Halász Elemér: A kor eszméje és a nemzeti egység Kossuth Lajos idejében és most (Budapest, 1934)
rület megosztásával egyidejűleg, mint a földek járulékát, azok új tulajdonosainak szolgálatára osztották be. Jobbágyokká tették őket. Megtarthatták régi földjeiket, de azok nem képezték többé tulajdonukat, hanem, mintegy haszonélvezetre voltak nekik kiadva bizonyos szolgáltatások ellenében. Az új földtulajdonosokból pedig lassanként kifejlődött a nemesi osztály. Szent István a földbirtokokhoz nem jutott szabadokat várak mellé telepítette le, részben hadi, részben gazdasági szolgálatokra. Ezeket várjobbágyoknak nevezték. Szolgálataik fejében a várak melletti földekből birtokokat kaptak, de teljes tulajdonjog nélkül. Véglegesen az Anjouk idejében szabályozták hazánkban a jobbágyságot olyformán, hogy mindazokat, akik más földjén gazdálkodtak, fölvették a jobbágyok jegyzékébe és minden anyagi terhet ezeknek a vállára raktak. A nemes ember csak hadi szolgálatra lett kötelezve és minden adófizetés alól mentesíttetett. A jobbágy fizetett adót, dézsmát és tartozott úrbéri szolgálatokat teljesíteni földesurának. A rabszolgától alapjában véve csak abban különbözött a jobbágy, hogy a teste nem képezte adás-vétel tárgyát és hogy földjén szabadon gazdálkodhatott, egyébként ki volt szolgáltatva földesura önkényének, mert ez bíráskodott tetszés szerint felette. Ezzel a súlyos helyzettel gyakran visszaéltek a földesurak és az emiatt keletkezett elkeseredettség és gyűlölet európaszerte parasztlázadásokban nyilvánult meg időnként. Szörnyű vérengzések és pusztulások képét tárják elénk ezek a lázadások, melyeket végeredményben a jobban szervezett nemesek mindenfelé levertek és isszonyúan megtoroltak. Hazánkban is ismételten előfordultak ilyen felkelések, melyek közül a legírtózatosabb a Dózsa György féle lázadás volt 1514-ben, aminek a következménye volt az, hogy a jobbágyok elvesztették szabad költözködési jogukat is. Werbőczy István szerint „szabadságukat végkép elvesztvén, földesuraiknak föltétlen és örökös szolgaságába kerültek”. A hazai jobbágyság helyzete így közel jutott a rabszolgasághoz. II. Rákóczi Ferencz fejedelem. Emlékirataiban a népről szólva ezt mondja: „Legyőzetvén (a Dózsa György féle lázadásban) oly nagy szolgaságra jutott s a nemesség oly korlátlan jogokat nyert jobbágyai fölött, hogy a törvények szerint csak lelkét lehetett a parasztnak tulajdonául tekinteni.” Javulást hozott ebbe az embertelen állapotba. József császár 1785-ben, tehát 270 év múlva kiadott rendelete, melyben az örökös jobbágyságot eltörölte, személyére nézve mindenkit szabadnak nyilvánított és megadta a szabad költözködés és pályaválasztás jogát. Ez a rendelet nem lett azonban szigorúan végrehajtva. A jobbágyság fölszabadítását a francia nagy forradalom indította meg. A szabadság, egyenlőség és testvériség jelszava .