Bőripari Munkás, 1927 (37. évfolyam, 1-23. szám)

1927-01-01 / 1. szám

XXXVII. évfolyam Budapest, 1927. éyi január 1-én 1. szánt mmm őripari Munkás A magyarországi bőriparban foglalkoztatott munkások és munkásnők érdekeit védő lap Megjelenik minden hónap 1-én 'és 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. kerület, Alsó erdősor 32. szám. Telefon: 'József 16—30. széni Tagok a lapot tagilletményként kapják. Nemtagoknak az előfizetési ár egy évre 100.000 K, félévre 50.000 K. Kéziratokat a, szerkesztőség nem ad vissza Megliivó. A Magyarországi Cipész-Csizmadia Munká­sok és Munkásnők Szakegyes iilete központi vezetősége az alapszabályok 29, §-a alapján rendkívüli közgyűlést hiv össze. A közgyűlést 1927. évi január 30-án és 31-éii Budapesten, az Alsó erdősor 32. száma alatt lévő egyesületi helyiségben tartjuk meg. A közgyűlés január 30-án, vasárnap reggel 9 órakor kezelődik. 1, A közgyűlés napirendje: tisztikar és egyéb bizottságok A tisztikar és egyen bizottságok meg­választása és a tanácskozási ügyrend meg- áJlapitása. 2. A vezetőség jelentése: a) titkári jelentés; b) pénztári jelentés; e) íölügyelőbizoítság jelentése. 3. Határozathozatal a fölmentvény megadása tárgyában. 4. Hetijárulékok és segélyek rendezése. 5. Az egyesületből kizárt 22 tag föllebbezése ügyében való véghatározat. (>. Az I. számú csoport autonómiájának ügyé­ben való határozat. 7. A központi vezetőség megválasztása. S. A közgyűlési küldöttek ellátmányának a megállapítása. ■ 5miitványofer •• aíHélyefe' a« előző '-napirendi ­pontoknál nem intézhetők el. Az alapszabályok 30. §-a értelmében a helyi­csoportok s szakosztályok 50 tagig 2 küldöttet, 100 tagig 3 küldöttet, minden további 100 tag után 3 küldöttet küldhetnek a közgyűlésre. A küldöttek utazási költségét a közgyűlésre és vissza, a helyicsoportok saját pénztáraikból űzetik, Az ellátási illetményt a központ fedezi. Kérjük a csoportok vezetőségeit, minél előbb hívjanak össze tag- vagy közgyűlést és azon küldötteiket válasszák meg. A küldöttek nevét és lakcímét azonnal közöljék a központi iro­dával. Szaktársi üdvözlettel a központi vezetőség. Mi történt Budapesten? A gazdasági válság a cipésziparban vitte végbe megállapításunk szerint a legnagyobb pusztítást. 8—10 évig jó konjunktúrának ör­vendő eipeszipar a válság súlya alatt a szó szoros értelmiében összeroppant. A éipögyár- ipar, amelyet kezdetben a legmegalapozottabb­nak hittünk, volt az, amelyet a válság pusz­tításai valósággal elsöpört a magyar közgaz­dasági életből. A jó konjunktúrában Budapes­ten működő 8—10 cipőgyár közül 2—3 maradt meg. amely állandó válságok között tengeti életét. Nem járt sokkal jobban a kézitömeg- termelőipar sem, amelynek soraiból szintén nagyon sóikat kapcsolt ki az óvek óta tartó vál­ság. Ma alig van a működő kézitömegtermeiő- üzemek közül egy is, amely a, válság kezdete óta ne esett volna keresztül kényszeregyezsé­gen vagy teljesen csődbe ne került volna; sok üzem a válságból való kilábalás után, hosszú .időn át tartó vajúdás köziben kezdte újra az ipar folytatását. A rendelt munkát [készíttető üzemek is sú­lyosan megérezték a válságot. A cipőrendelé- sek a fogyasztöközönség körében is nagy mér­tékben csökkentek és a rendelt munkát készítő üzemek foglalkoztatása is nagy mértékben le­csökkent. Ez arra vezetett, hogy régi kipróbált munkásaikat, akiket nem akartak az üzemek ) kötelékéből elbocsátani, csak félnapon át fog­lalkoztat!] attak. A szegényebb fogyasztóközönség részére dol­gozó kisiparosok foglalkozása is rendikiviili mértékben redukálódott, úgyhogy ezek, ameny- nyiben munkásokat alkalmaztak, azokat kény­telenek voltak elbocsátani. Volt idő a válság tartama alatt, amikor még kismesterek is tel­jesen Ölhetett kézzel álltak a műhelyekben. A •szakma ilyen nagyarányú összeszorulása kö­vetkeztében a munkáskezek ezrével kerültek a 5^ utcára. A num ka nélkülivé vált munkások szániát szaporították azok a, kisiparosok is, akik rendelés hiányában, töke nélkül kényte­lenek voltak cipőkeréskedéseket és tömegter­melő üzemeket munkaalkalom céljából fölke­resni. Ez a folyamat nemcsak Budapesten vált akuttá, hanem a válság hatása alatt Budapest­ről kiszorult munkások, akik közben munka- nélkülivé váltak és a. budapesti igényeknek megfelelő munkát készítettek, munka, 'hiányá­ban szintén Budapestre tódultak és a szerve­zeten kívül való munkakereséssel fokozatosan szorították le a munkabéreket. A folyton tartó és nagy munkanélküliség ideje alatt a munkaadók állandóan és terv­szerűen szorították le a munkabéreket. A mun­kásság és kisiparosság végső nyomorban tör­tént fölkinálkozását a munkáltatók a saját céljaikra, a munkabérek letörésére, a legna­gyobb mértékben kihasználták. Az egyesületbe tömörült szervezett cipészmunkásság ezen fo­lyamatot több esetben megkísérelte, bogy meg­akadályozza, azonban az a végtelen nyomorú­ság, amely a cipészmunkásságot hatalmába kerítette, a legtöbb esetben megakadályozta a bérek megtartására való; törekvés sikerét. Kevésnek bizonyult a szervezetben tömörült cipészmunkásság ellenállási- ereje ahhoz, hogy a’ szervezeten kívül lévő cipészmunkások és kisiparosok' bátb at ám adását lehetetlenné tegye és a munkáltatók bérletörési akcióját kipari­rozza. Mindezen rendkívül sulyös helyzet dacára a szervezett cipészmunkásság;az egyesület segít­ségükéi p hrgnthhöv időig -«*iébcf-kiült ■ ! hiurr káltatók minden lehengerelő bérredukciójá­nak. Azokban az üzemekben, amelyekben szer­vezett munkások dolgoztak, a legutóbbi ideig szaktársaink korlátot állítottak a bérredukciós törekvéseknek. Ezt a súlyos gazdasági helyze­tet még fokozták azok a meggondolatlan, rossz­akaratú szaktársak, akik a magyar gazdasági válságért, hogy rágalmaiknak némileg hitelt szerezzenek, az. egyesület vezetőit és az alkal­mazottakat tették felelőssé. Azt hirdették, hogy a vezetőség tehetetlensége oka a válság­nak, mert ha azok hivatásuk magaslatán álla­nának, a, munkásság helyzetének a leromlását megakadályozhatták volna. Igazi bolsi-mód- szer szerint azt hirdették, hogy a ‘ munkásság erélyes megmozdulása minden veszélyt elhárí­tana. Az erélyes megmozdulás azonban min­dig változott az ő elképzelésükben. Néhány sztrájkot elbuktattak. Néhány mozgalmat meg­hiúsítottak a sok sztrájktörőivel. Ezen rágalmak hirdetésével és ezen agitá- ciós módszer alkalmazásával igyekeztek a munkásságot a szervezettől eltávolítani és az összetartásban rejlő erőt meglazítani. Tagad­hatatlan. hogy rágalmaiknak és demagógiá­juknak meglehetős sziámiban ültek föl munkás- társaink, akik azután nem tartották magukra nézve megbélyegzőnek azt, hogy az olcsóbb munkabérekért való fölkinálkozással az összes­ség érdekeit sértsék és a szervezett cipészmun­kásságot súlyos harcok árán szerzett munka­béreitől megfosszák és a munkaviszonyokat saját lábukkal segítsenek a sárba tiporni. Ez­által a munkáltatóknak is nagy szolgálatot tettek és a szervezett munkásság törekvéseit keresztezték és meghiúsították ezzel a súlyos hátba tárna dassal. Az üzemekben és műhelyekben a radikális jelszavak igazolására olyan állapotokat te­remtettek, amelyek a műhelyekben való együttdolgozást lehetetlenné tették. Olyan mozgalmakat provokáltak, amely vállalkozá­sok a konjunktúra leromlása miatt egészen bizonytalannak voltak, tekinthetők. Durva, arrogáns és fegyelmezetlen föllépésükkel le­hetetlenné tették, hogy a két érdekeltség, a szakszervezet vezetősége és a munkáltatói ér­dekeli ség a gazdasági viszonyok szabályozá­sára vonatkozó megállapodásokat betarthas­sák. Ezen föllépésükkel olyan feszült viszonyt, teremtettek a munkáltatók és munkások kö­zött, amely a. békés megegyezések lehetőségét nagyon sok műhelyben kizárta. Ilyen mozgalmak és állapotok teremtése, a nagy munkanélküliség és az ezzel kapcsolatos nyomorúsággal sújtott munkásság kimerülése a, biztos pusztulást jelentette. A szervezett ! munkások, akik addig a béreket és a. kollektiv szerződés érvényét védelmezték, a műhelyek­ből kikerültek, helyüket a munkáltatók ked­vencei, a szervezetlen munkások foglalták el. A munkáltatók részére az ut szabaddá téte­tett a. munkabérek önkényes megállapítására, A szervezetből kizártaknak ez az eljárása in­dította meg azt a lavinát, amely később a nehezen szerzett munkabéreket maga alá te­mette. A kizártaknak és csatlósaiknak a mű­helyekben végzett ez a romboló munkája csak folyománya volt annak a bomlasztó munkának, amelyet ezek az emberek a szer­vezeti életen belül folytattak, A . szervezeten belül egyáltalán nem akartak tudomást venni, a megváltozott gazdasági viszonyokról. Az egyesületben lévő» munkanélkülieket állan­dóan a vezetőség ellen uszították, hogy a ve-- zetőség az oka annak, hogy ők munka; nélkül, vannak. Az egyesület vezetőségéit is állandóan ócsárolták. Az egyesület vezetéséről gyakorolt kritikájuk valótlansággal és rágalmakkal’volt telítve, amely mérhetetlen gyülölséget váltott ki a tagok között. A ..sikertelen mozgalmakra, való. hajszolással^ pedig kimerítették , az egye^ " süréteU es á‘' ’műnkáhéiiyek éWésztéséyéT állan­dóan fokozták a munkanélküliséget. A szer­vezetet a teljes lezüliésbe akarták vinni. Be­válthatatlan igények támasztásával végezték megfékezihetetlen rombolómunkájukat. Ez a tervszerűen és tudatosan folytatott rombolómunka végre oda .vezetett, hogy szak- társaink egy része szervezetiem)ó válva, még fokozottad mértékben való fölkinálkozással vált a munkáltatók prédájává. A kizártak és csatlósaik, amikor a kizárás folytán az egyesületen kívül kerültek, egy ideig még megkísérelték fölállított jelszavaikat a mun­káltatókkal szemben érvényesíteni, de bukást bukásra halmozva, belátták, hogy a vezető­séggel szemben fölállított és használt hang­zatos jelszavakat megvalósítani nem tudják, a munkabérek megvédéséről teljesen lemond­tak és ezután maguk is a szervezetlen mun­kások erkölcseit véve föl, a .munkabérletörők közé áltak. Ma ők a. legnagyobb huligánok és ők azok, akik minden egészségesebb vállal­kozást a műhelyekben igyekeznek megaka-, dályozni. Azok, akik az egyesületben a saá- juikat tépték a radikális jelszavak hangozta­tásával, akiknek minden második szavuk a hamisítatlan osztályharc volt, ma az erkölcsi fertőben oly mélyre sülyedtek, hogy mivel az egyesületi életet belülről nem tudták fölrob- biantani, az utcasarkon bocsátották azt áruba. Azokat, akik az egyesületben velük szemben ellenvéleményen voltak, le akarták bunkózni, mert nem tartották őket elég radikálisoknak. Ugyancsak ők most a cipészimunkásságot föl­kínálták az ébredőknek. Amint később ki­derült, ugyanezt tették meg a keresztény - szociálisoknál is. Nekik tehát mindegy, akár vörös, akár fe­hér, akár zöld szint képviselnék valakik, a gaz­dasági harcban, ők mindenkivel szóbaállnak és mindenki részére árulják a cipészmunkások, szervezetét. Azok, akik azelőtt a munkáltató­kat egy kanál vízben megfojtották volna, ma odaáll nak velük tárgyalni és részükre az egyesületet szállítani. Ez már az erkölcsi sülyedés legmagasabb foka, amelybe volt szer­vezett munkások valaha süllyedhettek. Ezzel az eljárással, igazolják, hogy sohasem voltaik méltóak arra, hogy a cipészmunkások őket bizalmukkal kitüntetessék. Csak a világ­háború és az utána, következő teljesen föl­fordult gazdasági helyzet zűrzavarában kerül­hettek bizonyos ideig a jóhiszemű, cipész- munkások élére és ma beigazolják, hogy erre a vezérségre teljesen méltatlanok voltak, ah­hoz sem. jellemük, sem tudásuk, sem. szocia­lista meggyőződésük nem tette őket méltóvá- meri: ha igazi osztálytudatos munkások lettek volna, akkor ezt, a eipészmunkások érdekeik eláruló eljárást elkövetniük soha nem left volna szabad! ’ ' ' í

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék