harminc­hét éves törzsőrmestert, a­ki oly sze­rencsétlenül bukott le, hogy súlyos belső sérüléseket és koponyaalapi csonttörést szenvedett. Mire a men­tők a helyőrségi ■ kórházba szállították, meghalt, á­lótékonyczélű előadás. Rátkai, Gyárfás, Somogyi Kusi, Türk Berta,, Szőllősi Rózsi, Sándor Stefi, Szél Szakáll, Virág, Erdélyi, Pártos, Kovács, Tamás, Tacei­ca " még 4 artisteszám lép fel szombaton, deczember­­ 1/2 órakor a Fővárosi Orfeumban Herzmann Kál vari­eté-igazgató 50 éves jubileuma alkalmával a jótékonyozésű előadáson. Jegyek a Fővárosi Óra táránál kaphatók. 5

Next