A Motoros, 1932 (4. évfolyam, 1-18. szám)

1932-01-01 / 1. szám

MEGJELENIK MINDEN HÓ­­.ÉN ÉS 15.ÉN OKTÓBER, NOVEMBER, DECEMBER, JA­­NUÁR, FEBRUÁR ÉS MÁRCIUS HÓNA­­POKBAN HAVONTA EGYSZER, I.ÉN ELŐFIZETÉSI ÁRA EGY ÉVRE 6 PENGŐ, KÜLFÖLDRE 10 PENGŐ. CSAK EGÉSZ ÉVES ELŐFIZETÉSEKET FOGADUNK EL A MAGYAR MO­TOROSOK ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ FÜGGETLEN KÉPES SZAKLAP KIADJA: A MOTOROS LAPKIADÓ VÁLLALAT SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. BUDAPEST, V., TÁTRA.UTCA 4. SZÁM HIVATALOS ÓRA: 9—2-IG TELEFON : AUT. 224—07 és 107—68 Postatakarékpénztári csekkszámla szám : 48.438. IV. ÉVFOLYAM BUDAPEST, 1932. JANUÁR 1. 1. SZÁM. W­W 4 ISMÉT lépdelt egyet a magyar motorsport azon a­­ végtelen magasságokba meredő lajtorján, mely­­nek minden egyes foka egy-egy esztendő múlását jelzi. Amíg a múltban magabízó fiatalon lépdelt,­­ addig ma csak asztmás erőfeszítésekkel képes von­szolni megkarmolt életét. Pedig jubileumi örömet kellett volna ülnie, hiszen ma tíz éve szökkent valóságba a magyar motorsport, ma tíz esztendeje bújt bele az úgynevezett gyerekcipőkbe, hogy az első lépések cset­­lése-botlása után célratörőn induljon neki a rögös, de sikert kínáló vándorlásnak. Itt a jubileum ideje, de vi­gadom helyett szomorúság járja, kemény kórság emészti a motorsport erejét. Gazdasági válság dúlja, talmin címkézett vezetők tótágasítják és vannak, akik már a circumdede­­rántot mormolják a nagybeteg felett. Pedig tudjuk jól, nem életveszélyes az állapota, csak éppen nehéz, fájó a nyavalyája, de­­ nem halálos. Lesz még belőle gyógyulás, csak éppen a ráolvasással kísérletező csodadoktorok között kellene széthessegetni. Milyen igaz megállapítással és látással mutatott reá a bajokra az a fiatal motoros országgyűlési képviselő, akinek diagnózisát néhányat lapozva találja meg az olvasó. Olyan huszárosan mutatott rá a rákfene gócára, mintha azok kö­zött élte volna le életét, akik a magyar motorizmus mester­­ségesen szított boszorkánykonyháján főzik lágyra a min­dennapi maszlagjukat. Mit is mond Dinnyés Lajos? A mo­torsport visszaesésében és sikertelenségében a klubok belső viszályai, a nemes vetélkedés­sel össze nem tévesztendő el­lenségeskedések, a szövetsé­get helyettesítő, de a helyzet magaslatára felemelkedni kép­telen főirányítószerv játsszák a főszerepet. Milyen igaz, mennyire tisztánlátó megálla­pítás. Kétségbeesni azonban nem kell. Legfeljebb belebeteg­szik, de bele nem hal a mo­torsport abba, ha a klubvezé­rek egymás felé döfködnek, ha az öntömjén orrfacsaró bó­dulatában roppant ragaszko­dásokkal állítják egymás út­jába valójukban gyerekesen ártatlan, de nem humortalan gáncsaikat. Kern hal bele abba sem a motorsport, ha a vezérek nagy fényűzően töb­bet gondolkodnak az öklükkel, mint az agyvelejükkel. Csak lengessék lelkesen egymás felé a klikkek és érdekcsoportok lobogóit, melyek pelenkajellegét azonban a közepes szimat is azonnal elárulja. Majd megunják, hiszen rövid idő múlva kénytelenek lesznek belátni, hogy a nagy handabandával előbb-utóbb olyan ehetetlenné kandírozzák magukat, hogy gyomor legyen az a javából, mely beveszi és­­ benn is tartja őket. Pedig milyen szép volna, ha a motorsport értékes erői összefognának. Ha kitoloncolnák lelkükből a gyűlöletet, az irigy féltékenységet és közös erővel látnának neki a nagy munkának. Ha végre az egymás füle mellé kapkodás he­lyett zárt, megingathatatlan sort alkotva lépnének arra az ösvényre, melyre összetartás nélkül még csak véletlenül sem tévedhetnek. Hogy is mondotta Dinnyés Lajos? Fog­janak össze és dolgozzanak ki még a télen közös, átfogó programmal, hogy újra tízezrek vigyázzák a TT gigászi küzdelmét, hogy újra motordörgéstől legyen hangos a budai hegyek zöldje? Bizony, nem ártana egy kis lelki ciánozás. Egy kis indu­lat patkányirtás. Egy kis kulisza amputálás. H­ogy meg­könnyebbülve, megtisztulva és reménykedőn léphessük át az 1932-ik év rejtelmes küszöbét. * Mint az 1931. év utolsó „üdvözletét“ kapta meg a moto­rizmus a maga krisztkindlijét. Felemelik a mozalkó árát. „A gróf, azaz a szeszkartel a vízbelűl“ — fújja a dalárda a közélet nagy színpadán — „meg kell ötöt menteni“ — vág be a refrénnel a hőssze­relmes. Szóval nekünk árva motorosoknak kell megmente­nünk a szeszkartellt. És bizo­nyára annak elnökét is, a grófot. Meg kell meteni a sze­szeseket, mert különben bizo­nyára dobra kerül újkeletű bálványutcai palotájuk, me­lyet az elkeseredett pesti rosszmás Motalkó-udvarnak keresztelt el. Meg kell men­teni a szeszkartellt, mert enél­kül talán csökkenne néhány spiritusz-mamut jövedelme. Pedig azt mondják, nem is megy olyan rosszul alkoho­­loknak, az egyik gyár — úgy halljuk — az elmúlt évben több tiszta jövedelmet mutatott ki, mint amennyi az alaptőkéje. 25.000 km­/-es útra vállalkozott G. E. Stylen, aki a napokban haladt át Budapesten kétmázsa csomaggal terhelt Motosacoc­e szólógépen. Gém­ből startolt és végcélja az ausztráliai Perth.

Next