Az Ujság, 1920. november (18. évfolyam, 259-282. szám)

1920-11-03 / 259. szám

? 1920. AZ ÚJSÁG XI. 3. tisztviselők jogviszonyainak szabályozását, a zsidókérdés,­­ lakáskérdés, a téli fűtés és ruházkodás megoldását­ és a mun­­kásbiztosító államosítását. Követeli ennek az intézménynek megtisztítását a destruktív zsidóktól és a kik­eresztekedett zsi­dóktól. ■ ' • ~ A nemzetgyűllés holnapi Ülése. ^ A nemzetgyűlés holnap délelőtti ülésé­n, mint annak idején megírtuk, Rakovszky István az elnöki székből enun­­cziácziót fog tenni az ismert Ereky-—Korányi-féle konfliktus­­ban. Ez hosszabb házszabály vitára fog alk­almat adni, a­melyben a kormányzópárt több tagja fog résztvenni pro és kontra. Tisza emléke előtt hódol az ország. (Rákosi Tisza szellemét idézi. — A veszprémi ünnep. — Szász Károly beszéde.) Vasárnap délután­­öt órakor éppen két éve .folt. Az októberi sárba, mely kiontott embervér- MrJiöits*edttttf­enanyatlott a­ nemzet legnagyobb­ja, talán azt is mondhatnánk, hogy az egyetlen nagy, a­kibe kapaszkodhatott volna az egész sü­­lyedő világ, melyet Magyarországnak neveztek akkor. Az orgyilkosság második évfordulóján, mi­kor mellünket verve sóhajtunk el egy ruk­a culpát azért a mi nagy bűnünkért, hogy a félelem der­medtségében még fölzokogni is alig mertünk Tisza István holtteste fölött, az ő emlékét sóhaj­­tón idézve hajtja meg fejét halhatatlan emléke­zete előtt az ország. És idézi ezen a napon a nagy­ geszti árnyékot, zokogva hívja szellemét, lelkét, géniuszát, mely egyedül mentheti meg azt, a­mi e széles világon még magyarnak menthető. Vasárnap délután az egész országban meg­lebbentek a gyászfátyolok és könnyes emlékezés szavai bólogattak a huszadik század legnagyobb magyarjának néma kriptája felé. Emlékünnep a Nemzeti Társaskörben. Vasárnap délután öt órakor a Nemzeti Társaskör dísztermében fényes közönség gyülekezett Tisza István gróf gyászdrapériával övezett arczképe előtt, a fehér falak között, melyeknek egyszerűsége mintha az ő pu­ritán, férfias, daczos és büszke egyéniségét sugározná. A széksorokban és a falak mentén ott látjuk az ő egész régi Magyarországát, azokat, a­kik vele dolgoztak, a­kik közel álltak szívéhez. Olyan ez a díszes, előkelő, fe­­keteruhás társaság, mint egy nagyúri család, mely a család fejének emlékezete előtt hódol. A széksorokban egymásután üdvözöljük a régi, ismerős arczokat. Fel­ismerjük Hazai vezérezredest, Ghilliany Imrét, Jan­­kovich Bélát, Balogh Jenőt, Skerlecz Iván báró volt horvát bánt, Simontsits Elemért, Herczeg Ferenczet, Heinrich Ferenczet, Nemes Antal püspököt, Papp Géza bárót, Horthy István tábornokot, Perényi Zsigmond bárót. Ott ül Hegedűs Doránt, Lánczy Leó, Krausz Si­mon, Harkányi János báró, Kaffka László, Ilosvay La­jos, Szilágyi Lajos, Lőrinczy György, Kállay Tamás, Angyal József, Kétly Károly báró, Bálint Rezső és Grósz Emil professzorok, Váry Albert főügyész, Ná­­dassy Imre főkapitány, Fazekas Ágoston alispán, Zsi­linszky Mihály, Mattyasovszky György, Révai Mór, Vargha Gyula, Réz Mihály, Kozma Andor, ott látjuk s, második honvédhuszárezred — Tisza ezrede — tiszti­karának küldöttségét. A régi országgyűlésnek sok-sok tagja van jelen, volt miniszterek, egyetemi tanárok, előkelő, hatalmas urak, a­kik egyáltalán nem tolaksza­nak, átengedik helyeiket a gyönyörű hölgyközönségnek s finoman, szerényen, föltűn­ést nem keresve, meghú­zódnak egy sarokban, vagy egy ajtófélfának támasz­kodva. A német követség is képviselteti magát. Vi­szont a kormány részéről és a nemzetgyűlés részéről senkit sem látunk. Pontban öt órakor, abban a perezben, a­mikor Tisza István nagy szívét ma két éve a bérgyilkosok golyója átjárta, helyet foglalnak az emelvényen Lukács László, Kuthy Lajos báró, Beöthy Zsolt, Rákosi Jenő és Horánszky Lajos. Beöthy Zsolt emelkedett szavak­ban nyitja meg a Tisza István emlékbizottság nevében az ünnepi gyűlést és azt mondja, hogy miként a páduai egyetem dísztermében büszkélkedő felírás ezt hirdeti. Ezek a falak még visszhangozzák Galilei nevét, azon­­képpen elmondhatjuk, hogy ebben a teremben ezek a falak még visszhangozzák Tisza István szavát. És ne­vét eleste után két esztendővel visszhangozza már hegy és völgy széles e hazában. Beöthy ezután felkéri Rákosi Jenőt, h hogy az ő friss koszorúkkal teli zászlaját hajtsa meg Tisza nagy emléke előtt, Rákosi Jenő Tisza Istvánról. Rákosi Jenő, a nemzet ünnepelt nagy public­istája és írója, magasan járó, a szívek legmélyebb rejtekében is visszhangozó szavakban emlékezik meg Tiszáról, mű­­vészlelke rembrandti portréját köti meg a nagy ma­gyarnak. Kifejti a közönség állandó helyeslése közben, hogy ebben az országban fel kell támadnia Tisza szellemé­nek, erkölcsének és jellemének, hogy feltámadhasson az ország. Nem politikáról van itt szó, nem politikának kell itt feltámadni, hanem az ő szellemének ! A nemzet géniuszától fogant és született szellem ez, a mely his­tóriánk nagyjaiban alkotólag égett és a melyet ő ben­ne egy korcs, megtántorodott,elvetemedett nemzedék pró­bált megölni. Nem hívja tetemre a gyilkosokat, ő a lelki­­ismeretfurdalás parazsát az orgazdák agyvelejébe sze­retné plántálni, mert neki a bérgyilkosnál ezerszer na­gyobb bűnös az orgazda, a­ki jólétben él, vagyont és ha­talmat gyűjt és az aljas szenvedelmeket szolgáló nyomo­rékokat használja fel a czéljai eszközéül. Elmondja ez­után kritikáját arról az eleműre rothasztott közszellem­ről, mely lehetővé tette, hogy Tiszát megölhették. „Nem az a legrettenetesebb, hogy megölték, hanem az, hogy megölhették !“ ,,Tisza szellemét, hitét, szeretőtét, erejét.” Végül emelt hangon, magasztos szavakban idézi Tisza lelkét a nép számára, Tisza jellemét a magyar férfiak számára, Tisza puritán önzetlenségét a magyar közügy szolgálatára, Tisza szellemét az államférfiak számára, Tisza keresztény hitét, türelmét és szeretetét mindenki számára, Tisza férfierejét a nemzet számára.­­Nagy tetszés és taps.) — Mert bizony, mondom tinéktek, — fejezi be be­esődét Rákosi Jenő — hogy e nélkül, az ő lelke, az ő hite, az ő ereje nélkül maradván, nem él meg a mi Magyarországunk. Rákosi nagy tetszéssel és meghatottsággal hallga­tott­ beszéde után­ Horánszky Lajos, Tisza kiváló élet­­irója olvasott fel egy fejezetet készülő munkájából, Tisza István és a világháború czímen. Nagy lelkesedése és tisztelete Tisza emléke iránt nem hatalmasodik­­ el annyira Horánszky előadásában, hogy meg ne éreznénk: a történetíró objektivitása és alapos tárgyismerete be­szél ! Megkapó szavakkal festi Tisza küzdelmét a há­ború ellen, viaskodását a háborúval, néma mártírom­­ságát a rászórt rágalmakkal szemben és hősi bukását. A közönség megilletődéssel hallgatja. Végül Beöthy Zsolt indítványára elhatározza az ün­nepi gyűlés, hogy egy küldöttség Gesztre utazik és a temetés második­­évfordulóján koszorút helyez Tisza sírjára. Ez alkalommal az özvegy grófnénak a gyüle­kezet hódolatteljes tiszteletét és részvétét fejezi ki. A Plantfisp Protastans ProsSa­nta Társaság Tissa ecnléstánsok- A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság­ vasárnap délben tizenkét órakor a Deák­ téri evangélikus egyház dísztermében a reformáczió megszületésének emlék­napján, mely egyben a magyar protestantizmus nagy fiának, Tisza István grófnak a halála napja is,­­ ün­nepi ülést tartott. Petri Elek református püspök elnöki megnyitója után, melyben azt mondta, hogy a refor­­máczió nem csupán tisztító proeresszus volt, hanem a lelkek egy hatalmas fellendülése, mely az evangéliumi igazságnak és szabadságnak, a keresztényi egyenlőség­nek és testvériségnek szent eszméjével ajándékozta meg a világot. — Ballagi Aladár, az egyetem prerektora tartott igen magas színvonalú előadást a kereszténység egységéről. Majd az ősz Vargha Gyula szavalta el Tisza István emlékezetének szentelt költeményeit. Ezután Pekár Gyula olvasott föl lendületes emlékezést Tisza Istvánról. A forradalmi tragédia képeit idézi föl a közelmúlt véres ködéből : a parlament utolsó ülése, a forradalmi káosz, az összeomlás és a sárból, szennyből mintegy tragikus árnyék emelkedik ki a sebzett párducz, Tisza István. „Hogy mi jön ! A vég. És itt nincs menek­vés...“ Ezek Tisza ■ szavai. Aztán jönnek a dráma többi felvonásai: Tisza utolszor van a pártkörben... A halottasház, a golyók nyomai a falban, a sötétségben egy mozdulatlan fekete folt az ágy fejénél: a nagy­asszony. És ő maga, a hatalmas, szép, hősi test. Beszéde végén, mely­­ a jelenlevőkre nagy hatást tett, Pekár is Tisza szellemét idézi a magasságokból e szerencsétlen nemzet számára. Veszprém megye Tiszaüinnepü. Vasárnap leplezték le Veszprém vármegye díszter­mében Tisza István gróf arczképét. A leleplezés ünnepe a nagy halott elestének napján országos ünneppé nö­­vekedett. A kormányzó Tomcsányi Vilmos Pál igazság­ügyminisztert kü­ldte el Veszprémbe, hogy­­az ünnep­ségen személyét képviselje. Az ünnep a református templomban kezdődött, majd a vármegyeház díszter­mében folytatódott, a­hol megjelent a kormányzó kép­viselőjén kívül Rott Náp dór veszprémi püspök a káp­talan tagjaival, Német István tuladunai református püspök, Kapi Béla tuladunai evangélikus püspök, a Tisza István­ Emlékbizottság küldöttsége, Vas-, Zala-, Somogy-, Tolna- és Győrmegyék küldöttségei, valamint a helyőrség, tisztikara. Hunkár Béla­ főispán az ősi szo­kástól eltérően megnyitóbeszédét állva mondta el, meg­ragadó szavakkal jellemezve Tisza István nagyságát. Ezután Szász Károly titkos tanácsos, az utolsó kép­viselőház elnöke mondott hatalmas emlékbeszédet. ‘ Szász Károly emlékbeszéde. Markáns­ szavakkal jellemzi Tiszát, a­kinek vértanú­halála után bizonyára nem akad komoly hazafi, a­ki el ne ismerné nagyságát. Elmondja Tisza István küzdel­mét a jelszópolitika ellen. Tisza a szavaknak jelszó­­szerű értelmében nem volt se konzervatív, se liberális, se arisztokrata, se demokrata. Ő az embereket nem tár­sadalmi állásuk, nem felekezeti hovatartozóságuk, ha­nem egyéni érdemeik szerint mérlegelte, szerette, vagy vetette meg. Tisza nem a választójogot féltette a nép­től, hanem az annyira szeretett népet féltette a szélső­séges választójoggal kapcsolatos izgatástól és maszla­golástól. ,,Ha különböző fáról való is Egyetértést hirdet ezután Tisza emléke nevében Szász Károly. Ha lehet programm, a­mit kitűzni ma legelsősorban szükséges, az csak ez a szó lehet a maga igazi értelmében. Egyetértés, össze kell fogni minden­kinek, a­ki a hazát igazán szereti, jobban, mint a­hogy gyűlölni tudja ellenségeit. A keresztény szeretet nem politikai jelszószerű értelemben, nem üres frázisként, hanem a maga krisztusi valóságában és evangéliumi tisztaságában hasson át mindnyájunkat egyenként és összesen, hassa át közéletünket és ha rajta is kell len­nünk, hogy a férges gyümölcs lerázassék, az ország nagy kertjében termett ép gyümölcs férjen meg mind egy­más mellett, ha különböző fáról való is, hiszen a ma­gyar ég napsugara sütötte valamennyi fa koronáját és a magyar föld táplálja mindannyiunk gyökereit. Mikor a haza határát egy igazságtalan béke összetörte, akkor nem szabad, hogy válaszfalak maradjanak magyarok sorában, tisztességes emberek, osztályok, pártok, nyelv­­területek, és felekezetek között. Tisza István szelleme azt hirdeti nekünk, hogy az országot meg kell menteni, ha különböző módokon is, de egy akarattal. "A­ki e szent akaratot hordozza Isi­kében, azt ne merje senki félretaszítani, a­ munkában akadályozni, de ő maga se vonuljon félre, hanem álljon elő és szolgálja a nemzet ügyét. A képviselőház elnökének gyönyörű beszéde, mely itt-ott történelmi távlatokat mutat, zugó helyeslés vál­tott ki a közönség soraiban. Ezután különböző felszólalások voltak, melyek közül különösen érdekes Fiáth Pál báróé, a­ki azt indítvá­nyozta, intézzen a vármegye átiratot valamennyi tör­vényhatósághoz, hogy Tisza István emlékezetét hasonló módon örökítsék meg. A közgyűlés ezt az indítványt egyhangúlag elfogadta. Ugyancsak elfogadták Fiáth másik indítványát, hogy Szász Károly klasszikus be­szédét szó szerint örökítse meg a megyegyűlés jegyző­könyve. Délben­ társasebéd volt, melyen több beszéd hangzott el. Ez az egész nap Veszprémben Tisza Istváné volt, a halotté, a kinek szelleme, ha élni fog minden magyar lelkében, akkor Magyarország élni fog. h­egedüs Lóránt székfoglalója az Akadémián. A Magyar Tudományos Akadémia II. osztálya ma délután 5 órakor ülést tartott. Hegedűs Lóránt leve­lező tag tartotta székfoglalóját „A kommunizmus ha­tása a magyar pénzügyekre és hiteléletre*4 czímen. Hegedűs Lóránt előbb a tanácsköztársaság egye­­nesadó-politikáját, majd vámpolitikáját és fogyasztási adórendszerét bonczolta szét, mindenütt kimutatva azt, hogy a polgári állam berendezésének széttörése mu­si károkat okozott és milyen káosz lépett a helyébe. Ezután Hegedűs az adótechnika terén felmerült kommunista kísérleteket és azok zavarosságát vil£ n­gítja meg. Arra a végeredményre jut, hogy az átmenő­tételeket figyelmen kívül hagyva, a szovjetgazdálkodás állami költségei és defic­itje 1 milliárdban állapítható meg, míg ezzel szemben igazi bevételt csak 16 milliót lehet konstruálni; a valóságos budgetkárosodás 5 mil­liárd. Ha a négyhónapos szovjetgazdálkodás egy évig terjedt volna, 21 milliárd defic­it lett volna az ered­mény. Miután az államháztartás benső rendje így meg­roppant, a tanácsköztársaság kénytelen volt közgaz­dasági ígérvényeket­­bocsátani ki és ez az ígérvény a hamisított pénz volt. Itt Hegedűs a szovjetpénznek a valuta, romlására való hatását fejtegeti bővebben, va­­lutáris táblák kíséretében. A tanulmány harmadik része e vegyes..alajtulatok­ után magának a hitelélet­nek károsodásait és a kommunizmusnak itt való teljes megakadását vázolja, különösen kitérvén a bankok szoczializálására, a­­ bankok beléletére a bolsevizmus alatt és a tanácsköztársaság azon kísérleteire, hogy a bankokon keresztül fogja meg a magánosok ékszereit, betéteit és egyéb vagyonrészeit. Mindezek alapján Hegedűs fölveti a kérdést, hogy váljon a magyar kommunizmus tökéletlen kísérleteiből a marxizmusra lehet-e és mily következtetéseket vonni. Megállapítása, mely itt nagy határozottsággal dombo­rodik ki, a következő: A marxizmus a modern hiteléletre nem alkalmaz­ható és mert hitelélet nélkül a modern közgazdaság to­vább nem fejlődhet, a marxizmus a Frühkapitalismus (korai kapitalizmus) letűnt korszakával együtt elavult. Jellemző az, hogy mikor Marx a profitnak a megoszlá­sát akarja megmagyarázni és a szerinte az iparban megszerzett Mehrwertet a forgalomban tovább kíséri, teljesen belebonyolódik abba, hogy az előre meg­szabott nagyságú profiton az iparos és pénzkölcsönző később osztozván, a pénzt kölcsönző szervezet volta­képpen már semmit sem produkálhatna, mert a profittermelés már a hitelmunka előtt be van fe­jezve. E circulus vitiosus vezetett oda, hogy vég­eredményben a magyar kommunizmus is a pénz­intézeti­­ tisztviselőket, a­kiknél oly meleg támoga­tásra talált, kénytelen lett volna az utczára kitenni Tovább is lehet azonban menni e tanulságban, Marxnak nem­csak a hiteléletre vonatkozó felfogása avult el, hanem nem vált be a gazdasági termelés és szétosztás tekintetében való állásfoglalása sem. így két­ségtelen tények állanak szemben azon állításával, hogy „miután a föld nem terméke a munkának, ennélfogva nincs értéke" és egészen félreismerte a földbirtok ter­mészetét, midőn azt jövendölte, hogy Anglia mintája után mindenütt a birtokososztály tulajdonos gazdálko­­dása helyett a bérlőgazdálkodásra fognak átmenni. En­nek éppen az ellenkezője történt, egész Európa — még

Next