Az Ujság, 1922. február (20. évfolyam, 26-48. szám)
1922-02-01 / 26. szám
Szerta, 1922 február 1* AZ TJJSAG színház, zene. • Opera. Vera Schwalitz ma este a Toeca ealmezezenében folytatta vendégfelléptei sorozatát. Ezúttal csak megerősítette azt a véleményünket, amit művészetéről eddigi szereplése alkalmával alkottunk magunknak. Igen jeles művésznő a berlini opera énekesnője, aki azonban korántsem tartozik a legelsők sorába. Leginkább az okozza ezt, hogy előadásában kevés a bensőség, hangjában pedig a fény és drámai erő. * A Sárga kertyű szombati bemutatója elé izgalmas érdeklődéssel tekint a Vígszínház közönsége. Az újdonságban Gombaszögi Fridának különösen érdekes szerepe van. A rövidelőjátékszerű első felvonás után csak a második felvonásban lép a színpadra és azután mindvégig érdekesnél érdekesebb jelenetek központja. A színmű hősét, a megkapó színekkel megrajzolt mágnást Hegedűs Gyula ábrázolja. Jóformán az egész férfiszemélyzet játszik Bakonyi Károly színművében. • A hamburgi menyasszony. (A Városi Színház operett-újdonsága.) Magyar operett újdonságot mutatott be ma este, a Városi Színház, az új rezsimben az elsőt Szerzői Kulinyi Ernő és Vincze Zsigmond. Kulinyi, a szöveg írója Pekár Gyula annak idején szinrekerült vígjátékot, a Kölcsönkért kastélyt dolgozta át operettszöveggé. Munkáján meglátszik, hogy alaposan ismeri a színpadot és a közönséget A lassan folyó, néhol döczögő cselekvényt jól ható, vidám ötletekkel fűszerezte, bő alkalmat nyújtván a színház komikusainak arra, hogy a közönséget megnevettessék. Külön dicséretet érdemel még szép versszövegeiért is. Vincze Zsigmond muzsikája kedves, könnyű dallamosságú. Rutinos kézzel építi fel az egyes számokat és a finálékat Hangszerelése csillogó, ötletes. Nem egy száma mihamar nagyon népszerű lesz. A színház nagy gonddal és pazar áldozatkészséggel készült az újdonságra. A díszletek és jelmezek legnagyobb része igen szép. Ferenczy Frigyes rendezésében minden ötlet felvonul, ami operettet sikerre juttathat Az előadás középpontjában a czímszerepet játszó Petráss Sári áll. Előkelő, finom művészetes egyéniségének nem mindennapi varázsa ma is teljesen meghódította a közönséget. Palló Imrének, Operaházunk jeles baritonistájának osztották ki az operett bonvivant szerepét Élvezetesen énekelt és férfias megjelenése is jól hatott Ha megszokja az operett könnyedebb stílusát, ezen a téren is elsőrangú alakításokkal fog gyönyörködtetni. Sziklai József most is kitűnő s vele együtt méltón képviselik a humort Tisza Karola, Mihályfi Júlia, Horti Sándor, Gábor Ernő, Pázmán, Hegedűs, Tanai és Simai is. A közönség igen melegen fogadta az újdonságot. Sok számot megismételtetett, felvonások után pedig számtalanszor szólította a függöny elé a szereplőket, a zeneszerzőt (a szövegíró betegsége miatt nem jelenhetett meg) és Ferenczy főrendezőt. (g. i.) * Kétszer játszanak csütörtökön a Vígszínházban. Este Földes Imre szenzácziós színműve, a Bálvány kerül színre. Délután mérsékelt helyárakkal a Liliomot adják. * Csak ma és holnap játszsza az Intim Kabaré kitűnő művészgárdája a januári műsort, pénteken teljesen új műsor kerül szinre e kedves színházban, melynek a próbák után ítélve szenzácziós sikere lesz. • Hangversenyek. Papp Miklós, a Vigadó termének ma esti zongorása, már gyakran aratott zajos sikereket ugyanezen a pódiumon. Ma is ragyogó technikával, szindns árnyalatokkal elmélyedve, igen stílusosan adta elő tartalmas műsorát. Előkelő közönsége lelkesen ünnepelte. — A Zeneakadémiában ma Gonda István tartotta zongoraestélyét. Jó készültséggel, nagy intelligencziával játszotta le ízlésesen és komolyan összeválogatott programmját. Méltán nagy sikere volt, • Pontban 8 órakor lépnek fel Kosáry Emmy és Király Ernő a Fővárosi Orfeum februári műsorának első részében. * A Kamarában Priscilla Dean egy ragyogó karrierű színésznőt, egy züllött áldozatát az ópiumnak és egy virágzó szépségű fiatal lányt játszik az Elveszett paradicsomban. Egyidejűleg a Széttépett lánczok czímű 5 felvonásos izgalmasan érdekes dráma kerül bemutatásra. * A legszebb filmek vasárnapja czimen matinésorozat indul meg február 5-én, vasárnap délelőtt 10 élni kezdettel a Kamaraszínházban, mely alkalommal színre kerül a jövő hét legszenzácziósabb filmattrakciója, Meliste három táncza czimü Borgiatörténet, Beregi Oszkárral a faszerepben, azonkívül Victorien Saulon Szókimondó asszonyság czimü drámája és egy kiválóan mulatságos Chaplin-burleszk. E filmeseményen a közönség szavazni fog, hogy melyik film tetszett neki legjobban és miért. Ugyanezen kérdést fogja eldönteni egy művészekből, írókból és filmrendezőkből álló zsűri is és azt, aki a közönség köréből a zsűri döntésével azonos véleményt mond, vagy ahhoz legközelebb árlót, a filmvasárnapok rendezősége értékes diód tünteti ki. A nagysikerűnek ígérkező matiné jegyei előre vonhatók a Kamara Színház pénztáránál és a Színházi llét boltjában. • Cadix rózsája, a Fekete párduc* és a Köddéváltdicsőség az Omnia e heti műsorának 3 nagy attrakciója. A legjobb, a legszebb és legélvezetesebb, amit a filmművészet terén kortunk nyújtani képes. Előadások 5—7—9 órakor. • Az Olympiában ma a világhírű Korda-film Ábránd és valóság és Az ördögmalom kalandortörténet hat felvonásban látható. — Jegyelővétel d. e.11-től 1 óráig. ♦ Báró Zech Aglaia zongoraestéje február 1-én este 116-kor a Zeneakadémiában. (Rózsavölgyi.) * Strasser István nagyszabású vonószenekari hangversenye, Foerstel Gertrude kamaraénekesnő és Helra Entiny hangversenyénekesnő közreműködésével ma 81é órakor lesz, a Zeneakadémiában. (Harmónia.) • Ilosvay Rózsi február Siki egyetlen chansonestélyére már csak cselpagszámű jegy kapható. (Harmónia.) SZERDAI ELŐADÁSOK: Magyar királyi Operaház : Siegfried (7). — Nemzeti Színház : Stuflius Caesar (7). — Városi Színház: Hamburgi menyasszony. (7). — Vígszínház : Osztrigás Miczi (?8). — Király-Színház : A hollandi menyecske 048). — Magyar Színház : II. Lajos király (VIS). — Belvárosi Színház : A gazdag lány 048). — Andrássy-úti Színház : Biedermeier, Menedékház, stb. (8). — Renaissance-Színház : Baba-Úu, Két ember. Péter és Pál (9). — Blaha Imiza*Szinház • (’/fcs). — Vár^tohát ? SimonátfC* ezredes (7^ KÖZGAZDASÁG. A Közalkalmazottak létszámrendezése, összevonják a különféle illetményeket. — A rendezés után sor kerül a nyugdíjazásokra. Hírt adtunk már arról, hogy a közszolgálati alkalmazottak illetmény- és létszámrendezésének előmunkálatai folyamatban vannak. Értesülésünk szerint a pénzügyminiszter legelsősorban a jelenleg élvezett illetmények különféle csoportosítását szándékozik megszüntetni, úgy hogy a jelenlegi effektív illetményösszegekben csak három csoport maradna meg: a fizetés, a lakáspénz és a családi pótlék. Megvalósítás esetén ez a tervezet igen nagy jelentőségűvé válik, mert a jelenlegi különböző háborús és drágasági pótlékok a nyugdíjba beszámíttatnának. E terv megvalósítása után azonnal sor kerül a nyugdíjazásokra is, amelyeknek alapja a nyugdíjtörvényben megállapított szolgálati idő vagy életkor betöltése lesz. A létszámrendezési törvénytervezet csak ezek megtörténte után kerül tárgyalásra az illetményrendezéssel együtt. A munkálatok gyors tempóban folynak, mert a kormány e kérdéseket még a nemzetgyűlés feloszlása előtt szeretné letárgyaltatok A forgalmi adó felemelése. Nagy megdöbbenés a 100%-os emelés miatt. — Az adó felemelésének várható hatása. — Elhalasztják a leltári készletek megadóztatását. Az Újság mai közlése, mely arról adott hírt, hogy a pénzügyminiszter 3%-ra emeli fel a forgalmi adót s amely hírünket a ma benyújtott törvényjavaslat megerősíti, rendkívül nagy meglepetést, sőt ijedelmet keltett úgy a kereskedelmi, mint ipari körökben. Mindenütt nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy az üzleti forgalom oly csekély, hogy minden további megterhelés súlyos visszahatással járhat s az emelés a drágaságot csak fokozni fogja. Az első pillanatban persze még az ipari és kereskedelmi érdekképviseletek sincsenek tisztában azzal, hogy miként találjanak menekvést szorongatott helyzetükből, de mégis tájékoztatni akarván olvasóinkat, a szóbanforgó intézkedés jelentőségéről, Szegő Ernő dr.-hoz, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara titkárához fordultunk felvilágosításért. Szegő dr., aki igen tevékeny és eredményes munkát végzett e téren is a kereskedők és iparosok érdekében, kérdéseinkre a következőleg válaszolt: — A forgalmi adó felemelése az általános gazdasági pangást és üzlettelenséget még fokozni fogja. Az áruk kelendősége úgy is rossz, mert a középosztály fogyasztóképessége gyenge, ennélfogva, ha bekövetkezik a forgalmi adó emelése, az áruk kelendősége természetszerűleg még gyengébb piacra talál. Az üzleti világ még mindig nincs megbarátkozva az 1,5% adóval sem, még kevésbé fog beletörődni ennek 3%-ra való emelésébe. Az importviszonylatban rendkívül nehéz állapotot fog előidézni, mert az importőrök eddig is duplán viselték az adót: akkor, amikor az árut behozták és másodszor, mikor továbbadták. Ez most hirtelen 6%-ra emelkedik. Ennek következménye az lesz, hogy a kereskedők kénytelenek lesznek a külföldi gyárossal, vagy exportőrrel érintkezésbe lépni és ezáltal számos áruimportőr érdeke érzékeny kárt fog szenvedni. További súlyos sérelem e tekintetben, hogy e nagyfontosságú kérdésben nem hallgattak meg egyetlen érdekképviseletet, úgy hogy az egész ügy kínos meglepetésnek tekinthető az amúgy is rossz helyzetben lévő üzleti világ számára. Tudjuk jól, hogy a külföldön, például Németországban is több alkalommal emelték a forgalmi adót, ámde az ottani helyzet egészen más. Először is átférnetországbban kezdetben mindössze két ezrelék volt a forgalmi adó, amit még a nagy konjunktúra ideje alatt emeltek, amikor az áthárítás nem ütközött nagyobb nehézségekbe. De milyen gazdasági érvelés szól nálunk a mellett, hogy akkor, amikor a gazdasági világ krízissel küzd, akkor egy még meg nem szokott adót súlyosabbá fejlesztenek, mégpedig egységesen az egész vonalon, tekintet nélkül arra, hogy a különböző csikkek különböző megterheltetést bírnak el. Ilyen körülmények között nem lehet csodálni, ha a forgalmi adónak a magas kulcsa mellett sem fog a jövedék arányban állani a várt jövedelemmel. Jöhetnek a legszigorúbb rendelkezések, a gazdasági életnek megvannak a maga bevált útjai, amelyek csak egy bizonyos határig terjedhetnek és amelyet túlhajtani nem tanácsos.* Nem kevesebb izgalommal tárgyalják kereskedelmi körökben a pénzügyminiszter rendelkezését, mely szerint a kereskedők tartósnak február 1.-ig leltárt készíteni és ezután a forgalmi adót leróni. Mint annak idején jeleztük, ilyen intézkedésre azért volt szükség, hogy életbe lehessen léptetni azt a rendelkezést, hogy ezentúl a termelőnél, illetve közvetlenül a behozatalnál szedik be a forgalmi adót. A kereskedelmi körök egyhangúan tiltakoztak a rövid határidő miatt s kijelentették, hogy képtelenek február 1-ig leltárt készíteni. A vonatkozó kívánságokat az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés terjesztette fel, s most arról értesülünk, hogy a miniszter hajlandó, halasztást adni. E szerint akként döntött, hogy a forgalmi adó lefizetése czéljából szükséges leltár elkészítésére február hó 15-ig ad haladékot és ezen idő alatt kívánja majd megbeszélni az érdekeltséggel azon módozatokat is, melyek mellett a kereskedelmi forgalom lebonyolítása nem ütközik nehézségekbe, viszont a kincstár érdekei is a legszélsőbb határig megvédelmezhetők legyenek. Az értéktőzsde csendes és üzlettelen. Nagyobb mozgalmat még a korona lényegesebb emelkedése sem keltett, a mi korántsem meglepő, mert a valuta- és devizapiac* néhány nyugati fluotferkűrtó jegyzi? paritásé ___________ fölé hajtott és igy eleve számítottak a korona olcsóbb zárlati árfolyamára, a mi különben meg is történt Általában véve az üzlet oly szűk keretek között mozgott s oly kevés értéknél fordult elő némi változás, hogy részletekről alig lehet beszámolni. Egy pillanatra feltűnt, hogy kulisszban a tegnapi helyzettel ellentétben ma a bankértékeket hanyagolták el s a többi papírban volt valamelyes forgalom csekély áremelkedés mellett. Korlátban mindössze néhány kötés volt, melynek keretében 100—200 koronás csökkenések fordultak elő. Az elővételi jogok piacán Osztrák Hitel 20—60, Guraini pedig 180—215 volt. A valuta- és devizapiacon mindössze dollárban, milánói kifizetésben és osztrák kifizetésben volt csekélyebb üzlet. Eleinte a kisebb értékű valuták 10—20 ponttal, font 75 s frank pedig 125 és svájczi frank 250 ponttal csökkent, de utóbb újból mutatkozott mérsékelt javulás. A nemesfémek piacán húszkoronás magyar arany 2460 és ezüstkorona pedig 39,25—400 volt. Az utótőzsdén könnyen intézték el a prolongácziót s azután tartott irányzat mellett Államvasut 4475, Déli vasút 1560 (prolongácziós dij 6—8 K), Rima 2025 (5 K) Salgó 5175 Gummi 2550 (25 K), Lipták 534 (2—3 K), Országos fa 975 (5 K), Urikányi 5950 és Kőszén 10.550 volt. A valutapiacz üzlettelen maradt s dollár 661, lei 512, cseh korona 1282 és márka 344 volt. Délután a részvénypiacz teljesen üzlettelen volt és valutákban is csak csekély forgalom fejlődött. Dollár 661—66, márka 342—44, lei 513—17, cseh korona 1283—88, osztrák 85—V és bécsi kifizetés 8’/s—'/s volt. Este a dollár 664—65, a márka 342—43 volt. ' - \ -v- t Hivatalos jegyzések (kezdő- és záróárfolyamok) Előfordult záróárfolyamok Bankok: Magyar hitel 1870— — 1870 Osztrák hitel 070— 625 630 Kof. Bank 6800— 6800 Angol-magy. h. 730— 735 730 Leszám. bank 765— 775 765 Agrárbank — x~* — Rlagy.-olasz b. 100— J® 300 Jelzálogbank — — 300 Hazai bank 645— 635 625 Anglobank — — — Iparbank — — — Itcrmea 405— 470 470 Ingatlanbank 960— — 950 Forgalmi bank 440— — 440 Földhitelbank 2150 2250 2200 Ker. hitelbank 425— 430 426 Merkúr — — 350 Nemzeti 660— — 645 Bosny. agrár 825— — S2u V rói 1a nk 630— 620 620 Közp fesz. — — — Takarékpénztárak: Belvárosi 785— — 785 Lipótvárosi 280— — 280 Lipótv. (ifi)* — — Bgv.fővárosi 2280-2320 2300 Magy. ált.. 980— — 980 Graz. közp. 2390—2410 2400 Hazai első 24750 —25250 2475 Kőbányai lak. — — — Biztosíték: Magy.bizt. —■ — — Fonciére — — — Magy .-francia — — — Jég — — — Pannónia — — — Nemzeti — — — Malmok: Borsod m. 3300—3360 3300 IConcordia 2050 — 2125 2100 Elsőpesti 5600—5676 5625 Gizella 2400— 2475 3425 Hungária 2425 — 2475 2375 Viktória 7000—7100 700 Bányák és téglagyárak: Bepostnl 5800 — 5950 5925 Szentlőrinczi — — — Tégla, czem. 4000 — — 4000 Északmagyar 3800 — 3400 3425 Szászvári 4100—4250 4176 Kohó 6125—5250 5200 István 605— 800 000 Köb. tégla 2100— — 2100 Drasche — — — Magnezit 13200— — 13200 Aszfalt 1400 — 1425 1400 Alt. kőszén 10475—10625 10560 Kerámia — — — Újlaki 2175- 2225 2200 Urikányi OOO.—5860 5950 Nagyvaoyi OOO— 875 80. Salgótarjáni 6050—5125 5100 Közlekedési vállalatok: Adria 6300 — 6250 6250 Atlantica 2500 —2625 2610 Levanto 6800 — 6100 6100 Búr 300— — 300 .Miskolczi r. — —Tröszt 1900 -1875 1875 Magy. HÉV. — — — UJ Alantida — — — Anna 6 b. — — — Közúti 995— 955 960 Városi 360— 380 360 Déli vasút 1540—1580 1560 Államvasút 4300 — 4400 4375 Vasművek, gépgyárak: Kóburg 2341 -2355 2340 Csáky 835—820 825 Gázd.gépgyár 1725 —1765 1761 Fegyvergyár 4725 — 4745 4726 Ganz Dan. 33300-33100 3320 Ganz villám 6750— — 6700 Gyórfty W. — — — kaszab — — — Láng 1280 —1211— 1280 Lipták 540— 628 628 Magyar aczél 2528 — 2675 2676Magyar-belga — — — StoesemauD 1275— — 1275 Schlick 1035— 1020 1020 Schuller 1075— — 1076 TrudlolT-Dittr. — — 1000 M tor 800— — 750 Győri Vág. — — 1050 treitzer — — — Wörner 610— 616 610 StlummurSnyl 2000 2040 Suji) Vegyes: Athenacum — — — Franklin — — 15500 Pallas — — — Peti könyvny. — — — Hóval — — 750 Globna — — — Általános gáz — — — Bárdi — — — im. ns *****... Előfordult záró* * * árfolyamok Béni — — — Chinoin 1725—1685 1675 Danica 2725 — 2700 2650 Égisz 570— — 570 Izzó 5225 — 5350 5300 Győri textil 1675 — 1625 1650 Magyar papír 2700—2740 2700 Spódium 2650-s740 2720 Tömés v. szesz. — — — Féltén — — — Flóra — — — Goldberger 1625—1515 1520 Gschwindt 6350—6500 GROO Haltenyésztő 4850— 4900 4900 Műtrágya 4275— — 4275 Kábel — — — Karton 2400 - 2600 2475 Királyautó —— — — Gaj, mosó — — — Kotild 3225—3240 3225 P. ga h áll. — — — Polgári sem. . — — Ligetszan. — — — Juta — — — IC de, és In — — — Magy. czuk.18500—18400 18350 Lámpa 2725— 2800 2800 Auer 267 1-2775 2725 Őstermelő 720— 730 720 Gummi 2476—2560 2525 Vasúti forg. — — — Marosv. potr. 2100—2070 2070 Oczeán — — — Olaj 2226—2160 2150 Phoebus 685— 680 685 Schwartzer — — — Klein és Fia 1360—1600 1490 Szikra 1900—1940 1925 Iloyal — — — Slummer — — — Telefon —• — — Lignit — —• — Temesv.perf. — — — Fiumei rizs . — — Készv. sörf. 7325 7375 7325 Főz. ser — — 2460 Királysörfőző — — — Török — — — Turul — — — U ló 450— — 460 Vasm. vill. — — — Püspöki borp. — — — Pálfalvízv . — — — Ilungária-szék. — — — Faipari vállalatok: Faipari és ker. — — — Brassói 4075—4175 4150 Egy. fa 440— 420 420 Guttmann 3325— — 3325 Fatermelő 1950—2000 1975 Kőrösbányai 665— — 665 Kronberger — — — Liguus 3850 — 3750 3755 Marj. Cserző — — — Magyar erdő 780— 750 750 Fourier 1450— — 14£Q Magyar Lloyd — — — Malomsoky — — — Nemzeti fa 2600— — 2600 Nasiczi 17500—17400 — Neuschl.-L. 615— 611— 600 Országos fa 985— 960 956 Rézbányás 1800 — 1850 1825 Szlavónia 1620—1500 1605 Viktóriai). 515— 600 600 Zabolái 1560 — 1420 1150 Zentai — — — Valuták: Arany 20 fr. — — — 1 angol font 2800— 2825 2815 100 belg. leva — — — 1 am.dollár 652— 671 658 100 i. bkj. 5400—6500 6450 1 holland forint — — — Lengyel m. 20 W— 21 H 20 100 márka 340— 346 340 100 olasz lira 2875—3000 2960 100 oszt . kor. 90/«“ 8*/. 8■/. 100 palarrubel 65— 6659 100 román lei 804—521 607 100 sv. fr. 13000— 120'0 100 szokol 1298—1383 1270 100 kor.-dinár 855— 870 865 100 t.-dir.ár — — — ror dán korona — — — Devizák (4 vista): Amsterdam 242— 247 Brüsszel — — Bukarest — — i Copenhága 13100—13400 Krisztiánia 10200— U’Gau London 28.;' 2875 Newyork 260— 670 Berlin 336 - 345 Olasz 2975 —30£0 Paris 5400—5473 Prága 1177.11—1247 i1 Szófia — — Stockholm 16400—16400 Svájca 12900—13000 Bécs 7*/,— 8*'. Zágráb ur-A, raiU— 220.