Férfiszabók Közlönye, 1942 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1942. október / 10. szám

­s Gottesmann Lipót Pásztó, szövet és bélésáru nagyban és kicsinyben. Budapest ?Adj­ pestre felhozni unitárius vallású erdélyi székely kisgazdafiúkat, hogy azok Buda­pesten a férfiszabóipart tanoncként ki­tanulhassák. A Szövetség azonban kikö­tötte azt, hogy a tanoncok a mestereknél teljes ellátásban, tehát lakás és étkezés­ben részesüljenek. A Kamara ugyanis nem képes — férőhely hiány miatt — a tanoncokat a tanoncotthonban elhe­lyezni. Az a mester tehát, aki teljes el­látással óhajt tanoncot felvenni, jelent­kezzen az ipartestületnél, hogy részére székely tanoncot felhozathassunk. Az ipartestület illetékes helyen eljár, hogy az ilyen székely tanoncok kivételes mél­tánylást érdemlő esetenként december hó 15-ig is szerződtethetők legyenek. Jelentés a jegyzői iroda szeptember havi működéséről. Iparigazolványt kér: Zachár Károly, Komár István, Kerek Gyula, Sán­dor József, Bolyós Ferenc, Gubós Fe­renc, Módos János, Fuzik János, ifj. Fe­­hérváry István, Szabó Béla, Meier József, Nemes Jenő, Fonyó György, Orbán Já­nos, Martikány Kálmán, Ekmann Lipót, Szilágyi Mihály. Iparát áthelyezte: Gerendy Ist­ván, Szabó Vendel, Géczy István, Wágner Károly, Papp István, Sugár Samu, Ha­lasi János. Névváltozás: Triaska János „Toro­nyiéra. Iparát megszüntette: Máthé András, Holkó Pál Bachmann Sándor, Busa Pál, Kecskés Gyula, Kardos Vilmos, Vanya Pál. Szerződést felbontottunk: 18 esetben. - , Szerződést kötöttünk: 43 eset­ben. Munkakönyvet kiadtunk: 81 darabot. Ideiglenes igazolványt kiad­tunk: 8 darabot. Panaszt tettek: 29. Panaszt visszavonta: 14. Békésen elintézve: 6. Békéltető bizottság elé: 9. Segéd elhelyezést keresett: 222 Mester munkást kért: 295. Ügyirat érkezett: 382 darab. Lapot elküld­öttünk: 4200 db-ot. Levelezőlapot, levelet elkül­döt­tünk: 649 darabot. Közel 1000 P értékben 444 drb. mellényt juttattak tagjaink a has katonáknak Múlt havi lapszámunkban felhívást intéztünk az ipartestület tagjaihoz és kértük, hogy az orosz fronton küzdő hő­seinknek minden egyes szabómester egy­­egy bélelt mellényt készítsen. Felhívá­sunknak igen szép eredménye volt, amennyiben e hó 14-ig bezárólag 444 drb mellényt adtak le az ipartestületnél hő­seink részére. A 444 drb mellény pénz­ben értékelve, ha csak 25 P-vel számítjuk egy-egy mellényt, mintegy 9000 pengőt jelent. Ez az összeg mutatja legjobban Budapest férfiszabómestereinek lelkes megértését és bizonyítja, hogy az ipar­­testület felhívására mily hatalmas össze­get áldoznak, hogy kedves hőseink a tél hidege ellen védekezhessenek. Az ujjatlan, bélelt mellény akciót ez­zel azonban nem zártuk le. Ismételten felhívjuk az ipartestület azon érdemes tagjait, akik eddig még mellényt nem ad­tak, hogy lehetőleg minél sürgősebben 1­-1 bélelt, vattával letűzött, ujjatlan, magasan zárt mellényt juttassanak el az iparestülethez. Aki a mellényt maga nem akarja megvarrni, az adjon le az ipar­­testületnél 60 cm szövetet, 60 cm bélést, 1 és fél méter vattát, illetve vattelint, 5-6 darab gombot és a megfelelő cérnát. A megvarrást a konfekciós csoport önkölt­ségi árban vállalja. Egy mellényt 3 , 60 fillérért szabja és varrja meg. A mel­lénynek nem kell okvetlenül egyféle szö­vetből lenni, lehet két-háromféle szövet. A különböző szöveteket azonban az ado­mányozó előbb varrja össze és úgy adja le az ipartestületnél. Minden egyes mellénybe az ipartes­tület a következő szövegű értesítést he­lyezte el: „Kedves Bajtárs! Ezt a ruhadara­bot X. Y. férfiszabómester, lakik Buda­pest, (lakáscím) küldi Neked, hogy a vég- FRVIN címkeszövőgyár címkék szövésében és tervezésében specialista BUDAPEST, XIV., EGRESSY-TÉR 6 T­ELEFON: 49 — 67 — 27 L--------------------------------------------- 1 férfiszabok közlönye Angol és skót gyapjúszövetek lerakata Telefonszá­m : 1 — 802 — 85. U) cím: HkidafuU,­­V. £*zá«6«t-té* 2- szám­ Budai sxsbcmsstarek leg­olcsóbb bevásárló helye Szatmári György II. Zsigmod király­ útja 20. Margit-körút sarok. Telefon : 154-609 Bélésáru, szabókellék Varrógépkölcsönzés csekély kölcsöndíj mellett karbantartással Használt varrógépek eladása és vétele. Megbízható varrógépjavítóműhely KELETI VARRÓGÉP JAVÍTÓMŰHELY VII., Tököly­ út 13. Tel.: 428-754. hafyty válaszUU&OH ! olcsón vehet szabó kelléket olcsó RáKOSNáL VII., DOHÁNY-U. 63. b. Telefon: 224—433 télen hófedte orosz csatamezők hidegétől megóvjon Téged. Kívánjuk, hogy a sátán elleni küzde­lem diadalmas befejezése után a magya­rok Istene jó erőben, egészségben vezé­reljen vissza szeretteid körébe. Jó­ ka­tonaszerencsét! Férfiszabók Ipartestü­­lete.“ Sajnos a­ papírkorlátozó rendelkezé­sek következtében nem sorolhatjuk fel an­nak a több mint 400 érdemes és áldo­zatkész szabómesternek a nevét, akik ezeket a mellényeket honvédeink részére eljuttatták. Éppen ezért szíves elnézést kérünk az adományozóktól, hogy nevei­ket nem adhatjuk át a nagy nyilvános­ságnak. Mindenesetre hálás köszönetün­­ket úgy a magunk, mint az egész közület nevében, itt is tolmácsoljuk. Beleznay János: így néz ki a Strohmann A Közellátási Minisztérium utasí­­sítására az ipartestület különböző konfekciós szabómestereknél át­vizsgálta a könyveket, hogy a kon­fekció ipar régiószázalékát megál­lapíthassa. Ezen vizsgálat alkalmá­val egy nagyon érdekes és a mai időkre jellemző strohmannkodást fedezett fel. Van a Népszínház­ utcában egy férfiszabómester, aki — a nevét nem írjuk ki — mintegy 20—25 munkással dolgozik. Meglehetős forgalmat ér el, tehát szép haszna is kell hogy legyen. Ezzel szemben azonban csak hét 100 P-t keres. A helyzet ugyanis az, hogy három tőkés összeállt, iparigazolvány hiá­nyában a Strohmann szabómester iparjogával dolgoznak és a Stroh­mann szabómesternek heti 100 P- vel szúrják ki a szemét. A szabó­mesteré a munka, mert hiszen tényleges munkát kell neki végez­ni, övé a felelősség az elkészített munkáért, az adóért, az OTP járu­lékokért, a haszon azonban a tőké­seké. Addig, amíg ily gerinctelen ipa­rostársaink vannak, bizony nagyon nehéz a konfekciós szabóiparosok érdekeit megvédeni. Meg kellett ezt írnunk azért, hogy a kartársaink a példa hatása alatt esetleges ily stróhmannkodás­­tól tartózkodjanak. Mint értesültünk, az ipartestület a stróhmannkodó ellen kellő retor­zióval élt és feljelentését az illeté­kes helyen meg is tette. BREITNER Budapest, IV. Deák­ tér 3. Telefonszáms 1­ 819-56. Bel- és külföldi posz­tó és bélésárak. f­lágyija FASZÉN retorta és boksa csomagos, zsákos és fuvartételekben Nemes Dániel , Budapest, XI., Kelenföldi p. u. Telefonhívó: 25-98-75. Szabók részére naponké­nti szállítás Szerkesztésért és kiadásért Kiss László spt. főjegyző felel A szerkesztőbizottság tagjai: Paksy Rezső, Gulyás Ferenc, Székelyhidy József, Samu István, Szabó Kálmán, Vékony László, Krammer Sándor.Nyomatott Ladányi Jánosné könyvnyomdájában, IIL, Lónyay-utca 18/b. Tel.: 187-084. SPIRA SAMU kft. szövet-, bélésáru- és szabókellék­­kereskedés Férfiszabók bevásárlási helyei Budapest, YIL, Holló­ utca 1. sz. Tel.: 227-466. 10 szám. REITER és SCHWEITZER szövet- bélésáruk­ és szabókellékek üzlete Bpest, V. Vilmos császár­ ut 4. (udvarban) Telefonszám : 384—132 . Győződjön meg legolcsóbb árainkról, tegyen egy próbavásárlást! KÉSZÍTEK Díszmagyar, polgári és libéric zsinórozást, mindenféle kivitel­ben, továbbá lengyelkabát­ot házikabát gombolókat. Iskolai formaruha zsinórzatok a legjobb kivitelben állandóan raktáros ÖKLEI JÓZSEF Vill. Vass­ utca 5. Telefon : 1 392-97 Iinspitz Sándor Szövet, bélésáru és szabókellék szaküzlete Árban, minőségben vezet! ingol és hazai szörd különlegesságek Bélisáruk, Btnk, selyem és varrifonalak. Budapest, V., Deák tér 1. Telefon : 180—057 színes férfi GUTMfiM­ I. ÉS TlRSfi VII. Rákóczi­ út 12. Postán utánvéttel csak akkor szállítunk ha vásárlási könyvet a megrendeléssel együtt beküldi Bélcsáryban! Szabókellékben! Neményi és Szemes vezet! IV., VÁROSHÁZ­ UTCA 3. SZÁM. TELEFONSZÁM: 380-079. wwfwtwwwwrwwwwwww Técfi&za&él­ fa&zztxisi foccá&a! Felelős vezető: Tobik István.

Next