Bányamunkás, 1994 (81. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
Budapest, 1994. január 27 forint 81. évfolyam A BÁNYAIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA* ALAPÍTVA 1913-BAN „Védj meg minket a csapásoktól...” Tudom, ennyi idő után már nem aktuális a Borbála napi ünnepségek történéseit felidézni, hiszen régen volt és még soká lesz december 4-e, Szent Borbála napja. Azt megelőzően pedig remélem, szeptember első vasárnapján ismét bányásznapot ünnepelünk, ünnepelhetünk. Ezt csak azért mondom ilyen bizonytalanul, mert eszembe jut egyik újságnak az elmúlt évi Borbála napi ünnepségekről szóló tudósítása, amelyben többek között ezt írja: „Bányásznapunk van már kettő is, miközben bányáink és bányászaink lassan-lassan elfogynak!" Ez a veszély — ismerve a kormányzat elképzeléseit és törekvéseit — sajnos nap, mintha fenyeget valamennyiünket. Az elmúlt évi Borbála napi ünnepségeken miniszterek és államtitkárok sora vonult fel, ám beszédeinkben csak az ágazat súlyos gondjairól lehetett hallani. Mint ahogy azt Szolnokon Dr. Szűcs István, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára mondotta, „az ágazat helyzete válságos, sok bányát be kellett vagy be kell majd zárni, hiszen nagyok a termelési költségek, rossz hatásfokkal működnek a szenes erőművek..." Ugyanakkor mint egyfajta vadonatúj találmányról, a halálraítélt bányákról megmentő csodaszerről így szólt a helyettes államtitkár, ami szerinte az erőművek és bányák integrációjában rejlik. Ehhez csak néhány gondolatot. Először is a bányáknak az erőművekhez való csatolása nem más, mint a kormányzati felelősség átruházása egy energiatermelő és szolgáltató vállalat nyakába. Ennek szakmai és pénzügyi konzekvenciái ma még beláthatatlanok. Ami az új találmányt illeti, a két háború közötti bányatársaságok (MÁK Rt., Salgótarjáni Kőszénbányák Rt., DRASCHE Kőszénbánya-S. Téglagyár Társulat stb.) már akkor megcsinálták ezt a fúziót, csak ott a bányák hoztak létre erőműveket, karbidgyárakat, tégla- és cserépüzemeket, hogy szénértékesítési lehetőségeiket több lábra állítsák. A jelenlegi fúzió — már elnézést — integráció némi túlzással majdnem olyan, mintha a BKV- hoz csatolták volna az IKARUS gyárat! Ezért én nem vagyok olyan optimista, mint Kármán Csaba, a Mátrai Erőmű Rt. SZB titkára, hiszen az érdekképviseleti munka nehezebbik része azt hiszem ezután következik. Visszatérve Szent Borbálához, bizonyára vannak olyan „megújult” kultúrhistórikusok, mint Csics Gyula Tatabányáról, akik befelé fordulva kérik az Istent, hogy segítsen meg és tartson életben minden bányászt. Én mégis a szakértelemben bízom, hiszem, hogy lesz olyan kormányzat, aki képes kidolgozni és végrehajtani olyan energiapolitikát, amelyben megfelelő helye és szerepe lesz a magyar szénbányászatnak. Mert azok a csapások, amelyek mostanság érik a szakmát, nem a föld alól, hanem felülről jönnek és ezekkel szemben úgy tűnik, a védőszent is tehetetlennek bizonyul. Ezek után, csupán a történelmi hűség kedvéért szeretnék közreadni egy Szent Borbála napi imát, amelyet a dorogi bányászok 1937-től mondtak a bányatemplomban. Ima szent Borbálához Mindenható Isten, Gondviselő Atyánk, Szent Borbála imájával egyesítjük a mi gyönge emberi könyörgésünket. Kérünk alázattal, adj nekünk a napvilágon és a föld mélyében egyaránt békés megnyugvást szent akaratodban. Oltalmazd családunkat, védj meg minket a csapásoktól és minden szerencsétlenségtől. Szent kezed tartsa távol tőlünk a pusztító tüzeket, mérges gázokat és a ránk leselkedő ártalmas vizeket. Add meg a mindennapi élethez a megelégedés kenyerét és táplálj minket földi vándorlásunkban, főképp halálunk óráján az örök élet kenyerével. Amen Bónis János Kiben bízhat ma a bányász? Senkiben — hangzana a sommás válasz a címben feltett kérdésre, s bármenynyire is elnagyolt ez a vélemény, valljuk be, nem nélkülöz minden alapot A rendszer- és hatalomváltást követően, amely azon nyomban negligálta a munkást, mint értékteremtőt, akkora lyukak támadtak a gazdaság szitáján, amelyeken kipotyogott a munkavállalóknak addig orientációt jelentő, biztonságot nyújtó támaszok jó része. Vegyük most sorra, ebben az átszabott és szűkre sikeredett politikai rendszerben, a maradék kapaszkodókat, a lehetséges garanciákat, a bányász bizalmának potenciális pilléreit. E rangsorban minden kétséget kizáróan a kormányzatot illeti a prioritás. Helyzeténél, ráruházott hatalmánál, döntéshozatali pozícióinál fogva ő teheti a legtöbbet az iparágért. És persze a legkevesebbet is. Nos, ez utóbbi szívós gyakorlásával, kellően megideologizált, ám szakmailag elnagyolt, átgondolatlan és elhamarkodott energiapolitikai koncepcióval nekiátott a bányaipar következetes felszámolásának. Az eredményt látva valóban jó munkát végzett. Büszke lehet rá. Büszke is. Nézem a televízióban a helyettes államtitkárt és hallom is. Magabiztos, derűs és megfontoltan kioktató. Azt mondja: ezek az emberek (mármint a bányászok! — HIP) egész egyszerűen félre vannak vezetve. S rendkívül könnyű egy csapatot félrevezetni, hogyha téves, sarkított információkat adunk nekik. Nem tudom, hogy a h. államtitkár úr kire, kikre gondol a félrevezetők személyét illetően, ezért csak sejtéseim lehetnek. Ebben persze komoly segítségemre van a tévés szerkesztők pártatlan jóindulata, akik beúsztatják a képbe a BDSZ kiadvány címlapját a „Szaktárs, ne feledd! A bányászszakszervezet érted van” felirattal. E szelíd ráutalás alapján akár mi is lehetnénk azok a megátalkodottak, akik sarkított információkkal bombázzák a még munkával rendelkező bányászokat Olyanokkal például, hogy a bányászszakszervezet — többfordulós tárgyalássorozatban a kormány delegációjával — megakadályozta több szénbánya azonnali bezárását és azóta is hadakozik, több, kevesebb sikerrel, a bányászokat sújtó, sorsrontó kormánypolitika ellen. Aztán olyan rebellis „téves információkat” sem átall hangoztatni, hogy a bánya-erőmű integráció kikerülendő nagy veszélye, hogy az erőmű, lényegesen jobb kondíciók birtokában, könnyen maga alá gyűrheti, megszüntetheti a szerzett bányászvívmányokat A miniszteriális megnyilatkozás arra is kitér, hogy a bányászok önhibájukon kívül éltek jobban a múltban, s az elrontott gazdaságpolitika következtében volt munkájuk. Egyébiránt pedig a többiek kárára termelték a veszteséget és ez ma már tűrhetetlen. Hát nem is tudom. A ma utcára kerülő bányász, e megsemmisítő érvek hatására bőszen szidni kezdi az átkosban gondtalanul élő egykori önmagát? Nehezen hihető. Tapasztalataim szerint, szidalmakban gazdag korunkban, a bányász sem maradt ártatlan, ám dühe tárgya nagyon is napjaink valóságában keresendő. Talán nem elhamarkodott az a konklúzió, mely szerint a bányász bizalmának birtokosa nem a jelenlegi kormányzat. Nézzük a munkáltatót, mint szilárd támaszt Az össznépi kiárusítás, a nagy adok-kapok, a privatizációs tülekedés összekuszálta az addigi szervezeti struktúrákat A kapitalista formáció kialakítása egyelőre csak óhaj, bár bizonyos elemei (pl. a munkanélküliség) már markánsan jelen vannak. A bányászatot is elérte ez a speciálisan magyar gazdasági csoda, amely a régi romjain kívánja a bizonytalan, de jóléttel kecsegtető jövőt felépíteni. Munkáltató ügyben is végtelenül színes a paletta. A különböző részvénytársaságok, kft-k és egyebek élén megjelentek az új tulajdonosok, a külföldi cégek, vegyes társaságok. A munkavállalók szájtátva és nem kis szorongással figyelik a gyors metamorfózist, nem sokat értve az egészből. Vezérigazgatók tűnnek el egyik napról a másikra, átadva helyüket a később eltűnőknek. Még tán a legfixebb pont a felszámoló biztos. Ebben az átalakulási forgatagban már az is nagy teljesítmény, ha a dolgozó tudja, hogy ki a főnöke. Ám ha tudja is, mit ér vele? A kapitalizálódás ezen embrionális, korai szakaszára nem a szociálisan érzékeny vezető a jellemző. Lehet emberileg megértő, mélységesen együttérző, viszont bizonyos profitproduktumok megkötik a kezét. Érdekek mentén reped a jó viszony. A bányász tehát a munkáltatóra sem számíthat. Nem áll szándékomban a szükségből erényt kovácsolni, de eddigi okfejtésem logikus következményének tartom, hogy a bányák dolgozói csak a belőlük szerveződött érdekvédelmi, érdekképviseleti alakulatokban bízva vehetik fel eredmény reményében a harcot az ellenük feszülő kormányzati, munkáltatói törekvésekkel szemben. A bányaipar legmeghatározóbb érdekérvényesítő tömörülése a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Legitimitása, amely oly sok támadás célpontja volt, ma már megkérdőjelezhetetlen. A szétverésére irányuló szándékok sorra kudarcot vallottak, mert a tagság következetesen kiállt mellette, bizalmával tüntette ki. Köszönhette ezt megújulási képességének, s annak a felismerésnek, hogy kormányszintű megegyezéseket kell kikényszeríteni ahhoz, hogy a bányászérdekek pregnánsan, a pillanatnyi gazdasági érdekeknek leginkább megfelelően érvényesüljenek. A BDSZ múlt év novemberében ülésező kongresszusa, amely a XXVI. volt e nyolcvanéves múlttal rendelkező szakszervezet életében, letette voksát az egységesen fellépő tagszervezetek közös szövetsége mellett Ez alighanem a bányásztársadalom döntő többségének az igényeit, akaratát fejezi ki. Azt a megfogalmazott reményt, hogy erős, következetesen küzdő, magasszintű szakmai felkészültséget mobilizálni képes szakszervezettel még ebben a tragikusnak tűnő helyzetben is van esély a magyar bányászat fennmaradására, a szakmakultúra, a vívmányok, a bányásztradíciók megőrzésére. Kiben bízhat ma a bányász? Természetesen a barátaiban. A munkatársaiban. Magában. Az összefogás erejében. A többiekben. A bányászszakszervezetben. Hámori István Péter Magyar bányászok demonstrációja Brüsszelben Egy decemberi ködös hajnalon, amikor még a város csak ébredezni kezd, bányászok gyülekeznek a BDSZ székházában, hogy hosszú és fárasztó útra vállalkozzanak, azért, hogy elvigyék Magyarország bányászainak üzenetét Brüsszelbe. Molnár Pisti Borsodból, Radics Kálmán Mecsekről, Halasi Tamás Mátraaljáról, Mráz Laci Dorogról, aki a demonstrációs eszközöket is hozta, elszántan útnak indul a közel 1300 km-es útnak. Átutazva Ausztriát, Németország déli részét, elérünk a Köln-Acheni autópályára, ahol megpillantunk egy hatalmas szénerőművet és távolban egy felhagyott nagy bánya meddőhányóját. A 7 fős delegáció bámulattal csodálja a hatalmas erőművet és nem érti, hogy miért akarják Európában a szénbányákat fokozatosan bezárni. Vendéglátóink, a Német Bánya- és Energiaipari Szakszervezet Rajna megyei Szövetsége örömmel és csodálattal fogadja delegációnkat. Hosszú beszélgetés és rövid éjszaka után pirkadatkor beszállunk a német bányász kollegákhoz az autóbuszba és elindulunk Brüsszelbe, hogy részt vegyünk Európa bányászainak demonstrációján. Amikor megérkezünk Brüsszelbe, a Nagy Károly palota mellé, már gyülekeznek a spanyol, a lengyel, a francia, a német bányásztestvéreink. Ki egyenruhában, ki munkaruhában, ki pedig elegánsan öltözve készül a demonstrációra. Hatalmas zaj, megszólal a bányasziréna, amely a demonstráció kezdetét jelzi. Körülöttünk több száz belga rendőr, elbarikádozott járdák, rendőr-rohamkocsik és vízágyúk. Tudják és érzik a rendőrök, hogy ezek a bányászok, akik több ezer kilométert utaztak, hogy itt legyenek, elszántak és bátrak ahhoz, hogy az igazságot megvédjék. Azt viszont nem tudják, hogy fegyelmezettek és nem harcolni, hanem tüntetni akarnak. Miért akarnak tüntetni? Azért, hogy Európa ma és még holnap is biztosan hozzájusson a helyben rendelkezésre álló energiaforrásokhoz, főleg a szénhez, amely a régió számára védelmet nyújthat a nemzetközi konfliktusok következményeivel szemben. Tudják azt is, hogy célul kell kitűzni annak biztosítását — különösen a munkanélküliség mai riasztó fokozódásának légkörében —, hogy ne menjenek bányászati munkahelyek veszendőbe óriási társadalmi és pénzügyi áldozatokkal, amelynek költségei meghaladják az ellátás biztonságára törekvő energiapolitika költségeit, és amelyek egész régiókat dönthetnek reménytelen helyzetbe. Ahogy körülnézünk a demonstráció színhelyén, ölelkező bányászokat, aknatornyot jelképező transzparenseket és az állandóan vijjogó szirénát láthatjuk. Bányász barátságok alakulnak azért, hogy közösen, egységdemonstrációval hozzák az európai energiaügyi miniszterek tudomására, hogy kedvező döntést hozzanak az európai szénipar jövőjével kapcsolatban. Egyszer csak csönd lesz és a mikrofon előtt megjelenik az amerikai bányászok képviselője, aki teljes szolidaritásáról biztosítja a résztvevőket. A magyar delegáció tagjai több alkalommal Európa nagy televíziós társaságainak nyilatkoznak a helyszínen és világosan megfogalmazzák a kelet-közép európai térség szénbányászatának, így a magyar szénbányászatnál is a problémáit. Közben folyik a nemzetközi sajtótájékoztató. A delegációvezetők véleményt nyilvánítanak az Európai Bányász Szövetség „A szén Európa jövőjéhez” c. kiadványáról, és megbízzák Jean-Pierre Klapuch-t, a francia FGMM-CGDT bányászszakszervezet főtitkárát, hogy képviselje a bányászdemonstráción résztvevők véleményét a belga energiaipari miniszterrel folytatott megbeszélésén. A közel három órás tüntetés a legutóbbi hírek szerint az energiaipari miniszterek véleményét és döntését befolyásolta és további konzultációkat ígértek döntésük meghozatala előtt. A magyar bányászdelegáció tagjai a nemzetközi bányászszolidaritás érzésével felvértezve nagy élménnyel és jókedvűen tértek haza, mert megérezték és megtapasztalták, hogy mit jelent a nemzetközi bányászszolidaritás. SZ.P.