Az Ujság, 1920. augusztus (18. évfolyam, 182-206. szám)

1920-08-07 / 187. szám

ROVÁS. Azt gondoljuk, nem szolgál senki az any­­n­yira szükséges egységnek, ha egyre a mási­kat okolja azért, hogy nincs meg. Az igaz­ság ? Az igazság akkor áll elő, ha az igazságok összessége harmonikusan egységbe olvad, nem pedig mint bunkóval egyikkel ez, másikkal gmaz­­e,­ bevághat vele valakit JF­­ F Igazán tudni akarja Gaál Gaszton, hogy a­­tisztviselő a bolsevizmus alatt miért volt ki­sebb hős, mint a gazda ? Nem azért, mintha nagyobb bolsevista, vagy gyávább lett volna. ■Hanem a tisztviselőnek élelmezési­ jegye volt, a gazdának pedig élelme. S valóban hiszi, hogy a bolsevizmus a rekvirálásból szárma­zott ! Ezer esztendő óta a háború rekvirált s a mostani háborúban mindenütt rekviráltak, mégis csak most, mégis csak nálunk lett bol­­seevizmus. (Harmadik Rovás­unkat a czenzura törölte.) A nagy fény. Ha rajtunk futana, Almássy Denise grófnő m­ai vallogatisát milliónyi példányban kinyo­­matnák,­i hogy egy évtizeden át ezen neveljük a magyar gyermeket és ifjúságot. Egyelőre betűzzük mi felnőttek és vének s legyünk meg­döbbent kortársai egy legendának, hogyan halt meg Tisza István. A mindennaposságnak minden méretéből ,kinő ez a drámai vég, úgy a­hogy szemtanúja ajkáról hallottuk. Szemtanú, a­ki egyszers­mind részese a drámának, bajtársa a hősiesség­ben ő is, az a feketegyász asszony is, a­kit betegsége köt a geszti magányossághoz. Nem mai emberek, nem mai magatartással. A nyil­vánosságnak ez az egyneműsége a magánélet­tel, a mi Tisza István alakját a vallomásban akaratlanul is fölmagasztositja és bennünket kortársakat törpe önteltségünkben ennyire megaláz. Mi megszoktuk a nagy szót, az ötös jambust, a haza, az eszme, a harcz és halál és kitartás frázisát, mint a nyilvános szereplés kellékeit. Nem is várjuk el sem magunktól, Sem másoktól, hogy lelépvén a dobogóról, le ne vessük a nagy pózokat és föllengző szem­pontokat. — Úgy akarok meghalni, a­hogy éltem, — nem futok el semmi elől, — segíteni akarok nemzetemnek... Ezek meghitt családi körben felhangzott nyilatkozatok. Olyan napon, a mi­kor kint véréért orditott a tönyeg s a b­alja közelsége nem puszta rémlátás/ Mik vagyunk mi hozzá képest, mi túlélők, mi mindent meguszottak, a kik elvegyültünk a tömegben s több-kevesebb keserűséggel zseb­­redugott kezünket szorítottuk ökölbe s a krízis elmúltával nagy hősiesen kibújtunk a veszély­telen napfényre és ünnepeltük erényeinket: mi nem tartottunk velük! A múltak hősei gyújtó példák és a férfi­erények, a h­azafiság, az eszméért való áldozat­­készség hajlama e példákon növekedik, a nagy idő, melyet földresujtottan élünk, egyetlen ilyen példát érlelt meg számunkra. A jelen hőse! A példa, hogy a mai kor is igényt tart hősies, tántoríthatatlan idealizmusra és lehe­tővé teszi, hogy olyanok legyünk is. A ma hősé­nek a története a megélt csoda hatásával le­gyen ránk. Merüljünk el a nagy fényben, me­lyet Tisza István áraszt reánk. Ezek a magyar erények, miket hirdetünk, ezek a magyar esz­mék, miket ő, egyedül ő, halálos komolyan fo­gott föl és szószerint alkalmazta elveit önön­magára. Minden városban ott kellene állania fennek a legférfibb férfi szobrának, minden Útmutatón ott kellene lenni a nevének s min­den iskolában kellene tanitania Tisza István példáján, hogyan kell élnünk és ha kell, hogyan­­ meghalnunk! .7' . 'V" . (7<?íX ' f\ i ' / > . ■ ( \ : 1920 aug. / l{ i | / ! A 'l Budapest, 1920. r;- r ^ ]yiryt XVIIl.7évfolyam, 181 szám* ~ ; pT Szombat, augusztus 7.~ , Előfizetési árak: "-’1 " " " " SZERKT.RZTftKÉfl­ t . Egész évre...... 280 K — | _____ w ___ Budapest, Rákóczi-út 54. sí.­­ Félévre-------— 140 » — » Épp! QW&&F& *7!B FgB jtSSBWSJk HSMI Telefon: József 13-X József 122-56 Negyedévre __ 70­­ — . ■■ —r ,•* J?'*53* ^---­Egyes szám ára Budapesten, kg JD&f |||| jfei mg TSj BBBk Budapest, Rákóczi-út 54. sz. •vidéken és a pályaudvarokon is|| ||| ||jg ||| Telefon:József 13-35,József 18-28 Elvételével minden nap? Wh bBHB. Sm­oD Budapest, Erzsébet-körut 43. /Tisza István gyilkosai. (Almássy Denise grófnő koronatanú kihallgatása.) —­isz Újság tudósítójától. A nagy per tárgyalásának mai, ötödik napján az ér­deklődés középpontjában Almássy Denise grófnő, meg­boldogult Tisza István unokahuga állott, a­ki a forradalom napját a Roheim-villában Tiszával együtt töltötte (és ott volt, a mikor a gyilkosok kioltották a nagy magyar nemes életét. Néma tisztelet fogadta a grófnőt a terembe való lépésekor, a hallgatóság padsoraiból felemelkedtek és a tárgyalást vezető százados székkel kínálta meg.. Végtelenül egyszerű, minden díszítés nélküli fekete kosztüm volt rajta, fekete szalmakalapján széles fehér szalag. Gyorsan beszél, de igen szabatosan, a fájdalom megremegteti a hangját és gyűlölet lángol a szeméből, a­mikor, mint a gyilkosság egyik értelmi szerzőjéül Károlyi Mihályt nevezi meg. Órákon át tartó kihallgatása alatt néma csend volt a teremben, izgalom ülte meg a lelkeket, a legközvetlenebb szemtanú tett vallo­mást, az ő karjaiba dőlt a haldokló Tisza és a véletlen műve, hogy a gyilkosok egyik golyója nem sebezte halálra a grófnőt. Lepergett a főtárgyaláson a legvényegesebb film, 1918 október 31-ének története a Tisza-villában. És kiderült, hogy Dobó István nem az a mások által vezetett, ittassággal védekező ember, mert ő is fegyvert emelt Tiszára és a gróf életének utolsó perezében az ő fegyverét fogta meg és igyekezett a földre nyomni. A mai tárgyaláson tett vallomást a Roheim­­család házvezetőnője, Csermák Rezsőné és azok, a­kik a for­radalom napján a villában tartózkodtak. (Tiszánét nem hallgatják ki.) Mondada Jenő dr. százados­ hadbíró bejelenti, hogy a mai napon a tanuk kihallgatását­ kezdik meg. Tisza István grófné orvosi bizonyítványt küldött. A biróság ezért Tisza özvegyének kihallgatásától eltekint. (A gyilkosság szemtanúja.) Almássy Dániáé grófnő felszólításra elmondj­a Roheim-villában végbement eseményeket. Délelőtt ment ki a villába, Tisza azonban minden ajánlatát visszautasította, noha a grófnő megmondotta neki, hogy vele él és bukik a nemzete. A Hermina-uton a délelőtt folyamán többször vol­tak kisebb csoportosulások, Tisza az íróasztalára állott és az útra népet­­é is csak feleségének kérésére ment a belső szobákba. Almássy grófnővel együtt jött ki a házmestere, Konrád Péter is, a kinek Tisza svét levelet adott át, az egyik Lukachieh vá­rosparancsnoknak, a másik Hadik János grófnak szólott és azonos szövegben azt árja benne Tisza, hogy bárhova szólít­sák, oda fog menni, ahová hivják, hogy végveszélyben lévő nem­zetét megvédje. , Az első vendége a villának Sándor János volt belügy­miniszter, Tisza sógora volt. Mialatt ott tartózkodott, egy csomó katona jött a villába és egy hosszú, esőköpenybe öltözött alak minden áron Tiszá­val akart beszélni. Tiszánál revolver volt ,, figyelmeztette is az idegent, a­ki Gartner Marczellel azonos, hogy revolver van nála. Nem látott a csendőjük közü­l egyet sem, nagybátyja azt mondta, hogy nem ő írta őket oda. Határozottan emlékszik, hogy Tisza beszélgetés közben mondotta, hogy szeretne élni azért, hogy nemzetét megmentse. Ebéd után Sándor Jánost Tisza unokaöcscse, Radvánszky Béla dr. báró a városba kísérte és megmondotta, hogy nyomban visszajön. (Megjelennek a gyilkosok.) Már sötétedett, a­mikor egyre nagyobb lövöldözést hallottak, pár percze­el később éles csengetés hallatszott, Dömötör László inas siránkozva lőtt be a szalonba és könyö­rögve mondsta : i»Kegyelmes uram, ugorjon ki az ablakon«. Tisza érdeklődött, hogy ki érkezett, megtudta, hogy nyolcz katona jött, a­kik őt halálra keresik. Dömötör egyre jobban zokogott, mire Tisza megver­egete a vállát és igy szólt: »Köszönöm, hogy ilyen hűséges cselédem vagy, az isten áldjon meg.* Tisza azután inkább magának, mint környezetének mondotta halkan: »Nem ugrom én sehová, a­hogy ütem, úgy fogok meghalni.” Kiléptek a szaloniszon, elől Tisza, utána Tiszáné és Almássy Denise. Egészen közel, egyenes sorban néhány ka­tona állott, a fegyvert lövésre készen tartva kezükben. Kö­zépütt állt az a katona, a­kiben felismerte Dobót, hozzá jobbra egy fiatal szőke, kékszemű ember, balról pedig egy magasabb barna. Ez lehet az, a­kit Pogánynak mondottak. Képen látta az arczát, de nem tudta felismerni. (A gyilkosság.) A negyedik ember a hall ajtajában volt és a grófnő csak a­ szilhuettjét látta. — Nagybátyám azt mondotta, hogy mit akarnak ? — vallotta a grófnő —mire megmondták neki, hogy őt keresik. Mind a három­ ember beszélt, leginkább Dobó és az az ember, a­kit Pogánynak mondanak. Kérdezték tőle, hogy mi van a kezében, mire Tisza felelte : »Az enyémben revolver, a tietek­ben puska.« Többször megismételték, a felszólítást, mire Tisza a revolvert a tükör alatti állványra tette. A katonák engémet és a nagynénémet is felszólították, hogy távozzunk. Dobó a nagynénémhez így szólt: »Kegyelmes asszonyomhoz van sze­rencsém ?« Az igenlő válasz után Dobó azt mondta, hogy menjen ki, de na­gynéném,azt,felelte, hogy nem megy. Ekkor párbeszéd kezdődött Tisza és a gyilkosok között. Kérdezték tőle, hogy ki az oka a háborúnak és a szenvedéseknek. Nagy­, bátyám azt felelte: »Azt nem tudom, fiaim, én nem.” Ekkor Dobó kezdett beszélni, hogy ő nyolcz éve katona, négyszer sebesült meg, a felesége közben hűtlen lett hozzá és hogy­ erről ki tehet ! Folytatták felszólításaikat, hogy álljak odébb, végül pedig az egyik fegyvere csövével próbált eltaszítani, de én nem álltam félre. Dobó fejét hátrafordította, Sztany­­kovszkytól megkérdezte, hogy megvan­-e végig az önnge­köttetés. »Megvan« —­ volt a válasz és ekkor Dobó így szólt: »Kegyelmes úr, ütött a végső óra.* — Nagybátyám erre egy »ah «-kiáltással Dobónak ug­rott, hogy a fegyverét lefogja, én is feléje ugrottam és ebben■ a pillanatban eldör­dütt a sorrlüz. Éreztem, hogy kissé rámdőlt, elvesztettem az eszméletemet és mikor újra kinyitottam a szememet, nagynénémet a túlsó oldalon láttam feküdni. A szófiában már nem volt senki, de nagy volt a lőporfüst. Nagybátyám még élt és azt mondta: »A fejem.« Végigtapo­gattam a fejét, de fején nem éreztem semmit. Az első lövés,­­ a­mit észrevettem, a haslövés volt.­­ • További kérdésekre elmondja, hoogy impressziója az, hogy mind a három lett. .­ . f (A szembesítések.) A tárgyalásvezető ezután Hüttnert a grófnő elé állítja, a ki kijelenti, hogy ő nem látta. Sztanykovszky nem felismeri azt, a kinek szilhuettjét az ajtóban látta. Isobóban felismeri a Dobót szembesítik Almássy Denise grófnővel, grófnő azt az embert, a­­ki a középen állott. Határozottan fel­ismeri, csak most rosszabbul néz ki Dobó. Ezután a maga sebesüléséről beszél, majd megemlíti, hogy a­mikor ebéd után Sándor János és Radvánszky báró eltávoztak, a szomszédban lakó Balázs Béla volt főispán levélben figyelmeztette Tiszát a veszedelemre és kérte, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket. Tisza mosolyogva mondotta: »Az intézkedéseket majd megteszik (és itt az ég felé mutatott) ott.* Almássy Denise grófnő további vallomásában elmondja, hogy egy főhadnagy a gyilkosság után személyesen meg akart győződni arról, hogy Tisza valóban meghalt-e. Tisza István nem hátrált, csak ráugrott Dobóra és akkor látta, hogy a Pogánynak nevezett egyén nyugodtan czélozva Tiszára lőtt. Tudomása szerint­­ Tiszán három főseb volt. Egy hátul, a hónalja alatt, egy, a mely a bal felső kart el* törte és egy, a mely a has alatt érte. (Károlyi Mihály a felbujtó.) Lengyel védő kérdezi: Grófnő kiket tartott annak*, idején a merénylet háta mögött álló felbujtóknak ? Almássy grófnő: Kétségkívül Károlyi Mihályt és környe­zetét. További kérdésekre elmondja, hogy Tisza Istvánt a legnagyobb terror közepette temették el. A grófnő ismerteti a gyilkosság ügyében történt kihallgatásait, a szembesítések történetét, mire a tárgyalásvezető a vádlottakat kérdezi meg, hogy a grófnő előadására vannak-e megjegyzéseik. Dobó ekkor ismét nagy bőbeszédűséggel, idegesen kapkodva adta elő mondanivalóját és tiszteletlen viselkedése miatt rendre is utasították. Dobó akarta indítványozni, hogy vizsgálják meg a grófnő látóképesség­ét és emlékezőtehetségét. Még az orvosszakértők intéztek kérdéseket Almássy grófnőhöz. Noha közel állt Dobóhoz, alkoholszagot nem érzett. A grófnőt a biróság megeskette vallomására, mire szünet következett. (Csermák Rezsőné vallomása.) Szünet után Csermák Rezsőnét hallgatták ki mint tanút. Tanú a Ro­heim-család házvezetőnője és felismeri Sztanykovszkyt. Ezután Dömötör László kihallgatása kö­vetkezett, a­ki Tisza István inasa volt. Elmondta, hogy egy üvegajtón keresztül belátott a haliból a szalonba. (» Hát kérem, ezt nem köszönjük?.­, IVészeli Margit, a­ki Rokigimók szolgálatában állott, volt a következő tanú, ma­jd Roheim Gézát és­ végül Szamosi Armandót. Az Újság munkatársát hallgatták ki, a­ki ön­.,­ként jelentkezett tanuságtételre. Szamosi elmondta, hogy a gyilkosság után a főkapitányságon találkozott Sándor Jánossal és tőle hallotta, hogy Tiszára rálőttek. Telefonon érdeklődött a villában, a­honnan Dömötör megerősítette a­­hírt, erre felrohant Dietz főkapitányhoz és jelentette neki a dolgot. Onnan szintén telefonáltak, majd mintegy nyolcvan­­tizen­egy autón kimentek a helyszínére. Az autó közben elakadt, ezért ő egy ismerősével frakkeren ment tovább s elsőnek érkezett a villába. Alig tartózkodott ott tiz perczig, egy fiatal tüzérhadnagy jött és kérdezte, hogy meghalt-e a kegyelmes ur. Mondtuk neki, hogy meghalt. Erre ő mondta, hogy Linder parancsőrtisztje s mutatott egy szolgálati jegyet is, melyen ez a név volt: Sas László. A hadügyminisztérium és a kormány nevében jött részvétét kifejezni, — mondotta. Radvánszky báró erősen a szemébe nézett és a részvétnyilat­kozat után ezt mondta: „Hát kérem, ezt nem köszönjük.* Erre a hadnagy elment. A tanú május és június hónapokban az I. számú belgyógyászati klinikán feküdt. Itt egy ízben szóba került a Tisza-gyilkosság és ekkor betegtársai emlí­tették, hogy Sas László is ott feküdt. Egy rendőri tudósítás­ból úgy tudja, hogy ugyancsak ez a Sas László szerepelt a Magyar Bank elkommunizálói között is, jelenlegi tartózkodási helyét nem tudja. — Mondada dr.: Ili volt a szolgálati. HSiffM ru* »-» n.ni«fi n

Next