Migray József: Egy keresztényszociális állam története. A jezsuiták köztársasága Paraguayban, 1609-1768 (Budapest, 1923)

Előszó

ELŐSZÓ Világnézetek harca folyik. A szociáldemokrácia a munkásosztály politikai, gazdasági és kulturális felszaba­dulásáért küzd. A társadalmi és gazdasági élet teljes demokratizálódása azonban nemcsak a munkásság anyagi létének jobbrafordulását jelenti, hanem az egész emberi­ség életének átalakulását is, azaz magasabbrendű erkölcsi eszmék megvalósulását, szemben a kapitalista társadalom­ban uralkodó állapotokkal. A reakció képviselői a gazdasági, társadalmi és szel­lemi élet terén a szociáldemokrácia törekvéseivel a „ke­resztényszociális államideált“ helyezik szembe, mint a „tőke és munka harmóniájának“ megoldását. A történelemben ez az ideál már egyszer megvalósult. Azonban kevesen tudnak róla. Még a történettudomány szakembereinek is csak homályos képük van erről az eseményről. A mun­kásosztály, különösen pedig a magyar munkásosztály, egyáltalán nem is ismeri, mert a magyar történetiroda­lomban nem jelent még meg olyan mű, amely a „Jézus Társaság ideális keresztény köztársaságának“ történetét ismertette volna. Tanulmányommal ezt a hiányt kívánom pótolni. Irodalma a kérdésnek nem nagy, csak nehezen hozzá­férhető. Idegennyelvű ma azonban több van róla. A szo­cialista irodalomban Paul Lafargue dolgozta föl, akinek tanulmánya az „Internationale Bibliothek“-ban jelent meg más dolgozatokkal kapcsolatban a „Vorläufer des neueren Sozialismus“ című sorozat III-ik kötete gyanánt. Gondoltam arra, hogy ezt a tanulmányt egyszerűen lefor- 3 !.

Next