Az Ujság, 1925. március (22. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

2__ tása. Mit csináljon az egyik a becsület és tisztesség fogalmával, látván, hogy ennek nincs megfogható tartalma, mert a törvény becsületnek és tisztességnek deklarálhat, ami eddig nem volt az? A nemzetgyűlési törvényhozás eddig sok tisztességes dolog­ról kimondta, hogy ezentúl bűn lesz. Ez is korrumpálja a lelkeket s teszi bizonyta­lanná a jogba vetett hitet. Most erénnyé és joggá tesz cselekedeteket, mik eddig tiltottak és tisztességtelenek voltak. Hova vezet ez? A törvénynek is van kritériuma, neki is törvényesnek kell lennie nemcsak formai megalkotása, hanem tartalma sze­rint is. Tavasszal megindulnak az építkezések. Bethlen István gróf miniszterelnököt ma dél­előtt Bárczy István vezetésével az építkezés meg­indítását sürgető küldöttség kereste fel. Alpár Ignác, a küldöttség szónoka hangoztatta, hogy elsősorban az államnak kötelessége, hogy kis­lakások építése által az építőiparnak foglal­kozást adjon. Kérte, hogy telepítsék ki a lakásokba elhelyezett hivatalokat s a m­agánépitkezést azáltal tegye le­hetővé a kormány, hogy adómentességet nyújtson. Bethlen István gróf miniszterelnök ezeket hangoztatta válaszában: — A kormány teljesen át van hatva annak fontosságától, hogy az építkezések még a kora tavasszal meginduljanak és a legnagyobb szere­tettel karolja fel ezt a kérést. Megragad minden lehetőséget, hogy az építési tevékenység minél előbb meginduljon. Már a hét folyamán tárgyalásokat folytatott a pénzügyi és a népjóléti miniszterrel és már most megtétettek az előkészületek arra, hogy a pénz­ügyi lehetőség határain belül építési munkaalkal­mak teremttessenek. Az illetékes minisztériumok osztályaiban megindultak a részletes tárgyalások nemcsak az állami, hanem a magánépítkezésekre vonatkozóan is és reméli, hogy mihamar konkrét eredmények fognak mutatkozni. SZABÁLYOZZÁK AZ ÚJ KORMÁNYZÓ­­VÁLASZTÁST. Indiszkréció révén ma a felsőházi tervezet is nyilvánosságra került. Nóvum alig van benne azo­kon a rendelkezéseken túl, amelyeket Az Újság már közölt. Talán az a legérdekesebb, hogy a hon­védség főparancsnoka is tagja lesz a felsőháznak. A magyar mágnásvilág csak félannyi tagot vá­laszthat be a felsőházba, mint a törvényhatósá­gok. A felsőház csak akkor fog összeülni, ha már megalakulnak az új törvényhatósági bizottságok. Időközben tehát az erre vonatkozó törvényt is meg kell alkotni. Fontos rendelkezések vannak a javaslatban a kormányzóval kapcsolatosan. Kimondja ugyanis, hogy a kormányzó jogköre ugyanaz, marad az országyűléssel szemben, amilyen jogköre most van a nemzetgyűléssel szemben. Amennyiben a kor­mányzói tiszt az államfői hatalom gyakorlásának végleges rendezése előtt üresedik meg, a kormány­zót a magyar állampolgárok közül az országgyű­lés két háza titkos szavazással együttes ülésben választja meg. Intézkedés van a javaslatban a kor­mányzó felelősségrevonásának esetére is, amikor kimondja, hogy ha a képviselőház az 1920 I. t.-c. 14. §-a szerint elhatározta a kormányzó felelős­­ségrevonását, a bíráskodást a felsőházból az 1848. III. t.-c. 34. §-a szerint szervezett bíróság gyakorolja. Megkezdődött a romániai útlevél­­panama ügyében a fű­tárgyalás. Bukarest, február 28. A negyedik törvény­széken tegnap megkezdődött az ismeretes útlevél-panama ügyében a főtárgyalás. Fili­­povici az egyik fővádlott, aki vizsgálati fog­ságban van, bekötött fejjel jelent meg, mert súlyos furunkulusa van. Megjelent a szabad­lábon levő vádlottak közül Vaitoianu tábornok, a közmunkaügyi miniszter öccse, valamint Stoicescu volt szigurancia tisztviselő.­­A tárgyalást vezető elnök Vaitoianu vádlottat székkel kínálta meg, mire Ionaitescu védő kifogást emelt, hogy a vádlottak közt meg­különböztetést tesznek és azt követelte, hogy védence, Filipovici szintén leülhessen. A tör­vényszék néhány formalitás elintézése után a tárgyalás folytatását március 20-ára halasz­totta, amikorra úgy a belügyminiszter, mint a Petrolul National képviselőit is megidézik. Harmincnapi éhségsztrájk után felmentették a román szocialisták vezérét. Bukarest, február 28. Dobrogheanu Ghereat, az ismert szocialistavezért, akit állítólagos kommunista üzelmek miatt még a múlt év vé­gén letartóztattak s azóta is vizsgálati fogság­ban ül, ahol a vizsgálati fogság fentartása el­leni tiltakozásul 30 nap óta Éhségsztrájkot folytat, pár héttel ezelőtt egy más ügyből ki­folyólag tíz évi fegyházra ítélték. Dobrogheanu az ítélet ellen fellebbezett és a legfelsőbb ka­tonai semmitőszék a tegnapi tárgyaláson fel­mentette. A felmentett szocialista vezért sza­badlábra helyezték és lakására szállították. A lapok jelentése szerint Dobrogheanu az éh­ségsztrájk következtében annyira elgyengült, hogy életbenmaradására alig van remény. A fogházban még négy olyan vádlott van, aki már 30 napja folytatja az éhségsztrájkot. ♦AZ ÚJSÁG ♦ VASÁRNAP, 1925 MÁRCIUS 1 (Folytatás az első oldalról.) tévedt tagja lennék, akik közé rossz em­berek belelőttek. Egynéhány elhullott, a többi széjjelszaladt a világ négy tája felé. Én keresem a társam, úgy éltem odakint az idegenben, hogy soha­sem éreztem magam otthon, bármilyen jól is ment a dolgom. Igazán a világ négy tájára röpültem el, mindenhova, ahova családom­­belieket sejthettem. Észak-Magyarországra a tótjaink közé, keletre a romániai magyarok közé, délre a szerbiai magyarok közé és nyu­gat felé is elmentem Berlinig, úgy éreztem, ahol két magyar kezet fogott, Magyarország van. Nem féltem attól, hogy idegen hatalmak csapnak reám, kiálltam, hogy börtönnel, el­­zsuppolással fenyegettek. És ezentúl is vissza­­szállok oda, ahol az én testvéreim vannak. — Hogy vágyódtam haza, azt felesleges mondani. Fellépésem megakadályozása előtt sürgősen Amerikába hívtak. De akármeny­­nyire is kikergetnek, mégis magyar vagyok. Nem engedhetem meg azt, hogy kint a nagy­világban ütőkártya tegyek Nagy-Magyaror­szág ellen. (Viharos taps.) Ezért jöttem haza. Teljes rehabilitációt kértem. Hívott a Vígszín­ház, Magyar Színház, hangversenyrendező vállalatok, amelyek két estéért százmilliót ígértek s nem jöttem. Engem a magyar kultuszminiszter kerge­tett el, a magyar rendőrség nem védett meg, a magyar szinésztársadalom meg, tagadott. És ekkor eljöttek és azt mondották, hogy az egész magyar szinésztársadalom hív engem Budapestre, a kultuszminiszter és belügymi­niszter hozzájárulásával. Mivel szegény színé­szek felsegélyezéséről volt szó, én még az úti­költségem megfizetéséről is lemondottam, nemhogy fellépti díjat kértem volna. Sőt azt az indítványt is tettem, hogy egész pályámon jövedelmem egy részét mindig erre az alapra fogom adományozni. (Taps.) Ez volt a ter­vem. És képzeljék, engem még ma sem érte­sítettek arról, hogy 16-iki előadóestém elma­rad. A színészszövetség még ma sem mondott egy szót sem, az a színészszövetség, mely elfo­gadta az én ajándékomat. Nem talált egyetlen szót, amellyel kimen­tette volna magát. Odaállítottak a piedesz­­tálra, csak azért, hogy bizonyos emberek leköphessenek, szidhassanak és elmond­hassák, hogy nem vagyok magyar, mert Berger vagyok, mert nincs elmerem. (Viharos taps és éljenzés.) Sohasem tudtam annyira, hogy zsidó vagyok­, mint ma. Sohasem mondták nekem ezt oda­haza, sohasem sikoltott ez ki belőlem. Most ők mondják, hogy nem vagyok magyar. Hazajöttem, mert úgy éreztem magam, mint Antheusz, ki a földből akart erőt meríteni . Én is beleteszek egy kis zacskóba ebből a küzdelemre. Én is beleteszek egy kis zacskót ebből a drága magyar földből és úgy viszem magammal, mintha a hazámat vinném. Az utolsó szavakat Beregi Oszkár könny­,­ben úszó szemekkel, zokogva mondotta már, aztán leült, a közönség pedig hosszú ideig tartó lelkes ovációt rendezett mellette. Gál Jenő mondott még beszédet, majd Beregi Oszkár adott elő néhány szép Petőfi-verset, mindenkit elragadó, rendkívül nagy hatással. Meghalt a német birodalom elnöke. Nagy izgalmat és megdöbbenést keltett a halálhír Németországban. Berlinben zavargásoktól félnek.­­ A baloldal sietteti, a jobboldal el akarja halasztani az elnökválasztó népszavazást. Valószínüleg Marx lesz az új birodalmi elnök. Berlin, február 28. A Wolff- Iroda jelenti: A birodalmi elnök ma délelőtt 10 óra 15 perckor csendesen elszenderült, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna. A halotti ágynál­­ jelen volt a birodalmi elnök felesége, gyermekeivel és vejével, Jenitzke dr.­­ral, továbbá Meissner dr. államtitkár. Ebert Frigyesnek, a német köztársaság első elnökének váratlan elhunyta több egy politikus, vagy akár egy államfő halálánál. Ez történelmi esemény. Ebert egyénisége és el­nöksége annyira össze volt fonódva a fiatal német köztársaság elcsigázott, külső és belső viharok szaggatta szervezetével, hogy halála rendkívül nagy megrázkódtatást és zűrzavart fog okozni. Mert Ebert bizonyos értelemben szimbólum volt, a jobboldali és a baloldali szélsőségek között haladni és élni kívánó, ön­tudatos új német társadalom szimbóluma, akinek helyébe nehéz lesz megfelelő egyénisé­get találni. Irtózatos nehézségek közepette, a békeszerződések vasbilincseiben szenvedő s az éhség és elkeseredés indulataitól korbá­csolt Németország élén nem is állhatta volna meg máskép a helyét, ha nem egyesítette volna magában a megaláztatásában is hatal­mas német nemzet annyi jellegzetes tulajdon­ságát: hidegvért, szívósságot, kötelességtudást és­­ megértést a politikai ellenféllel szem­ben. De pályafutásában is sok olyan elem van, amelyet egy feltörekvő, demokratikus társadalom rokonszenvesnek találhat. Ala­csony sorsból a birodalom első polcára ke­rülni mindenesetre nagy dolog, de forrada­lom idején nem lehetetlen. Ám ott belátást és államférfiúl bölcseséget tanúsítani és Scyllák és Charybdisek között biztos kézzel kormá­nyozni egy nagy nemzet vihardobálta hajóját, ez az, amit pártkülönbség nélkül mindenki­nek elismeréssel kell róla megemlítenie. Ezért lelkivilágában sok a rokonvonás Bebel Ágosttal, a német szociáldemokrata párt egyik megalapítójával, kinek közvetlen utóda is volt, mikor 1913-ban meghalt. Bebel volt, aki 1914-nél sokkal régebbi időben első­nek jelentette ki a hazaellenességgel vádolt német szociáldemokraták pártvezéreként, hogy ő is kardot kötne, ha a német haza fiainak védelmére szorulna. Ezért nem kötött kardot, de fiai ott harcoltak a német hadseregben, kettő el is esett a háborúban. Ő maga a front mögött maradt s mint a német szociáldemo­krata párt vezető embere, egyik tényezője volt az összeomlás után történt eseményeknek és a köztársaság kikiáltásának. Ami a német köztársaság megszilárdulásának azután követ­kező idejében történt, jellemének teljes füg­getlenségében mutatta be Ebertet. Elnöki szé­kében, melyen hat évig ült az ideiglenes ál­lamfő minőségében, levetette magáról a párt­ember köntösét és azon volt, hogy az egész német birodalom államfője legyen. Jó szocia­lista maradt, de jóhiszeműen mérlegelte a né­met nép összességének érdekeit. Igyekezett kiterjedt szerepet biztosítani a polgári ele­meknek a német politikában és bizonyságot tett ez elhatározásának komolyságáról akkor is,­ mikor kinevezte kancellárnak C­uno dr.-t, a Hapay elnökét, noha a szociáldemokrata párt két ízben is visszautasította az elnöké­nek ezt a kancellárjelölését. Ez, meg a Spar­­takuszokkal, majd a független szocialistákkal szemben alkalmazott kemény rendszabályai ellenfeleket szereznek neki saját pártjában s ötnegyed évvel ezelőtt, 1923 októberének végén tanúja volt a világ, hogy a birodalmi szociáldemokrata pártban saját pártjának egy része kizárási indítványt tett Ebert, a szociáldemokratából lett államfő kizárására. Ami abból az alkalomból történt, hogy Ebert kiemelte helyéből Zeignert, a szocialista szász kormány szocialista miniszterelnökét s a Reichsner csapatait küldötte megfékezésére, ellenben meghagyta helyén a jobboldali bajor kormányt, mely élesebb és súlyosabb ellen­állást tanúsított a birodalommal szemben. Ebertet nem zárták ki a szociáldemokrata pártból, de pályájának ez a zökkenője meg­mutatta, hogy csakugyan olyan államfő volt, ki független a politikai pártoktól és sem szigorával, sem kíméletével nem akar elérni mást, mint amit az egész birodalom érdeke kíván tőle. ÉLETRAJZA: Ebert Frigyes 1871 február 4-én született Hei­­delbergben. A h­eidelbergi elemi iskola elvégzése után szülei inasnak adták egy nyerges mester­hez. Inaséveit Heidelbergben töltötte. Felszabadu­lása után Brémába ment dolgozni. 1892-ben sza­kított a nyergesiparral és átvette a Bremer Bürger­­zeitung című — a cím ellenére is szociáldemokrata irányzatú­­ lap szerkesztését. Ébert 1905-ig ma­radt Brémában, de már előbb megvált a lap szer­kesztésétől s vendéglőt nyitott. A vendéglőt csak addig vezette, amig a brémai munkáspárt titkárává választották meg. Az 1913-ban Jénában tartott szociáldemokrata pártgyűlés azután a német szo­cialista párt birodalmi másodtitkárává választotta. Singer szociáldemokrata vezér halála után őt akar­ták megválasztani a szociáldemokrata párt elnö­kévé, de ezt, mint új ember, szerényen visszauta­sította. Helyette Haase birodalmi gyűlési képviselő lett az elnök. Röviddel utóbb azonban a párt másik vezetője, Bebel Ágoston is meghalt s ekkor az őr helyére Ebert került, aki tehát már 1913-ban a szociáldemokrata párt egyik vezetője lett. A biro­dalmi gyűlésbe 1912-ben választották be először Elberfeld-Barnenben. 1916-ban a szociáldemokrata párt parlamenti frakciójának is elnöke lett. A háború alatt nem igen lépett a nyilvános­ság elé, de a szociáldemokrata párt magatartá­sára természetesen döntő befolyást gyakorolt. Amikor 1918 november 9-én az összeomlás be­következett, Sch­eidemannal együtt a forradalom élére állt. Badeni Miksa herceg birodalmi kan­cellár, aki az események hatása alatt vissza­lépett, még szabályszerűen átadta neki a kan­cellárság ügyeinek intézését. Másnap megalakult a népmegbízottak tanácsa, amelynek Ebert Scheidemann, Landesberg, Haase, Dithmann és Barth mellett — egyik tagja volt. E minőségében Ebert minden erejével azon dolgozott, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlést minél előbb egybe lehessen hívni. Főleg az ő fáradozásának tulaj­j­­donítható, hogy már 1010 január 19-én megtar­tották a választásokat, amelyek alapján egybe­­ült Weimarban az alkotmányozó nemzetgyűlés. Ez február 10-én törvényileg megszüntette az eddigi államformát és február 11-én Ebertet ideiglenes birodalmi elnökké választotta. Augusz­tus 11-én már mint elnök írta alá Ebert a július­ban letárgyalt és megszavazott birodalmi alkot­mányt, amelyre tíz nappal utóbb letette az esküt. Ő maga többször kérte, hogy a birodalmi gyű­lés állapítsa meg működésének határidejét, de a kérdés tárgyalását külpolitikai okokból egy ideig halasztgatták, míg 1922. októberében a birodalomi elnök működésének idejét ez évi június 30-ig hosszabbították meg. A háború után következett küzdelmes években rendkívül nyugodt, józan és elfogulatlan magatartást tanúsított és mintája volt a pártok felett álló, napi politikától teljesen távol­maradó államfőnek. Súlyos válságok óráiban — mint a Poincaré-féle Ruhr-megszállás, a szepara­tista mozgalmak, a Höltz-féle kommunista láza­dás, a szászországi kommunista zavargások, vagy a Ludendorff—Hitler-féle bajor puccs idején, el­sősorban az ő objektív ítélőképességének és éleslá­tásának volt köszönhető, hogy akár külső, akár belső politikai okokból teljesen fel nem borult a helyzet. Amilyen kemény és határozott magatar­tást tanúsított a spartakusz-lázadás válságos órái­ban, amikor a szociáldemokrata párt Scheidemann és Ebert vezetése alatt álló tömegei eltiporták a Liebknecht-féle felkelést, olyan erélyes és követ­kezetes maradt később is minden baloldali túlzás­sal szemben. Pártatlanságát a saját pártjával szem­ben is olyan energikusan érvényesítette, hogy 1923-ban a szocialista párt baloldali szárnya indít­ványt tett, m­int említettük, a birodalmi elnöknek a pártból való kizárására. De nemcsak a szocialis­ták szélső táborából, hanem a fajvédők részéről is érték mostanában érzékeny támadások. Ezek azzal vádolták, hogy a forradalom idejében veze­tője és támogatója volt a munkciógyári munkások sztrájkjának. A vád ugyan alaptalannak bizonyult, de Ebert mégis felebbezett az ítélet indokolása ellen. Az egész birodalomban nagy részvétel keltett a halál. Berlin, február 28. (Az Újság berlini tudósító­jának telefonjelentése.) Ebert birodalmi elnök halálának hírét a délelőtti órákban a berlini lapok rendkívüli kiadásban közölték a lakosság­gal. A várost minden irányban lassan haladó automobilok járták be, amelyekről a rendkívüli kiadásokat a közönség közé szórták. A birodalmi kormány palotáján és a városházán nyomban kitűzték a gyászlobogót. A birodalmi gyűlés épü­letén félárbocra eresztették a fekete-arany-vörös lobogót. Az elnöki palota előtt óriási embertömeg szorongott. A város minden részéből, a gazda­sági, politikai, kereskedelmi élet köreiből azon­nal sok részvétlátogató érkezett az özvegyhez. A kormány a halál sik­ére azonnal miniszter­­tanácsot tartott, amelyen Luther dr. birodalmi kancellár megindult hangon emlékezett meg a birodalmi elnök haláláról és egyebek között eze­ket, mondotta: — A német nép érdekében kifejtett munkás­ságáról és a legsúlyosabb történelmi időkben be­töltött vezető szereplőről szólni később lesz a fel­adatom. Ma, a birodalmi kormány körében, Ebert Frigyes iránti tiszteletteljes megemlékezés­sel juttatom kifejezésre, milyen tökéletesen látta el a megboldogult birodalmi elnöki tisztét és milyen szerencsésen és eredményesen alakult ki a birodalmi elnök és a kormány közötti együtt­működés az ő bölcsesége és hazafiai odaadása folytán. Megrendülten állunk az államfő ravata­lánál, akinek emberi tulajdonságai oly gyakran segítettek nehéz tárgyi kérdéseket a német nép javára megoldani. Sokunknak azok közül, aki­ket a birodalom kormányába szólítottak, barát­jává is lett. A kormány tagjai a minisztertanács után azonnal átmentek a West-szanatóriumba, ahol a holttest mellett tartózkodó özvegynek személye­sen is kifejezték részvétüket. Ugyanígy járt el Berlin városának elöljárósága is. Mikor tizenegy óra után az automobil Ebert özvegyével s gyer­mekeivel a szanatóriumból lassan az elnöki pa­lota elé ért, a tömegben mindenki levette a ka­lapját. A francia követ kormánya nevében még délelőtt kifejezte részvétét az elnök családjánál. Az angol követ gyalog sietett a gyászolókhoz, hogy részvétét tolmácsolja. Érdekes, hogy Ebert birodalmi elnök a West-szanatórium ugyanazon szobájában halt meg, ahol Stinnes. Ugyanaz az orvos is operálta, aki Stinnest, Brier tanár. Az elhunyt elnök temetése a birodalmi kormány intézkedésére szerdán lesz. Berlin ösz­­szes utcáin, főleg a szanatórium és az elnöki pa­lota előtt még a késő esti órákban is hatalmas néptömegek hullámzanak. Az emberek izgatottan tárgyalják a gyászos eseményt és a várható bo­nyodalmakat. A rendőrség nagy készültséggel tartja fenn a rendet. Az összes középületeken és a legtöbb magánházon félárbocra eresztett köz­­társasági lobogó leng. Az őszinte gyászt néhány horogkeresztes próbálta megzavarni, akik ma délben Ebertet gyalázó röpiratokat osztogattak. A röpirat a magdeburgi perrel foglalkozik, amelyben tudvalevőleg egy Ebertet hazaárulással vádoló cikk írója állott a bíróság előtt. A vád­lottat elítélték, de Ebert az ítélet indokolása ellen fellebbezett. A röpiratot, amely ezt a pert ismer­teti, a közönség felháborodással utasította vissza. A rendőrség a t­otsdami térről, ahol a röpiratokat osztogatták, elzavarta a horogkereszteseket és szétoszlatta a tömeget, de nem akadályozta meg.

Next