Alföldi Iparlap, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1886-01-03 / 1. szám
2 ALFÖLDI IPARLAP. 1886. január 3. a „hazai ipartestületek ügyei“ számára külön tért nyitunk. Ezzel korántsem akarjuk a „központi értesítő“ szerepét szenvelegni, de mivel ilyen még a fővárosban nem keletkezett, addig ennek a pótlásától sem riadunk vissza s azután is a kis és középipar kellő közepében alakult szegedi ipartestület, mint a legnagyobb magyar átalános ipartestület, a közvetlenség behatóbb erejével hivatva lehet a tárgyakat és dolgokat a szakma szerint alakult testületekkel szemben, de ezek érdekében is átalánosabb szempontból ítélni meg. Minélfogva ezennel egész bizalommal fordulunk Magyarország összes ipartestületeihez, hogy lapunkat ne csak anyagilag, de szellemileg is hivatalosan támogatni szíveskedjenek. Nem különben értelmes tagjaiknak, elöljáróiknak, a két értelemben vett támogatást figyelmükbe ajánlják. Az új törvény szerinti iparos közélet nehezen indul: maguk a testületek, még a fővárosban is vontatva alakulnak. Ez nem éppen a törvény hibája. Ez a nagy és hosszas várakozásokban kifáradt elemek bágyadtságából folyó baj. Ezen is segíteni egyik feladatunknak ismerjük. Ezeken túl lesznek az új időnek nagy elvi kérdései, amelyeket ipari szempontból tárgyalnunk kell; ott van p. o. a „külön vámterület kérdése." Mi előre is kijelentjük, hogy az önálló vámterület hívei vagyunk, de azért a közös vámterület eszméjének alapján álló ellenvéleménynek, az eszmetisztázás szempontjából, mindig ipari szempontból, egészen szabadtért nyitunk. Lapunk, ha anyagilag és szellemileg gyarapodhat, a többi közhasznú és szaktanúságos ipari ismeretek terjesztését is egész erővel fogja felölelni, s ezzel kapcsolatban az ipari szakoktatás kérdését mindig ébren tartani. Végül az átalános ipari újdonságokban ezutánra szintén gazdagabb közleményeket ada’*”"1' Mindez a hi', atott zve ezúttal az ügy férfiak égé Szeged, 1885. dfsz , Alföldi Ipar lap' . Semmi sem olyan néma most az országra izve, mint azon hely, hol az imént még oly nyüzsgő közgazdasági és közműveltségi dolgokból álló közélet zajlott a kiállítás terén. Bármily nehezen hoztuk létre ezt az erőnyilvánítást, ezt a közéletképességi nyilatkozatot, a nyilatkozat megtörtént, az eredmény meglepő volt. Mások megbecsültek bennünket, mi megbámultuk magunkat. Félévig a nemzeti közélet ezen cselekmény körül forgott, ez képezte központját, s ezzel ki is forrta magát. Valamint egyes embernél, úgy egy egész nemzetnél is a fokozott erőfeszítést némi bágyadás követi, csaknem visszaesés áll be. Az 1873-ik évi világtárlat Bécsre, sőt egész Ausztriára, de Magyarországra nézve is nagy visszaesésekkel járt. Azonban mindezen visszaesések éppen csak olyan látszólagosak mint amily mérvben a kiállítások a látványosság jellegével is bírnak; de sem a „visszaesés“, sem a „látványosság“ nem lehet egyéb, mint csak tetszőleges tünemény, a bensőség, mely a látványosságban a mélyebb és maradandóbb érdekeket képezte, mindez megmarad, s ez a nemzetre nézve észrevétlen lendítő erővel bir, s ez nem okoz visszaesést. Az 1873-ik évi világtárlat után mindazok a tényező elemek, amelyek p. u. Magyarországból az erőfeszítéseket tették, már 1876-ban Szegeden, az itt tartott országos kiállításon, új erővel léptek föl, s a haladás és a kiállított próba eredménye ott látszott szállítmányaikon. így lesz ez 85-ik évi átalános országos közkiállítás végeredményével is. Ma még azonban a viszszaesés jeleit látja a felületesen áttekintő szem, mert a forrpontra emelkedett zajongás után, ha a dolgok csak a rendes kerékvágásba jutnak is, lecsöndesülésnek kell bekövetkeznie. Maga a főváros ezen nemzeti küzdelem tanúhelye és tanúja, ha bizonyos mértékben visszaesést képzel is közéletében, a kiállítás előtti évek képét tekintve, amikor még nem is készültünk a kiállításhoz, amikor tehát nem volt a főváros egyhangúságából kiemelve, s ha ezen képhez a mai viszonyokat tekintjük, nemcsak hogy visszaesés nincs a főváros életében, de egy nagy mérvű külső-belső haladási állapot jelezhető. A város tisztasága, a sugárút élénksége habár azon mérvben nem lüktet is előre, de oly mértékben lett előrevezetve, hogy itt az előző állapotokhoz képest csak állandó haladás lesz jelezhető. Ez a közvetlen közeli helyen tapasztalható, s elmosódóbb sugarakban kihat az egész fővárosra s ezzel az egész országra. Leszámítva azon rendkívüli nagy nyereményt, amit öntudatunkban nyertünk, minthogy az erő alapja az önbizalom által nyert ofterkedést .Ezen nyeremény kihatása az egész országra nézve Üdvös ésyhasznos deend s ez megérdemelte a legnagyobb erőfeszítést és áldozatot.... Ehhez járult a mixelt külföld elismerése, a kevésbé művelt szomszédnépek akaratlan tisztelete, s a közhitel emelkedése. Ez utóbbi dolog kiérdemelte az országos nemzeti költe- t kezést. Ezen utóbb említett fontos körülményeknél kell meg- TÁRCZA. Q ion és u í f é o n. ii. Az angolok ipartanulása. A mester szó sehol nem oly nagyrabecsült, mint Angliában. Az angol mester többnyire meg is érdemli a mester nevet, meg is szolgál érte. Mielőtt az angol mester mesterré lesz, szokás szerint legalább hét évig tanuló volt, s azután is azt tartja, hogy aki mindenben mestere akar lenni, semmiben sem lehet mester, s ezt így fejezi ki: „Jack of every trade and master of none.“ (Minden mesterségnek Jancsija, de egynek sem Jánosa — vagyis mestere.)_ Mint gépészmérnök Németországban nyert általános jellegű műszaki tudományokkal azon hitben mentem Angliába, hogy majd az egész fonó-szövő ipartudományt, illetőleg az idetartozó egésze gépészet összes ágait fel fogom ölelni és meg fogom tanulni;az angol munkafelosztás rengeteg sok részletre terjedő rendszerét áttekintve, csakhamar beláttam, hogy elég lesz nekem a kender és len fonás-szövés tudományát s az ide tartozó gépek ismeretét megszereznem, így nem jó volna valakinek Angliába bármilyen tudományos előképzettséggel azon föltett szándékkal lépni be, hogy pl az egész vas- vagy faipart fogja tanulmányozni, mert noha ellenben a fonó-szövő gépipart tanulmányozótól is ha ezen szakmában magasabb fokú képzettséget akar az angol tanulási rendszer szerint elsajátítani, maga a tudomány megköveteli, hogy az illető a vas megmunkálásában s a géprészek anyagának megismerésében magának kellő jártasságot szerezzen ; a tanulni akarónak mindig főszakmájának kell szeme előtt állani, mert különben elveszti a kellő vezérfonalat. Angliában, ahol az ember előtt tanulás közben egy néma tanító áll, akinek minden kézmozdulatára ügyelni és saját munkáját is végeznie kell, ugyancsak szemesnek kell lennie, hogy a műfogásokat, melyek alatt a gyakorlati tudomány lényege rejlik, alaposan elsajátíthassa. Szerencse, hogy aki némi pártfogás alatt jó előmunkás közelében tanulhat dolgozni, idejének egy pillanatját sem vesztheti el. Az angol „előmunkás“ noha már végzi dolgainak mesterségét, rendesen oly vigyázattal és tudhatni lelkiismeretességgel teljesíti azt, hogy ha a tanulni akaró tanulóban elégséges jóérzék és fölfogás van, minden mozzanatból sajátíthat el valamit. Például, ha egy ügyes előmunkás egy gép részeit rakja össze, a kalapács ugyan gyakran a kezében van, de azzal keveset üt a tárgyakra, s ha ráüt, az emer szinte tudja, hogy öntött vagy kovácsolt vasra ütött-e rá, s mindannyiszor az előmunkással együtt érezni kénytelen, hogy mennyire kíméli a kezébe vett tárgy munkatudomány szempontjából tökéletesnek czélzott tükrének sima lapját. Ezt csak jellemzésként hoztam föl. . . Az angol élőmunkás (fore worker) fölött az első munkás (foreman) áll, aki ugyan az illető oszálynak munka