Bőripari Munkás, 1930 (40. évfolyam, 1-14. szám)
1930-01-25 / 2. szám
! ( Feljegyzések )Nem fizetünk JÓVÁTÉTELT , DE ig MÉGIS FIZETÜNK! Ha az ember a polgári újságokat olvassa, nagy zavarba jut. Az újságok megírják, hogy a miniszterelnök fogadkozott, hogy Magyarország jóvátételt nem fog fizetni, és hogy a román, jugoszláv és a cseh optánsok igényeit nem fizetik az ország pénzéből. Most, hogy a hágai egyezményt aláírták, kiderült, hogy nem fizetünk jóvátételt: csak évi tizenhárom és fél millió aranykoronát fizetünk 1913-tól 1966-ig. E több, mint 310 millió aranykorona. Ezt fizetjük! De fizetjük 1913-ig az 1921-ben vállalt évi 10 millió aranykoronát is. Akkor is azt mondta a miniszterelnök, hogy a jóvátétel kérdését elintézte. Hogy hogyan intézte el, azt bizonyítja a hágai egyezmény. Az egyezmény többi része megállapítja, hogy a magyar befizetésekből két kasszát létesítenek. A nagyantant és a kisantant államai a nekik járó részesedésből, amely a magyar jóvátételből rájuk esik, két alapot létsítenek. Az egyik alap 210 millió aranykoronás, a másik 100 millió aranykoronás lesz. Az optánsokat kielégítik a 210 millióból, az egyházi és főhercegi igénylőket kielégítik a 10 milliós alapból. Ugye, hogy nem fizetünk semmit. Jóvátételt nem fizetünk! De azért mégis fizetünk. A magyar nép fizeti az optánsokat és kártalanítja az egyházi és főhercegi birtokosokat is. Mondja, még valaki ezután, hogy jóvátételt fizetünk! Jóvátételt nem fizetünk! Mégis, az egész európai sajtó attól visszhangzik most, hogy Románia megszabadult az optánskérdéstől, hogy Csehszlovákia megszabadult a habsburgi és egyházi igénylőktől, mert Magyarország évi tizenhárom és fél millió aranykoronát fizet — nemjóvátétel“, hanem „egyéb követelések“ címén! Az átkos Ausztria nem fizet jóvátételt. Például nem fizeti meg a neki éveken át szállított élelmiszersegítség költségeit. Nem fizet semmiféle kasszába semmiféle összeget! Semmiféle címen évi millió aranykoronákat nem fizet sem 1966-ig, sem 1966 után, de nem is kér senkitől semmit — sem az optánsok, sem a Habsburgok, sem az egyházak javára. Mégis csak jó volna, ha Ausztriával cserélhetnénk! Azt hirdetik, hogy mi nem fizetünk jóvátételt. Ezért volna jó Ausztriával cserélni. Ausztria valóban nem fizet. Optánsokat sem! Habsburgokat sem! Egyházakat sem! De mi fizetünk és fizetni fogunk hosszú évtizedeken át. Mi bírjuk! ÚJABB KÖLCSÖN ÁLL a HÁZHOZ! Erről beszélnek többet az újságok és kevesebbet a jóvátételről. Az antant megígérte, hogy egy nagyobb kölcsön fölvételét elősegíti. A kormány lapjai a hágai egyezmény keserű poharát a, fölveendő kölcsönnel próbálják megédesíteni! Ez az a varázsvessző, amellyel azsptánsok, a Habsburg-igénylők kielégítésén támadt vihart elcsendesítik. A gazdasági helyzet már nem is rossz, hanem, katasztrofális. Kormánypárti újságok és képviselők mondják, hogy már nem is volt „szusz“, már nem is bírták a súlyos helyzetet! Nem volt pénzük. Most lesz. Újból lesz pénz, sok száz millió. És most hirdetik, hogy lesz beruházás, lesz vállalkozó,s és lesz munkaalkalom. Gyáros, kereskedő, munkás, tisztviselő jövedelemhez fog jutni. Aki mindezt olvassa, kiéhezett, hörgő gyomorral, önkéntelenül is megenyhül és elfelejtkezik a hágai súlyos feltételekről, az optánsokról, az évi 13 és fél millió aranykoronáról, amelyet, fizetni kell, elfelejti a kölcsen magas kamatát, amelyet szintén fizetni kell. Mindent elfelejt, mert a kölcsön százmilliói kápráztató pénzfolyamként jelennek meg előtte!... Csak egyről nem szabad megfeledkezni! Ha lesz kölcsön, a kölcsönt a Bethlen-kormány kapja. A Bethlen-kormány egyszer már kapott kölcsön,I. Földbirtokosok hitele, Lillafüred, belügyi vigadó, koronázó templom freskói, halbiológiai, külföldi bérházak, Hungaricurnok, Csődbejutott kurzusvállalatoknak a szanálása és még egyéb jó zsíros jövedelmű nagy vállalkozások, és hogy el ne felejtsük Bachert, a Budapesti Hírlapot és még a sok más ,,beruházást“ — erre használták föl a kölcsön nagy részét,. És ki biztosít bennünket arról, hogy az új kölcsönnel nem-e hasonlóan járunk majd? Kell a kölcsön. Hasznos beruházásokra. De hasznos lehet-e ennek a kormánynak a kezében? Kinek van bizalma a Bethlen-toományhoz? Nekünk nincs! Mi csak azt látjuk, hogy az ország helyzete és a nép sorsa még rosszabb lesz. Pedig már most is elég rossz! • . . • . • * *Tüntetnek a munkanélküliek!*• Tüntetnek, mert senki se törődik velük — a szervezeten kívül. Hosszú hónapok és évek rakódnak egymásra, és munkás és tisztviselő nem jut munkához. Semmi kereset. Irtózatosan nagyra nőtt nyomor. Kétségbeejtő gondok. A szervezetek megfeszített erővel viaskodnak a rájuk zúdult súlyos feladatok egész sorával. Adnak munkanélkülisegélyt. Rendkívüli segélyt. Ebédjegyet és minden más természetbeni segélyt hajtanak föl. Eljárnak a szervezetek minden hatóságnál, hogy valamit szerezzenek a munkanélkülieknek. Tehát mindez, még ha sikerrel jár is, semmit sem jelent a rendszeres munkanélkülisegély ellenében. Pedig erre volna szükség! Ma már minden államban van állami és városi munkanélkülsegítés. Nálunk nincs! Nálunk van pénz minden másra. Antika bőripari A munkanélküliség ügye a bőripari szakmákban napnap után hihetetlen mértékben növekszik. A legsúlyosabb helyzetbe juttatja a keresetnélküliség a szakma munkásait, akik a munkanélküliségbe jutnak. A munkanélküliek számának növekedésén kívül a munkanélküliség időtartama az, amely már többeknél a 8-9 hónap, egyévi munkanélküliséget is eléri. Tehát hónapokon , ha így tart, nemsokára éveken keresztül lesz több szaktárs és szaktársnő munka nélkül. Ez a probléma tehát olyan súlyos, hogy a szakma minden munkása kell hogy a ügyeimet ráterelje és minden intézmény ennek a problémának az enyhítésén kell hogy közreműködjön! Tagjaink rendszeres rendkívüli segéllyel és ebédutalványokkal való ellátásán kívül a vezetőség fő törekvése odairányul, hogy a munkanélküliséget intézményesen csökkentsük. Ugyanakkor, amikor a szakma munkásai közül csak Budapesten és környékén a szervezet tagjai közül közel ezren vannak munka nélkül, a vidéki munkanélküliség pedig szinte felmérhetetlen, vannak boripari munkások, akik 50— 00—80, sőt 90 órát is dolgoznak hetenként s ezzel nagy mértékben növelik a munkanélküliek számát és a munkanélküliség időtartamát. Az összvezetőség foglalkozott a szakszervezeti választmány által elfogadott határozati javaslattal és megállapította, hogy a bőripari munkások munkanélküliségét a heti 48 órás munkahér, törvénybeiktatása nagy mértékben csökkentené. Ezért elhatározta, az összvezetőség, hogy a bőripari munkásság között a heti 18 órás munkaidő törvénybeiktatása érdekében a legerélyesebb küzdelmet indítja, meg. Az összvezetőségi ülést 1930 január 16-án tartották meg, amelyen a központi vezetőség tagjain kívül a budapesti cipész-, cipőfelsőrészkészítő-, bőröndös-szakosztály, nyergesek, szíjgyártók és bőrdíszművesek, valamint a szűcsmunkások szakosztályai, továbbá az újpesti, kispesti és pesterzsébeti csoportok vezetőségei vettek részt. Napirenden volt: 1. a munkanélküliség és a 2. órás munkaidő kérdése, továbbá 2. jelentéstétel a rend és fegyelem tárgyában tett intézkedésekről. Szabó Mátyás szaktárs elnöklete mellett Hubai szaktárs központi titkár ismertette a napirendet.. Rámutatott azokra az intézkedésekre, amelyek úgy a szakszervezetek titkárainak értekezlete, a Szakszervezeti Tanács, valamint a Szakszervezeti választmány határozatai folytán a munkanélküliség enyhítése érdekében történtek. Elhatároztatott egy nagy munkanélküligyűlés megtartása. Határozatba ment továbbá, hogy követelni fogják a kormánytól, hogy adjon a munkanélkülieknek még a fele-órákra, fényűző beruházásokra, földbirtokosok, szőlőbirtokosok és tönkrement vállalatok fölsegítésére, hitellel való ellátására, tyúkkölcsönre. Mindenre akad, pénz. Néha, erdővásárlásra, palotavásárlásra, néha másra. Csak ügyre nem akad: a munkanélküliek rendszeres segélyezésére. Mindenki tartja, a markát, és kap pénzt, szubvenciót, államsegélyt, csak éppen a munkások, akik hónapok és évek óta betevő falathoz nem jutnak, nem kaphatnak segélyt. És munkát sem. Csoda-e, ha ilyen körülmények között nagyra nő az elkeseredés? Csoda-e, ha a bolseviki agitáció talaját termékennyé teszik az ilyen állapotok? És csoda-e, ha az uccart hangzik föl a ,,Kenyeret és munkát!“ követelése? Nem kérnek a munkások mást, mint kenyeret és munkát! S a kapitalista állam azt sem tud nekik juttatni. S ha még mindig nem tér észhez és nem valósítja meg a nyolcórás munkanapról szóló törvényt és a munkanélküliség ellen való biztosítást, akkor vegye tudomásul, hogy az elkeseredés árját nem fogja, tudni föltartóztatni se karhatalmi erejű, se gumibotja. Okosabb dolog addig cselekedni, amíg idejében van. A türelemnek végső határán járunk. Az éhező, elkeseredett, lerongyolódott, minden szenvedést átélt családos emberek türelme megtört. Ki tudja, mi lesz? mutatott arra, hogy a munkanélküliek száma még egyre nő. Szakmánkban január 9-e óta a munkanélküliek létszáma csak Budapesten, és környékén 957-re emelkedett. Az emelkedés tehát egy hét alatt 48. Szakmánként az emelkedés a cipészeknél 22, felsőrészkészítőknél 5, szűcsöknél 15, bőrön dögöknél és bő díszműveséknél stb.-nél 6. Majd statisztikai adatokat sorol föl, amelyből megállapítható, hogy a munkában levő munkások nagyszámban a heti 48 óránál sokkal hosszabb munkaidőt dolgoznak, miáltal nagy mértékben növelik a munkanélküliséget. Ezért a legmesszebbmenő akciót kell indítani a 48 órás munkahétnek törvénybe iktatása érdekében. Hubai szaktárs ezután jelentést tett a szakosztályokban történt intézkedésekről a rend és fegyelem megerősítése érdekében. Végül kérte a jelentést tudomásulvételét. Dékány János a cipészszakosztály, Berkő Kálmán a bőröndösszakosztály, Citrom Béla, a felsőrészkészítő-szakosztály, Pásztor Lajos sí cipészszakosztály, Breier Sándor a szűcsszaktály, Simonics Oszkár az újpesti csoport és Horváth László a bőröndösszakosztály részéről szóltak hozzá. Hubai titkár zárszava után az összvezetőség az előterjesztett jelentést egyhangúlag tudomásul vette és ugyancsak egyhangúlag elfogadta a határozati javaslatól. A Magyarországi Bőripari Munkások Szövetsége Budapesten és környékén lévő csoportjainak és szakosztályainak vezetőségei 1930 január 16-án tartott együttes ülésemegállapítja, hogy amíg Budapest, valamint egyes városok vezetői a maunkahiányban szenvedő munkások nyomorának enyhítése céljából pénzbeli segélyt adtak, addig a kormány ilyen irányban semmiféle intézkedést nem tett. De nem tett intézkedést, a munkahiány esetére való biztosítás sürgős megvalósítása tekintetében sonk, és nem készítette el a munkanélküliség csökkentéséhez szolgáló 8 órás munkanapra vonatkozó törvényt, sem. Az összvezetőség megállapítja, hogy december havában újabb 30,5%-kal emelkedett, a munkanélküliek száma és a folyton fokozódó nyomor különösen a közelebbi februári lakbérnegyed alkalmával fogja éreztetni hatását. Mindezek megállapítása után az összvezetőség követeli, hogy a kormány: 1. A februári házbér*negyed alkalmává, minden munka* nélküli munkáénak és alkalmazottnak házbérsegélyt adjon, hogy legalább a házbér fenyegető gondjaitól részben megszabaduljon. 2. A munkahigíny esetére előrő biztosítást sürgősen iktassa törvénybe és a törvényes segélyezés bekövetkeztéig az önhibájukon kívül munkanélkülivé vált munkásoknak és alkalmazottaknak adjon készpénzsegélyt. 3. Sürgősen iktassa törvénybe a heti 48 órás munkahetet, úgy hogy az vonatkozzon minden iparágra. A törvény életbelépése után pedig tiltson el minden túlórázást. 1. Az összvezetőség fölhívja a Szakszervezeti Tanácsot, tegyen meg minden intézkedést, hogy a szakmák és az ország vidéki, városaiban élő munkások az itt javasolt, megvalósítási érdekében minden erejükkel dolgoznának. «■Si Megjelenik minden hónap 1-én és 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatali Budapest, Vl. kerület, Dob utca M. szám. Telefoni József - 326-52. szám A Szövetség tagjai a lapot tagilletményként kapják. Előfizetési ára egy évre IS pengő, félévre 8 pengő. Késiratokat a szerkesztőség nem ad vissza !*II újság 9 sxafcmáSsaum? €&«sa?wiBae«5‚18s#spIal#.« 9 maanKcan#IS›‚il8«Bl€#r ® Budapest, 1930 január 25 ESWEMSIT ftoA LAV* k##› •am, 2. szám