Alföldi Iparlap, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-03 / 1. szám

2 ALFÖLDI IPARLAP. 1886. január 3. a „hazai ipartestületek ügyei“ számára külön tért nyitunk. Ezzel korántsem akarjuk a „központi értesítő“ szerepét szenvelegni, de mivel ilyen még a fővárosban nem keletkezett, addig ennek a pótlásától sem riadunk vissza s azután is a kis és középipar kellő közepében alakult szegedi ipartestület, mint a legnagyobb magyar átalános ipartestület, a közvetlenség beha­tóbb erejével hivatva lehet a tárgyakat és dolgokat a szakma szerint alakult testületekkel szemben, de ezek érdekében is átalánosabb szempontból ítélni meg. Minélfogva ezennel egész bizalommal fordulunk Magyar­­ország összes ipartestületeihez, hogy lapunkat ne csak anyagi­lag, de szellemileg is hivatalosan támogatni szíveskedjenek. Nem különben értelmes tagjaiknak, elöljáróiknak, a két érte­lemben vett támogatást figyelmükbe ajánlják. Az új törvény szerinti iparos közélet nehezen indul: ma­guk a testületek, még a fővárosban is vontatva alakulnak. Ez nem éppen a törvény hibája. Ez a nagy és hosszas várakozá­sokban kifáradt elemek bágyadtságából folyó baj. Ezen is segíteni egyik feladatunknak ismerjük. Ezeken túl lesznek az új időnek nagy elvi kérdései, a­melyeket­ ipari szempontból tárgyalnunk kell; ott van p. o. a „külön vámterület kérdése." Mi előre is kijelentjük, hogy az önálló vámterület hívei vagyunk, de azért a közös vámterület eszméjének alapján álló ellenvéleménynek, az esz­metisztázás szempontjából, mindig ipari szempontból, egészen szabadtért nyitunk. Lapunk, ha anyagilag és szellemileg gyarapodhat, a többi közhasznú és szaktanúságos ipari ismeretek terjesztését is egész erővel fogja felölelni, s ezzel kapcsolatban az ipari szakokta­tás kérdését mindig ébren tartani. Végül az átalános ipari újdonságokban ezutánra szintén gazdagabb közleményeket ada’*”"1' Mindez a hi', atott zve ez­úttal az ügy férfiak égé Szeged, 1885. df­sz , Alföldi Ipar lap' . Semmi sem olyan néma most az országra­ i­zve, mint azon hely, hol az imént még oly nyüzsgő közgazdasági és köz­műveltségi dolgokból álló közélet zajlott a kiállítás terén. Bármily nehezen hoztuk létre ezt az erőnyilvánítást, ezt a közéletképességi nyilatkozatot, a nyilatkozat megtörtént, az eredmény meglepő volt. Mások megbecsültek bennünket, mi megbámultuk magunkat. Félévig a nemzeti közélet ezen cselekmény körül forgott, ez képezte központját, s ezzel ki is forrta magát. Valamint egyes embernél, úgy egy egész nemzetnél is a fo­kozott erőfeszítést némi bágyadás követi, csaknem visszaesés áll be. Az 1873-ik évi világtárlat Bécsre, sőt egész Ausztriára, de Magyarországra nézve is nagy visszaesésekkel járt. Azonban mindezen visszaesések éppen csak olyan látszó­lagosak mint a­mily mérvben a kiállítások a látványosság jel­legével is bírnak; de sem a „visszaesés“, sem a „látvá­nyossá­g“ nem lehet egyéb, mint csak tetszőleges tünemény, a bensőség, mely a látványosságban a mélyebb és maradandóbb érdekeket képezte, mind­ez megmarad, s ez a nemzetre nézve észrevétlen lendítő erővel bir, s ez nem okoz visszaesést. Az 1873-ik évi világtárlat után mindazok a tényező ele­mek, a­melyek p. u. Magyarországból az erőfeszítéseket tették, már 1876-ban Szegeden, az itt tartott országos kiállításon, új erővel léptek föl,­ s a haladás és a kiállított próba eredménye ott látszott szállítmányaikon. így lesz ez 85-ik évi átalános or­szágos közkiállítás végeredményével is. Ma még azonban a visz­szaesés jeleit látja a felületesen áttekintő szem, mert a forr­­pontra emelkedett zajongás után, ha a dolgok csak a rendes kerék­vágásba jutnak is, lecsöndesülésnek kell bekövetkeznie. Maga a főváros ezen nemzeti küzdelem tanúhelye és ta­núja, ha bizonyos mértékben visszaesést képzel is közéletében, a kiállítás előtti évek képét tekintve, a­mikor még nem is készültünk a kiállításhoz, a­mikor tehát nem volt a főváros egyhangúságából kiemelve, s ha ezen képhez a mai viszonyokat tekintjük, nemcsak hogy visszaesés nincs a főváros életében, de egy nagy mérvű külső-belső haladási állapot jelezhető. A város tisztasága, a sugárút élénksége ha­bár azon mérv­ben nem lüktet is előre, de oly mértékben lett előrevezetve, hogy itt az előző állapotokhoz képest csak állandó haladás lesz jelezhető. Ez a közvetlen közeli helyen tapasztalható, s elmosódóbb sugarakban kihat az egész fővárosra s ezzel az egész országra. Leszámítva azon rendkívüli nagy nyereményt, amit öntudatunk­ban nyertünk, minthogy az erő alapja az önbizalom által nyert o­fterkedést .Ezen nyeremény kihatása az egész országra nézve Üdvös ésyhasznos­ deend s ez megérdemelte a legnagyobb erő­feszítést és áldozatot.... Ehhez járult a mixelt külföld elismerése, a kevésbé mű­velt szomszédnépek akaratlan tisztelete, s a közhitel emel­kedése. Ez utóbbi dolog kiérdemelte az országos nemzeti költe- t kezést. Ezen utóbb említett fontos körülményeknél kell meg- TÁRCZA. Q ion é­s u í f é­­ o n. ii. Az angolok ipartanulása. A mester szó sehol nem oly nagyrabecsült, mint Angliá­ban. Az angol mester többnyire meg is érdemli a mester nevet, meg is szolgál érte. Mielőtt az angol mester mesterré lesz, szokás szerint leg­alább hét évig tanuló volt, s azután is azt tartja, hogy a­ki mindenben mestere akar lenni, semmiben sem lehet mester, s ezt így fejezi ki: „Jack of every trade and master of none.“ (Minden mesterségnek Jancsija, de egynek sem Já­nosa — vagyis mestere.)_ Mint gépészmérnök Németországban nyert általános jel­legű műszaki tudományokkal azon hitben mentem Angliába, hogy majd az egész fonó-szövő ipartudományt, illetőleg az ide­tartozó egésze gépészet összes ágait fel fogom ölelni és meg fo­gom tanulni;­­az angol munkafelosztás rengeteg sok részletre terjedő rendszerét áttekintve, csakhamar beláttam, hogy elég lesz nekem a kender és len fonás-szövés tudományát s az ide tartozó gépek ismeretét megszereznem, így nem jó volna valakinek Angliába bármilyen tudomá­nyos előképzettséggel azon föltett szándékkal lépni be, hogy pl­ az egész vas- vagy faipart fogja tanulmányozni, mert noha ellenben a fonó-szövő gépipart tanulmányozótól is ha ezen szak­mában magasabb fokú képzettséget akar az angol tanulási rend­szer szerint elsajátítani, maga a tudomány megköveteli, hogy az illető a vas megmunkálásában s a géprészek anyagának megis­merésében magának kellő jártasságot szerezzen ; a tanulni aka­rónak mindig főszakmájának kell szeme előtt állani, mert kü­lönben elveszti a kellő vezérfonalat. Angliában, a­hol az ember előtt tanulás közben egy néma tanító áll, akinek minden kézmozdulatára ügyelni és saját mun­káját is végeznie kell, ugyancsak szemesnek kell lennie, hogy a műfogásokat, melyek alatt a gyakorlati tudomány lényege rejlik, alaposan elsajátíthassa. Szerencse, hogy a­ki némi pártfogás alatt jó előmunkás közelében tanulhat dolgozni, idejének egy pillanatját sem veszt­heti el. Az angol „előmunkás“ noha már végzi dolgainak mesterségét, rendesen oly vigyázattal és tudhatni lelkiismere­tességgel teljesíti azt, hogy ha a tanulni a­karó tanulóban elég­séges jóérzék és fölfogás van, minden mozzanatból sajátíthat el valamit. Például, ha egy ügyes előmunkás egy gép részeit rakja össze, a kalapács ugyan gyakran a kezében van, de azzal keveset üt a tárgyakra, s ha rá­üt, az emer szinte tudja, hogy öntött vagy kovácsolt vasra ütött-e rá, s mindannyiszor az elő­­munkással együtt érezni kénytelen, hogy mennyire kíméli a ke­zébe vett tárgy munkatudomány szempontjából tökéletesnek czélzott tükrének sima lapját. Ezt csak jellemzésként hoz­tam föl. . . Az angol élőm­u­n­k­á­s (fore worker) fölött az első munkás (foreman) áll, a­ki ugyan az illető oszá­lynak munka­

Next