Az Épitési Ipar, 1880 (4. évfolyam, 1/157-52/208. szám)

1880-09-12 / 37. (193.) szám

37 — 193. szám. Egész évre . . 8 frt., A m. mérn. és ép. egyl. tagjainak | Félévre .... 4 frt. ; Egész évre 6 frt Félévre 3 frt. , , , 0 Negyedévre. . 2 frt.! Egyes szám ára 25 kr­­ V­olSib­ilJip, SZGptGfflO.­­L. Szerkesztő- és kiadó-iroda: IV. ker. Muzeum-körút 29. sz. Minden a lapot illető küldemény ide intézendő. Tartalom: Vasúti politikánkról. (Folytatás.) — A Nines-féle szivattyú. (5 fametszettel.) — A hajózás az 1879 évben. — Vegyesek. — Fő­városi ügyek. — Ajánlati árlejtés. — Hirdetések. Vasúti politikánkról. (Folytatás.) A vasutak keletkezése után alig egy évtizeddel nagy nemzetgazdák és kormányférfiak ismerték el a fönti állítás helyességét és elismerték egyúttal azt is, hogy a vasutak tulajdonosai fognak az országokra és azoknak nemzetgaz­daságára mértékadó befolyást gyakorolni. Ma, négy évti­zeddel később, midőn a kísérleteknek minden nemét láttuk, midőn a véleményáramlatok hullámzása a legkü­lönbözőbb módokon talált a gyakorlatban kifejezést, a kormányférfiak és nemzetgazdák legnagyobb és legtekin­télyesebb része hasonló meggyőződésben él s ugyanezen elveket és igazságokat vallja. — De nem szükséges te­kintélyekre hivatkoznom; látni és tapasztalni lehet ezt napról napra hazánkban is. Kereskedelmi politikát aka­runk űzni, sok és nagyszabású vám és kereskedelmi szer­ződéseket kötünk s mind a mellett azt vesszük észre, hogy a kereskedelem úgy mozog, a mint azt a közlekedési eszközök s kiválóan a vasutak tulajdonosai irányozzák, nem pedig úgy , mint ama vám- és kereskedelmi egyez­mények szerzőinek hazafias intenziói szerint mozognia kellene. Szóval a vasút nem ritkán az állam érdekeivel ellentétes érdekeket hoz létre. — Megkisérlették már is­mételten, törvények és szerződésekkel biztosítani az álla­mot a közlekedési eszközök ily­­alirányú befolyása ellen; ez azonban vagy éppen nem, vagy csak igen korlátolt mértékben ideig­ és óráig sikerült. Nézetem szerint nem is lehet e fonák viszonyt előre úgy szabályozni, hogy az állam önállósága mindenesetre megóvassék mindaddig, míg magánosok üzletet vélnek a vasutakkal csinálni. A kereskedelem és ipar oly mozgékony, annak igényei nap­­ról-napra oly változók, oly gyors kielégítést követelnek néha ez igények, a forgalmi eszközök pénzügyi érdekei­vel olyannyira ellentétesek, hogy azokat csak egészen önzetlen, gyors és gyökeres intézkedések tudnák kielégí­teni. Egyöntetű és öntudatos közgazdászati politika pe­dig csak egységes és azonos vasúti és főleg tariftapolitiká­­val párosulva képzelhető; az első az utóbbi nélkül teljes érvényre sohasem vergődhetik. Egyöntetű vasúti és ta­­riftapolitikát azonban nem űzhet egy állam sem, addig, míg vasutai magánosok kezében vannak. Legyen szabad ez állítást egy példával illusztrálnom, mely hazánk leg­közelebb múlt közgazdasági történetéből van mentve. Hazánk kereskedelme, főleg pedig terményeinek ki­vitele még két évvel ezelőtt csaknem kizárólag Németor­szágon keresztül irányult vagy inkább egyenesen Német­országba történt. Midőn ott a nemzetgazdasági nézetek két év előtt rögtön megváltozván, vám- és tarifta-politikai intézekedések által ezen út és piacoktól egyszerre majd­nem elzárattunk, minden oldalról fölhangzott a jelszó »tengerre magyar!« Az állami hatalom kezelői lehető gyorsasággal megtettek minden intézkedést, hogy a ve­szélyeztetett emésztő piacokat az elzárkózó Németország megkerülésével érhessük el. Sietve szereltük fel a fiumei kikötőt, szubvencioná­lunk biztos hajózási vállalatot, megtettünk mindent, mi a hajók és vasutak közötti érintkezést lehetőleg olcsóvá és kényelmessé tegye, az állam tulajdonát képező vasu­takon több rendbeli kedvezményt léptettünk életbe stb. és az eredmény mi lett? Az eredmény, uraim, eddigelé csak részleges volt, mely sem a várakozást, sem pedig veszélyeztetett érdekeinket nem elégíti ki. És ennek oka egyedül az, hogy az állam nem rendelkezik olyan for­galmi eszközzel, melyen a magyar árut minden idegen befolyástól menten tengerre vihesse. Sok ily példát hozhatnék fel, kisebb-nagyobb mérv­ben fontosat, mely mind azt bizonyítaná, hogy a vasu­tak azért nem maradhatnak magánosak tulajdonában, mert az egyesek érdeke nem mindig azonos az állam és közönség érdekével, a kettőt pedig kiegyenlíteni igen gyakran lehetetlen.­­ Egyedül az állam az, mely pilla­natnyi fiskális érdekeit polgárai érdekében félre teheti és áldozatot hozhat annak reményében, hogy polgárainak vagyonosodása által a közvetetlenül hozott áldozat közvetve megtermi majd gyümölcseit az állam részére is. Egye­sektől ily áldozatokat követelni nem lehet. A magán­em­ber vagy társulat pillanatnyi érdekeit tartja szem előtt, s közvetett hasznot nem élvezhetvén, felhasználja mono­póliumát arra, hogy saját jövedelmét emelje. További , különösen hazánk viszonyai között fon­tos ok arra, hogy vasutak magán kezekbe ne adassanak, az a társadalmi és politikai befolyás, melyet nagy magán társulatok háborútlanul gyakorolhatnak. — Tőkegazdag országokban, hol az ily társulatok csaknem kizárólag vagy legalább túlnyomóan belföldi tőkével alakíttatnak, ez az ok jelentékenyen veszít fontosságából. De nálunk, hol na­gyobb beruházás külföldi tőkék igénybevétele nélkül alig történhetik, kétszeresen esik az a latba. Azt mondhatná valaki hogy hiszen az állam is csak ott talál tőkéket, a­honnan magántársulatok alakítása céljából kerülnek ha­zánkba. Igaz, de igen nagy különbség van abban, ha va­

Next