Czukrászok Lapja, 1936 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1936-01-01 / 1. szám

XXV. évfolyam. E­lvi Budapest,1936. január 1. szám Cukrászok l­apja (Zuckerbäcker Zeitung) ^ A Magyar Cukrászok és Mézeskalácsosok Országos Szövetségének hivatalos lapja A sajtóbizottság tagjai: Oroszy Géza, Gesztesi Jenő, Lukács Jenő, Heincz Gyula _________ Megjelenik havonta ___________ Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST,VII., BAROSS TÉR 15 Telefon: József 349—78. FŐSZERKESZTŐ: STEINER GYULA a Magyar Sütök Országos Szövetségének elnöke FELELŐS SZERKESZTŐ STEINER LÁSZLÓ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre............ .. ~­6.K­ar.­­ Félévre .............................. 3.­ ar. P Negyedévre......................... 1­50 ar. P Romániába egy évre ........ 600 Lei Jugoszláviába .......... 300 dinár Légy résen magyar cukrász Irta: Hradek Ede fővárosi cukrászmester, ipt. elöljáró. Értsétek meg! Rólatok, családotokról, iparotok­ról és megélhetésetekről van szó. Ezt kell ered­ményesebben megvédeni a szakmába betolakod­ni akaró mindenfajta idegenekkel szemben. Január havában vagyunk, de sohasem lehet elég korán azzal törődni, hogy a közeledő fagy­­laltidényre védelmet kapjon a cukrászipar a kontárokkal és a várható újabb olasz invázióval szemben annál is inkább, mert ebben az évben, amikor Németországban, Ausztriában, és Csehor­szágban megvonták ezeknek üzletnyitási jogát, valószínű hogy nagy részük Magyarország felé orientálódik és itt fog akarni Gelatériát nyitni. Tehát a külföldi államokban a hatóságok már belátták, hogy ezek az alkalmi üzletek ká­rára vannak az illető ország cukrásziparosainak és úgyszólván létükben támadják­ meg őket. Ezt a külföldi példát a mi illetékeseinknek is magukévá kellene tenniük és nem szabadna le­hetőséget nyújtani arra, hogy a siralmasan ki­néző és amúgy is haláltusáját vívó cukrászipar még nagyobb konkurenciát kapjon. Mi magyar cukrászok úgyszólván már nem is vagyunk tényleges cukrászok. A mikulás forgal­mát a gyárak és a lakásokban, pincékben formá­zók aratják le, a karácsonyi forgalmat pedig egy­két nagyüzem fölözi le O­lykép, hogy a közhiva­talokba már jóval az ünnepek előtt hihetetlen mennyiségű szaloncukorra és csokoládé árura vesznek fel rendeléseket. De ugyanez a helyzet a húsvéti és a többi al­kalmi áruknál is. Mindenki nyak­ra,­­ főre gyártja és árusítja azokat. Csak a cukrásziparos nem. Szó sincs róla, mi is elkészítjük mindezeket az árukat, sőt szépen adjusztálva kirakatainkat is díszítjük velük, de azoknak eladásáról fenti okok miatt szó sem lehet. Még szerencse, hogy más áruk készítésénél fel tudjuk dolgozni azokat, így néz ki ma a híres magyar cukrászipar. Orvosolni való tehát sajnos éppen elég volna. De legsürgősebb a fagylaltkérdés, amelynek elintézését már most nem pedig a szezon köze­pén kell szorgalmaznunk, nehogy ezt a még úgyszólván egyetlen kereseti lehetőséget is ki­vegyék a kezünkből olyan külföldi honosok, akik a jó magyar pengőt kiviszik az országból, mert hiszen ezek télire visszatérnek hazájukba. És itt ismételten utalnom kell a külföldi álla­mok példájára. Itt is meg kell győzni az ille­tékeseket arról, hogy az állandó adófizetőt nem szabad megingatni és adófizetésében hátráltatni, a kétes idény adózóval szemben. Nem titok, hogy az ilyen szezonüzletek tulajdonosainak leg­nagyobb része eltűnik az adófizetés elől, míg a küzködő magyar cukrásziparost irgalmatlanul végrehajtják. Ennek tudható be, hogy nincs még egy szak­ma, amelynek tagjaiból annyi tönkrement régi becsületes iparos szerepelne az öngyilkosságok statisztikájában és 30—40 éves cégek tulajdo­nosai élnek ma a szegényház falai között a kül­földiek inváziója következtében. Mindent el kell tehát követnünk, hogy lehe­tetlenné tegyük az arra nem jogosultak közénk férkőzését és ha ebben az irányban ezt a tá­madást elhárítottuk iparunkról, akkor jöhet a többi orvosolni való.

Next