Bőripari Munkás, 1925 (35. évfolyam, 2-20. szám)

1925-01-31 / 2. szám

mb BŐRIPARI MUNKÁS Az újpesti szakosztály 192©—24-toesa — Visszapillantás öt év munkájára.­ — Súlyos, nehéz, időkben, 1920 január 1-én tör­tént meg­ a magyarországi bőripari munkások szervezete­inek fúziója. Az országban talán első­nek, az újpesti bőripari munkások érezték át a fúzió értékét és szükségességét. Az első hívó szóra, kéz a kézben fogtak hozzá közös erővel a­ szervezet kiépítéséhez. Emlékezzünk vissza arra, az időre! Minden munkánkat, terveinket, megakadályozta az akkori nagy elnyomás. Azok a szaktársak, akik nagy akaraterővel dol­goztak, egy lábbal mindig a börtönben volta­k. Megfigyelés alatt álltunk. Szakszervezeti helyi­ségünk mellett rohamsisakosok tanyáztak. Min­den lépésünket ügyelték, de mindez nem tánto­rított el bennünket. Elszántságunk nagyobb lett. Dolgoztunk, összehívtuk az Újpesten dol­gozó cipész-, felsőrészkészítő-, szíjgyártó- s tímár - munkásokat. Sok gyári és műhely értekezletet tartottunk. Sorra vettük a szakmákat és ahol legnagyobb volt a baj, ahol nem voltak rend­ben a munkabérek, ahol a munkaidő Csáky szal­mája volt, ott elsőnek igyekeztünk segíteni. A szaktársak összetartása, akaratereje nagy ered­ményeket hozott. Már 1920 nyarán az újpesti cipészüzemekben 8 órás munkamenetben, a­ bu-­d­dapesti árszabályok és kollektív szerződés alap­­­­ján dolgoztunk. Abban az időben, öröm vissza­gondolni, egyik műhely a másikat szervezte meg. A bőrgyári munkásokat kíméletlenül elnyom­ták. Minden kérdést rendőri üggyé ütöttek. Számtalan szak­társunk került abban az időben a börtönbe. De egy elzárt harcos helyett a mun­kástársak új erőket küldtek a harcvonalba. Az 1920. év közepén lévő 75 tagot 1921. évben 750-re, 1922. évben pedig már 1200-ra emeltük föl. A nagy jég megtört. A hatalmas bőrgyárosok ak­kor a helyzet kényszere alatt kénytelenek vol­tak a munkások bizalmi sém­áit a munkabér és más ügyekben egyenrangú feleknek elismerni. Az élet abban az időben rohamosan drágult. A munkabéreket havonta, majd kéthetenként és később a nagy árhullámzások idején, már he­tenként kellett rendezni. A cipésziparban szigorúan szem előtt tartot­tuk a­ budapesti árszabályt és kollektív szerző­dést, amelyet az itteni munkáltatók nagy részé­vel elfogadtattunk.­­ A bőrgyárakban dolgozó munkások bérrende­zését a munkáltatók merev elzárkózottsága­ miatt. 1921., 1922., 1923., sőt, az 1924. évben is, csak , erős harcok, munka­beszüntetések árán sikerült, a munkáltatókkal elfogadtatni. A bőrgyári munkások munkabére az elmúlt négy évben így alakult: Ha a béreket megvizsgáljuk, akkor megálla­píthatjuk, hogy az a szakmunkás, aki 1914 július 31-én 29 aranykoronát, keresett, az 1924 decem­ber 31-én 19 K 83 fillért, a segédmunkás, aki a fenti időben 21 aranykoronát keresett, az 1924 december 31-én 15 K 51 fillért és az a nőmunkás, aki békében 13 aranykoronát keresett, az 1924 december 31-én 10 , 92 fillért, keresett. A szak­munkás a háborús és az azt követő években el­vesztette keresetének 31,5 százalékát, a segéd­munkás elveszítette 26 százalékát, a nőmunkás pedig 16 százalékát. 1922 júliusában Újpesten és Budapesten mint­egy 2500 bőr­gyári munkás vívta 15 napon át, keny­ér harcát a hatalmas b­őrgy­ár­o­sokkal szem­ben, míg végül 30 százalék béremelésben meg­egyeztek. A ez úl gyártószakma nem adhatott ennyi munkát. Ez a szakma, sajnos, évek óta a kimú­lás felé halad.. A szakma munkásainak bérren­dezése a hatalmas Wolfner-gyár kíméletlen bér­­diktatúráján megtörik. A szíjgyártó munká­­sole, nagy nyomorúságuk mellett, a saját ma­gukkal való meghasonlás miatt is mérhetetlen sokat szenvednek. Oktatás. Könyvtárunkat, kiegészítettük. Ma már 627 darab könyv áll a tagjaink rendelkezésére. Szaktanfolyamokat , rendeztünk a cipészek, cipőfelsőrészkészítők és tímárok számára. M­unkanélküliség. Szakosztályunk hathatós szociálpolitikai in­tézkedésekkel igyekezett a munkanélküliséggel, betegséggel vagy halálesettel sújtott tagjait támogatni. A főbb segélynemekre kifizettünk. A szakszervezeti élet napjainkban. Amit a fentiekben az elmúlt évek szakszer­­vezeti mozgalmáról megállapítottunk, az már részben a múlté. Ma már egészen más a­ hely­zet. Az úgynevezett szanálás tönkretette köz­gazdasági életünket. A szanálás elsősorban mintha csak ezt célozta volna, s óriási munka­nélküliséget okozott. Tagjaink közül minden 16-ik hosszú hónapok óta van munka nélkül. Virágzó üzemek mentek máról-holnapra tönkre és bocsátották el munkásaikat. Amely üzemet még nem zárták be, ott a szak­társaik félnapokat dolgoznak. Ebből a­ helyzetből önként követke­zik a munkáltatóknak a munkabérek letöré­sére és a munkaidő fölemelésére való törekvése. Ezek ellen védekezni ma a legfőbb kötelessé­günk. Mögöttünk nehéz harcok évei pullanak. Akkor megálltunk a helyünket. Most is erre van szükség. Minden Újpesten dolgozó bőripari munkás és munkásnő, most, a veszély idején, le­gyen a helyén. Minden újpesti bőripari munkás és m­unká­snő, aki egy kis közösséget érez az elmúlt évek nagy munkájával, dolgozzon ve­lünk, hogy szakszervezeti életünket megment­sük, hogy jelenünket, jövőnket, boldogulásun­kat biztosítsuk. Föl a munkára! Szak­társak! Dolgozzatok a szervezet érdekében! Brenner István: Hetikereset. 1931 1922 dec. 31 dec. 31 Szakmunkásnak — 960 K 3280 K Segédmunkásnak — 632 K 3600 K Nőmunkásnak — — 335 E 2400 E 1923 1924 dec. 31 dec. 31 102760 K 412080 K 78880 K 322224 K 51015 K 225932 K 1920 1921 1922 1923 1924 Munkanélküli-segélyre 2184 6075 17.799 1,004.620 18.645.100 Betegsegélyre-------------97.200 8,358.300 Rendkívüli segélyre --323310540 29.004 274.100 3,182.000 Temetkezési segélyre 8,574 118.632 1,001.000 A teltipőipar fejlődése és a munkások gazdasági helyzete. Az ipar fejlődésével és a munkások gazdasági helyzetével kívánok foglalkozni a­ következők­ben. A profithajhászás egész világon elterjedt formája sablonos, mégis kikívánkozik a tisz­tánlátás céljait szolgáló ezen pár sor. Senkinek sem vonom kétségbe a létért való harcát, de hogy a szakmát nem tanult, hozzá semmit nem értő, csupán a javak igaztalan megoszlása révén tőkével rendelkező egyének végeztetnek ipari munkát, ezt nem tartom észszerűnek. Mondom, nem a lét jogossága bántó, hanem az így tá­madt üzemekben történő gazdálkodás, mely az anyag terén szakszerűtlen, esetenként esztelen pazarlást von maga után. Természetesen ez drágítja, rosszabbá teszi a cipőt, nehezebbé a kalkulációt, végül a munkabérek rovására, ve­zet. Súlyos hiba­ ez. Igaz, ez még szakember ál­tal vezetett üzemben is megvan. De csak azért, mert az üzemi beruházást nem tartják fontos­nak. " Egy" példa álljon szemlélteteknek": Némely munkáltató a páronként 5000 koronás béreme­lést nem hajlandó megadni, azért, mint mondja, „mert nem bírja az árut. Igazi tömegtermelés­ről lévén szó, elvon a munkás megélhetésére szánt összegből, heti 18 párt véve alapul, 90.000 koronát. Ugyanakkor az aljaanyagot véve figyelembe, mely stancolt (géppel vágott), a ki­vágásnál páronként 15—20%-ot veszít el anyagban a kaptafára, többnyire nem pasz­­szoló kések miatt. Bár ez több mun­kát is ad, a munkás kénytelen újabb 10—15%-ot a szükségesen fölül is elfaragni, hogy rendesen dolgozhasson, úgy, hogy az egy pár cipő összanyagából, ha veszünk 25 dekát, egy 14 rész, azaz 6—7 deka a szemétbe kerül. Ez 10 munkásnál egyheti termelés alatt 180 párnál 11 kilógra­mot, pénzben 700—800.000 koronát je­lent. Ehhez járul a vásárlásoknál megvett min­denféle rossz anyag elszabása révén támadt heti 100—150.000 korona fölös kiadás is, úgy, hogy ha egyéb hasonló dolgokat figyelmen kí­vül hagyunk is, már előáll több kiadás, mint a munkás által kért páronként 1 5000 korona. Hogy a példa mennyire jó, igazolom egy olyan üzem­mel, mely a­ lehető legkisebb befektetett tőké­vel kezdeti­llandóan 100%-kal magasabb bére­ket fizetett és fizet, ennek dacára négy év alatt szakszerű vezetéssel a­ legszebb, a legjobb árut készítve, virágzó vállalattá lett és bármely telcipőt készítő üzemnél tökéletesebb. Tehát jó urak! Ne a munkabérek vesszőpari­páján tessék mindig lovagolni, nézzenek szét aranybányáikban és győződjenek meg igazsá­gainkról. Hozzátartozik ez az ipar fejlődéséhez annyira, mint a profit szentsége. Elmondottuk számtalanszor és nem szűnünk meg hangoz­tatni, nem tartható fönn örökké a féktelen ki­zsákmányolás. A teleipőiparban foglalkoztatott munkások is követelnek egészséges műhelye­ket, 8 órás munkanapot, béreket, melyből élni lehet és a munkanemek osztályozását. A kor kö­vetelményei ezek s nem térhetnek ki előlük a teles munkáltató urak sem. Ha forradalom van a munka fejlődése terén — s az van —, akkor forradalomnak kell lenni a munkás megbecsü­lése, díjazása, terén is. A munkás által termelt értéktöbblet nyújt minden földi jót, egészsége, munkabírása, piacradobása révén cserében kö­veteljük — és jogosan — úgy a­ túlsó oldal urai­tól, mint a még helyzetüket föl nem ismert tár­sainktól, hogy gondolkozzanak és cselekedjenek! Ezen kér­désekkel foglalkozott a texeipőmun­­kások legutóbbi jól látogatott taggyűlése is és egyhangúlag elhatározta, hogy a munkaviszo­nyok és bérek megjavítása érdekében lendüle­tes szervezkedéshez fog és egy texeipőt készítő termelőszövetkezetet alapít, amelynek minden szervezett cipészmunkás tagja lehet. Ispánki Lajos. 3. oldal TMwwwwm*.viirx*­ A SZAKMÁK KÖZLEMÉNYEI Cipészeti Meghívó. A budapesti cipészmunkások I. számú cso­portjának tagjai folyó évi február 9-én, este 6 órakor, a Thököly,­út 56. sz. alatt, a Vas­­munkás-Otthon nagytermében taggyűlést tartanak. Napirend: 1. A cipészmun­kások gazdasági helyzete. 2. Egyéb egyesületi ügyek. A taggyűlésre a szaktársak teljes száma megjelenését kéri a csoport vezetősége. A győrii Cipőipari Munkások Termelő és Ért­­ékesítő Szövetkezete 1925 február 21-én, este 7 órakor, Koronaköz 15. szám alatt rendkívüli közgyűlést tart, amelynek tárgya az alapszabá­lyok 1., 4., 13. és 31. teáinak módosítása, a szövet­kezet cége, a tagság feltételei és az osztalék, lesz. Cip©felsöréssiftésziic51c A Kontárok­ ellen- Szabad-e gátolni valakit az érvényesülés te­rén? Igen, vagy nem? Mi munkások azt tart­juk, hogy nem szabad senkit sem megakadá­lyozni abban, hogy magának jobb és biztosabb megélhetést biztosítson. Nem pedig azért, mert hiszen mindannyian arra törekszünk, hogy úgy magunknak, mint munká­stársainknak a hely­zetén változtassunk. Arra mindig figyelemmel voltunk és vagyunk, ha, a magunk sorsa, jobb lesz is, az ne a más rovására legyen. Mi régen láttuk már a kontárok szaporulatát a cipő­­felsőrészkészí­tőiparban és ezért állandóan napirenden tartottuk. Igaz, néha-néha a kis­ipari munkáltatók is szerették volna valami­lyen formában megoldani a kontárkérdést, csak a­z a baj, hogy nem tudják, vagy nem akarják elismerni azt, hogy az ő részükre is ugyanazon okoknál fogva kellene állandóan napirenden, tartani a kérdést, mindaddig, amíg véglegesen meg nem oldódik. Tehát nyíltan megmondhat­­hatjuk, bögre a kontárkodás ellen mi állandó harcot fogunk folytatni. A kontárokat a nyereségvágy, a profit, után való éhség tenyészti. Soha nem volt a cipő felső­­rés­zkészítő iparban annyi kontár, mint ma. Ezt részben meg tudjuk érteni, mert, a munkanél­küliségben mindenki úgy segít magán, ahogy tud. De azért mi mégis csak azt mondhatjuk, hogy a munkanélküliség ne indítson senkit arra, hogy kontár legyen. Törekedjen mindenki arra, hogy ne lehessen annyi cipőfelsőrészkészítő tanoncot tenyészteni azzal a határtalan kizsák­mányolással, mint ahogy az most fönnáll. Cso­dálkoznunk kell azon, hogy a munkáltató urak ezt nem akarják észrevenni, pedig ez is égjük kiindulópontja a­ kontárok szaporulatának. A tanoncok látják azt, a nagy és szemérmetlen ki­zsákmányolást, amely állandóan a szemük előtt van. Azt hiszik, hogy nekik sem szabad más­kép csinálni, mert akkor vétenek az egész rend­szer ellen. Nekünk munkásoknak vigyázni kell arra is, ha munkában vagyunk, hogy ne­m vigye el a meglévő munkát előlünk sem a kontár, sem pediglen azok, akik állandóan a tanonctenyész­­tésben találják meg a számításukat. Ezek ránk nézve még a kontároknál is rosszabbak, mert túllicitálják egymást az olcsó munka elkészíté­sében, így rontják a meglévő munkabéreket. Ők valóban olcsóbbak, mert sok ingyenmunka­erőt vesznek igénybe. Elhisszük nekik, hogy ol­csóbban tudnak dolgoztatni, azért is, mert na­­gyobbára csak addig tartanak tanulókat, míg fizetni nem kell nekik. Még törvényes munka­szünetben is dolgoztatják a tanoncokat. A kontárkérdés megoldása mindezideig meddő volt, még­pedig azért, mert azon kevésszámú kisiparos, akik a tanonctenyésztésben látják a legfőbb hibát, nem akarnak erős kézzel bele­nyúlni ebbe a darázsfészekbe. Mi munkások figyelmeztetj­ük az élesebb látású kisiparosságot arra, hogy nekik is föl kell venni a küzdelmet azok ellen, akik kontárkodásukkal tönkreteszik ezt a szakmát. Mi munkások fölvesszük mind­azok ellen a küzdelmet, akik lezüllesztik szak­mánkat olcsójánoskodó munkájukkal. A meg­indított harc szívós és elkeseredett lesz. A munkanélküliség nagy. Csak úgy tudjuk meg­menteni a cipőfelsőrészkészí­tő szakmát, ha a

Next