Bőripari Munkás, 1925 (35. évfolyam, 2-20. szám)
1925-01-31 / 2. szám
mb BŐRIPARI MUNKÁS Az újpesti szakosztály 192©—24-toesa — Visszapillantás öt év munkájára. — Súlyos, nehéz, időkben, 1920 január 1-én történt meg a magyarországi bőripari munkások szervezeteinek fúziója. Az országban talán elsőnek, az újpesti bőripari munkások érezték át a fúzió értékét és szükségességét. Az első hívó szóra, kéz a kézben fogtak hozzá közös erővel a szervezet kiépítéséhez. Emlékezzünk vissza arra, az időre! Minden munkánkat, terveinket, megakadályozta az akkori nagy elnyomás. Azok a szaktársak, akik nagy akaraterővel dolgoztak, egy lábbal mindig a börtönben voltak. Megfigyelés alatt álltunk. Szakszervezeti helyiségünk mellett rohamsisakosok tanyáztak. Minden lépésünket ügyelték, de mindez nem tántorított el bennünket. Elszántságunk nagyobb lett. Dolgoztunk, összehívtuk az Újpesten dolgozó cipész-, felsőrészkészítő-, szíjgyártó- s tímár - munkásokat. Sok gyári és műhely értekezletet tartottunk. Sorra vettük a szakmákat és ahol legnagyobb volt a baj, ahol nem voltak rendben a munkabérek, ahol a munkaidő Csáky szalmája volt, ott elsőnek igyekeztünk segíteni. A szaktársak összetartása, akaratereje nagy eredményeket hozott. Már 1920 nyarán az újpesti cipészüzemekben 8 órás munkamenetben, a bu-ddapesti árszabályok és kollektív szerződés alapján dolgoztunk. Abban az időben, öröm visszagondolni, egyik műhely a másikat szervezte meg. A bőrgyári munkásokat kíméletlenül elnyomták. Minden kérdést rendőri üggyé ütöttek. Számtalan szaktársunk került abban az időben a börtönbe. De egy elzárt harcos helyett a munkástársak új erőket küldtek a harcvonalba. Az 1920. év közepén lévő 75 tagot 1921. évben 750-re, 1922. évben pedig már 1200-ra emeltük föl. A nagy jég megtört. A hatalmas bőrgyárosok akkor a helyzet kényszere alatt kénytelenek voltak a munkások bizalmi sémáit a munkabér és más ügyekben egyenrangú feleknek elismerni. Az élet abban az időben rohamosan drágult. A munkabéreket havonta, majd kéthetenként és később a nagy árhullámzások idején, már hetenként kellett rendezni. A cipésziparban szigorúan szem előtt tartottuk a budapesti árszabályt és kollektív szerződést, amelyet az itteni munkáltatók nagy részével elfogadtattunk. A bőrgyárakban dolgozó munkások bérrendezését a munkáltatók merev elzárkózottsága miatt. 1921., 1922., 1923., sőt, az 1924. évben is, csak , erős harcok, munkabeszüntetések árán sikerült, a munkáltatókkal elfogadtatni. A bőrgyári munkások munkabére az elmúlt négy évben így alakult: Ha a béreket megvizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy az a szakmunkás, aki 1914 július 31-én 29 aranykoronát, keresett, az 1924 december 31-én 19 K 83 fillért, a segédmunkás, aki a fenti időben 21 aranykoronát keresett, az 1924 december 31-én 15 K 51 fillért és az a nőmunkás, aki békében 13 aranykoronát keresett, az 1924 december 31-én 10 , 92 fillért, keresett. A szakmunkás a háborús és az azt követő években elvesztette keresetének 31,5 százalékát, a segédmunkás elveszítette 26 százalékát, a nőmunkás pedig 16 százalékát. 1922 júliusában Újpesten és Budapesten mintegy 2500 bőrgyári munkás vívta 15 napon át, kenyér harcát a hatalmas bőrgyárosokkal szemben, míg végül 30 százalék béremelésben megegyeztek. A ez úl gyártószakma nem adhatott ennyi munkát. Ez a szakma, sajnos, évek óta a kimúlás felé halad.. A szakma munkásainak bérrendezése a hatalmas Wolfner-gyár kíméletlen bérdiktatúráján megtörik. A szíjgyártó munkásole, nagy nyomorúságuk mellett, a saját magukkal való meghasonlás miatt is mérhetetlen sokat szenvednek. Oktatás. Könyvtárunkat, kiegészítettük. Ma már 627 darab könyv áll a tagjaink rendelkezésére. Szaktanfolyamokat , rendeztünk a cipészek, cipőfelsőrészkészítők és tímárok számára. Munkanélküliség. Szakosztályunk hathatós szociálpolitikai intézkedésekkel igyekezett a munkanélküliséggel, betegséggel vagy halálesettel sújtott tagjait támogatni. A főbb segélynemekre kifizettünk. A szakszervezeti élet napjainkban. Amit a fentiekben az elmúlt évek szakszervezeti mozgalmáról megállapítottunk, az már részben a múlté. Ma már egészen más a helyzet. Az úgynevezett szanálás tönkretette közgazdasági életünket. A szanálás elsősorban mintha csak ezt célozta volna, s óriási munkanélküliséget okozott. Tagjaink közül minden 16-ik hosszú hónapok óta van munka nélkül. Virágzó üzemek mentek máról-holnapra tönkre és bocsátották el munkásaikat. Amely üzemet még nem zárták be, ott a szaktársaik félnapokat dolgoznak. Ebből a helyzetből önként következik a munkáltatóknak a munkabérek letörésére és a munkaidő fölemelésére való törekvése. Ezek ellen védekezni ma a legfőbb kötelességünk. Mögöttünk nehéz harcok évei pullanak. Akkor megálltunk a helyünket. Most is erre van szükség. Minden Újpesten dolgozó bőripari munkás és munkásnő, most, a veszély idején, legyen a helyén. Minden újpesti bőripari munkás és munkásnő, aki egy kis közösséget érez az elmúlt évek nagy munkájával, dolgozzon velünk, hogy szakszervezeti életünket megmentsük, hogy jelenünket, jövőnket, boldogulásunkat biztosítsuk. Föl a munkára! Szaktársak! Dolgozzatok a szervezet érdekében! Brenner István: Hetikereset. 1931 1922 dec. 31 dec. 31 Szakmunkásnak — 960 K 3280 K Segédmunkásnak — 632 K 3600 K Nőmunkásnak — — 335 E 2400 E 1923 1924 dec. 31 dec. 31 102760 K 412080 K 78880 K 322224 K 51015 K 225932 K 1920 1921 1922 1923 1924 Munkanélküli-segélyre 2184 6075 17.799 1,004.620 18.645.100 Betegsegélyre-------------97.200 8,358.300 Rendkívüli segélyre --323310540 29.004 274.100 3,182.000 Temetkezési segélyre 8,574 118.632 1,001.000 A teltipőipar fejlődése és a munkások gazdasági helyzete. Az ipar fejlődésével és a munkások gazdasági helyzetével kívánok foglalkozni a következőkben. A profithajhászás egész világon elterjedt formája sablonos, mégis kikívánkozik a tisztánlátás céljait szolgáló ezen pár sor. Senkinek sem vonom kétségbe a létért való harcát, de hogy a szakmát nem tanult, hozzá semmit nem értő, csupán a javak igaztalan megoszlása révén tőkével rendelkező egyének végeztetnek ipari munkát, ezt nem tartom észszerűnek. Mondom, nem a lét jogossága bántó, hanem az így támadt üzemekben történő gazdálkodás, mely az anyag terén szakszerűtlen, esetenként esztelen pazarlást von maga után. Természetesen ez drágítja, rosszabbá teszi a cipőt, nehezebbé a kalkulációt, végül a munkabérek rovására, vezet. Súlyos hiba ez. Igaz, ez még szakember által vezetett üzemben is megvan. De csak azért, mert az üzemi beruházást nem tartják fontosnak. " Egy" példa álljon szemlélteteknek": Némely munkáltató a páronként 5000 koronás béremelést nem hajlandó megadni, azért, mint mondja, „mert nem bírja az árut. Igazi tömegtermelésről lévén szó, elvon a munkás megélhetésére szánt összegből, heti 18 párt véve alapul, 90.000 koronát. Ugyanakkor az aljaanyagot véve figyelembe, mely stancolt (géppel vágott), a kivágásnál páronként 15—20%-ot veszít el anyagban a kaptafára, többnyire nem paszszoló kések miatt. Bár ez több munkát is ad, a munkás kénytelen újabb 10—15%-ot a szükségesen fölül is elfaragni, hogy rendesen dolgozhasson, úgy, hogy az egy pár cipő összanyagából, ha veszünk 25 dekát, egy 14 rész, azaz 6—7 deka a szemétbe kerül. Ez 10 munkásnál egyheti termelés alatt 180 párnál 11 kilógramot, pénzben 700—800.000 koronát jelent. Ehhez járul a vásárlásoknál megvett mindenféle rossz anyag elszabása révén támadt heti 100—150.000 korona fölös kiadás is, úgy, hogy ha egyéb hasonló dolgokat figyelmen kívül hagyunk is, már előáll több kiadás, mint a munkás által kért páronként 1 5000 korona. Hogy a példa mennyire jó, igazolom egy olyan üzemmel, mely a lehető legkisebb befektetett tőkével kezdetillandóan 100%-kal magasabb béreket fizetett és fizet, ennek dacára négy év alatt szakszerű vezetéssel a legszebb, a legjobb árut készítve, virágzó vállalattá lett és bármely telcipőt készítő üzemnél tökéletesebb. Tehát jó urak! Ne a munkabérek vesszőparipáján tessék mindig lovagolni, nézzenek szét aranybányáikban és győződjenek meg igazságainkról. Hozzátartozik ez az ipar fejlődéséhez annyira, mint a profit szentsége. Elmondottuk számtalanszor és nem szűnünk meg hangoztatni, nem tartható fönn örökké a féktelen kizsákmányolás. A teleipőiparban foglalkoztatott munkások is követelnek egészséges műhelyeket, 8 órás munkanapot, béreket, melyből élni lehet és a munkanemek osztályozását. A kor követelményei ezek s nem térhetnek ki előlük a teles munkáltató urak sem. Ha forradalom van a munka fejlődése terén — s az van —, akkor forradalomnak kell lenni a munkás megbecsülése, díjazása, terén is. A munkás által termelt értéktöbblet nyújt minden földi jót, egészsége, munkabírása, piacradobása révén cserében követeljük — és jogosan — úgy a túlsó oldal uraitól, mint a még helyzetüket föl nem ismert társainktól, hogy gondolkozzanak és cselekedjenek! Ezen kérdésekkel foglalkozott a texeipőmunkások legutóbbi jól látogatott taggyűlése is és egyhangúlag elhatározta, hogy a munkaviszonyok és bérek megjavítása érdekében lendületes szervezkedéshez fog és egy texeipőt készítő termelőszövetkezetet alapít, amelynek minden szervezett cipészmunkás tagja lehet. Ispánki Lajos. 3. oldal TMwwwwm*.viirx* A SZAKMÁK KÖZLEMÉNYEI Cipészeti Meghívó. A budapesti cipészmunkások I. számú csoportjának tagjai folyó évi február 9-én, este 6 órakor, a Thököly,út 56. sz. alatt, a Vasmunkás-Otthon nagytermében taggyűlést tartanak. Napirend: 1. A cipészmunkások gazdasági helyzete. 2. Egyéb egyesületi ügyek. A taggyűlésre a szaktársak teljes száma megjelenését kéri a csoport vezetősége. A győrii Cipőipari Munkások Termelő és Értékesítő Szövetkezete 1925 február 21-én, este 7 órakor, Koronaköz 15. szám alatt rendkívüli közgyűlést tart, amelynek tárgya az alapszabályok 1., 4., 13. és 31. teáinak módosítása, a szövetkezet cége, a tagság feltételei és az osztalék, lesz. Cip©felsöréssiftésziic51c A Kontárok ellen- Szabad-e gátolni valakit az érvényesülés terén? Igen, vagy nem? Mi munkások azt tartjuk, hogy nem szabad senkit sem megakadályozni abban, hogy magának jobb és biztosabb megélhetést biztosítson. Nem pedig azért, mert hiszen mindannyian arra törekszünk, hogy úgy magunknak, mint munkástársainknak a helyzetén változtassunk. Arra mindig figyelemmel voltunk és vagyunk, ha, a magunk sorsa, jobb lesz is, az ne a más rovására legyen. Mi régen láttuk már a kontárok szaporulatát a cipőfelsőrészkészítőiparban és ezért állandóan napirenden tartottuk. Igaz, néha-néha a kisipari munkáltatók is szerették volna valamilyen formában megoldani a kontárkérdést, csak az a baj, hogy nem tudják, vagy nem akarják elismerni azt, hogy az ő részükre is ugyanazon okoknál fogva kellene állandóan napirenden, tartani a kérdést, mindaddig, amíg véglegesen meg nem oldódik. Tehát nyíltan megmondhathatjuk, bögre a kontárkodás ellen mi állandó harcot fogunk folytatni. A kontárokat a nyereségvágy, a profit, után való éhség tenyészti. Soha nem volt a cipő felsőrészkészítő iparban annyi kontár, mint ma. Ezt részben meg tudjuk érteni, mert, a munkanélküliségben mindenki úgy segít magán, ahogy tud. De azért mi mégis csak azt mondhatjuk, hogy a munkanélküliség ne indítson senkit arra, hogy kontár legyen. Törekedjen mindenki arra, hogy ne lehessen annyi cipőfelsőrészkészítő tanoncot tenyészteni azzal a határtalan kizsákmányolással, mint ahogy az most fönnáll. Csodálkoznunk kell azon, hogy a munkáltató urak ezt nem akarják észrevenni, pedig ez is égjük kiindulópontja a kontárok szaporulatának. A tanoncok látják azt, a nagy és szemérmetlen kizsákmányolást, amely állandóan a szemük előtt van. Azt hiszik, hogy nekik sem szabad máskép csinálni, mert akkor vétenek az egész rendszer ellen. Nekünk munkásoknak vigyázni kell arra is, ha munkában vagyunk, hogy nem vigye el a meglévő munkát előlünk sem a kontár, sem pediglen azok, akik állandóan a tanonctenyésztésben találják meg a számításukat. Ezek ránk nézve még a kontároknál is rosszabbak, mert túllicitálják egymást az olcsó munka elkészítésében, így rontják a meglévő munkabéreket. Ők valóban olcsóbbak, mert sok ingyenmunkaerőt vesznek igénybe. Elhisszük nekik, hogy olcsóbban tudnak dolgoztatni, azért is, mert nagyobbára csak addig tartanak tanulókat, míg fizetni nem kell nekik. Még törvényes munkaszünetben is dolgoztatják a tanoncokat. A kontárkérdés megoldása mindezideig meddő volt, mégpedig azért, mert azon kevésszámú kisiparos, akik a tanonctenyésztésben látják a legfőbb hibát, nem akarnak erős kézzel belenyúlni ebbe a darázsfészekbe. Mi munkások figyelmeztetjük az élesebb látású kisiparosságot arra, hogy nekik is föl kell venni a küzdelmet azok ellen, akik kontárkodásukkal tönkreteszik ezt a szakmát. Mi munkások fölvesszük mindazok ellen a küzdelmet, akik lezüllesztik szakmánkat olcsójánoskodó munkájukkal. A megindított harc szívós és elkeseredett lesz. A munkanélküliség nagy. Csak úgy tudjuk megmenteni a cipőfelsőrészkészítő szakmát, ha a