Drogista Közlöny, 1936 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1936-01-01 / 1. szám
DROGISTA KÖZLÖNY jött, mert a választott bíróság nem tekintette az árvédelmi kötelezettségi rendszer hézagmentessége feltételéül azt, hogy a márkatulajdonos a nagykereskedőkön felül a kiskereskedőktől is olyan kötelezettségvállalást igényeljen, miszerint viszonteladóknak reverzális nélkül a kiskereskedő sem adhat árut, minthogy a kiskereskedő a fogyasztók részére való árusításra hivatott s nem a viszonteladók kiszolgálására. A választott bíróság tehát a kerülő úton árut szerzett és a reverzális adás kötelezettségét kijátszó kereskedőt sem részesítette védelemben, hanem az ilyenek által elkövetett árrontást is tisztességtelen versenynek minősítette, mert az ily kereskedő az áru jogi és gazdasági helyzetével visszaélve, túlnyomó részben szerződésileg kötelezett többi versenytársára nézve árfenntartási kötelezettségük teljesítését lehetetlenné teszi, vagy őket is súlyosan károsítja a maga önző érdekeinek szolgálatában. A kamarai választott bíróság gyakorlata szerint a márkacikk árvédelme rendszerint akkor nem tarthat igényt bírói oltalomra, ha a gyáros az érvédelmi rendszert nem tartja fenn szigorúan, azaz, ha a márkacikktulajdonos olyan zárt kötelezettségi rendszert tart fenn, amely a kereskedelmi forgalom adott körülményei és a gyakorlati lehetőség határai között a tisztességes kereskedő szokásos eljárása mellett alkalmas arra, hogy az áru legális úton csak olyan viszonteladók kezébe jusson, akik az előírt árak megtartásának kötelezettségét elismerik: a márkacikk ára feltétlen védelemben részesítendő. Ezenfelül pedig a választott bíróság hangsúlyozta, hogy nem korlátlan az árvédelmi rendszer hatályának elismerése: az megszűnik, ha a fennálló törvényes rendelkezésekbe, a törvényes rendelkezések szerint figyelembe vehető közérdekű korlátokba és a jó erkölcsökbe ütközik. Nem ütközhet továbbá a márkatulajdonos, árvédelmi rendszere a közellátás érdekeibe, így tehát elsőrendű közszükségleti cikk a márkavédelemre igényt nem tarthat. A kamarai választott bíróság a viszonteladó minden olyan ténykedését, amely azt a célt szolgálta, hogy az esetleges árrontás megállapítása nehézségekbe ütközzék, így például a fentebb említett ellenőrző jegy eltávolítását szintén tisztességtelen versenynek minősítette, mert az megnehezíti annak megállapítását, hogy a márkacikk árával való visszaélést ki és hol követte el. A márkacikk árvédelme ellen több érvet hoztak fel és ezek legfőbbike az, hogy a kötelező árelőírás kartelszerűen megdrágítja az árakat, továbbá, hogy a kisebb rezsivel dolgozó kiskereskedő alacsonyabb haszontétel, tehát alacsonyabb ár mellett is megtalálja számítását, mint amit a márkacikkgyáros előír, anélkül, hogy az árut beszerzési áron alul adná el. Ez ellen az érv ellen hozzák fel a márkacikkek szabott árának védelmére azt, hogy a közszükségleti cikkek nem tartozhatnak a márkarendszerbe és ha valamelyik kereskedő nem tartja be az előírt árat, a fogyasztó azt hiheti, hogy az a kereskedő, aki valamely márkacikket olcsóbban ad, mint a többi kereskedő, más árut is olcsóbban ad és ezzel a versenytársának vevőközönségét magához csalogatja, amivel egyrészt tisztességtelen módon károsítja a versenytársát, másrészt pedig megtéveszti a fogyasztóközönséget is. A választott bíróság kimondotta, hogy a szabadverseny elvén alapuló gazdasági és kereskedelmi rendszer mellett a piaci áron alul való eladás, sőt az előállítási, beszerzési áron alul való eladás is — ha a valóságnak megfelel — rendszerint megengedett reklámeszköz ugyan még akkor is, ha annak csábító hatásával kapcsolatban a versenyző más, nem olcsóbb árujának eladási lehetőségét is fokozza és versenytársai üzletét bármily mértékben hátrányosan befolyásolja, azonban magába véve azáltal, hogy valakit valamely jog megillet, még senki sem tekinthető feljogosítottnak a jognak olyképen való gyakorlására, hogy ezáltal a másiknak a joggyakorlása útján elérhető előnnyel arányban nem álló megkárosítása idéztessék elő és ennek folytán a jognak gyakorlása a joggal való visszaélés tekintete alá essék. Márpedig nyilvánvaló, hogy a márkacikkek megszabott árának rendszerint pár filléres leromlása a márkacikkek előállítójának aránytalan megkárosításával, annak egész termelési rendszerét megbontja és végzetesen megingatja. Ezenkívül nem hagyható figyelmen kívül az, hogy a márkacikk előállítója az áru árát annak lényeges tulajdonságává, egyúttal saját vagyonának alkatrészévé teszi azáltal, hogy azt nemcsak előre meghatározza és állandóan fenntartja, hanem megtartását nagy áldozatokkal járó jogi szervezettel és anyagi eszközökkel biztosítja. Az ily árunak ára nem puszta gazdasági jelenség, hanem egy meghatározott személynek, a márkatulajdonosnak vagyoni java, ami többnyire hosszú és fáradságos munkának, mindig jelentős erkölcsi és anyagi tőkének eredménye, tehát kétségtelenül oly üzleti érték, amelynek a tisztességtelen eljárások elleni védelme éppen az 1923: V. t.-c. célja. A márkacikkek átrontása tehát nem a szabad verseny megengedett gyakorlása, hanem a márkatulajdonosnak jogi kötelezettségekkel, zárt vevőkörében továbbra is jogi rendelkezése alatt álló vagyonának közvetlen megtámadása. * Móor Jenő, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara titkára: „A nyomor nem oka, hanem eredménye az árrontásnak” című cikkében a következőket írja: Az utóbbi félév kézművesipari mozgalmaiban a budapesti kamara jól átgondolt propagandájának eredményeképpen egyre jobban előtérbe nyomulnak azok a problémák, amelyek a kézművesiparosság jobb kenyérkereseti lehetőségeit vannak hivatva megkönnyíteni. Ez a mozgalom, mely a tanító körleveleknek egész során és száznál több kisebb-nagyobb előadáson keresztül jutott el a kézművesiparosság komoly vezetőinek munkaprogramjáig, népszerűen a tisztességes polgári haszon polgárjogáért vívott küzdelem név alatt ismeretes. Nagy örömmel állapíthatjuk meg, hogy igen sok tekintélyes ipartestület már vagy megállapította, vagy komoly előkészületben tartja a szakmai irányárak kérdését, hogy azok segítségével felvehessék a küzdelmet az árrombolók ellen. Egyikmásik ipartestületünk az irányárakat igen szemléltető formában dolgozta ki, úgyhogy azok nemcsak a legegyszerűbb iparos előtt is érthetőek, hanem alkalmasak arra is, hogy a hatóságok annak alapján a közmunkák kiírásánál előzetesen tájékozódhassanak a reális vállalati árak felől. És mégis az iparosgyűléseken állandóan felmerül az a panasz, hogy a versenytárgyalások során óriási, többszáz százalékos, eltérések mutatkoznak ugyanazon munkára beérkező ajánlatok között és hogy éppen ezen óriási eltérések miatt a munkák odaítélésében nem mindig érvényesül a Közszállítási Szabályzat 47. §-ában helyesen megállapított realitás elve. A K. Sz. ugyanis azt mondja, hogy szállításoknál azt az ajánlatot kell valószerűnek (reálisnak) tekinteni, mely a kérdéses cikket a tényleges termelési költség, a szakmában szokásos és megokolt költség (rezsi) és a gazdasági helyzethez viszonyított haszontétel számbavételével megállapított áron ajánlja. A munkálatoknál különös figyelemmel kell lenni még arra is, hogy a valószerűséghez (a realitáshoz) nem elég az ajánlat végösszegének az átlagos számításoknál alkalmazni szokott egységárak alapján kiszámított árának megfelelő volta, hanem ezenkívül még az összes egységáraknak is valószerűeknek és a megadott munkabérekkel arányban állónak kell lenniök. Ezekről a szempontokról a kiíró hatóságokat, de magánosokat is legkönnyebben és legelfogadhatóbb módon az egyes szakmák úgy tájékoztathatják, ha a K. Sz. 10. §-a alapján a közszállításhoz szükséges anyagok áráról, a munkabérekről, egyéb munkafeltételekről — tehát a termelés önköltségi adatairól is — nyilvántartást vezetnek, ezeknek adatait közlik a gazdasági minisztériumokkal és egyéb kiíró hatóságokkal és a kamarával is, negyedévenként bejelentvén az időközi változásokat. 5 MOLNÁR BERTALAN ÉS TÁRSA BUDAPEST, VII, NÜRNBERG UCCA 55. Telefon: Aut. 96—9—82, 96—9—83. FORD. MÜLHENS KÖLNaRK, GEORG DRALLE, Hamburg-Altona. Leo-Werke, G. m. b. H. C H L O R D D O N T, Dresden Colgate-Palmolive-Peet Co., Chicago, vezérképviselete és gyári főraktára.