Búvár, 1941 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1941-01-01 / 1. szám
A világháború befejezése után a kettős monarkia és Németország szépen fejlődő tartályhajóállományának közel kétharmada idegen kézre került. Röviddel ezután úgyszólván valamenynyi dunai hajózási társaság berendezkedett olajszállításra is. Sőt voltak olyanok, amelyeknek csak ez volt a rendeltetésük, így a Phöbus vagy a The Anglo Danubian Co. Ltd. a Steaua Romana petróleumcéggel együtt dolgozva, és a Schell angol lobogó alatt ; a Pico (Petroleum Import СV.) svájci, a Deutsch- Rumänische Erdöl AG.) , később Josef Wallner, Deggendorf (német lobogó alatt). Az 1931. évi kimutatások szerint az egyes államok hajóparkjaiban a tartályhajók a következőképen részesedtek : A korszerű dunai tartályhajó anyaga vas, 700—1000 tonna olaj befogadására (ez 70—100 tíztonnás vasúti kocsi rakományának felel meg). Különös gondot fordítanak a szegecselésre, amely az olajjal érintkező részeken mindig kétsoros. A belső hajóteret keresztirányban 4—8, hosszirányban pedig 8—16 egymástól független rekeszre osztják, aminek rendeltetése a következő : Részben az esetleges sérüléskor a betörő vizet határolják el, főleg azonban a benne tárolt folyékony halmazállapotú áru felületét osztják meg, miáltal a hajó stabilitását minden körülmények közt biztosítják. Nélkülök a folyadék szabadon mozoghatna a hajó megdőlése szerint az oldalfalak közt, ami viszont a hajó felfordulásával járna. Az egyes rekeszeket is úgy szerkesztik meg, hogy felülről is tűzbiztosan lezárhatók legyenek. A szabad levegővel az összeköttetést úgynevezett hattyúnyakas lélekzőcsövek biztosítják. Rájuk azért van szükség, hogy az olaj és a felette lévő levegő kiterjedése következtében beálló térfogatváltozás rajtuk keresztül kiegyenlítődjék. A gázok a hattyúnyakban lévő vizen át távoznak ki és be, ami megakadályozza a tartályok meggyulladását. Télen a fagyveszély elkerülésére e célra petróleumot használnak. A szélső rekeszek és a hajószemélyzet férőhelye közt, tehát a hajó elején és végén, egy-egy vízhatlan válaszfallal elhatárolt keskeny, 40—60 centiméter széles víztartót építenek. Ezt nevezik vízgátnak. Célja, hogy a keletkezett tüzet mind a két irányban elhatárolja és az esetleg átszivárgó gázokat felfogja. Minden hajó felszereléséhez hozzátartozik még megfelelő számú és nagyságú vegyi tűzoltókészülék és egy vagy több kézi, esetleg motoros könnyítőszivattyú is. Olajtermékek ki- és behajózására rendszerint külön kikötőt használnak különleges rakodóberendezésekkel. A román dunaszakaszon jelenleg három ilyen állomás van üzemben és pedig Giurgiu Oltenita és újabban Orsóvá. Feltételesen rakodható Cernavodán is, a konstancai kőolajvezeték leágazásánál. Közülük a legfontosabb Giurgiu. Ez a kikötő mintegy 3—4 kilométerre fekszik a várostól és tulajdonképpen két részből áll : A petróleummedence és az egyéb áruk részére fenntartott kikötőrész. A petróleumkikötő a giurgiui kikötőnek — régi török nevén még ma is Ramadamnak nevezik — teljesen különálló, elhatárolt része, ahová idegen még békében sem mehetett be. Töltővezetékei a következők : Egy óránként 30 tonna teljesítményű vezeték a fűtőolaj behajózására. Két, egyenként 50 tonna teljesítményű állami vezeték, 13 tartállyal 28.000 tonna összbefogadóképességgel. Ezek a tárolók közvetlenül a forrás vidékről kapják az olajat, két 180 kilométer hosszú távvezetéken keresztül, amelyeknek teljesítőképessége 20 tonna óránként. A Steaua Romana töltőállomása 50 tonna teljesítménnyel. Történhet végül rakodás a Duna mellékágában, a Szent György-csatornában is, az Uni- Tartályhajó Tonnatartalom Románia ............ 64 46,285 Németország .... 36 24,196 Jugoszlávia . . .... 29 22,917 Ausztria ..........■ • 29 19,556 Magyarország ..• • 15 11,470 Franciaország. . .. 9,301 Hollandia.......... II 8,010 Belgium ............ 6 5.917 Anglia.................. 6 4.643 Csehszlovákia . .2 1,600 összesen ........... 209 153,895 Román petróleumkutak