Az Ujság, 1923. július (21. évfolyam, 147-170. szám)
1923-07-29 / 169. szám
. Azt felelte, hogy igen, Itt van a mellékszobában. Túszul tartja itt. Kértem, engedje meg, hogy beszélhessek vele , hogy mentői előbb engedje szabadon, mert ő nem játszott vezér szerepet. Azt felelte, hogy ezt előbb vizsgálat tárgyává teszi. Kiszabadítják embereinket, Bemertem Pálffyhoz, aki nagyon el volt keseredve s attól félt, hogy átviszik a határon s a bolseviki kormány gyengéd kezei közé juttatják. Erre nézve megnyugtattam, mire ő elmondta, hogy telefonált a feleségének s az már útban is van a Bristolból s ennivalót hoz neki. Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy Pálfffy senkit se mártott be, hanem egyszerű, egyenes történetet beszélt el e főnök-helyettesnek. Nemsokára azután a sokat szenvedett, szép kis Pálffy Simonné is megérkezett Sigray kíséretében. A következő látogató Schober volt, a rendőrfőnök. Gróf Pálffyné és én egyedül hagytuk őt Pálffyval. r.. párbeszéd eredménye Pálffy azonnali szabadonbocsátása volt s mindannyian diadalmasan tértünk haza a szállodába, ahol megtudtuk, hogy tizenhat tisztünket is szebatdonbocsátották, így az egész dolog sokkal jobban végződött, semmint reméltük s úgy látszott, vége az égiháborunak. Bachernél ebédeltem az összeesküvőkkel s kellemes estét töltöttünk együtt, mialatt megbeszéltük a további lépéseket. Kétezer helyett — kétszáz! Hétfő, május 5. Sigray, Pallavicini, Szmrecsányi felkerestek. Sigray küslentette, hogy ma este támadást intéznek Bruck elleni s erre felajánlottam részvételemet,, de ő kért, hogy maradjak Bécsben, mert a rendőrség már úgy is gyanakszik reám a Bankgasse-i dologban s ha most leutaznék Bilckbe mindjárt n megsejtene valamit. így hát elhatároztuk, hogy Boroviczenyvel együtt a Schönborn-palotában töltjük az éjszakát s telefonon várjuk az értesítéseket. Úgy tudjuk, hogy Brucknál 1000 vörösőr van, akik közül 500 azonnal az ellenforradalmárokhoz pártol. Ezek aztán lefegyverzik a másik százat. Nyugat-Magyarország több városában ezzel egyidejűleg fog kiütni a lázadás. Bécsből hat aeroplán indul el hajnalban és proklamációkat dob le a nép közé. Fájdalom, a kétezer ember, akikre Cunninghame és szerintem okvetlen szükség volt a vállalkozás sikeréhez, kétszázra olvadt le, de a fővezér Sigray azt találta, hogy ez is elegendő, mert ő oly kitűnő tervet készített, melyhez csak kevés, megbízható emberre van szüksége. Tizenegy óra volt, mikor szerencsét kívánva a vezetőknek, elhagytam a Sachert, de féltizenkettőkor megszólal a telefon: Sigray kért, jöjjek azonnal a szobájába. Pallavicinit, Pálffyt és két másik tagját találtam ott a támadási pártnak. Pálffy régi lovastüzér uniformisban volt s pisztolyokkal, késekkel, vizes üvegekkel, villanylámpákkal és távcsővel volt felszerelve? Szemei kitágultak, mialatt le - fel járkált a szobában, mint egy nyugtalan párduc. Talán a szivét keményítette az éjszaka veszedelmeivel szemben. Pallavicini és Sigray ócska vadászöltönyt viseltek s inkább úgy hatoltak, mint a néhai császár hajtói, akik nyulakat vagy fácánokat akarnak felhajtani, semmint egy hatalmas katonai vállakozás fővezérei, akik végső és elhatározó csapást akarnak mérni a bolsevistákra. Jó szerencsét kívántam nekik, kértem, ne hamarkodjanak el semmit, újból felajánlottam nekik szolgálataimat, amiút ők újból visszautasítottak s aztán ott hagytam őket, megígérve, hogy hajnalban csatlakozom hozzájuk az elfoglalt Bruckban, melynek utcáit, ha minden jól megy, ekkor már bolseviki-tér festi pirosra. Tragédia ?Vagy operett? Kedd, május 6. Magyarországon az utolsó, három hónapban minden a tragédia és zenés bohózat keveréke volt. Hiszen amúgy is a zene és a romantika hazája mindenkor s a brucki csata, melyet most le fogok írni, nem bizonyult kivételnek e szabály alól. A hűséges Primussal, a Hotel Bristol futárával megbeszéltem, hogy hajnali 5 órára egy autó várjon reám a szálló elött, amellyel Bruckba mehessek. De pont három órakor egy magyar egyenruhás tiszt költött fel bennünket azzal az üzenettel, hogy semmiesetre se menjek Bruckba, mert a ,,coup“-t elhalasztották, mivel az ellenforradalmárok nagyobbik fele nem jelent meg a tett színhelyén. A gáláns csapat, melynek előbb kétezer emberből kellett volna állni s amelyből csak kétszáz maradt meg, végül összesen harmincháromra olvadt le. A vezetők tehát futárokat küldtek mindenfelé Bécsbe, akiknek segédcsapatot kellett összetoborozni, hogy még éjjel vagy legkésőbb holnap hajnalban megtörténhessen a támadás. E perctől kezdve tisztában voltam azzal, hogy a terv nem fog sikerülni, hogy tragédiára avagy csak Hassóhoz vezet s hogy már reggelre egész Bécs beszélni fog a tervezett ,,coup d'état“-ról s hogy hamarosan megtelefonálják ezt Pestre is. Bizonyos fokig megnyugodtam, mert tudtam, hogy most barátaimat nem érheti baj. S elhatároztam, hogy lemegyek Bruckba, lebeszélem őket az éjszakai támadásról s megértettem velük, hogy jobban kidolgozott és biztosabban megalapozott tervre van szükség, ha sikert akarnak elérni. Kissé később gróf Pálffynét kerestem fel, hogy megtudjam tőle, vannak-e hírei férje felől. Dessewffy Ellát találtam nála, de még semmit se hallottak. A brucki dologról már mindenki tudott Bécsben, kivéve a rendőrséget. De lehet, hogy az is csak becsukta a szemét, hogy ne kelljen látnia. Onnét Cunninghamhez mentem. Ő a tervet esztelennek találta s kért, hogy igyekezzem azt megakadályozni, mielőtt emberhalál történnék. Azt tanácsolta, hogy szedjük össze az összes megbízható embereinket s dobjuk őket a magyarországi hegyekbe — Wiener-Neustadttal szemközt. Ott sokáig rejtőzhetnének s közben a parasztokat fellázíthatnák a közös ellenség, a vörösök ellen. Bengár egymillió korona jutalmat ígért annak, aki a hiányzó 135 milliót megkerüti. Azt hiszem, ez nem fog neki sikerülni! Délután Bruckba akartam menni, de Boroviczeny lebeszélt. Ő ugyanis jó híreket kapott a „frontról". Bruck magyar részét már elfoglalták a mieink s az ellenforradalmárok most teszik meg az előkészületeket az előnyomulásra. Nem hittem ebben a hírben s sohase sikerült megtudnom, kitől eredt. Később egy idegen egy kis papirost hozott nekem, melyen Sigray és Pallavicini aláírásával az állt, hogy a következő hajnalban jöjjek le. Úgy éreztem, hogy ezt meg kell tennem. Este táncmulatságra mentem. Igen mulatságos volt, de úgy hatott rám, mint egy megkisebbített Waterloo-ból, mert egész idő alatt arra gondoltam, mi történik negyven kilométernyire innét, az éj sötétjében. Egy órakor éjjel visszatértem a Schönborn-palotába, pár órai pihenésre. Elindultam Bruck felé. Május 7. Boroviczeny és én öt órakor ébredtünk fel, de volt hat óra, mire elindulhattunk Bruck felé a motorkocsival. Egész éjjel sem futár által, sem telefonon nem kaptunk hírt, ami rossz jelnek látszott, mert hiszen a vezérek megígérték, hogy tudósítanak bennünket. Alig hagytuk el Bécset, egy szembejövő motorkocsival találkoztunk, mely teljes sebességgel igyekezett Bécs felé. A kocsiban négyen ültek. Intettünk nekik, hogy álljanak meg. Egy borzas magyar, akit még soha se láttam, szállt ki a kocsiból. Az ideges izgatottság végső fokon látszott lenni s alig bírt összefüggő szavakat kiejteni. Mégis valahogy a következőket hámoztuk ki zagyva beszédéből: 1 óra 30 perckor a magyarok, harminchárman, Ísigrág és Faltavicini vezérlete alatt be akartak jutni a város magyar részébe, de a vörösőrök, akiknek hozzájuk kellett volna csatlakozniok, elárulták őket s így a támadók egy részét elfogták, a többieket visszakényszerítették osztrák területre. Az elfogottak közt megnevezte Szmrecsányit is, akinél tízmillió koronát találtak s azt beszélték, hogy őt azonnal földőlték. Ő most azért siet Bécsbe, hogy a 300 bécsben időző tengerésztisztet összetoborozza, mert ezek hajlandók verekedni, ha jól megfizetik őket. Nem volt okunk az elmondottakban kételkedni. Annyi nyilvánvaló volt, hogy barátaink egy része fogságba került, talán némelyiket agyon is lőtték azóta, a többieket pedig fogolyként szállították Budapest felé. A dolog tehát rettenetes fiaskóval végződött. Alig váltottunk szót egymással, Boroviczeny meg én, mialatt kocsink Bruck fele száguldott. Elhatároztam, hogy tárgyalásokba bocsátkozom a bolsevistákkal, hogy megvásároljam tőlük barátaim szabadságát a Bankgasseban lefoglalt pénz egy kis részén. A Volkswehr foglyai. Szerencsére erre nem volt szükség, mert Bruckbarne, az első akit láttunk fiatal barátunk, Pálffy volt, aki teljesen elvadultan nézett ki, amint néhány szuronyos osztrák „Volkswehr" között lépdelt. — Hol vannak a többiek? — kérdeztem tőle. —• Mind fogva vannak a barakokban — feleltem. — Mit? — kérdeztem rémülten — a bolsevisták mind elfogták őket? — Oh nem, — mondta ő •— még ezen az oldalon fogtak el bennünket a Volksviehrek-Fellélegzettem s aztán kitört belőlem a nevetés. Úgy hát ez volt a híres bnjeki csata vége! Pálffyt bosszantotta vidámságom s megjegyezte: — Ez nem volt tréfadolog. — Hát mondja el, mi történt. — Oh, 11 óra tájban a vasúti sinen lopóztunk előre, hogy elfoglaljuk az állomást. De elárultak bennünket s a bolsevisták megkezdték a tüzelést. Ez felriasztotta az osztrák Volkswehreket s ők is sortüzzel feletek, így két tűz közé jutottunk s nem tehettünk mást, mint hogy visszavonuljunk s ezalatt a Volkswehrek körülvettek s elfogtak bennünket. Igen rosszul bántak velünk, amíg egy olyan tisztre nem akadtunk, aki személyesen ismert néhányat közülünk. Azóta emberségesen bánnak velünk, de fogva tartanak a barakokban. Már telefonáltak Bécsbe a rendőrségre, hogy megkérdezzék, mitévők legyenek velünk. Mit gondol, átbloncolnak-e a határon? Mert ha igen, akkor biztos főbelövetés vár reánk. Igyekeztem őt megnyugtatni. Pálffyt most azért bocsátották ki ösei kíséretében, hogy táskáját, melyet egy közeli szállóban hagyott, megtalálhassa. Elkísért a barakokhoz, ahol egy osztrák parancsnokkal találkoztam , engedélyt kértem tőle a bemenetelre. Egy nagy terembe vezettek, ahol együtt találtam e sorsüldözött vállalkozás oszlopos tagjait, beleértve a két fiatal Zichyt is, akikre nézve ígéretet tettem anyjuknak, hogy épkézláb visszaviszem őket. A kétségbeesés és nyomorúság megtestesülése volt ez a látvány. Néhányan puszta földön feküdtek elcsigázva a fáradtságtól, mások kezükbe rejtett arccal némán ültek egymás mellett, többen izgatottan jártakkeltek, balsejtelmektől gyötörve tovább sorsukat illetőleg. Belépésemet örömrivalgás fogadta s egyszeriben mind körém csoportosultak abban a reményben, hogy az ég, vagy legalább is Wien város küldöttje vagyok s a szabadságot hozom a számukra, innét egy másik, kis szobába vezettek, hol a fővezért, Sigrayt találtam. Még mindig vadászöltönyben volt s egy díványon feküdt, reménytelenül elmélkedve katonai ambícióinak ily hirteleni vizbeesésen. Pallavicini is ott volt, s megkönnyebbültnek látszott, hogy véget ért a dolog. Melegen, de kissé szégyenkezve üdvözöltek. Nem tettem gúnyos megjegyzéseket, vagy szemrehányásokat, de a nevelést nem bírtam visszatartani, oly nyomorultul és kétségbeesetten néztek ki. Aztán mindenik a maga verziója szerint mondta el e szerencsétlen dolog történetét. Az ÚJSÁG Vasárnap, 1923 július 29. Hogyan folyt le a „csata“. Mindannyian nagyon megijedtek s az éj sötétjében ellenség száma és a veszedelem, amely reájuk leselkedett, százszorosnak látszott. Ők a tartalékcsapat elmaradását tartották a balsiker okozójának, mert így kényszerülve voltak csak 33 emberre támadni. Egynek se volt puskája, de legnagyobb részük revolverrel volt felfegyverkezve. Egy öreg őrnagynak egyetlen fegyvere egy táska volt tízmillió koronával, mellyel azokat a vörös őröket akarta megfizetni, akik megígérték, hogy hozzájuk csatlakoznak Sigray kijelentette, hogy a vörös őrökhöz küldött emberei tíz órakor este azzal jöttek vissza, hogy minden rendben van, de azután árulásnak kellett történnie, mert ahelyett, hogy a vörös őrök átjöttek volna, amint ígérték, tüzelni kezdtek reájuk. A tiszta valóságot nem lehetett megállapítani az éj sötétjében, a hirtelen támadt zűrzavarban, amikor két tűz közé szorultak. Csak" egyetlen ember menekült el közülök, aki a vízbe ugrott. Erről azóta semmit se tudnak. Később kitudódott, hogy az az ember, akivel Bécs alatt találkoztunk, Boroviczeny és én, volt az áraid s a bolsevistáknak ezáltal idejük volt a vörös őröket megbízható bolsevikikkel felváltani. Ez egy fizetett bolsevik kém volt, aki játszta az ellenforradalmárt. Árulása csal később tudódott ki s akkor elérte őt jól megérdemelt sorsa. Mikor az ellenforradalmárok főhadiszállását áttették Szegedre, megfigyeltették őt s egy újabb árulás után egy éjjel elfogták, súlyokat kötötték lábaira s életét, a megduzzadt Tiszában végezte, amely, végigfolyik a városon. Ha a vége jó, minden jó. Voltam oly előrelátó, hogy élelmiszert is hoztam magammal Bécsből s ezt a foglyok mohón elfogyasztották. Az osztrák Volkswehr, parancsnoka nagyon kellemes ember volt s rokonszenvezett a foglyokkal. Felajánlottam neki, hogy adok egy nyugtát az összes foglyokról s magammal viszem őket Bécsbe, de azt felelte, hogy meg kell várnia, mit határoz a bécsi rendőrfőnökség. Elhatároztam tehát, hogy azonnal visszatérek Bécsbe, hogy megvigasztaljam az aggódó anyákat és hitveseket, akik azóta bizonnyal a legrettenetesebb híreket hallották az események felől. Pallavicini is velem jött s először az angol követségre mentünk, hogy Cunninghame-nak elmondjuk a történteket. Nagyon bosszankodott a dolog sikertelenségén, de örült, mikor megtudta, hogy én nem vettem részt benne. Innét a kis Pálffy grófnéhoz siettem- Az ágya szélén ült egy fehér kimonóban, rózsaszín főkötővel a fején, az arca halott halvány volt, de végtelenül csinos. Félelmem igaznak bizonyult. Azt hallotta szegény, hogy férjét a bolsevikok elfogták s főbelövésre ítélték. Nagy volt öröme, mikor elmondtam neki a történteket s azt, hogy délután esetleg már viszont is láthatja a férjét. Azt mondta, hogy eleinte olyan kábult volt, hogy gondolkodni se tudott Később elhatározta, hogy felkeresi Cunninghame-ot és megkéri, hogy lépjen közbe. Tőle Dessewffy Ellához mentem, hogy elmondjam neki a brucki csata szomorú kimenetelét. Előbb nevetett majd haragudni kezdett, kijelentvén, hogy ez a dolog diszkreditálja az egész arisztokráciát. Tényleg, mindazok, akik tegnap még szégyelték, hogy nem vettek részt a vállalkozásban, ma önérzetesen mondták, hogy józan eszük nem engedte részt venniük e kalandban. Dessewffy grófnő kért, hogy siessek Schumpeterhez, hogy az interveniáljon az osztrák kormánynál a foglyok érdekében. A délután folyamán megtudtam, hogy az összes foglyokat őrizet mellett felszállitották Bécsbe s hogy most Schober, a rendőrfőnök vizsgálatot indított a dologban. Gróf Pálffynével együtt odamentünk, hogy segítségükre legyünk. A többieket már feltételes szabadságra engedték, de Pálffyt, Pallavicinit, Sigrayt és Szmrecsányit, mint vezéreket, még fogva tartották. Gróf Pálffynének sikerült egy négyszemközti beszélgetés kapcsán meggyőzni a jószivü Schubert s diadalmasan térhetett vissza a hotelbe kiszabadított férjével. De a másik hármat nem bocsátották el oly könnyen. Minden baj onnét eredt, hogy tízmillió magyar koronát találtak náluk, habár mindenikük tagadta előzőleg, hogy a Bankgasse-i milliókról tudomásuk lenne. Most Schober — kormányától sürgetve — akarva, nem akarva kénytelen volt vizsgálatot indítani. A három fővezért tehát éjfélig fogva tartották, ekkor azonban megegyeztek a rendőrséggel s szabadon bocsátották őket. Schobert meglepte, hogy engemet ismét ott lát. Azt kérdezte Pálffynétól: — Ki ez az angol, aki a dolog mögött áll? — Oh, őt csak a foglyok iránti barátsága hozta ide, felelte Pálffyné. — A brucki dologhoz semmi köze nincsen. Ellenkezőleg, nagyon elítélte azt. Nyolcvanötmillió megmaradt. Csütörtök, május 8. Minden lap tele van a brucki csata hírével s némelyik vezér neve meg van említve, hála Istennek: — az enyém nem. Ma reggel tudtam meg, hogy Sigrayt, Pallavicinit és Szmrecsányit éjjel két órakor szabadon bocsátották. Villásreggelinél találkoztam Sigrayval, ő beszélte el, hogy mi történt. Úgy látszik, hogy a rendőrfőnök nagyon udvarias, de határozott formában tudtukra adta, hogy addig nem engedheti őket szabadon, amíg a Bankgasséból elvitt milliókat vissza nem adják. Hogy Bauer nagyon haragszik rájuk, amiért a pénznek még nem akadtak nyomára , hogy a bécsi rendőrség nevetségessé van téve Európa szemében, ha a 135 millióból semmit sem találnak meg. Hozzátette azt is, hogy a Bristol-szállóig kinyomozták a pénzt, de itt elvesztették a további nyomát, ami nagy szerencse az ellenforradalmárokra nézve. A beszélgetés eredménye egy megalkuvás volt, mely mind a két félt kielégítette. A rendőrség megígérte, hogy szabadon bocsátja a vezéreket, ha a 135 millió egy részét, körülbelül 50 milliót visszatérítenek. A rendőrség a maga részéről viszont megígéri, hogy a pénzt nem szolgáltatja ki a bolsevistáknak, hanem megtartja a következő új kormány részére. Íme, így végződött a nyomorult,rosszul organizált brucki fiaskó: