Halász Elemér: A kor eszméje és a nemzeti egység Kossuth Lajos idejében és most (Budapest, 1934)
„Minden kornak megvan saját eszméje, mely egy világrésznek életszükségletéből önként fejlődvén, oly vlágerővel hat, hogy nincs nemzet, mely attól elkülönözni képes legyen.” Kossuth Lajos írta e sorokat a Pesti Hírlap 1841. január 12.-i számának „Örökváltság” című cikkében. Mi volt az az eszme, mely abban a korban hazánkban világerővel hatott? Az emberek egyenlőségének eszméje. A jobbágyság fölszabadítása, a törvény előtt egyenlőség és a közteherviselés. Olvasva Kossuth magas szárnyalásai sorait, önként előtódul a kérdés, hogy mi a jelen korszaknak az uralkodó eszméje, mely olyan világerővel bírhat, hogy egy nemzet sem képes magát hatása alól elvonni ? Ezzel a kérdéssel foglalkoznunk kell, ha a nemzetünk jövőjére gondolunk, mert akkor haladhatunk a helyes úton, ha a jelenkor vezéreszméjének megvalósítása felé megyünk. Ha azonban feltételezzük azt, hogy van a jelenkor történetében is olyan vezérmotívum, melyet szemmel kell tartanunk, akkor nem végzünk bizonyára felesleges munkát, ha elsősorban azzal az eszmével foglalkozunk, melynek tárgyalása Kossuth Lajost előlidézett megállapítására késztette Foglalkozzunk tehát az egyenlőség kérdésével egészen röviden, mert lehetséges, hogy ezen eszmének megvalósulása olyan tanulságokat foglal magában, melyek a jelen időben, egy új világeszme vajúdásának korszakában is üdvösen alkalmazhatók. Historia est magister mundi. Az egyenlőség létrejöttének legelső feltétele a jobbágyság intézményének megszüntetése volt. A jobbágyság átmeneti állapot volt a rabszolga és szabadember között, mely különböző politikai és gazdasági behatások, de különösen a keresztény vallás befolyása alatt a középkorban a rabszolgaságból lassanként alakult ki Európában és országonként csekély eltéréssel szabályozódott. Amikor őseink elfoglalták hazánkat nem irtották ki az itt talált népeket és nem kergették azokat ki az országból, hanem uralmuk alá hajtván őket, közülük azokat, akik nem harcoltak a honfoglalók ellen az ország szabad lakosainak meghagyták, azokat ellenben, akik fegyverrel szembeszálltak velük az elfoglalt te .