Búvár, 1936 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1936-05-01 / 5. szám
menekül meg. Még ritkább lett rokona, az ibolyásan futtatott szirmú, kissé szárazabb helyeket kedvelő Iris sibirica; ebből a szép növényből a Rákoson ma talán öt-hat tő ha található. A többi sok szép mocsári növénynek bizony nyoma veszett. Ahol nemrég a kosborok fűszeres illatú fürtjei nőttek s a vimánc (Thalictrum) halványsárga zászlók lengette a szél, ma már kertek, házak, utcák terülnek el. A civilizációtól közvetlenül még meg nem zavart területen is nehezen küzd életéért a növényzet : gyakori kaszálás, kirándulók, iskolásfiúk irtják a ritkább fajtákat s csak a tömegesen élő, közönségesebb, kisebb igényű fajok maradnak meg. A többi csak teng-leng s egy-két év alatt kivész. Azért ma még szép a Rákos tavasszal. Először a gólyahir festi mélysárgára a vízzel itatott réteket, röviddel utána a gyermeklánc ugyancsak aranyszürkére a kissé szárazabb helyeket. Május elején a kakuktorma (Cardamine Matthioli) habos fehér fürtjei lepik be a vidéket, kissé később a halványsárga réti boglárka (Ranunculus acer) s a rózsás kakukmécsvirág (Lychnis flos cuculi) pasztelles, de azért élénk színfoltjai vidítják a szemet gyengéd harmóniájukkal. Nefelejcs is akad az árokparton. De akkor megsuhan felettük a kasza s a virágpompának arra az évre vége. A Rákos állatvilága elég változatos. A békalétszám persze alaposan lecsökkent s zenéjük már nem jelzi kilométerekről a tóvilág helyét. Aki a közönséges kecskebékán kívül a valaha oly gyakori mocsári békával, a csak tavasszal, peterakásra vízbe szálló leveli békával vagy varanggyal akar találkozni, annak bizony már jól körül kell néznie a Paskál-malom környékén. Ugyancsak itt akad elő néha tavasszal a levezető csatorna egyik keskeny ágában a hatalmas termetű, egyébként éjjeli életet élő ásóbéka (Pelobates fuscus), nemkülönben az ifjúság körében oly népszerű pettyes és tarajos gőte is. Gőte*még ma is itt annyi van, hogy a környék egész tanulóifjúsága szükségletét fedezi. Még a Rákos madárvilága sem szűnt meg egészen. A nádirigó ott kara-kara-karicsál naphosszat a maga kis nádasában, alig néhány méterre a forgalmas útvonaltól. A kedves, finom és változatos dalú énekes nádiposzáta, minden félénkséget levetve, állandóan mutogatja magát. Igaz, hogy a szerény, szürke külsejű kis madárra a környék munkával elfoglalt népe nem sokat hederít s talán éppen ezért oly bizalmas, gyanútlan ez a kedves énekes. Láttam oly párt, amely közvetlenül egy kis ideiglenes kőkunyhó melletti miniatűr nádasban fészkelt. A nádaska persze egy régi, korábban összefüggő, hatalmas nádrengeteg maradványa volt s mindenesetre kérdéses, hogy a jövőben is ide fog-e fészkelni a nádiposzáta. Annyi mindenesetre tény, hogy megszokott területét nem szívesen hagyja el s «amíg egy mód van rá», inkább ott marad. Még kevésbbé zavartatja magát a sárga billegető, ez a kedves, hosszúfarkú, pipiskedő járású, már messziről szembetűnő madár. A mocsaras rétektől elhódított ugarföldeken pompás fészkelő és vadászó területet talált, száma a csatornázás óta megnövekedett. Aki látta hímjét, amint pompás kénsárga begyével kóróhegyre száll vagy hullámos repüléssel vetélytársát kergeti, csak örülni fog, hogy ezt a kedves, formás, barátságos kis madarat nem kell a civilizáció terjedésétől félteni. A mocsaras kaszáló és szántóföld hátán Viziboglárka (BatracMum trichophyllum) a Rákoson Gólyahír és gyermeklánc az árok homokos partján