Drogista Közlöny, 1936 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-01 / 1. szám

DROGISTA KÖZLÖNY jött, mert a választott bíróság nem tekintette az árvédelmi kötelezettségi rendszer hézagmentessége feltételéül azt, hogy a márkatulajdonos a nagykereskedőkön felül a kiskereskedők­től is olyan kötelezettségvállalást igényeljen, miszerint vi­szonteladóknak reverzális nélkül a kiskereskedő sem adhat árut, minthogy a kiskereskedő a fogyasztók részére való áru­sításra hivatott s nem a viszonteladók kiszolgálására. A vá­lasztott bíróság tehát a kerülő úton árut szerzett és a rever­­zális­ adás kötelezettségét kijátszó kereskedőt sem részesítette védelemben, hanem az ilyenek által elkövetett árrontást is tisztességtelen versenynek minősítette, mert az ily kereskedő az áru jogi és gazdasági helyzetével visszaélve, túlnyomó rész­ben szerződésileg kötelezett többi versenytársára nézve árfenn­tartási kötelezettségük teljesítését lehetetlenné teszi, vagy őket is súlyosan károsítja a maga önző érdekeinek szolgála­tában. A kamarai választott bíróság gyakorlata szerint a márka­cikk árvédelme rendszerint akkor nem tarthat igényt bírói ol­talomra, ha a gyáros az érvédelmi rendszert nem tartja fenn szigorúan, azaz, ha a márkacikktulajdonos olyan zárt kötele­zettségi rendszert tart fenn, amely a kereskedelmi forgalom adott körülményei és a gyakorlati lehetőség határai között a tisztességes kereskedő szokásos eljárása mellett alkalmas arra, hogy az áru legális úton csak olyan viszonteladók ke­zébe jusson, akik az előírt árak megtartásának kötelezettsé­gét elismerik: a márkacikk ára feltétlen védelemben részesí­tendő. Ezenfelül pedig a választott bíróság hangsúlyozta, hogy nem korlátlan az árvédelmi rendszer hatályának elismerése: az megszűnik, ha a fennálló törvényes rendelkezésekbe, a tör­vényes rendelkezések szerint figyelembe vehető közérdekű korlátokba és a jó erkölcsökbe ütközik. Nem ütközhet továbbá a márkatulajdonos, árvédelmi rendszere a közellátás érdekeibe, így tehát elsőrendű közszükségleti cikk a márkavédelemre igényt nem tarthat. A kamarai választott bíróság a viszonteladó minden olyan ténykedését, amely azt a célt szolgálta, hogy az esetleges ár­rontás megállapítása nehézségekbe ütközzék, így például a fentebb említett ellenőrző jegy eltávolítását szintén tisztes­ségtelen versenynek minősítette, mert az megnehezíti annak megállapítását, hogy a márkacikk árával való visszaélést ki és hol követte el. A márkacikk árvédelme ellen több érvet hoztak fel és ezek legfőbbike az, hogy a kötelező árelőírás kartelszerűen megdrágítja az árakat, továbbá, hogy a kisebb rezsivel dol­gozó kiskereskedő alacsonyabb haszontétel, tehát alacsonyabb ár mellett is megtalálja számítását, mint amit a márkacikk­­gyáros előír, anélkül, hogy az árut beszerzési áron alul adná el. Ez ellen az érv ellen hozzák fel a márkacikkek szabott árának védelmére azt, hogy a közszükségleti cikkek nem tar­tozhatnak a márkarendszerbe és ha valamelyik kereskedő nem tartja be az előírt árat, a fogyasztó azt hiheti, hogy az a ke­reskedő, aki valamely márkacikket olcsóbban ad, mint a többi kereskedő, más árut is olcsóbban ad és ezzel a versenytársá­nak vevőközönségét magához csalogatja, amivel egyrészt tisz­tességtelen módon károsítja a versenytársát, másrészt pedig megtéveszti a fogyasztóközönséget is. A választott bíróság kimondotta, hogy a szabadverseny elvén alapuló gazdasági és kereskedelmi rendszer mellett a piaci áron alul való eladás, sőt az előállítási, beszerzési áron alul való eladás is — ha a valóságnak megfelel — rendszerint megengedett reklámesz­köz ugyan még akkor is, ha annak csábító hatásával kapcso­latban a versenyző más, nem olcsóbb árujának eladási lehető­ségét is fokozza és versenytársai üzletét bármily mértékben hátrányosan befolyásolja, azonban magába véve azáltal, hogy valakit valamely jog megillet, még senki sem tekinthető­ fel­­jogosítottnak a jognak olyképen való gyakorlására, hogy ez­által a másiknak a joggyakorlása útján elérhető előnnyel arányban nem álló megkárosítása idéztessék elő és ennek foly­tán a jognak gyakorlása a joggal való visszaélés tekintete alá essék. Már­pedig nyilvánvaló, hogy a márkacikkek megsza­bott árának rendszerint pár filléres leromlása a márkacikkek előállítójának aránytalan megkárosításával, annak egész ter­melési rendszerét megbontja és végzetesen megingatja. Ezen­kívül nem hagyható figyelmen kívül az, hogy a márkacikk előállítója az áru árát annak lényeges tulajdonságává, egyút­tal saját vagyonának alkatrészévé teszi azáltal, hogy azt nem­csak előre meghatározza és állandóan fenntartja, hanem meg­tartását nagy áldozatokkal járó jogi szervezettel és anyagi eszközökkel biztosítja. Az ily árunak ára nem puszta gazda­sági jelenség, hanem egy meghatározott személynek, a már­katulajdonosnak vagyoni java, ami többnyire hosszú és fárad­ságos munkának, mindig jelentős erkölcsi és anyagi tőkének eredménye, tehát kétségtelenül oly üzleti érték, amelynek a tisztességtelen eljárások elleni védelme éppen az 1923: V. t.-c. célja. A márkacikkek átrontása tehát nem a szabad verseny megengedett gyakorlása, hanem a márkatulajdonosnak jogi kötelezettségekkel, zárt vevőkörében továbbra is jogi rendel­kezése alatt álló vagyonának közvetlen megtámadása. * Móor Jenő, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tit­kára: „A nyomor nem oka, hanem eredménye az árrontásnak” című cikkében a következőket írja: Az utóbbi félév kézművesipari mozgalmaiban a budapesti kamara jól átgondolt propagandájának eredményeképpen egyre jobban előtérbe nyomulnak azok a problémák, amelyek a kéz­művesiparosság jobb kenyérkereseti lehetőségeit vannak hi­vatva megkönnyíteni. Ez a mozgalom, mely a tanító körleve­leknek egész során és száznál több kisebb-nagyobb előadáson keresztül jutott el a kézművesiparosság komoly vezetőinek munkaprogramjáig, népszerűen a tisztességes polgári haszon polgárjogáért vívott küzdelem név alatt ismeretes. Nagy örömmel állapíthatjuk meg, hogy igen sok tekinté­lyes ipartestület már vagy megállapította, vagy komoly előké­születben tartja a szakmai irányárak kérdését, hogy azok se­gítségével felvehessék a küzdelmet az árrombolók ellen. Egyik­másik ipartestületünk az irányárakat igen szemléltető formá­ban dolgozta ki, úgyhogy azok nemcsak a legegyszerűbb ipa­ros előtt is érthetőek, hanem alkalmasak arra is, hogy a ható­ságok annak alapján a közmunkák kiírásánál előzetesen tájé­kozódhassanak a reális vállalati árak felől. És mégis az iparos­gyűléseken állandóan felmerül az a panasz, hogy a verseny­­tárgyalások során óriási, többszáz százalékos, eltérések mutat­koznak ugyanazon munkára beérkező ajánlatok között és hogy éppen ezen óriási eltérések miatt a munkák odaítélésében nem mindig érvényesül a Közszállítási Szabályzat 47. §-ában he­lyesen megállapított realitás elve. A K. Sz. ugyanis azt mondja, hogy szállításoknál azt az ajánlatot kell valószerűnek (reális­nak) tekinteni, mely a kérdéses cikket a tényleges termelési költség, a szakmában szokásos és megokolt költség (rezsi) és a gazdasági helyzethez viszonyított haszontétel számbavételé­vel megállapított áron ajánlja. A munkálatoknál különös figye­lemmel kell lenni még arra is, hogy a valószerűséghez (a reali­táshoz) nem elég az ajánlat végösszegének az átlagos számí­tásoknál alkalmazni szokott egységárak alapján kiszámított árának megfelelő volta, hanem ezenkívül még az összes egy­ségáraknak is valószerűeknek és a megadott munkabérekkel arányban állónak kell lenniök. Ezekről a szempontokról a ki­író hatóságokat, de magánosokat is legkönnyebben és legelfo­gadhatóbb módon az egyes szakmák úgy tájékoztathatják, ha a K. Sz. 10. §-a alapján a közszállításhoz szükséges anyagok áráról, a munkabérekről, egyéb munkafeltételekről — tehát a termelés önköltségi adatairól is — nyilvántartást vezetnek, ezeknek adatait közlik a gazdasági minisztériumokkal és egyéb kiíró hatóságokkal és a kamarával is, negyedévenként beje­lentvén az időközi változásokat. 5 MOLNÁR BERTALAN ÉS TÁRSA BUDAPEST, VII­, NÜRNBERG UCCA 55. Telefon: Aut. 96—9—82, 96—9—83. FORD. MÜLHENS KÖLNa­RK, GEORG DRALLE, Hamburg-Altona. Leo-Werke, G. m. b. H. C H L O R D D O N T, Dresden Colgate-Palmolive-Peet Co., Chicago, vezérképviselete és gyári főraktára.

Next