Férfiszabók Közlönye, 1939 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1939. március / 3. szám

3­. szám- A kézművesiparosság kívánja az önálló kézműveskamarát Stotz József: Az ipartestület ki­adásainak fedezésére feltétlenül szükség van. Irodánkat leépíteni nem lehet, mert az ott elvégzendő munkát kevesebb személyzet ellátni már nem tudja. Mikor a bizottság tárgyalta a tagdíjrendezés kérdését, számolt az iparosok nehéz helyze­tével és csak igen hosszú és mélyre­ható tárgyalások után tudtunk az új skálában megegyezni. Figyelemmel voltunk a kisiparo­sok nehéz anyagi helyzetére és ennek megeflelően állapítottuk meg a fizetendő tagsági díj nagy­ságát. A tehetősebb tagjainkat sem terhel­tük meg aránytalanul magas tag­díjjal. Harcolni fogunk és igyekszünk a szabóiparosok egyik nagy sérel­mét, a ruhagyárak működését meg­szüntetni, illetve a kormányzatot az ipar ily irányú kihasználási le­hetőségének megszüntetésére rá­bírni. Igen sérelmezi az iparosság, hogy köztisztviselők is részesülnek köz­szállítási munkákban. Igyekezni fo­gunk hasonló esetek megismétlő­dését megakadályozni és az illeté­kes fórum előtt legerélyesebb tilta­kozásunkat kifejezésre juttatni. Minden iparos hő kívánsága az önálló iparkamara felállítása, mely az iparosérdekek megvédé­sével és iparoskívánságok támo­gatásával az eredmény elérésé­ben való segítséggel óriási szol­gálatot tenne a magyar kézmű­vesiparosságnak, ha jobb jövőért való küzdelem egyik nagy har­cosa és záloga lenne. A hozzászólások után a közgyű­lés a jelentéseket, számadásokat, a költségvetést elfogadta és a felmentvényt a tisztséget lete­vőknek megadta. Azután a főjegyző előterjesztésé­ben a közgyűlés foglalkozott a túl­­kiadásokkal, rendszeresített az ipar­testületnél egy altiszti, a szeretet­­házban egy takarítónői állást, majd egyes tisztviselők fizetését rendezte és Kulcsár István, valamint Stotz József hozzászólása után a tagsági díjak újbóli megállapítására vonat­kozó tervezetet fogadta el. Nyugdíjai a kézművesiparosságnak Ezután Lukács Ferenc elöljáró­­sági tag az iparosság aggkori bizto­sításáról beszélt. A­­szabóipar, a szezonmunka lévén, egy évben jó vállalási lehetőségek mellett csu­pán csak hat hónapon keresztül jól való gondoskodást, a siker fel­tétlenül biztos. Egyes ipartestületek, közöttük a miénk is, elaggott kar­társainak ellátására és gondozásá­ra szeretetházat létesített. Nem min­den szakmának áll módjában öreg FÉRFISZABÓK KÖZLÖNYE RETTER és SCHWEITZER szövet- bélésáruk­ és szabókellékek üzlete BPEST, V. VILMOS CSÁSZÁR­ ÚT 4. (udvarban) Telefonszám : 38—41—32 Győződjön meg legolcsóbb árainkról, tegyen egy próbavásárlást ss tud, illetve van alkalma dolgozni. A hat átdolgozott hónap alatt nem képesek az iparosok olyan nagy jö­vedelemre szert tenni, hogy öreg napjaikat a megtakarított filléreik­ből módjukban állana gondtalanná tenni, mert a keresett összeg a napi kiadások fedezésére is alig elégsé­ges, nemhogy félrerakni lehetne belőle. Ha az iparosság összefog és együttesen kéri aggkori biztosításo­­kat társairól ily módon gondoskodni. A létesült és létesülendő szeretet­­házakban pedig nem képesek elhe­lyezni az arra rászorulókat azok nagy száma miatt. Terjessze az iparosság kérését az illetékes miniszter elé és érdekkép­viseletei útján azonnal kezdje meg a tárgyalásokat, mely tárgyalások sikeres bevégzésének egyik feltétele, hogy mindannyian kívánjuk a kér­dés megoldását, egységesen álljunk egy emberként vezetőink mögött. 3. Csak szabóknak! Száraz vegyitisztítás vasalás nélkül 1 öltöny vagy 1 felöltő P 3.90 íKOiá&ugő&naiá, festő, is Gyártelep: VI., Hajdú u. 12-14. Telefon: 290-279, 290-507. v&mt&tzJtítbá. ghqK IV. , Magyar utca 3. Tel.: 385—129­­., Disz tér 8. Tel.: 160—741 V. , Bálvány u. 23. Tel.: 124—385 V., Váci út 170. Tel.: 293-129 VII., Dohány u. 51­. Tel.: 131—546 VII., Király utca­­15. Tel.: 131—335 XIV., Bosnyák tér 18. Tel.: 299—884 V., Ki o­­­­ I­d utca 10/a. szám Vidékre posta osztály Vidéki képviselők az ország minden részében kerestetnek NEM REKLÁM... adja a jóárat, hanem a minőség és az olcsó ár A MI BÉLÉSÁRUINK MINŐSÉGE KÖZISMERTEN - ELSŐRENDŰ, ÁRA PEDIG UTOLÉRHETETLEN - OLCSÓ Jöjjön győződjön meg, hogy nálunk olcsón vásárol. MAGYAR DIVATHÁZ JÓZSEF KÖRÚT 5­3. SZÁM. BÉLÉSÁRUK! SZABÓKELLÉKEKI SZÖVETEK! Beterjesztette az alábbi határozati javaslatot: »Mondja ki a Budapesti Férfi­szabók és Fiúruhakészítők Ipar­­testülete 1939. évi rendes köz­gyűlése, hogy a kézművesiparos­ság aggkori nyugdíjának biztos­­tása céljából az Ipartestületek Országos Központján keresztül felkéri az illetékes Minisztériu­mot, hogy az iparosnyugdíj lé­tesítését célzó tárgyalások céljá­ból lépjen minél h­amarább érint­kezésbe az illetékes tényezőkkel. * Lukács Ferenc határozati javas­latát a közgyűlés magáévá tette. Mielőtt a tisztújítást megejtették volna, Németh Gyula elnök a most lelépő Rácz József alelnöktől elbúcsú­zott és neki az ipartestület al­elnöki tisztségében 20 évig ki­fejtett önzetlen, értékes alkotó munkájáért úgy a maga, mint a közgyűlés nevében köszönetet mondott. Hogy az ipartestület ma egyike az ország legjobban működő és ered­ményes munkát végző ipartestüle­­teinek, azt igen nagyrészben Rácz József 20 évi céltudatos munkájá­nak lehet köszönni. Kéri a Minden­hatót, hogy a most lelépő alelnök­­nek, valamint kedves családjának további munkálkodására adjon erőt, egészséget és terjessze reájuk bőséges áldását. Ugyancsak köszö­netet mondott a többi most lelépő vezetőségi tagoknak is. Rácz József: Hálás szívvel kö­szöni meg Németh Gyula elnök szíves megemlékező szavait. Húsz évi munkálkodása alatt igyekezett a reábízott teendőket igaz lelkiismerete és a legjobb tudása szerint elvégezni. Ezért szerinte neki köszönet nem jár, mert­ a köszönetnek a legszebb jele az, hogy 20 éven keresztül a köz egyhangú bizalmából tölt­hette be tisztségét. Meg van róla győződve, hogy utód­ja munkakörét ha nem jobban, de legalább úgy ellátja, mint ő. Ezután a tisztújítás következett. Ennek során a közgyűlés egyhan­gúlag közfelkiáltással alelnökké Stolz Józsefet, elöl­járósági rendes tagokká Kilián Jánost, Almássy Andrást, Rácz Gé­zát, Meggyes Nagy Jánost, Zsolnay Józsefet, Szvatek Mihályt, Th­eisz Dánielt, Márai Pétert, Schilli Józse­­f­fet, Vörös Ferencet, Lőrincsek La­jost, Ritter Sándort, Vajai Andrást, Mádl Jánost, Grozzay Sándort, Ber­talan Imrét; elöljárósági póttagok­ká: Bene Gézát, Bognár Sándort, Vaskó Miklóst, Paksi Rezsőt, Tóth Józsefet, Szabó Lajos Istvánt, Ma­­tolcsy Zsigmondot, Vékony Lászlót; pénztárnokká: Komlósi Kristófot; számvizsgáló bizottság tagjaivá: Bajza Mártont, Kulcsár Istvánt, Fül­le­s Gyulát, Rubasch Jánost, Szé­­kelyhidy Józsefet, Fisér Pétert, Drescher Józsefet; az Ipartestületi Szék elnökévé: Mar­kovács Endrét, alelnökévé: vitéz Hárs Károlyt; ren­des tagjaivá: Makán Jánost, Bécsi Józsefet, Hanák Mihályt, Makádi Andrást, Vucsenik Istvánt; póttag­jaivá: Csabai Gézát, Bencsed­er Má­tyást, Bezdán Istvánt, Sziklenka Já­nost és Anden Lajost; a tanonc­­vizsga bizottság elnökévé: Proko­­pecz Jánost; alelnökeivé: Stercz Ja­kabot, Hartyányi Pált, Rácz Gézát; tagjaivá: Kilián Jánost, Makán Já­nost, Szabó Lajos Istvánt, Székely­­­hidy Józsefet, Csabid Gézát, Kiss Lajost, Ghiczy Rudolfot, Zubovics Istvánt, Vörös Ferencet, Paksi Re­zsőt, Mohácsi Pált, Bertalan Imrét, Tóth Józsefet, Gajdos Kálmánt, Zsolnay Józsefet, Deli Józsefet, Lő­rincsek Lajost, Zeller Józsefet. Má- Ez évben sem lesz kellemetlensége megbízóival, ha mű­tömő munkáit továbbra is nálunk készítteti. MAGISTER IX., Üllői­ út 1. (Kálvin-tér sarok) Sürgős, elsőrendű szalon-Ezelőtt Kálvin-tér 8. szám, ref. templom mellett­­ . . . Dégi : MARKO­VITS. Tel.: 184-327. Szabóknak nagy árengedmény munka azonnal készül!

Next