Az Ujság, 1920. szeptember (18. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-21 / 223. szám

.• v ' / '■ •' /- t,'„„ i -21 & j Mv*a e&y korona» Budapest, 1920. XVIII. évf­oly­am, 223. szám. '^JlQ’^TTE Kedd, szeptember 21. Előfizetési árak: mm SZERKESZTŐSÉG: Egész évre —_ 280 K — t ——. _____ ______ Br ____ Budapest, Rikócai­ ut 54. **. Félévre---------- 140 K —­­ fSH|­SS ff"? B® r­lllWBlR flSA ztOSUM Telefon:ló««| 1S­S6,Józsefigi-M Negyedévre__ 70 » —­­ M {§» §§1 #jgf| — Egy hóra......... 25 *­­» ||f M­gi WL ÉM KIADÓHIVATAL: Egyes szám ára Budapesten, IljF IjB fSsS Sff S B Jfj? ma W$ jm«|| Budapest, Rákóczi-út 54. UL vidéken és a pályaudvarokon ffrffl ||| 1|S * uSfilk Baji Telefon: Jiztal W-36,Jexeel 18-20­­ ..... n&m uu wn kivételével minden nap. ** WS* Budapest, ErzSébet-Körut 43. Csonka Magyarország — nem ország, i Egész Magyarország — mennyország!­­ * liberálisok napja. vAT mikor sorra megemlékezünk Bethlen István, Rupert Rezső és Sándor Pál beszédé­ről, hűvös tartózkodásunkból ezeknek a nyilat­kozatoknak elementáris igazságai nem csalo­gatnak ki. A politikában az igazságok sohasem győzedelmeskedtek a czélokon s meggyőző erejük megtörik a pártérdeken, az elfogultsá­gon s egyszerűen azon a pszichológiai tényen, hogy az ellenkező igazság mint czélunkat nem szolgáló, eszünk járását és érzelmi világunkat kellemetlenül érintő inkább a szenvedélyt kelti föl, mint a gondolkodást oly irányban, hogy eddigi fölfogásunkat a hallottak alapján revi­deálnék. Mégis ezek a megnyilatkozások nagy nem­zeti értékűek. Szinte rendszerbe olvadón há­romfajta ember három irányba gondolkodva ugyanarra a megismerésre jut. Bethlen István­ban a históriai hagyomány és a praktikus kül­­politikus az ország megállása és jövője érdeké­ben, Rupert Rezső a magyar közép- és termelő­osztály lelkülete szerint a társadalmi megélhe­tés és a magyar kultúra érdekében száll síkra a liberalizmusért és végül Sándor Pálból x­xxxxxxxxxx zsidóság daczosan keserű és férfiasan bátor kifakadását halljuk: csupa vád és csupa ráfogás, hát hol vannak azok a bűnök, melyek alapján ki akar­nak lökni bennünket a tisztességes emberek sorából és magyar polgárságunk becsülettel szerzett jogaiból? Sándor Pálnak olyan exponált antiszemita vezéremberek gratuláltak, a­milyen Gömbös Gyula, a MOVE és Szmrecsányi György, az ébredő magyarok elnöke. Ez se vezessen félre senkit a mai nap politikai hatása dolgában. Marad minden a régiben ! Bethlen István kül­politikai, Rupert Rezső keresztény belpolitikai, Sándor Pál zsidó manifesztácziója a magyar­ságához való ragaszkodásához a kurzus híveit nem fogja megingatni. x x x x x x (Itt a czezura 42 sort törölt.) Mert súlyos az optikai csalódás, a magyar tár­sadalom többsége lélekben nem áll e politika mögött. Két hatalmas beszéd, tartalomra, súlyra és terje­delemre is nagy szónoki teljesítmény kötötte le ma délelőtt a nemzetgyűlés figyelmét. Megállapíthatjuk, hogy a numerus clausus vitájának egyik legnevezete­sebb napja a mai, mikor Rupert Rezső és­­Sándor Pál mondtak hosszabb beszédet a javaslat ellen, Rupert azzal kezdi, hogy a néplélek lehet beteg is és ilyenkor a néplelket törvényhozónak elfogadni nem lehet. Ha a nép szenvedett, akkor elfogja a bosszúvágy és bűnbakot keres. Két bűnbakot találnak most : az egyik a liberalizmus, a másik a zsidóság. A liberaliz­must összetévesztik a kapitalizmussal, holott a libera­lizmus nem egyéb, mint a szabadság, egyenlőség, test­vériség elvének megvalósítása a politikában. A ma­gyarság az ország lakosságának 95 százaléka és sem tehetségre, sem intelligencziára nem élt a zsidóság mö­gött ; nincsen hát szükség erőszakos eszközökre a zsidó­ság ellett. (,­,Dolgozni kell!“) Dolgoznunk kell és akkor lebírhatjuk a zsidó kon­­kurrencziát. A háborút elvesztettük, mert olyan nagy emberek, mint Gömbös vezérkari százados úr, itthon maradtak. A hadsereget nem kellett demoralizálni. Békét akart a király és békét akart az éhező front. Az éhség demo­ralizált, így történhetett, hogy a hatalom kalandorok kezébe került, keresztény és zsidó kalandorokéba egy­aránt. A­mikor nemzetünket meg kell menteni, nem lehet azt a zsidóságot elnyomni, a­mely ennek a hazá­nak hű fia. A helyett, hogy a gazdasági regenerálódás munká­jához látnánk, lázítjuk az országot heczpoltiká­al. Hosszasan, érdekesen és igen nagy stúdiumra valló módon beszél a liberális politika múltjáról, keletkezé­séről, okairól és foglalkozik általában olyan históriai kérdésekkel, melyeknek megvitatása kellő világításba helyezi a zsidókérdést és az elmúlt liberális korszakot. Fejtegetései érdekesek és tanulságosak. Rupert egy és háromnegyed órát beszél. Beszéde végén a földmű­vesképviselők élénken gratulálnak neki. Egyébként azzal fejezi be, hogy a liberális politikát helyes irányban tovább kell folytatni és ne hagyjuk magunkat beteges tömeghangulatokkal vezetni. Az országot csak a kultúra mentheti meg. Utána Gömbös Gyula szólal fel személyes kérdésben és azt mondja, hogy huszonhárom hónapig volt a harertéren, mint vezérkari tiszt. Gömbös után Dolner Béla mond beszédet­ ,Sándor Pál megvédelmezi a zsidóságot.) Hosszabb szünet után Sándor Pál következik. Azzal a régi igazsággal kezdi, hogy az ország csak akkor áll­hat talpra, ha az egész lakosság minden erejével ösz­­szefog. Az itt tárgyalt javaslatokat az termelte, hogy a zsidóknak olyan bűnöket tulajdonítanak, a­melyeket hangoztatnak, de bizonyítani nem tudnak. A közbeszólások özönével szemben nyugodtan, hig­gadtan megáll Sándor Pál, a­kit egyáltalán nem hábor­gat azoknak az uraknak a lármája, a­kiknek csak egy negatív tehetségét ismerjü­k eddig , hogy a szónokokat zavarni tudják. Emelt hangon jelenti ki : Mi zsidó vallású magyarok sohasem ismerjük el, hogy nemzetiség vagyunk. Törvényes jogunk az, hogy minden tekintetben egyenlő jogú magyar polgároknak tekintsük magunkat. Magyarországon lehet pár ezer czionista. De azt eré­lyesen és határozottan tagadom, hogy mi, a­kik itt élünk, a­kiknek ősei is itt éltek és dolgoztak, nem vol­nánk magyarok és hogy tőlünk a honpolgár­ságot el le­hetne venni ! (Kik támogatták a forradalmat ?) Minden bűnt, minden nemzetrontást a zsidókra akarnak kenni. Hát én majd elmondom, — folytatja Sándor — azt, a­mit az október 31-iki események köz­vetlen előzményeiről tudok. Neveket nem akarok em­líteni, de ha kívánják, parlamenti bizottság, vagy bár­milyen bíróság előtt felajánlom a teljes bizonyítást. Az októberi forradalmat az itt levő kiváló poli­tikusok közül majdnem valamennyi támogatta. A je­lenleg itt ülő politikusok szóban és írásban állandóan dicsérték, sőt dicsőítették ezt a forradalmat és annak szereplőit. Én nem tettem ezt, én nem tettem le az esküt sem, mint azok az urak. Sem akkor, sem később. Október 20-ika előtt, körülbelül két héttel a forra­dalom előtt még Ausztria császárja kiáltványt adott ki Ausztria népeihez, a­melyben az összes örökös tar­tományokat szabadnak nyilvánította. A csapatok a hadseregfőparancsnokság útján kapták meg ezt a kiáltványt, azzal az utasítással, szavaztassák meg a legénységet, királyságot akar-e vagy köztársaságot ! Krausz tábornok iratai szerint a katonaság a köz­társaságot akarta. — Még mielőtt a zsidógyerekek odamentek volna ! — kiált közbe Balla Aladár. Azok a férfiak, a­kik ma itt ülnek, tekintélyes állá­sokban és pozícziókban, beszédekben, csikkekben, me­morandumokban dicsőítették a forradalmat és azokat, a­kik a forradalom élén állottak. („A forradalmat nem lehet a zsidók nyakába sózni!“) Néhány izgatott hang neveket­­ kér, erre Sándor Pál egy gépírásos névsort tesz le a szomszéd padra. A listát kézről-kézre adják a képviselők, de Sándor Pál ezután sem hajlandó a karzatok nyilvánossága előtt nevekkel előhozakodni. Ezek az urak még akkor is Károlyi szekerét tolták, — folytatja Sándor Pál — mikor Lovászyék kiléptek a pártból. A forradalmat nem lehet a zsidók nyakába sózni. Egy mát vezető férfiú háromezer katolikus testület nevében ajánlotta fel szolgálatait a forradalomnak. — Majd felelek erre! — szól idegesen Roller István. — A második vád az volt, hogy a zsidók a románo­­kat dédelgették az invázió alatt — mondja Sándor. — r) Hol van erre a bizonyítékt Hól vannak a bírósági ira­al­a­tok, a­melyek ezt' igazolnák ! Nyolczszázezer magyar*' ' zsidót így megvádolni nem lehet.­A legsúlyosabb vád az, hogy a zsidók a világ­háborúban nem hozták meg azokat az áldozatokat, a­mikre kötelezve lettek volna. Szemere Bertalan könyvé­ből felolvasott részletekkel bizonyítja, hogyan teljesí­tették a zsidók kötelességüket a szabadságharcz alatt. (Szólásszabadság!)­­ Somogyi látván és még néhány snájdig ifjú állan­dóan közbeszól, egy részük gúnyolódik, más részük kiabál. Semmiképpen sem akarják megengedni, hogy Sándor Pál, a­kinek ebben a Házban a legnehezebb a helyzete, mert csaknem egyedül képviseli az egész nemzetgyűléssel szemben a megvádolt zsidóságot, nyu­godtan felelhessen az ötnegyedéve harsogó vádakra. Pető Sándor indulatosan azt kiáltja Somogyi felé, hogy valóságos vesszőfutás a, a­mit velük csinálnak. Jog­védelmet kér az elnöktől. Grieger Miklós felpattan a Helyéről és Pető­­felé kiabál: — Ez szemtelenség, tartsa a száját! Az elnök, a­ki a nagy zajban nem hallotta, meg­ismételteti szavait, mire rendreutasítást kap. (Százharmincznégyezer zsidó volt a fronton.) Sándor­ ezután Indítványt terjeszt elő, utasítsa a nemzetgyűlés a honvédelmi minisztert, hogy hat hóna­pon belül vallásmegoszlás alapján mutassa ki, hogy fe­lekezetek szerint mennyien vettek részt a világháború­ban, hányan estek el, mennyi rokkant meg és hányan kaptak kitüntetést ? A statisztika szerint­ a­z 58. gyalogezred 91 tiszti halottja közül 11 zsidó volt. — Ki volt az ezredparancsnok, — kérdezi egy el­més közbeszóló, a­ki nyilván a 41 tiszt hősi halálára is azt mondja, hogy mit­yilt. Sándor Pál ezután bizonyítja, hogy Prohászka múltkori statisztikájának adatai nem felelnek meg a valóságnak. A hadvezetőség megállapította, hogy a fronton száz­­hartmincznégyezer zsidó katona volt és helyőrségi szolgálatot teljesített körülbelül 29.000.­­ Beszéde végén különös pátoszszal és hevülettel szól Sándor Pált a­kit most mér senki nem zavar, sőt so­kan m­egilletődve hallgatják. A zsidókról — úgymond — nem lehet elmondani, hogy magyarságukat megta­gadják. A becsületes keresztény és a becsületes sí­­dd erkölcs között különbség nincsen. A zsidók legfőbb törekvése az asszimilálódás. Prohászka beszédében sok igazság van és alkalmas, arra, hogy szolgáljuk a megértés ügyét. A zsidók hajlandók a legmesszebbmenő áldozatot hozni a hazáért, de magyarságukban megaláztatást­­ nem tűrnek. Beszédét így fejezi be: Hitünkért képesek vagyunn­k meghalni, de szellemi gettót nem tű­rtunk. A botot, a­mely bennünket üt, megcsókolni sohasem leszünk hajlandók ! A rendkívüli hatású beszéd végével számosan üd­vözölték Sándor Pált, a­kihez legkeményebb politikai ellenfelei közül Szmrecsányi György és Gömbös Gyula is odamentek, hogy gratuláljatok. ^ JDéa.l.tájt. feltomftíja;édat«3.^S.f JTÜ véget SM«e - Rupert Rezső a liberalizmusért, Sándor Pál a szellemi gettó ellen. (Rupert és Sándor Pál a numerus clausus ellen. — Csak a kultúra mentheti meg az országot. — „Szellemi gettót nem tűrünk!" — Mennyi zsidó volt a fronton? — Mit mond a hadvezetőség ?) ROVÁS. ROVÁS. (Első Rovás-unkat a czenzura törölte! * „A­ miniszter úr első beszédében tiltakozott a ráfogás ellen, mintha a numerus clausus fele­kezeti politika lenne. Az összes szónokok nem­­törődtek ezzel a tiltakozással s úgy látszik, alighogy elhangzott, maga a miniszter sem. . . • 1 . Patológiát emlegetett egy közbeszólás Rupert Rezső beszéde alatt. Bizony ez roppant jellemző. Goethe szerint, a­hol a fogalom hiányzik, ott kellő időben beáll a szó. A­mit Rupert mondott, az Magyarországon kívül mindenütt magától értetődő igazság. A közbe­szóló szerint azonban az egész világ megőrült. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában, Hiszek egy isteni örök Igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában.

Next