Férfiszabók Közlönye, 1942 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1942. június / 6. szám

Fedezet nélküli kisipari hitel A Keresztény Iparosok Országos Szövetsége a budapesti ipartestüle­tek elnökeivel, valamint a Buda­pesti Kisipari Hitelintézet újonnan kinevezett vezérigazgatójával nagy­jelentőségű értekezletet tartott, me­lyen az iparosság hitelellátását vi­tatta meg. A felszólalók egyértelműen meg­állapították, hogy milyen nagy je­lentősége van a termelés szempont­jából a kisipari hitelnek. A keresztény kisiparosság sajnos túlnyomó nagy százalékban nem rendelkezik megfelelő forgótőkével. Ennek következtében termelésében nagyon sokszor fennakadást szen­ved. Így tehát tőkét nemhogy nem tud gyűjteni, hanem még a meg­élhetése sincs teljes egészében biz­tosítva. A kormányzat évekkel ez­előtt a különböző ipari érdekképvi­seletek sürgetésére ú. n. fedezetnél­küli kisipari hitel­intézményt állí­tott fel. Ez minden különösebb bankszerű fedezet nélkül 500 pengő erejéig — az iparos becsületére alapozva — szolgáltatott olcsó ka­matozású és kedvező visszafizetési lehetőségű hitelt. A nyersanyagok drágulása következtében ez az 50 pengős hitelkeret vásárló értékében majdnem a felére csökkent. Éppen ezért kívánatos, hogy az 500 pen­gős hitelkeretet legalább 1000 pen­gőre emeljék fel, hogy a régi vá­sárlóértéknek megfelelő legyen. A második kívánság, mely az ér­tekezleten elhangzott, — melynek különösen Módi János Kiosz ügy­vezető adott hangot, — viszont oda irányult, hogy a főváros, ugyanúgy az állam is, 100.000— 100.000 pengővel emelje fel a hiv­i­telösszeget, mert sajnos ma az a­­ helyzet, hogy a február-márciusban­­ beadott hiteligénylési kérelmeket­­ csak júniusban tudják kielégíteni.­­ Ugyanis nem áll kellő mennyiségű pénz rendelkezésre. Felmerült egy nagyon érdekes és megszívlelendő­ elgondolás is. En­nek lényege az, hogy az iparos ne csak az államtól­ és közűléitől vár­jon támogatást, hanem összefogás­sal a saját erejéből is segítsen egy­máson. Vannak iparosaink elég szép számmal, akik bankszámlát tartanak, és forgótőkéjüket külön­böző bankokban helyezik el. Ha ez a sokfelé szétszórt tőke a Budapesti Kisipari Hitelintézetnél vonatnék össze és minden egyes kézműves iparos forgótőkéjét ennél a banknál kezeltetné, úgy bizony sok miliő pengő gyűlne össze. Ebből a sok millióból lehetne áldásosan fejleszt­­teni a kisipari hitelakciót. Nem egyéb ez, mint az oly sokszor han­goztatott iparos szolidaritás és an­nak az aranyközmondásnak a gya­korlati életbe áldásosan történő át­ültetése: ,,Segítsünk egymáson — az Isten is megsegít bennünket.“ Jó példával azonban mindeneset­re az ipartestületnek kell előljárni. Nem beszélve az Ipartestületek Or­szágos Központjáról. Ezek a közü-Pinknperz János úr, ipartestüle-­­­tünk elnöke az Iparos Hírlap részé­re írta az alábbi igen érdekes, tar­tam­as és konkrét adatokat tartal­mazó cikkét. „Minden iparágban rohamosan mutat­kozik a képzett munkások hiánya. En­nek orvoslását csak a már égetően ha­laszthatatlan tanoncképzés problémájá­nak gyökeres megoldásával lehet elérni. Ez év tavaszán nagy hullámokat vert fel a tanonckérdés megoldása. Különböző értekezleteken, tanárok, ügyvédek, papok, politikusok, iskola­igaz­gatók mind külön-külön a maguk elgon­dolásuk szerint, mint a csalhatatlan pró­féta, tárták a nagy nyilvánosság elé ja­vaslataikat. Leszögezhetjük, hogy egyben mind­nyájan azonos nézetet vallottak. Mind­annyian bűnbakul a tanonctartó iparo­sokon ütöttek. Pedig ezek a tisztes ipa­rosok Hazánknak értékes, hazafias, pol­gárokat neveltek. Ipari tudásukat egy­más kezébe tették le. Továbbvitték, fej­lesztették és a művészet magasabb fo­kára emelték a patinás múltú kézműves­­ipart. Nyilvánvaló tehát, hogy a Hazá­ját szerető magyar iparos, mindenkor a nemzet büszkesége kell, hogy legyen. Csodálatos, hogy azt az iparosságot, amely számos generációt nevelt, senki sem tartotta szükségesnek meghallgatni. Nem voltak arra kíváncsiak, várjon mi­lyen okok, milyen hibák gátolják az az iparosképzést. Azt sem érdeklődték meg az iparosságtól, vájjon miként lehet­ne újból helyes vágányra terelni ezt a kér­dést. Nem kívánták a kézművesiparos — fejlődött szociális és a gazdasági viszo­nyok folytán — megváltozóst, tehát új gazdasági életben dolgozó és a jövő tov­­­vábbépítőinek gazdag tapasztalatait meg­hallgatni. Pedig higgyék el a megváltást ígérő próféták, hogy a tanonckérdést maradék­talanul megoldani, — főként a kézműves iparban — az iparok sokágú és széles letek, csak a budapesti és pestkör­nyéki ipartestületeket értve, több mint másfélmillió pengőt forgal­maznak évente. Ha ez a másfélmil­lió pengő a Budapesti Kisipari Hi­telintézet kezelésében állana, mi­csoda friss vérátömlesztés lehetne a vérszegény kisiparos gazdasági élet­be eszközölni. Vezetésem alatt álló Budapesti Férfiszabók és Fiúruhakészítők Stantestülete ezúttal is az élre áll. A legközelebbi elöljárósági ülésen rjé­­gződés­i kívánalmail gyorsan átületi a! tüdő tanoncszerető iparosok nélkül, tisz­­tán csak politikai fellángolással, vagy h­angzatos szólamokkal megoldani nem lehet. Minden más megoldás, amelyet az ipa­rosok mellőzésével akarnak elintézni, csak másod- és harmadrendű munkaerőt fog nevelni. Ez csak a gyári tömegtermelés igényeit elégítheti ki, mégpedig a jövőbeli önállósulási lehetőség kilátástalan remé­nyeivel. Már az 1938. évben Debrecenben meg­tartott Országos Iparoskongresszuson rá­mutattunk arra, mi az oka a tanoncneve­­lés visszafejlődésének. De megjelöltük azt az utat is, melyen a társadalom minden rétegének összefogásával az ország érde­keinek megfelelően el kell indulnunk. Az tagadhatatlan, hogy nagyobb mértékben selejtes tanoncanyaggal rendelkezünk. Ez pedig adódik abból, hogy a szülő gyer­mekét eltartani nem tudja, sajnos annak keresetére van utalva. Már az iskolaszü­­­net alatt, vagy elemi iskola végzettsége után kifutó szolgálatba lép a könnyen be­folyásolható gyermek, így kicsúszik a szülők nevelő felügyelete alól. Lassan utcagyerek lesz. Megszokja a munkanél­küliséget. Ennek következtében már a tökéletes, becsületes és folyamatos mun­kára nevelés csak ritkán sikerülhet. Maradna a jobb anyag. Ezek szülei szintén iparosok. Gyermeküket nagy gond­dal ipari pályára akarják nevelni. Eset­leg az ipari üzlet átöröklése vagy átvé­tele van kilátásban. Ez a réteg számot nem tevő — kicsi. Hátra van az ú. n. középosztály, mely ma még mindig érthetetlenül idegenkedik az ipari pályától. Továbbá a vidéki gyer­mekek, kiket miként a múlt is bizonyítja, mindig a legjobban lehetett kiképezni. Nézzük csak az előbbit. A középosztály miért nem adja gyermekét ipari pályára? Azért, mert az önállóság lehetősége óriási módon visszafejlődött, különösen a kéz­műiparban. Nem óhajtja tehát gyerme­két örökös bérmunkásnak nevelni. Bor­s határozatokig kimondja, hogy for­­­­gótőkéjét, az utolsó fillérig a Buda­­­­pesti Kisipari Hitelintézetnél helye­zi el. Merem hinni, remélni és bí­­í­zom benne, hogy ezt a példát az Ipar és a többi ipartestületek is kö­vetik, de nyomásba lépnek a kézmű­­vesiparos kartársak is és ha ez megtörténik, akkor bátran és emelt fővel mutathatunk rá erre és kér­hetjük az állam és főváros támoga­tását. Prokopecz János, elnök, I­zemisza Géza még iparü­gyi miniszter ko­rrában Debrecenben az Országos Iparos­kongresszuson megállapította, hogy az ország kézművesiparossága az elszegénye­dés felé halad. Ezek okaira az iparosság számos eset­ben rámutatott. Rámutatott arra, hogy az önálló kéz­­műiparosok munkaterületeit mind na­gyobb mértékben kisajátítják az ipartól idegenek. A különböző vállalatok, áruházak, me­lyek gyáripari engedéllyel tömegtermelés helyett egyéni kiszolgálásra rendezkedtek be. Nagyobb és nagyobb mértékben állít­ják szolgálatukba a kézművesek műhe­lyeiben tanult segédeket. Ezzel egyre több és több kézműipari önálló egzisztenciát gyűrnek maguk alá és ezeket a csak ne­kik dolgozó, iparjoggal ellátott bérmun­kássá süllyesztik le. Ezt látva, a közép­­osztály természetesen kilátástalan jövőt vél az iparban, így a kézművesipari pálya elkerülésével mindenféle más pályán ke­resi gyermekének biztosabb kenyerét, bol­dogabb jövőjét. Keressük továbbá azokat az okokat, melyek miatt nem lehet a vidéki gyer­meket tanoncnak városi viszonylatban felvenni. Megállapíthatjuk elsőnek, hogy a vidéki szülő gyermekének ellátásáról gondoskodni nem képes. A tanonctartó mester, a megkisebbe­dett munkaterülete kevesebb keresetéből a tanonctartással kapcsolatos szociális fejlődéssel járó költségeket, az ellátást, valamint egyéb felmerült kiadásokat vágya, akarata szerint fedezni nem tudja. Mi tehát a teendő? Nemzeti felemelkedésünk követeli a kézművesipar integritásának visszaállítá­sát azzal, hogy törvényerővel adják visz­­sza az áruházak által kisajátított munka­­területeket. A kereskedők semmi formá­ban ipart ne űzhessenek. Gyáripari enge­déllyel pedig csak tömegtermelést lehes­sen űzni, míg az egyén kiszolgálása ki­zárólag csak a képesítéssel rendelkező kézműves birtoka legyen. Húzódik a tanonckérdés problémájának megoldása Irta: Prokopecz János ipt. elnök. ■ A mellékelt csekklapon küldje be adományát a had.——Anttcánnak XIII. évfolyam 6. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Szerkeszti: Megjelenik havonta egyszer. BUDAPEST, IV. REÁLTANODA-U. 16 KISS LÁSZLÓ Előfizetési díj egy évre ............. 6*­­P Telefon: 3-851-24 ipt. Illetgie Az ipartestület tagjai, díjtalanul kapják.

Next