Az Épitési Ipar, 1880 (4. évfolyam, 1/157-52/208. szám)
1880-09-12 / 37. (193.) szám
37 — 193. szám. Egész évre . . 8 frt., A m. mérn. és ép. egyl. tagjainak | Félévre .... 4 frt. ; Egész évre 6 frt Félévre 3 frt. , , , 0 Negyedévre. . 2 frt.! Egyes szám ára 25 kr VolSibilJip, SZGptGfflO.L. Szerkesztő- és kiadó-iroda: IV. ker. Muzeum-körút 29. sz. Minden a lapot illető küldemény ide intézendő. Tartalom: Vasúti politikánkról. (Folytatás.) — A Nines-féle szivattyú. (5 fametszettel.) — A hajózás az 1879 évben. — Vegyesek. — Fővárosi ügyek. — Ajánlati árlejtés. — Hirdetések. Vasúti politikánkról. (Folytatás.) A vasutak keletkezése után alig egy évtizeddel nagy nemzetgazdák és kormányférfiak ismerték el a fönti állítás helyességét és elismerték egyúttal azt is, hogy a vasutak tulajdonosai fognak az országokra és azoknak nemzetgazdaságára mértékadó befolyást gyakorolni. Ma, négy évtizeddel később, midőn a kísérleteknek minden nemét láttuk, midőn a véleményáramlatok hullámzása a legkülönbözőbb módokon talált a gyakorlatban kifejezést, a kormányférfiak és nemzetgazdák legnagyobb és legtekintélyesebb része hasonló meggyőződésben él s ugyanezen elveket és igazságokat vallja. — De nem szükséges tekintélyekre hivatkoznom; látni és tapasztalni lehet ezt napról napra hazánkban is. Kereskedelmi politikát akarunk űzni, sok és nagyszabású vám és kereskedelmi szerződéseket kötünk s mind a mellett azt vesszük észre, hogy a kereskedelem úgy mozog, a mint azt a közlekedési eszközök s kiválóan a vasutak tulajdonosai irányozzák, nem pedig úgy , mint ama vám- és kereskedelmi egyezmények szerzőinek hazafias intenziói szerint mozognia kellene. Szóval a vasút nem ritkán az állam érdekeivel ellentétes érdekeket hoz létre. — Megkisérlették már ismételten, törvények és szerződésekkel biztosítani az államot a közlekedési eszközök ilyalirányú befolyása ellen; ez azonban vagy éppen nem, vagy csak igen korlátolt mértékben ideig és óráig sikerült. Nézetem szerint nem is lehet e fonák viszonyt előre úgy szabályozni, hogy az állam önállósága mindenesetre megóvassék mindaddig, míg magánosok üzletet vélnek a vasutakkal csinálni. A kereskedelem és ipar oly mozgékony, annak igényei napról-napra oly változók, oly gyors kielégítést követelnek néha ez igények, a forgalmi eszközök pénzügyi érdekeivel olyannyira ellentétesek, hogy azokat csak egészen önzetlen, gyors és gyökeres intézkedések tudnák kielégíteni. Egyöntetű és öntudatos közgazdászati politika pedig csak egységes és azonos vasúti és főleg tariftapolitikával párosulva képzelhető; az első az utóbbi nélkül teljes érvényre sohasem vergődhetik. Egyöntetű vasúti és tariftapolitikát azonban nem űzhet egy állam sem, addig, míg vasutai magánosok kezében vannak. Legyen szabad ez állítást egy példával illusztrálnom, mely hazánk legközelebb múlt közgazdasági történetéből van mentve. Hazánk kereskedelme, főleg pedig terményeinek kivitele még két évvel ezelőtt csaknem kizárólag Németországon keresztül irányult vagy inkább egyenesen Németországba történt. Midőn ott a nemzetgazdasági nézetek két év előtt rögtön megváltozván, vám- és tarifta-politikai intézekedések által ezen út és piacoktól egyszerre majdnem elzárattunk, minden oldalról fölhangzott a jelszó »tengerre magyar!« Az állami hatalom kezelői lehető gyorsasággal megtettek minden intézkedést, hogy a veszélyeztetett emésztő piacokat az elzárkózó Németország megkerülésével érhessük el. Sietve szereltük fel a fiumei kikötőt, szubvencionálunk biztos hajózási vállalatot, megtettünk mindent, mi a hajók és vasutak közötti érintkezést lehetőleg olcsóvá és kényelmessé tegye, az állam tulajdonát képező vasutakon több rendbeli kedvezményt léptettünk életbe stb. és az eredmény mi lett? Az eredmény, uraim, eddigelé csak részleges volt, mely sem a várakozást, sem pedig veszélyeztetett érdekeinket nem elégíti ki. És ennek oka egyedül az, hogy az állam nem rendelkezik olyan forgalmi eszközzel, melyen a magyar árut minden idegen befolyástól menten tengerre vihesse. Sok ily példát hozhatnék fel, kisebb-nagyobb mérvben fontosat, mely mind azt bizonyítaná, hogy a vasutak azért nem maradhatnak magánosak tulajdonában, mert az egyesek érdeke nem mindig azonos az állam és közönség érdekével, a kettőt pedig kiegyenlíteni igen gyakran lehetetlen. Egyedül az állam az, mely pillanatnyi fiskális érdekeit polgárai érdekében félre teheti és áldozatot hozhat annak reményében, hogy polgárainak vagyonosodása által a közvetetlenül hozott áldozat közvetve megtermi majd gyümölcseit az állam részére is. Egyesektől ily áldozatokat követelni nem lehet. A magánember vagy társulat pillanatnyi érdekeit tartja szem előtt, s közvetett hasznot nem élvezhetvén, felhasználja monopóliumát arra, hogy saját jövedelmét emelje. További , különösen hazánk viszonyai között fontos ok arra, hogy vasutak magán kezekbe ne adassanak, az a társadalmi és politikai befolyás, melyet nagy magán társulatok háborútlanul gyakorolhatnak. — Tőkegazdag országokban, hol az ily társulatok csaknem kizárólag vagy legalább túlnyomóan belföldi tőkével alakíttatnak, ez az ok jelentékenyen veszít fontosságából. De nálunk, hol nagyobb beruházás külföldi tőkék igénybevétele nélkül alig történhetik, kétszeresen esik az a latba. Azt mondhatná valaki hogy hiszen az állam is csak ott talál tőkéket, ahonnan magántársulatok alakítása céljából kerülnek hazánkba. Igaz, de igen nagy különbség van abban, ha va