Férfiszabók Közlönye, 1931 (2. évfolyam, 1-11. szám)

1931. június / 6. szám

10 Kartársak! Keresztény Szabóiparosok Szövetkezetében szerezzétek be szövet-, bélés- és minden szabókellék szükségleteiteket Főüzlet: IV., Károly-krt 30 (Közp. városháza). Fiók: II., Zsigmond­ utca 14 Elkésett befizetés esetében a késedelmi kamatot az esedékesség napjától, tehát az évnegyed első napjától kezdve számítják, a befizetés megelőző hónap utolsó nap­jáig­ A késedelmi kamat a rendes 12 százalék helyett évi 6 százalék a következő esetekben: 1. azoknál, akiknek egész évi előírása nem haladja meg a 200 pengőt, feltéve, hogy az év végéig az egész évi adót teljesen befizetik; 2. azoknál, akiknek évi adóelőírása több ugyan 200 pengőnél, de tartozásukat a mindenkori esedékességtől szá­mított 3 hónapon belül befizetik. Ha a 200 pengőnél kisebb előírással terhelt adózó az év végén adójával olyképpen marad hátralékban, hogy a ki nem fizetett összeg az évi előírás 10 százalékát meg­haladja az évközben a kedvezményes 6 százalékkal szá­mított és a teljes 12 százalék közötti kamatkülönbözetet a legközelebbi befizetéskor terhére felszámítják._________ Megengedte a pénzügyminiszter, hogy az olyan adózó, akinek a megelőző negyedről nem maradt hátraléka, vagy aki az elmúlt negyedről származó hátralékát az évnegyed első 15 napjában befizette a folyó negyedévi befizetést havonként, mindig a hó 15-ig három egyenlő részletben teljesíthesse. A havi részletek pontos befizetése esetében az adózó terhére késedelmi kamatot felszámítani nem szabad. Részletfizetésnél az együttesen kezelt közadók kamatait mindig az esedékesség napjától, illetve ha időközben már történt befizetés, az utolsó befizetés havának első nap­jától kezdve kell számítani a már esedékessé vált összegek után. A befizetésből elsősorban a késedelmi kamatok kerül­nek kiegyenlítésre, olyképpen, hogy míg a megelőző évi hátralék késedelmi kamatai kiegyenlítve nincsenek, a folyó évi tartozás kamataira s mig minden késedelmi kamat­­ kiegyenlítést nem nyert, a tőketartozásra befizetést vagy I annak egy részét elszámolni nem szabad. Jogi élet Fontosabb tudnivalók az ipartestület tagjai részére A fekete lista megengedett versenyeszköz, állapítja meg a budapesti Iparkamara mellett működő zsűri, de csak az esetben, ha abba a testület kizárólag tagjai számára enged betekintést. A javítás végett átadott iparcikkeket is le lehet fog­lalni forgalmiadó tartozás címén, állapítja meg a Szegedi Iparkamara, ha a végrehajtást szenvedőnek egyéb javai a hátralékos összegre teljes fedezetet nem nyújtanak. Lakóhelyén kívül megbízott által nem gyűjthet ren­delést az iparos. Az iparosnak ugyan joga van arra, hogy lakóhelyén kívül is, bárhol megrendelt munkát teljesít­sen, vagy munkásai által teljesíltessen, de az nem áll jogában, hogy lakóhelyén kívül ilyen megrendelések át­vételére és elfogadására megbízottat, segédmunkást tart­son, mert ez már fióküzlet, ilyen fióküzletet pedig az 1922. évi XII. tc. 52. §-a értelmében csak az ipari tevé­kenység megkezdésére és gyakorlására nézve megszabott feltételek teljesítése és a szükséges szakképzettsége. A katonai alakulatok a kötelékükben álló és az ipar­hoz értő egyénnek munkaerejét a maguk számára ipari célra kihasználhatják. Ebben az eljárásban sem az alaku­latok, sem az ipari munkát végző katona részéről iparűzés ténye nem állapítható meg, mert ipart csak az az, aki ellenszolgáltatás fejében bárkinek rendelkezésére áll. Más megítélés alá esik, ha a katonai fegyelem alatt álló egyén ipari szaktudását a tisztek és továbbszolgáló (nős altisztek) a maguk részére is igénybe veszik, mert erre sem a tisztek­nek, sem az altiszteknek joguk nincs. Az ipartörvény alapján ily esetben sem lehet eljárni, de az alakulat felettes parancsnokságánál, esetleg a m. kir. honvédelmi miniszternél a konkrét esetek felsorolásával kapcsolatban jelentés tehető. Csak úgy épül fel honunk ha dalolva dolgozunk. Ez a jelmondata az iparosság előtt közismert FIDÉ-nek, vagyis a Fővárosi Iparosdalárda Egyesületnek. Igaza van, mert a dal mindig a jókedv s a jóérzé hallható kifejezése. A jókedvű, jóérzésű ember pedig munkájában, munkál­kodásában Isten áldását látja. Különösen fontos, hogy az iparűzők jókedvvel dolgozzanak. Talán ennek tudhat­juk be, hogy az iparosdalárdák már régi intézmények s a dalosversenyeken sok ily dicsőséget arattak. A Fővárosi Iparosdalárda Egyesület szeptember hó folyamán dalos­versenyt rendez. Szerkesztésért és kiadásért: Kiss László ipartestületi jegyző fele. A szerkesztőbizottság tagjai: Bálint Menyhért, Buchbinder Ferenc, Harcsa Béla, Maszsenyik Ede, Ulhnann Jákó. FÉRFISZABÓK KÖZLÖNYE Száraz a­­ vegyi tisztítás , öltöny 3.60, 1 vasalás nélkül csak szabóknak felöltő 3.60 HIT I P Á­R Wíz gőzmosó és elsőrendű vegyi- 8tHLZ tisztító, ruhafestő Budapest, IV., Magyar­ u. 3. — Telefon: 851-29 — Vidéki posta­ osztály

Next