H.A.L. Fisher: Európa története I. kötet (Budapest, 1939)
XXXIV. Fejezet. Az ottomán törökök
löveg viseletét írta elő (egyszerű fehér nemezsapka) s ami a legfontosabb, hadsereget szervezett. Nevezetes brussai tartózkodása idején alapította meg azokat a jellegzetes katonai intézményeket, amelyek az ottomán törököket évszázadokra Keleteurópa rémeivé tették, — az akindzsiket, vagy könnyű csatározókat, a jobbágylovasságot, a szultán testőrségét, s mindenekfölött azt a híres gyalogságot, amelyről alább szólunk. A „janicsárok“ vagy új katonák keresztény gyermekek voltak, akiket erőszakkal ragadtak el otthonukból s muzulmánnak neveltek olyan iskolákban, amelyeknek célja az volt, hogy kitöröljék a gyermek lelkéből minden régi érzés vagy rokonság emlékét s az ottomán állam hajlítható eszközévé neveljék. A legszerencsétlenebbek azok voltak, akiket apródszolgálatra küldtek a palotába, másokat a polgári közigazgatásban alkalmaztak, de legnagyobb részük egy gyalogos seregbe került, amely oly bátor és önfeláldozó volt, hogy minden janicsárokkal erősített török sereg kitűnően állta meg helyét a csatatéren. A janicsár rabszolga volt. Hiányzott belőle minden érzelem, amely a jellemet megszelídíti, minden érdeklődés, amely az elmét fejleszti, minden ideál, amely az akaratot magasabb régiókba emeli. Vasfegyelem törölte el lelkében a múltat és tette kopárrá a jövendőt. Meg kellett feledkeznie apjáról, anyjáról, testvéreiről. Nem remélhette, hogy felesége és gyermekei lesznek valaha. Otthona a kaszárnya volt, mestersége a harc, vallása a Korán, s egy szerzetes lángoló fanatizmusával ment a háborúba, hogy végezzen a szultán és Allah ellenségeivel. Az a gondolat, hogy ezt a haderőt keresztény gyermekekből szedjék össze, állítólag a Fekete Habiltól, Orkhán büszke vezérétől származik. Kétségtelen, hogy más módon rendszeres újoncozást nem lehetett volna fenntartani. Az ottomán birodalom legfőbb erősségei tehát keresztény szülők rabszolgasorsra jutott gyermekei voltak. Ezek közül kerültek ki a birodalom legkiválóbb emberei. Miközben az ottomán állam új formák közt alakult ki Ázsia közeli részein, a Balkánon új hatalom lépett föl a maga nyers őserejével, kihasználva a görögök polgárháborúit és erkölcsi romlottságát. A szerbek egész történelme bátor, lelkes, de hevesvérű népre vall. Dusán István alatt, aki nagy katona, törvényhozó és államférfi volt — abból a fajtából, amely fel tudja ébreszteni népe becsvágyát, — Szerbia uralma a Dunától az Aegei-tengerig terjedt. Elfoglalták Albániát, Epirust és Thessaliát. Ezek a diadalok mélyen bevésődtek a szerb nemzet emlékezetébe, de nem elégítet